“Mindenkinek joga a tánc öröme”

2018. június 16. |

Szinte mindenki járt gyerekkorában valamilyen táncórára. Képzeljük el, milyen lehet egy olyan kisgyereknek, akinek születésétől fogva nem mozognak a lábai. Aki sosem tapasztalhatja meg a fesztelen mozgás örömét. Tóth Sára táncterapeuta arra tette fel az egész életét, hogy mozgássérült és fogyatékkal élő gyerekeknek találjon ki táncórákat. Mert szerinte mindenkinek joga a tánc öröme. Mesélt nekünk arról, hogyan néz ki egy ilyen kurzus.

Nem mindennapi hivatás a tiéd. Miért döntöttél úgy, hogy fogyatékkal élőket és mozgássérülteket fogsz táncolni tanítani?

Tulajdonképpen én is érintett vagyok, ugyanis lyukas tüdővel születtem. Ez is egyfajta fogyatékosság. Kétesélyes volt, hogy életben maradok-e így, de szerencsére így történt. Évekig nem lehetett tudni, hogy ez a betegség ki fog-e hatni az iskolai teljesítményemre, meg kellett várni az első sulis éveket. Az oxigénhiány miatt nehezebben olvastam, írtam és összekevertem a számokat. Sokszor ért csalódás és izgultam az órák előtt. Anyukám kétségbeesve vitt mindenféle képességfejlesztő kurzusra, hogy ne maradjak le az osztálytársaimtól. A tánc akkor már évek óta az életem része volt, és az ellenkező reakciókat váltotta ki belőlem, mint a tanulás adta stressz. Éppen csak megtanultam járni, amikor a szüleim beírattak jazzbalettozni. Ugyan alig múltam három éves, de a mai napig emlékszem, hogy anyukám megkérdezte tőlem az óra után, hogy milyen volt és én azt feleltem, hogy “Anya, én olyan akarok lenni, mint Judit néni! (a tánctanárnő)” A tüdőm miatt néha tovább tartott, hogy megtanuljak egy koreográfiát, volt, hogy balra fordultam jobb helyett, de sok gyakorlással végül minden mozdulat a helyére került. El tudtam engedni magamat tánc közben, nem volt bennem feszültség, mint az iskolában. Sikerélményt és örömöt okozott. Ezt az érzést szeretném én is átadni a fogyatékkal élő gyerekeknek a táncóráimon.

Ha azt mondod tánc, nekem eszembe jut a balett, a salsa, a rumba. Ugyanakkor láttam fényképeket az óráidról, amelyeken sokan kerekesszékben ültek. Hogyan kell elképzelni a kurzusaidat?

Nagyon sok táncművészeti iskolába jártam. Minden érdekelt, ami a mozgással volt kapcsolatos. Szerintem minden műfajnak megvan a maga szépsége, az eszenciája, amit el kell kapjál ahhoz, hogy át tudd élni. Van közük egymáshoz, de technikailag a balett messze áll a zumbától. Amikor az első szakdolgozatomat írtam, amely a Tánc Rehabilitációról szólt, egy olyan mozgássérült lány segített benne, aki pszichológiát hallgatott egy egyetemen. Volt egy műtéte Amerikában, amely után több terápián is részt vett, nyújtásokat és különböző technikákat mutattak neki ahhoz, hogy mozgássérülése minél kevésbé akadályozza a mindennapos rutinok elvégzésében. Ő átadta nekem az ott megszerezett tudást, valamint ki is próbálhattam vele az én terápiás mozdulataimat. Ez nagy segítség volt, mert el tudta mondani, hogy mi az, ami fáj neki és mi nem. Szép lassan kialakítottam a saját módszeremet, amit mozgássérültekre találtam ki. Az összes addigi tapasztalatomat összegyúrtam és figyelembe vettem a mozgássérültek igényeit, a célcsoportokat, hogy milyen mozdulatok lehetnek hasznosak nekik úgy, hogy közben élvezzék is az órákat. Ha például egy „ép” gyereket beíratnak a szülei jazzbalettre, ott nem feltétlenül lesz ritmizáló gyakorlat. Szerintem viszont nagyon hasznos hallani is a zenét, a ritmust a tánchoz, így én beleépítettem a metodikába.

Tehát, ha jól értem, különböző táncművészetekből és mozgássérülteknek hasznos mozdulatokból tevődik össze a terápiád.

Ha egy egészséges ember beüti a Google-ba, hogy tánc vagy mozgás, a program ezerféle lehetőséget kidob neki: zumba, salsa, balett stb. Ha ugyanerre rákeres egy mozgássérült úgy, hogy a keresőbe hozzáteszi azt a kulcsszót, hogy ‘mozgássérült’, körülbelül csak a klasszikus gyógytorna lehetőségeket kínálja fel neki az internet. Azt gondolom, hogy a 21.században mindenkinek meg kéne teremteni a lehetőséget akármilyen táncórára. Nem fog tudni ugyanúgy zumbázni egy kerekesszékben ülő mozgássérült, mint a járni tudó társai, de el tudna menni az órára, megpróbálhatná, kikapcsolódna és jól érezné magát. Így igen, az én táncóráim arról is szólnak, hogy mindenféle táncot kipróbálhatnak. Nem várható el tőlük, hogy minden pontosan úgy kivitelezzenek, ahogyan én azt megmutatom nekik, de van itt egy nagyon fontos tényező, ami a sikerélményt adhatja, ez pedig a fejlődés. Ha fél év után meg tud csinálni valamit precízebben, mint azelőtt, nekik abban is sikerélményük van. Ezért az elnevezésem: tánc rehabilitáció. Igenis lehet fejleszteni a ritmusérzéküket, a hallásukat, közben megtanulhatnak különböző kis koreográfiákat.

