A menstruációs szegénység egyre inkább megkerülhetetlen téma, olyan nőkkel beszélgettünk, akiket az életük folyamán már érintett a probléma. Az egyik szegény családban élő nőnek egyetemistaként okozott gondot öszespórolni a betétre valót, ezért vattával próbálkozott, erősebb napokon viszont kénytelen volt otthon maradni. Egy hajléktalan nő az utcán töltött menstruációs napjairől mesélt. Egy budapesti tanár pedig betétet vesz a hátrányos helyzetű diákjainak, miközben az osztályteremben lévő szag ellen is felveszi a harcot, és arról győzködi a szülőket, hogy nem fog belehalni a gyerek, ha ilyenkor is tisztálkodik.
Kovács-Pálffy Annával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Rimaszombati úti krízisszállóján találkozunk Budapesten. A szociális munkás a civil díjas #nemluxustáska kampány egyik szervezőjeként, az adományok gyűjtéséért és szétosztásáért felelt. A kampány célja mindennapi higiéniás termékek gyűjtése volt rászoruló személyek számára, köztük hajléktalanná vált nőknek, bántalmazott, vagy gyermeküket egyedül nevelő anyáknak, így az egészségügyi szárnyas betét a hat létfontosságú termék között szerepelt. A szervezők kezdetben mindössze száz csomag beérkezésével számoltak, végül viszont országszerte tízezer rászoruló nőnek sikerült szétosztani az adományokat. Magyarországon a menstruációs szegénységről nincsenek kutatások, ez egy nehezen mérhető jelenség, ráadásul egy tabutéma, így sokan titkolják, hogy rászorulnak. A nők előbb fognak sorbaállni ruháért vagy ételért a családjuknak, mintsem, hogy a saját higiéniai igényeikre költsenek. Angliában a Plan Internationalfelmérése szerint a lányok tíz százaléka nem engedheti meg magának, hogy intimhigiéniás terméket vásároljon. “A kollégáimmal mi úgy gondoljuk, hogy ez a szám Magyarországon a harminc százalékot is eléri” – mondja Kovács-Pálffy Anna. Meglepte, hogy rengeteg fiatal lányt is érint a szegénység ezen formája, Ózdon tömötten érkeztek a távolsági buszok a kiosztás helyszínére. “Az elsődleges cél az volt, hogy adományokkal segítsünk, de közben egy másik fontos dolgot is elértünk. A menstruációs szegénység a közbeszéd témájává vált, elkezdtek beszélni róla az emberek. Ez a probléma még a szociálisan érzékeny embereknek sem jut igazán eszébe, pedig továbbra is komplex megoldásra vár.”
Készítettek egy költségvetést, amiből kiderült, hogy körülbelül félmillió forintot költ el a legalapvetőbb menstruációs termékekre egy nő az élete során, vannak kisebb falvak az országban, ahol a havi jövedelemből, 40-50 ezer forintból nem tudnak havonta 2-3 ezer forintot erre költeni.
A kampány lezárulta után is napi szinten fordulnak hozzá segítségért rászoruló nők, akik közül nem mindenki hajléktalan. Gyakran felkeresik nagycsaládosok és beteg gyermekeket ápoló édesanyák is, akik nem tudnak a gyermek gondozása mellett más munkát vállalni. A kampányon kívül is többmilliós kamion szállítmányokat sikerült szerezni a különböző cégektől, az egyik munkatársa meg is jegyezte, hogy ő lett a “betétbárónő”.
A beszélgetés közben is felbukkan egy negyven év körüli nő, aki többek között betétért jött. Judit, aki a párjával kézenfogva érkezik, elmeséli, hogy a férfival közösen laknak egy albérletben, jelenleg segélyből élnek, mindketten munkát keresnek. A pénzük viszont csak az albérletre és a csekkekre elég, ételt már nem tudnak venni, ezért ételosztásra járnak. “Gondolhatod, ha az ebédért sorba kell állnom, miből futna betétre, ezt nem tudom magamnak megadni, fontosabb, hogy legyen fedél a fejünk fölött, szóval ez nagyon nagy segítség, az ételosztáson mondták, hogy ide lehet jönni”– jegyzi meg Judit.
Kovács-Pálffy Anna odaadja nekik a táskát, fűz hozzá néhány kedves szót, majd elmesél nekünk egy történetet a közelmúltból. Szörnyű állapotban talált rá nemrég egy hajléktalanként élő nőre, teljesen át volt ázva. Miután lefürdött, leült vele beszélgetni, hogy hogyan oldja meg ezeket a nehéz napokat. “Elmesélte, hogy törölközőt szokott használni a vér felfogására. Hihetetlenül megnyugodott, amikor elmondtam neki, hogy a legtöbb nappali melegedőben tudnak ilyen intimhigiéniás termékeket biztosítani. Korábban fel sem merült benne, hogy esetleg kérhet.” Még egy nagyon tartósan utcai életmódot folytató nőt is visszatartott a női büszkesége attól, hogy segítséghez forduljon a menstruációja miatt.
“Nagyon sokan szoktak zoknit használni betét helyett, de van, hogy tamponként is használják. Tamponként még a zsepigombócok is funkcionálnak, de ennek rengeteg egészségügyi kockázata van.” A témáról már több nőgyógyásszal beszélgetett, a baleseti ügyeletekre rengeteg olyan hajléktalan nő érkezik, akik azért lesznek rosszul, mert nincs pénzük betétre. Így olyan dolgok maradnak bent a hüvelyükben, akár hónapokig, amik később fertőzéseket, elhalásokat, és végső soron meddőséget is okozhatnak. Utcán élő hajléktalan nőknek nem ajánlatos tampont használni, mert nagyon könnyen elkaphatnak valamilyen fertőzést. A falvakban is a betétre van nagyobb szükség. A fiatal lányok helyzete a szegregált falvakban elég sajátságos, egy lány, ha az első aktus előtt tampont használ, azt a szüzesség elvesztéséhez kötik, és szégyennek számít. Az első aktus megtörténte után is idegenkednek a tampontól. És pont az ezekben a falvakban élők jutnak hozzá legdrágábban a betéthez, jellemzően egyetlen kisbolt van, ahol meg tudják vásárolni a túlárazott terméket.
A bevásárlóközpontokból gyűjtött össze WC papírt
Dorkával már egy másik budapesti hajléktalanszállón beszélgetünk. A harmincéves nő három hónappal ezelőtt veszítette el a munkáját, másfél hónapig élt az utcán, mielőtt bement a hajléktalanszállóra. Dorkával a tömött hálótermekben próbálunk beszélgetésre alkalmas helyet keresni, de nem járunk sikerrel. Végül az egyik kisebb szobában kezdi el mesélni, hogyan vészeli át hajléktalan nőként a menstruáció időszakát. Dorkáról az ember első benyomása, hogy egy magára nagyon adó, igényes nő, ha nem ezek között a körülmények között találkoznánk, nem gondolnánk, hogy hajléktalanszállón él.
Korábban szobalányként dolgoztam, a hotelben a lakhatást is biztosították, ám amikor megszűnt a munkahelyem, nem volt elég pénzem egy albérletet kifizetni, de még a munkásszálló is túl drága volt. Eleinte az utcán éltem, és nem volt pénzem betétre vagy tamponra. A járókelőktől kéregettem pénzt cigire, bár én egyáltalán nem dohányzom, de cikinek éreztem volna odaállni az emberek elé, hogy légyszi adjatok tamponra valót. Úgy gondoltam, hogy cigire jobban adnak, mintha direkt tamponra kérek, amire végülis elköltöttem azt a kis pénzt. Betétet nem szoktam használni, azt nem szeretem, nekem a tampon vált be, a bevásárlóközpontokban mindig meg tudtam mosni a kezem a csere előtt
– meséli Judit.
Amikor még az utcán élt, papírzsebkendővel próbálkozott felfogni a vérzést, ami jobbnak bizonyult, mint a semmi, de hamar átázott. Ha épp tudott szerezni valahol WC papírt, azt összetekerte és berakta a táskájába, tett el későbbre is, többnyire a bevásárlóközpontokban használta ki a lehetőséget. “Persze előfordult, hogy átáztam az utcán, szörnyen éreztem magam, volt nálam egy pulcsi, azt a derekamra kötöttem, busszal kellett menni pár megállót, és rögtön az első lehetőségnél nadrágot kértem, letusoltam, rendbe tettem magam.”
Idővel feltérképezte a lehetőségeit, egyszer bement a Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai hajléktalanellátójára fürdeni, és megkérdezte, hogy nincs-e véletlen tamponjuk. Korábban volt, hogy egy nap három helyre ment be tamponért, most már tudja, hogy hol, mit és mennyit adnak. “A Máltai Szeretetszolgálatnál a hölgyek nagyon segítőkészek, egyből elláttak tamponnal, amikor szükségem volt rá, tőlük bármikor tudok kérni, amennyi szükséges.” Ez nagy segítség neki, mert bár a legolcsóbb tampont veszi a boltban, ha valakinek nincs pénze, akkor négy-ötszáz forint is hatalmas kiadás.
Dorka másfél hónappal ezelőtt költözött be egy hajléktalanszállóra, mert az utcán többször is kirabolták, “azóta ez már a harmadik táskám, a pénzem, a telefonomat, a papírjaimat is elvitték” – mutat a fekete táskájára a nő. “A családom vidéken él, nekik sincs sok, pár ezer forintot tudnak havonta küldeni. Nekem kell ebből kilábalni, dolgozni akarok. Remélem hamarosan találok munkát, most csütörtökön is megyek egy állásinterjúra” – mondja végül Dorka.
Kreatívnak kell lenni: egy betét vattával tovább kitart
Evelin jelenleg egy gyorsétteremben dolgozik Angliában, a 25 éves nő az anyagi nehézségei miatt kényszerült félbehagyni itthon a tanulmányait. A menstruációs szegénység először az egyetemi évei alatt érintette, akkoriban nem mert róla senkinek sem beszélni.
Ez nagyon kínos volt, és senkivel nem tudtam erről beszélgetni, fogalmam sem volt, hogy másnak is van ilyen problémája. Örülök, hogy egyre többet lehet hallani a menstruációs szegénységről, mert ez máig egy tabutéma. Angliában a mostani lakótársam tisztában van azzal, hogy milyen az, amikor a betét vagy a hús között kell választani, vele erről tudok beszélni, ez egyfajta megnyugvás
– mondja Evelin.
A nő egy pest megyei városban élt édesanyjával, miután az édesapja meghalt, már csak rá támaszkodhatott. Mivel az édesanyja bolti eladóként dolgozott, így kevés pénzből kellett gazdálkodniuk.
Amikor középiskolás voltam, anyukám mindig megvette nekem az intimbetétet, de előfordult, hogy emiatt valami más visszakerült a polcra, volt, amikor például a betét és a gyümölcs között kellett választani. Egyetemistaként viszont már nem akartam, hogy az édesanyám segítsen ki. Az az ő pénze, azt ő kereste meg, nem tudtam nézni, hogy mennyi mindenről mond le miattam. Elkezdtem diákmunkásként boltban dolgozni, és az ösztöndíjból próbáltam fenntartani magam.
Evelin megpróbált keveset költeni, viszont a higiéniai termékekről nem tudott lemondani, már az édesanyja is arra tanította, hogy az ápoltság nagyon fontos. Főleg a ruhákon spórolt, ha egy farmerja például kiszakadt, akkor volt, hogy azt háromszor-négyszer is megvarrta. Ezekben az időkben többször kellett kölcsön kérnie betétre, tamponra és alapvető higiéniai termékekre. A menstruáció is kreativitást igényelt.
“Amennyire tudtam, igyekeztem a betéttel is spórolni, egy vattaréteget tettem rá, így elég volt azt cserélni, egyébként az erősebb napokon hat betétet is elhasználtam volna. Mindez viszont nagyon körülményes, a véres vatta ráragad a bőrre, ezért kell hozzá nedves törlőkendő is, ami szintén nem olcsó” – emlékszik vissza.
Féltem, ha átázok felkerülök egy közösségi oldalra
Az erősebb napokon nem nagyon mozdult ki otthonról, mert a vattaréteget gyakran kellett cserélnie, a legnagyobb problémát az egyetemi órák látogatása jelentette ezeken a napokon. “Egy másfél órás egyetemi órára viszont az erős napokon nem mertem bemenni, egyszerűen rettegtem, hogy mi van, hogyha átázok, és nem tudom kicserélni. Az előadásokat még meg tudtam szerezni, de a gyakorlatokkal sokkal nehezebb volt, ahol ráadásul a jelenléti ívet sem tudtam aláírni. A menstruációm miatt nem csak az iskolából, de a munkahelyről is volt, hogy hiányoztam, az hazudtam, hogy ment a hasam, hánytam, ilyenek.”
Az viszont meg sem fordult a fejében, hogy a tanárral megbeszélje a hiányzás valódi okát. Nemcsak a vérzés, de görcsök is közrejátszottak, hogy otthon maradt. “Gyógyszert is szedek, mert gyakran fájdalommal jár, ez is kiadás. Előfordult, hogy nem volt erre pénz, ekkor édesanyám különböző teákat főzött, és melegvizes palackot adott, ezek is hatnak, csak lassabban. Egy cickafark tea csak enyhíteni tudja a fájdalmat, a gyógyszer viszont elvágja.” Másik nagy félelmét az utazás jelentette. “Egyszer átáztam, mert lekéstem a vonatom, akkor a pulcsimat tekertem a derekam köré, és édesanyám kijött elém a buszhoz. Ez több mint öt éve volt, de ez egy lányra rányomja a bélyegét, ott volt a rettegés, hogy valaki lefotóz és felrakja az egyik közösségi oldalra, féltem, nehogy viszontlássam magam.”
Segítséget kért az interneten, egy idegen pedig intimkelyhet vett neki
A munkát azonban csak nehezen tudta összeegyeztetni a dupla nyelvszakos tanulmányaival, végül otthagyta az egyetemet, és teljes munkaidőben bolti eladóként helyezkedett el. Azonban a havi nettó 120 ezer forintos fizetés még mindig nagyon szűkösnek bizonyult, ezért külföldre utazott. Nagyon nagy segítség, hogy már nem kell betétre költenie, mert egy ismeretlen nő a Facebookon keresztül ajándékozott neki egy intimkelyhet, – akkoriban minden forint számított, mert kellett a repülőgép árára a pénz.
“Ez egy hatalmas segítség volt, a magyar fizetésemből egyszerre nem tudtam volna megvenni, ez nagyon sok pénz volt nekem, postaköltséggel együtt 7500 Ft volt.” Ráadásul az intimkehely kicsit rizikós, mert nehéz a megfelelő méretet kiválasztani. Az otthonában megfelelőek a higiéniai körülmények, alaposan kezet tud mosni a csere előtt, ezért számára megoldást jelent az intimkehely. 12 órán keresztül bent maradhat, így nem kell cserélni a munkahelyen, egy nagyon erős napon is kitart. Egyszer a biztonság kedvéért berakott egy intim betétet is, de teljesen tisztán maradt, úgyhogy nagyon örült. Ha mindig fertőtlenítik, akkor tíz évig is használható, “forró vízben szoktam kiforralni, és legalább kevesebb szemetet termelek.”
“Ahogy anyagilag rendbe jövök, én is szeretnék adakozni, ezt a segítséget, amit kaptam, vissza fogom adni a társadalomnak. Egy rossz szó nem ért, amikor kértem, senki nem mondta, hogy inkább menjek el dolgozni, hanem segítséget kaptam. Remélem, más nőket is inspirálok arra, hogy merjenek erről a problémáról beszélni, és merjenek segítséget kérni, és hogy ne kelljen nagymamáink módszereit alkalmazniuk, amikor menstruálnak.”
Betétet vesz a diákjainak
Miközben kérdezősködtünk, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem csak a betétosztásnak, hanem a felvilágosításnak is hatalmas szerepe van abban, hogy a fiatal lányok ne kerüljenek kellemetlen szituációkba a menstruációjuk miatt. Nóra egy budapesti általános iskolában osztályfőnök, ahová nagyrészt hátrányos helyzetű diákok járnak, vele az egyik osztályteremben ülünk le beszélgetni a témáról. A tanártól megtudjuk, hogy a nehéz körülmények közül érkező gyerekek családként tekintenek egymásra. Vannak témák, amikről nagyon nyíltan beszélnek, de a menstruáció szót ki sem ejtik a szájukon, de ha baj van, akkor összezárnak és segítenek egymáson. Még a legnagyobb szájú diák is teljesen lefagy, amikor átázik, utána gyorsan pulcsit kötnek a derekára, a tanárok pedig felhívják a szülőt, és a gyerek elindulhat haza.
