12 évig köszöntötte esténként a nézőket a Tények híradósaként a TV2 csatornáján, aminek köszönhetően országos ismertségre tett szert. 2009-ben abbahagyta a műsorvezetést, és egy rövid szünet után átállt a kamera másik oldalára, producerként kezdett el dolgozni. Olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint Az első millióm története, a Keresem a családom, vagy a Cápák között című üzleti showműsor. Emellett régóta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Kodolányi János Egyetemen, a jövő tévései, YouTube-sztárjai tőle is tanulják a műsorkészítés, műsorvezetés alapjait. Máté Kriszta ügyesen zsonglőrködik a különböző munkákkal, s arra is ügyel, hogy a sok feladat ne menjen a családi élet rovására. Mert bármennyire is elfoglalt üzletasszony és lelkiismeretes tanár, saját bevallása szerint ő elsősorban édesanya.
Fotó: Viszlay Márk
Akik sokáig voltak közszereplők, általában nehezen fogadják el, hogy a hírek már nem róluk szólnak. Te hogy vagy ezzel? Nem hiányzik a képernyős léthez hozzátartozó népszerűség?
Egyáltalán nem. Sőt. Nekem inkább terhes volt a képernyős munka ez a fajta hozadéka. Nem élveztem a fotózásokat sem, s az is zavart, hogy smink nélkül nem mehettem ki az utcára. Amikor azt mondom, hogy egyáltalán nem hiányzik már az az élet, sokan nem hiszik el. Csak, akik jól ismernek. A gyerekeim divatos szóhasználatával élve, kimaxoltam a népszerűséget, megvolt és már nem vágyom rá.
Azért még sokan megismernek az utcán?
Egyre kevesebben. Azért a mai napig előfordul, hogy bemegyek egy üzletbe, és megjegyzi az eladó, hogy régen látott már a tévében. De egy bizonyos évjárat alatt nem mond semmit sem az arcom az embereknek. A gyerekeim sem emlékeznek arra, hogy láttak volna a tévé képernyőjén.
Térjünk vissza egy kicsit a régmúltba! Gyerekkori álmod volt, hogy a tévében szerepelj?
Én valahogy belesodródtam a tévézésbe, gyerekként nem álmodoztam róla. Kisvárosban, Siófokon nőttem fel. Kislányként szerettem szerepelni, engem küldtek mindig a versmondó versenyekre, műsort vezettem a városi rendezvényeken. 16 éves voltam, amikor megcsinálták Siófokon az ország első kereskedelmi tévéjét az ott nyaraló vendégek számára. Pestről jöttek le a nagy tévés szakemberek, és a város úgy gondolta, szerethetőbb lesz a műsor, ha mellettük egy helyi arc is feltűnik. Engem is elhívtak a castingra, meglepő módon egyáltalán nem voltam lámpalázas, könnyen ment a kamera előtt a szereplés. Geszler Dorottya volt a másik kiválasztott női műsorvezető, aki akkoriban szépségkirálynő is volt, mellette úgy néztem ki, mint egy nyolcéves iskolás kisfiú. Este hattól hajnali kettőig tartott az élő adás, amiben voltak játékok, interjúk, hírek, felkonfok, folyamatosan koncentrálni kellett.
Mit szóltak az osztálytársaid mindehhez?
Nyári szünet volt a gimiben, amikor hirtelen népszerűvé váltam. Jött a szeptember, visszaültem az iskolapadba, de nem lett semmivel sem könnyebb a fizika, a kémia. Az osztálytársak sem lettek kedvesebbek, sőt ha egy kicsit nagyobb hangon mondtam valamit, egyesek rögtön rávágták, hogy mennyire elszálltam magamtól a tévézés miatt.
Szerinted akkor ott dőlt el, hogy a tévézés a te utad?
Igen. Ettől kezdve minden nyáron ezt csináltam. Évközben pedig hetente egyszer egy városi magazint vezettem a helyi tévében. Érettségi idején ehhez a pályához kerestem egyetemet. Akkor még nem voltak kommunikáció- és médiaszakok, ezért bölcsészkarra mentem: Pécsre a magyar és esztétika szakra. Mivel nem akartam kijönni a gyakorlatból, az egyetem mellett először a helyi rádiót kerestem fel, hogy engedjenek mikrofonközelbe. Befogadtak, reggelente hetente egyszer én mondtam a híreket és műsort is vezettem. Aztán mentem a Magyar Televízió Pécsi Stúdiójába, rövid időn belül pedig azon kaptam magam, hogy a Dél-Dunántúl szinte összes tévéjében dolgozom. Úgy éreztem, mindent el kell vállalnom, mert meg akartam tanulni ezt a szakmát. Én akartam lenni a legjobb.
Mi történt a tanulóévek után?
Újabb tanulóévek jöttek. Negyedéves voltam az egyetemen, amikor megtudtam, hogy az akkori Színház- és Filmművészeti Egyetem tévés szakot indít Vitray Tamás és Horváth Ádám vezetésével. Mindenképpen be akartam jutni ide, úgy éreztem, nekem a tévézést tőlük kell megtanulnom. Felvettek, s az ötödik évet a Pécsi Egyetemen párhuzamosan végeztem a budapesti tévés szakkal. Minden pénteken beültem a Zastavámba, amit az első kereseteimből vettem, lementem Pécsre, levezettem a műsorokat a tévében, kerestem egy kis pénzt, és elintéztem az egyetemi kötelezettségeimet is. Másodévesek voltunk a tévés szakon, amikor elindult az Objektív című műsor az M1-en, ahová Bánó András az osztályból hármunkat hívott dolgozni. Itt kerültem először igazán mély vízbe. Egyedüli nőként öt férfi mellett lettem az Objektív műsorvezetője. Bátor döntés volt a részükről egy 23 éves lányra bízni ezt a feladatot, alaposan felkészítettek az élő adásra, hónapokig gyakoroltak velem. Pont mikor végeztünk a Színművészetin, akkor indultak el a kereskedelmi tévék, amelyek olyan embereket kerestek, mint mi voltunk: rendelkeztünk már némi tapasztalattal, de az arcunk még nem volt annyira ismerős az embereknek. A 10 fős osztályunk egy része a TV2-höz ment dolgozni, a másik fele az RTL Klubhoz.
A tévés munkában melyik rész izgatott leginkább?
Én azonnal elkezdtem hírműsort vezetni a TV2-n, de mellette szerkesztettem és riporterkedtem is. A forgatásokat, interjúkat is nagyon szerettem. A TV2 mellett ott maradtam a Színművészetin, Vitray Tamás ott tartott maga mellett tanársegédnek, 12 évig dolgoztam vele, közben megszereztem a DLA-t. Ma már tanár vagyok, a Színművészetin az egyik tévés osztályt is vezetem.
Hogy látod, mennyiben mások most az egyetemen a fiatalok ahhoz képest, hogy ti milyenek voltatok?
Ez egy más helyzet, más pálya már, mint a miénk. Más a tudásuk, mint nekünk volt, sokkal korszerűbb. Már nincs szükség irodalmi műveltségre, lexikális tudásra, egy kattintással bármi megnézhető, leellenőrizhető az interneten. Mi próbáljuk megtanítani az alapokat, azt, hogy hogyan fogalmazzanak a kamera előtt, hogyan beszéljenek érthetően, érdekesen. Mindegy, hogy a tévében, vagy egy YouTube-csatornán nézik őket.
Hogyan lett belőled producer? Más tudás, más képességek kellenek ahhoz, hogy valaki a háttérből egy műsor anyagi alapjait megteremtse.
Az, hogy most producerként dolgozom, még a TV2 első vezérigazgatójának, Tolvaj Ferencnek köszönhető. Bizonyos emberekkel – azért, hogy ne menjenek át egyik napról a másikra a konkurens tévéhez – létrehozott műsorgyártó cégeket, az egyikben tulajdonosként vettem részt. A Forró nyomon című műsort az én produkciós irodám gyártotta a TV2 megrendelésére. Ez volt producerként az első műsorom. Volt időm beletanulni. Amikor abbahagytam a híradózást, azt gondoltam, soha többet nem fogok a tévé közelében dolgozni. De nem igen volt B-tervem, ezért amikor az induló RTLII megkeresett a műsorgyártás ötletével, összezavarodtam és rájöttem, hogy ez marad az én utam. A produceri munka az egyetemi munkával abszolút összeegyeztethető, sőt a tanítványaim számára még hasznos is, lehetőséget tudok nyújtani nekik a műhelymunkára, a gyakorlásra.