Milyen fogyatékkal élők járnak az óráidra? Kiknek segít a tánc rehabilitáció?

Az előbb már említett mozgássérült, kerekesszékbe kényszerültek gyerekekkel foglalkozom Down-szindrómás idősekkel, illetve mozgáskorlátozottakkal. A kerekes székes gyerekek esetében a szülőkkel együtt zajlik az óra. Viszont én nem csak fogyatékkal élőknek tartok órákat, hanem időseknek is. Az ember a pillanatnyi állapotában nagyon jól érzi magát. Azt hiszi, az a normális és magától értetődő, hogy ő fiatal és egészséges. De sajnos bárkiből egy csapásra lehet fogyatékkal élő vagy mozgássérült és igen, egyszer mindannyian megöregszünk. Mégsem segítünk, nem foglalkozunk eleget ezekkel a tényekkel. És hogyan kapcsolódik össze mindez? A jelenlegi egyetemen ahol tanulok, az egyik tanárom nagyon elgondolkodtató dolgot mondott. Leszünk egyszer olyan idősek, hogy elkezdünk leépülni. Amikor már nem fognak hatni a gyógyszerek. Valaki nem fog jól látni, másnak elferdül a gerince és nem tud majd egyenesen járni. És ezek mind-mind fogyatékosságot jelentenek. Nagy az idősek társadalma és segítségre van szükségük, ahogyan egyszer nekünk is lesz. Amerikában tanultam egy táncterápiás módszert, ugyanakkor sokat kellett gondolkodnom azon, hogyan tudom a megszerzett tudást ‘magyarosítani’. A lényege, hogy integratív, tehát egészséges és fogyatékkal élők együtt táncolnak. Ez mindkét fél felé egyfajta érzékenyítés, sokat tanulhatnak egymástól. Nem csak testi és mentális fogyatékosság létezik. A lélek is tud sérülni, ami sok esetben kívülről nem látható, ez számos időskori emberre igaz. Mindenkinek hasznos lehet az ilyen jellegű tánc terápia. Például nemrég volt egy idős néni, aki miután megcsináltunk egy mozdulatot máris izgatottan kérdezte, mi lesz a következő, annyira élvezte az órát. Az ilyen kis visszajelzések engem is boldoggá tudnak tenni.

Nem nehéz számodra látni ezeknek a gyerekeknek és időseknek a testi-lelki küzdelmeit?

Tudod miért nem? Mert én ebbe fokozatosan szoktam bele. A családomban is van olyan, aki kerekesszékben ül, valamint az alternatív iskolában, ahova még gyerekként jártam, volt autista osztálytársam is, akinek segítenünk kellett a felzárkóztatásban. Naponta néztem szembe ezekkel a dolgokkal, így felnőtt koromra természetessé vált, hogy nem csak egészséges emberek léteznek a világon.

Ez egy folyamatosan fejlődő módszer lehet. Gondolom, mindig születnek újabb és újabb mozdulatok és lehetőségek, amelyekkel segíteni tudsz.

Jelenleg azon vagyok, hogy megcsináljam a saját alapítványomat, amely mérföldkő lesz az életemben. Ugyanis egy fogyatékkal élő gyermek segítése a táncórákkal egy dolog. De van itt egy másik oldal is, akiknek segítséget kell nyújtani, ők pedig a szülők. Elkezdtem belelátni a családok életébe, hogy mennyi hiányosság van, mivel lehetne egy kis terhet levenni a vállukról, hogy teljesebb életet éljenek. Ahova sérült gyermek születik, az egész család szerkezet megváltozik. Az apa szinte csak dolgozik, hogy megteremtse a méregdrága segédeszközökre a pénzt, az anya pedig gyógytornákra, fejlesztő kurzusokra viszi a gyerekét, amikor csak teheti. Szinte csak a rohanás és a stressz tölti ki az életüket. Ezért kitaláltam, hogy a szülőknek is legyenek táncórák, ahol ők is kikapcsolódhatnak, illetve közös kurzusok, ahol láthatják, milyen boldogok a gyerekeik azokban az órákban, amikor táncolnak. De ez nem csak a jókedvről szól. Képzeld el, hogy van egy harminc kilós gyereked, akit naponta többször is fel kell emelned a kerekesszékből. A szülőknek is vannak izomfájdalmaik, ezekre is szoktam hasznos tornagyakorlatokat ajánlani, masszázst, valamint a tape-tapaszt is alkalmazom, mert én abban hiszek, hogy komplexen kell kezelni az adott területet. Folyamatosan építek bele az eddigi órákba új technikákat. Erre tettem fel az egész életemet.

 

Szöveg: Czank Lívia Fotó: Tóth Milán

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter