A munkám a szenvedélyem: Reikort Ildikó zenepedagógus, zeneterapeuta

2019. május 06. |

Minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélye. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz, vagy jelenlegi élethelyzetük átalakításához. Ismerkedjetek meg Reikort Ildikó zenepedagógussal, zeneterapeutával, a Kalász Alapfokú Művészeti Iskola tanárával.

A pedagógus pálya manapság nem igazán vonzó perspektíva, kevés olyan pedagógussal találkozunk, aki csillogó szemmel, hatalmas lelkesedéssel mesél a munkájáról. Reikort Ildikó azon kevesek közé tartozik, akik annak ellenére, hogy tisztában van a pedagóguslét árnyoldalával, minden nap lelkesen indítják a foglalkozásokat. A zene és a gyerekek szeretete, a tanítás és a tanítványok visszajelzései mindenért kárpótolják. Kokas Klára zenepedagógus módszerével és saját, kidolgozott összművészeti metódusával szeretteti meg a zenét kicsikkel és nagyokkal egyaránt, s ezzel hozzájárul tanítványai lelki egészségének megőrzéséhez. Munkájára a 21 Nő az eEgészségügyért Alapítvány is felfigyelt, amely az egészségnevelés terén maradandót alkotó pedagógusokat díjazta a közelmúltban. Ildikó is bekerült a 21 díjazott közé.

Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, a zene már akkor is kitöltötte az életedet?

A szüleim visszaemlékezéséből derült ki, hogy már egész pici koromban szerettem, ha zene szól körülöttem. Őket noszogatva a keszthelyi zeneiskolában kezdtem ismerkedni a zene rejtelmeivel, ahol a kiváló igazgatónak és egy nemzetközi hírű szolfézstanárnak köszönhetően a zene mellett a művészet más oldalával is megismerkedhettem. Tanárom más irányzatokra is nyitott zenepedagógusként, már a ’70-es években alternatív módszerekkel is gazdagította a tanítását. Tehetségesnek tartott, következésképpen zenei pálya felé orientált, ami egybe esett a saját választásommal. Így kerültem a Szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskolába, onnan pedig a Debreceni Zeneművészeti Főiskolára, karvezetés szakra, majd kiegészítő tanulmányokat végeztem az ELTE-n, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán.

Soha nem volt benned vágy, hogy énekesként vagy zenészként a művészkarriert válaszd?

Dehogynem, diákként még mindenki művészpályáról álmodik. A diplomám megszerzése után egy ideig profi kórusban, a debreceni Kodály Kórusban énekeltem, ott belekóstoltam a művész életmódba. Sokat turnéztunk, egyik fellépés követte a másikat, megtapasztalhattam: bizony a művészélet nehezen összeegyeztethető a családdal, ugyan nagyon színes is lehet, de igencsak megterhelő érzelmileg is. A gyerekekkel való foglalatosság kreatív oldalát szerettem volna felfedezni, édesanyám is pedagógus volt, láttam, hogy mennyi örömét leli ebben a szakmában, így én is a tanári pályán kötöttem ki. Viszont a gyógyítás is érdekelt, az emberek lelkének felfedezése, jobbá tétele. Ezért a zeneterapeuta szakma elsajátítása is kézenfekvő volt számomra.

Végül hány gyermeked született?

Ketten vannak testvérek. A lányom, aki a nagyobb, a művészi oldalamat örökölte, ő építőművész diplomát szerzett a MOME-n, az öccse pedig a segítő-gyógyító-újító részemet, ő gyógytornászként jobbítja az emberek létét, és új szerkezetet is fejlesztett.

Hogyan indult el a tanári pályafutásod?

Az első munkahelyem a budapesti 12. kerületi zeneiskola volt, ahol a szolfézs és a furulyatanítást megörököltem. A fúvós hangszerek mindig érdekeltek, a lélek meghosszabbításaként tekintek rájuk. Később elvégeztem a furulyaművészi és furulyatanár szakot is, amikor már lehetőség nyílt erre, ugyanis Magyarországon csak a ’90-es évektől létezik blockflöteképzés a felsőoktatásban.

Klasszikus módszerek alapján tanítottál, vagy akkoriban már érdekeltek az alternatív módszerek?

Gyermekkorom élményei átszivárogtak a tanításomba, de problémát okozott számomra, hogy mi, zenetanárok ugyan a zenét tanítjuk a gyermekeknek, de ők a zeneiskolai tanulmányuk során alig hallgatnak zenét. Ha mégis sor kerül rá, hogyan tudjuk meg mi felnőttek, milyen hatást váltott ki az ismereteken kívül az adott zene belőlük? Mi a fontos nekik, nekünk?  Hiszen a zene feladata, hogy hasson az érzelmekre. De azokat hogyan lehet feldolgozni, ha szavakkal nehéz elmondani? Szinesztéziám, avagy színhallásom lévén kipróbáltam, milyen, ha a tanítványaim papíron is megjelenítik a zenét. A másik kifejezési eszköz az óráimon a történetmesélés volt. A gyerekek szimbólumokban gondolkodnak, mert az érzéseket könnyebb valamilyen köntösbe bújtatva közölni, csak értenünk kell őket. Az ő zenemeséjük az ő érzelmi történetük. Mindezt akkor alkalmaztam, amikor még nem ismertem Kokas Klárát.

Hogyan került a látószögedbe Kokas Klára, akit mesterednek tekintesz, és akinek a módszerét te is alkalmazod, illetve továbbfejleszted a zenetanításban?

Kezembe került  A zene felemeli a kezeimet című könyve, amely olyannyira megérintett, hogy tudtam, meg kell keresnem őt. Jó darabig nem volt bátorságom, tíz évig húztam-halasztottam, egyszer aztán láttam a Zeneakadémián egy hirdetést az induló Kokas-továbbképzésről; nem haboztam tovább, beiratkoztam, s mint kiderült, mi voltunk a legelső tanfolyami csoportja.

Olyan nő volt Kokas Klára, mint akire számítottál?

Abszolút. Igazi karizmatikus személyiség, aki nagy hatást gyakorolt rám.

Mit tanultál tőle?

A belső szabadság felfedezését nem csak a zenén keresztül. A pillanat fontosságának megbecsülését, hiszen a zene, mivel időben zajlik, elillan az élmény, ha nem éljük meg mély figyelemmel. Megerősített a másság elfogadásában, abban, hogy a csoportban az egyén mennyire fontos, bármilyen is legyen. Rendkívül lényegesnek tartotta, hogy ne sémákban gondolkodjunk. Hiszen nem viselte jól ő sem, ha merev keretek közé akarták szorítani, mivel a kreativitás és az improvizatív alkotások kibontakozásának legnagyobb ellensége, ha ragaszkodunk az előre elképzelthez. Ez persze nem egyfajta határtalanságot jelent, csupán megadta a szabadságot ahhoz, hogy akire rábízta módszerét, az saját személyiségéhez, alkalmazott korosztályhoz és szakterülethez igazíthassa a tőle tanultakat. Megtanította az emberekre való hangolódást, ami azt is jelentette, hogy ne a tervezet legyen az elsődleges, hanem a csoport, azon belül is az egyén. Tudjak és merjek bármikor változtatni, de ismerjem fel, mikor és hogyan csináljam, hogy az jó legyen. Ezért kellett 3-4 zenével készülni egy foglalkozásra, mert előre nem lehetett elhatározni. Bizony évek kellettek, hogy tapasztalatot szerezzek ebben. Szerencsém volt, mert a tanfolyam után együtt dolgoztunk a haláláig. 2000-től tanítottam a képzésein, közös kísérleteket dolgoztunk és próbáltunk ki, filmet készítettünk, CD-anyagot szerkesztettünk, rendszereztünk, elemeztünk.

Miből áll pontosan az ő módszere?

Módszerében a zenehallgatás improvizatív, szabad mozgással egyidőben történik – kiemelve a gyermekeket, felnőtteket az iskolapadból, szabad térbe helyezve. Így a figyelem mindjárt utat talál a befogadásra, az aktív feldolgozás során az élmények, felbukkanó érzelmek a spontán mozdulatok során mélyebbé és feldolgozhatóbbá válnak. A gyermekek vagy felnőttek egyszerre találkozhatnak önmaguk belső világával és a társaik megnyilvánulásaival. A mentális egészség védelmét fontos megemlíteni, hiszen annak visszaállításában is nagyon hatékonynak bizonyul. Mivel mindez mozgás közben történik, fizikai állapotunkra is hatással van.

Lehet azt mondani, hogy ez egy terápiás módszer is? Vagy csak a tanulás célját szolgálja?

Nagyon fontos kérdés, de annál nehezebb a válasz. Más keretek övezik a pedagógiai és terápia területeit. Mivel a Kokas-módszer is folyamatcentrikus, érzelmeket aktivizál, hamar elérhetjük személyiségünk azon rétegeit, ahol bizony a lélektani tudás elengedhetetlen lenne. Terápiát képzett terapeuta végezhet. Az országban, akik a Kokas-módszert szakszerűen ilyen módon használhatjuk, mindösszesen négyen vagyunk.

Ezek szerint a Kokas-módszert bármelyik korosztálynál lehet alkalmazni?

Magzati állapottól egészen idős korig alkalmazható. Kokas Klára leginkább óvodás és kisiskolás korú gyermekekkel dolgozott. Mesterem általában körjátékkal, éneklő improvizációval, névénekléssel kezdte a foglalkozásokat, amely a kamaszok esetében már nem működik. Különböző testtudati játékokkal helyettesítem, amit maga Kokas is elfogadott. A jóval a mesterem halála után lefektetett módszertani kódex viszont ezt már nem foglalja magában. Pályám során újítási próbálkozásaimat és tapasztalataimat csokorba gyűjtöttem, és így alakult ki a 21. század gyermekeire szabott összművészeti pedagógiai módszer, amelyet a kollégáim találóan ReikArt névvel illettek. Jó hír, hogy immár akkreditálták, lehetőség van elsajátítani és beépíteni a pedagógiába.

Mire vagy a legbüszkébb az eddig elért eredményeid közül?

Ha valaki valami maradandót alkot, úgy érzi, az utódainknak is átad valami értéket. Nekem ez a közelmúltban két témakörben is sikerült: az egyik a saját módszerem, amely hosszú évek alatt kristályosodott ki élményközpontú összművészeti pedagógiai metódussá. ReikArt névre hallgat, és a mai kommunikációs nehézségekben, illetve egymás megértésében nyújt segítséget. Ezt a Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár is befogadta a múlt évben. De amire most per pillanat nagyon büszke vagyok, és amelynek aktualitásait élvezem, hogy bekerültem a 21 Nő az Egészségért Alapítvány által kiírt pályázat díjazottjai közé. Egyre fontosabb számomra is a lelki egészség egyensúlyban tartása, így most lehetőséget kínálunk a pedagógusok számára, hogy az évek során apró lépésekkel, de mégis előbbre juthassanak az egészség megőrzésének ösvényein. Köszönöm a minket ünneplő és befogadó alapítványnak. Ennyi elismerő és biztató szót a pályám során talán összesen nem hallottam. Átfutott bennem a gondolat, lehet, hogy az elismerés a pedagógusok mentális állapotára is hatással van? Most, hogy átéltem, rá kellett jönnöm, hogy bizony ez „hiánycikk”.

Mi köze a zenének az egészséghez?

A zene egyfajta nonverbális kommunikációs eszköz, az emberek hanggesztusainak, érzelmeinek kihangosítása, felnagyítása. Gyógyító hatásáról már a Bibliában is olvashatunk. Azt tapasztaljuk, hogy a zene felvidít vagy éppen szomorúvá tesz, pedig csak a bennünk lévő érzelmeket erősíti ki. Azokhoz a tudattalan rétegekhez vezet el, amelyek életünk emlékeit, lerakódásait tárolja. Az érzelmeket nehéz szavakba önteni még nekünk, felnőtteknek is, éppen gyermekek számára a mozgás mint lételem, ideális közvetítő eszközként működik. A foglalkozások során a gyermekről sokkal többet tudunk meg sokszor, mint azok a tanárok, akik nap mint nap velük vannak. A mentálhigiénés prevenció is nagyon fontos a mai világban a testi egészség megőrzése mellett. Iskolánk Kokas-csoportjaiban sok vendéghallgató gyermeket fogadunk be, akik különböző nehézségekkel küzdenek  pszichiáter, vagy más szakember küldi őket hozzánk. Egy zenetanárnak a zene nagy kincs lehet a lélek egészének megőrzésében.

A mindennapi munkád során gyakran szembesülsz ezzel az élménnyel?

Sajnos mai világunk nehézségei miatt, és a tudomány fejlődésével is együtt jár, hogy egyre több diagnosztizált vagy eltagadott problémával küszködő gyermekkel találkozunk. A pedagógusok nincsenek felkészítve arra, hogyan bánjanak a különböző ismeretlen helyzetekkel, gondokkal, viszont a felelősség ránk is hárul. Hogy csak pár nehézséget említsek, a sajátos nevelési igénnyel, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel, autizmussal küzdő vagy traumatizált gyermekek állapotának javulásában segítséget tudunk nyújtani.

Mi az, ami a legnehezebb a munkádban?

A sok éves tapasztalatom már átsegített a szakmai nehézségeken. Míg Kokas Klára a régi rendszer gyermekit a zene által szabadította fel, nekem a fő célom az, hogy a mai gyermekek számára meg tudjam mutatni a szabadosság és szabadság közti különbséget a muzsikán keresztül.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

Tanításom során megtalálhatom a belső szabadságomat. Szabad lehet a lelkem, szabadon fejezhetem ki magam a zenében. Hiszen ezt szeretném átadni tanítványaimnak is. Nagyon szeretem felfedezni a gyermekek lelkivilágát. Mindegyik külön kis titokdoboz, abban kell megtalálni az erősségeket, vagy ha segítségre szorul mégis, akkor meg kell keresnem a módját, hogy tudom vezetni őt az útján. Nagyon szeretek felnőttekkel is foglalkozni. Meglehetősen jókedvű továbbképzések szoktak kerekedni. Ezt soha nem lehet megunni. Mindegyik csoport más, mind a gyermekektől, mind a felnőttektől sokat tanulok én is a folyamatok során.

Lehet ezt a munkát életed végéig csinálni? Vagy vannak még más terveid az önmegvalósítás terén?

Nem jutott még eszembe, hogy ezt valaha abbahagyjam. Főleg, hogy a Kokas-módszert és a saját módszeremet is alkalmazhatom külön-külön, van bőven tennivalóm. Kokas Klára is folyamatosan kísérletezett, nem véste kőbe a módszerét, megtanított arra is, hogy követnem kell a változásokat, csak így maradhat fenn bármi is. A világ pedig folyamatosan átalakul, meg kell őriznünk a frissességünket, hogy képesek legyünk igazodni mindehhez.

Fotó: Reikort Ildikó

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Felnőtt és gyerek között nincs olyan, hogy szerelem film

Felnőtt és gyerek között nincs olyan, hogy szerelem