A lányok nem igazán használnak tampont, mert azt undorítónak tartják, a menstruációs kehellyel szintén elutasítóak, és sokaknak otthon nem adottak a megfelelő higiéniai feltételek sem a használatához. Jellemzően olcsóbb betétet használnak, rongyot, vattát nem vesznek igénybe. Körülbelül a diákok negyven százaléka viszont az iskolán keresztül jut betéthez. Többször a tanár is vett nekik a saját pénzéből, “beraktam az egyik fiókba az osztályteremben, és mondtam nekik, hogy nem is kell szólni”.
A másik probléma, hogy a lányok az osztályban nem készülnek fel a menstruációra. Mai napig előfordul, hogy átáznak, mert nem követik, hogy mikor fog megjönni nekik. A fájdalmat nehezen bírják, a menstruációs görcsök miatt előfordul, hogy valaki otthon marad, de a vérzés miatt nem szoktak kimaradni az iskolából. Fájdalomcsillapítót szintén biztosít a diákok számára, van, aki hoz magával gyógyszert, mert fű alatt fillérekért be tudják szerezni, volt, aki elkezdte osztogatni, ilyenkor azt is el kell magyarázni nekik, hogy ez nem cukorka.
Vér folyik belőlem, meg fogok halni
“Ha segítségre van szükségük, jellemzően hozzám fordulnak, volt egy diákom, aki hetekig folyamatosan menstruált, amikor beszéltem az édesanyjával, akkor az volt az első reakciója, hogy biztosan terhes. Gyakran a szülők sincsenek tisztában a női test alapvető működésével, nemhogy a gyerekek, általában nőgyógyászhoz is sokan csak a szüléskor mennek” – mondja Nóra. Több diákja csak az iskolában kap felvilágosítást arról, hogy mi történik a testével, amikor menstruál. “Csak a nyolcadikos biológia tankönyvben van szó a menstruációról, de mi ezt előrehozzuk, mert sokaknak már kilenc évesen megjön. Az anyukák pedig tabuként kezelik a témát, egy-két kivételtől eltekintve” – meséli a tanár. Amit a gyerekek a menstruációról tudnak, azt az iskolából viszik haza, otthon ezzel nem foglalkoznak.
Volt olyan diák, aki betegségnek nevezte a menstruációt, jellemzően csak akkor hiszik el, hogy az természetes folyamat, amikor tanárként elmondja nekik, hogy ő is menstruál. Továbbá sok családra jellemző, hogy otthon nem készítik fel a lányokat az első vérzésükre. “Ez az egész csak úgy rájuk zúdul, volt egy eset, amikor az egyik kislány kijött a WC-ből, ordított, zokogott, és segítségért kiabált. Épp arra jártam, megkérdeztem, mi a baj. Amire azt válaszolta, hogy vér folyik belőle, meg fog halni. Akkor elmondtam neki, hogy mi történik, és adtam neki betétet.”
Anya azt mondta, hogy nem szabad fürdeni
A diákjai több tévhitet is hallanak a szüleiktől, mint például, hogy “nem szabad ilyenkor fürdeni, mert anya azt mondta, hogy abba ilyenkor bele lehet halni.” Durva állapotok állnak elő időnként az osztályteremben. A diákjai ilyenkor meg is jegyzik, “hogy érzi tanár néni, milyen megjött szag van?” Valamelyik családnak van otthon fürdőszobája, de az is előfordul, hogy nincs, és nyolcan laknak egy pici lakásban.
Télen, amikor be van csukva az ablak, akkor elég durva szag van. Régebben volt egy kislány, aki épp menstruált, nagyon hideg volt odakint, folyamatosan arról beszéltek, hogy milyen büdös van, valaki rohad. Szegény pedig felállt, kinyitotta az ablakot, és odaállt. Mi pedig beszéltünk a szülővel, hogy ilyenkor is engedje fürdeni a lányt
– meséli a tanár.
(Kérésükre az interjúalanyok álnéven szerepelnek cikkünkben.)
Szerző: Zsilák Szilvia (Abcúg)
