Csáky Attila és Juhász Anna három éve ismerik egymást, két évvel ezelőtt házasodtak össze és egy éve született meg kislányuk, Mimi. A mai világban, amikor szeretjük húzni-halasztani a nagy döntéseket, úgy tűnik, ők nem sokat hezitáltak. Az élet őket igazolta. Mimi első születésnapját a legnagyobb szerelemben és harmóniában ünnepelték barátok és a család társaságában, legutóbbi közös vállalkozásuk, a szintén egyéves Pura Poesia irodalmi beszélgetéssorozat pedig hónapról hónapra egyre sikeresebb. A Gellért-hegy egyik kis utcájában, Anna nagyszüleinek volt lakásában élnek, ami azontúl, hogy az otthonuk, egy könyvekkel teli, pezsgő szellemi műhely.
Ha visszaemlékszel az első találkozásotokra Annával, milyen emlékek jutnak az eszedbe róla?2016. február 22-én ismerkedtünk meg Anna egyik irodalmi estjén a New York Kávéházban. Bereményi Géza 70. születésnapja volt, engem Géza felesége, Tünde hívott el. A kávéházba régi közös barátokkal érkeztem, először nem is figyeltem arra, ki tartja a beszélgetést, csak az esemény végén keveredtünk egy körbe és mutatkoztam be. Anna meghívott az est utáni vacsorára engem is, ami elől szerettem volna kitérni, de azt kérdezte, „Ha mellém ülsz, akkor maradnál?”. Maradtam. Anna fellépése mindig impulzív és határozott, akkor is, azóta is. Egy erős nő benyomását keltette, ez azóta sem változott.
Te vetted a kezedbe a dolgok irányítását és kerested meg őt ezután?
Igen. Az első találkozás után rögtön megkerestem a közösségi oldalon, és már azon a héten együtt vacsoráztunk egy lakásétteremben, azután Pauer Gyula festőművészre emlékeztünk a műtermében, ott találkoztunk pár barátommal. Azonnal komoly kapcsolat lett, szinte természetesen forrt össze az életünk és kezdtünk együtt tervezni életet, munkát. Az idő minket igazol, mert Mimi születése óta csak közelebb vagyunk egymáshoz.
Milyen nálatok a családban a szerepek leosztása? Klasszikus női és férfi szerepek, vagy teljes az egyenlőség, mindenki mindent csinál?
Anna rengeteget dolgozik, a szorgalmat otthonról hozza, ilyen nevelést kapott, az alázatban hisz. Én ebbe az életutam során tanultam bele. 20 évesen kopogtam a filmgyár ajtaján és jelentkeztem munkára. Először világosító lettem, innen indultam filmgyártási vonalon, a kávé- és szódafelelőstől szép lassan jutottam el a gyártásvezetőn át a független produceri munkákig. Minden szintet szerettem a filmkészítésben, és szeretek a mai napig. Az elmúlt években inkább dokumentumfilmeket készítettünk együtt, de izgalmas, hogy az otthonunkban egyetértésben folyik a munka, bízunk egymásban és hiszünk a másik szavának. Anna nem főz gyakran, én szeretem őt meglepni néha valami könnyű olasz ebéddel, de sokat járunk bisztrókba és a közeli Hadikba is. Azért az egyszerű, gyors szendvicsektől sem jövünk zavarba. Egyenlőek vagyunk sok értelemben, de nagyon szeretem, hogy Anna klasszikus nő, aki szeret öltözködni, érdekli a külső-belső szépség, és erre figyel is.
Mit vársz el Annától mint nőtől otthon?
Ilyen szavak nincsenek a szótárunkban, mint például az elvárás. Élünk, annak minden szépségével és nehézségével együtt. Természetesen egymásra figyelve. Mindig az tartja meg a másikat, aki erősebb, és arra figyelünk jobban, akinek nagyobb szüksége van rá. Mivel Anna fellépései este vannak, ő már délután elmegy, én ott várom azt est végén. Ilyenkor kell a segítség Mimi mellé, főképp, hogy nekem is van munkám. Nagyon szoros az időbeosztásunk, de arra, ami igazán fontos – például a gyakori együttlét a nagyobbik lányommal, Lolával –, mindig szakítunk időt. Anna igazi nő, úgy élünk, ahogy mindig szerettünk volna. Van benne játék, olvasás, beszélgetés, séta, utazás, család, barátok és azt hiszem, a legjobb szó: harmónia.
Vannak apró rituálék a hétköznapjaitokban, amelyekkel meg tudjátok őrizni a szerelmet a kapcsolatotokban?
A közös reggeli, amit mindig én készítek el.
Ki kel fel éjszaka a gyerekhez, ha sír?
Felváltva. Korábban Mimi azt szerette, hogy miután Anna megeteti, az én vállamon alszik el, de most már ez elmúlt. Szerencsére legtöbbször átalussza az éjszakát.
Mit szeretsz a legjobban Annában?
Azt, hogy külön tudja választani az érzelmet az értelemtől. Pontosan tudja, mikor melyikről van szó, nem keveri össze. Ráadásul mindkettőt a maximumon műveli. Határozott, reális, jól látja a dolgokat, tudja, mit akar és mit nem.
Mit szeretsz a legkevésbé Annában? Van, ami idegesít benne?
Nincs ilyen. Azért néha a könyveket vagy a laptopot ki kell vennem a kezéből.
Mire vagy a legbüszkébb Anna szakmai életében?
Hogy önálló. Egyedül végzi tíz ember munkáját, független, saját erőből éri el, amit elér, a szorgalma és a kitartása, a hitelessége okán. Nincs mögötte sem állami, sem üzleti támogatás.
Mi volt a legnagyobb dicséret, amit neki mondtál?
Hogy úgy szeretem, ahogy van.
Mi volt a legnagyobb dicséret, amit ő mondott neked?
Hogy úgy szeret, ahogy vagyok. Az első együtt töltött születésnapomra egy dedikált Csukás István verset kaptam tőle: „Ne törődj most a kitérőkkel, én is úgy jöttem, ahogy lehetett. …”
Hogyan tudod támogatni őt a munkájában?
Tavaly forgattunk Anna édesapja, Juhász Ferenc költő 90. születésnapja kapcsán egy dokumentumfilmet. Gyönyörű munka volt, együtt terveztük, pályáztunk rá és csináltuk meg. A film idén elnyerte a Magyar Filmhét legjobb hang-dokumentumfilm kategória díját. Épp egy éve kezdtük a Pura Poesia Irodalmi notesz részeit forgatni itt a lakásunkban, az epizódokban Anna beszélget neves alkotókkal olvasási szokásaikról, kedvenc könyveikről. Emellett most is dolgozunk, számos tervünk van, megyünk előre.
Ő hogyan tud téged támogatni a munkádban?
Megismerkedésünk óta Anna is részt vesz az én munkámban. 2017-ben Londonban forgattuk a Korda-dokumentumfilmet, Kazahsztánban pedig egy nagyjátékfilmet. Mindenhová jött velem, és segített, amiben kellett. Megbízom benne, jó szeme van és nagyon jó dramaturgiai érzéke.
Szerinted húsz év múlva milyen pár lesztek? Hol szeretnéd elképzelni magatokat, és Anna vajon mit csinál majd ott?
Dél-Olaszországban, a kedvenc városunkban ébredünk, én elkészítem a reggelit, lemegyünk a kikötőbe a lányokkal még egy kávét meginni. Nagyokat sétálunk a tengerparton, olvasunk, írunk, együtt vagyunk, este pedig főzünk egy jó tésztát, egy pohár bor mellett beszélgetünk a családunkról. Nem kell sok a boldogsághoz, nekem ennyi elég is.
Fotó: Bodnár Zsófia