Fotó: Gordon Eszter
A producerséghez nem árt, ha valakinek üzleti vénája is van. Jól értesz a számokhoz?
Mindig is szerettem a matekot, de pénzügyi végzettségem nincs. Az első pillanattól azt gondoltam, hogy egészen másképp leszek producer, mint ahogy a tévében magam körül korábban láttam. Akkortájt divat volt, hogy csak akkor fizették ki az embereket, ha nagyon muszáj volt, viszont a felelősséget rájuk tolták. Akikkel az elején elkezdtem dolgozni, baráti viszonyba kerültem, érdekelt az életük, a személyes dolgaik. Ez sokkal izgalmasabb, változatosabb munka nekem, mint a műsorvezetés, és persze egyszer ebben is a legjobb szeretnék lenni.
Baráti légkörben hogy tudsz főnökként viselkedni?
Nem viselkedem főnökként. Döntök, ha kell, vállalom a felelősséget, Ha valakiben megvan a szándék, az elhivatottság, a tisztesség, nincs szükség a folytonos ellenőrzésre. Akiben valamelyik nincs meg, előbb-utóbb magától kiszáll.
Vannak nagy terveid? Álomműsorok, amiket mindenképpen meg szeretnél csinálni?
Az agyam mára átalakult, már a felelősség sokkal erősebb bennem, mint a személyes ambíció. Az elsődleges szempont az, hogy az embereknek, akik körülöttem dolgoznak, folyamatosan legyen munkája. A műsorokat, amiket gyártunk, mind szeretem. Csináltunk nemrég egy dokumentumfilm-sorozatot a AMC-nek, Vadkelet címmel a Spektrum csatornára. Hét közép-európai országban forgatta Hadas Kriszta, Korn Anita és Kéky Kira, Emir Kusturica szerb filmrendező volt a műsorvezetője. A sorozat a rendszerváltás következményeit mutatta be, hogyan hatott különféle szempontból azokra az emberekre, akik átélték. Ez a projekt egy régi álmom volt. A másik nem tévéműsor, hanem egy, ha úgy vesszük, sok YouTube-csatornával rendelkező beauty szájt, a Liluland, ami Liluval közös „gyerekünk” – tele vagyunk tervekkel, lehetőségekkel.
A producerkedés a tanítással együtt nem egy nyolcórás munka. Hogy bírja a család, a gyerekek ezt a tempót?
Én elsősorban azt hiszem, most is anyuka vagyok. Annak idején, amikor minden nap műsort vezettem, oda-vissza ingáztam Zugló és a második kerület között, hogy délután én menjek a bölcsibe, oviba a gyerekekért. Fontos volt, hogy nekem meséljék el először az aznapi élményeiket. Ez lényegében most is így van. A családom a zsúfolt időszakokban, amikor úgy jön össze, hogy 4-5 dolog párhuzamosan fut, aggódik persze, de tudják, hogy nem tudnának egyikről sem lebeszélni.
A Liluval közös projekt, a Liluland mennyire áll közel hozzád?
Jól érzed, a téma elsőre valóban elég távol áll tőlem, de leginkább a háttérben, a menedzselésben, a szájt működtetésében veszek részt. Liluval a Keresem a családom alatt ismertük meg egymást, és hamar összebarátkoztunk. Tudtam, hogy ezt meg kell csinálnunk, és együtt, de azt nem tudtam, mennyire kiegészítjük egymást. Szerettünk volna valami olyat csinálni, ami még nincs. Ez a szájt vállaltan, őszintén a külsőségekre épül. Minden nő szeretne szép lenni, kortól függetlenül. Nem azt mondjuk, hogy akkor leszel szép, ha boldog vagy meg kiegyensúlyozott, hanem praktikus tanácsokkal, ötletekkel látjuk el a nőket, nyíltan beszélünk a problémákról, amelyek mindenkit foglalkoztatnak.
Szerinted meddig lehet a produceri munkát és a tanítást csinálni? Most van már B-terved?
Azt gondolom, hogy amíg kedvem van hozzá és jönnek a lehetőségek, úgysem tudok nemet mondani, miközben annyi ötlet van, amit muszáj lenne megvalósítani. Csak időből lenne több. Ha egyszer nem így érzem, azonnal abba fogom hagyni.
