Korábban számos karibi vihart arról a védőszentről neveztek el, akinek a napján lecsapott a természeti katasztrófa. Majd hosszú éveken át az elnevezések tele voltak szexizmussal, rasszizmussal és személyes bosszúkkal, vagy épp ellenkezőleg: gyakran a katonaság és a haditengerészet meteorológusainak kedvesük iránti szenvedélyét tükrözték. Volt olyan javaslat is, hogy a görög ábécé betűi után kapják nevüket a hurrikánok, de végül az ’50-es években úgy határoztak, hogy csak női neveket fognak használni. A döntés pontos oka ismeretlen, azonban közrejátszhatott benne az a szokás, hogy a tengerészek nőként hivatkoznak a tengerre, mint kiismerhetetlen és szeszélyes természeti jelenségre.
Amint a viharok csak női neveket viseltek, a férfi meteorológusok előszeretettel beszéltek róluk úgy, mintha valóban nők lennének, szexista kliséket használva a viselkedésük leírásához (például kacérnak vagy heves vérmérsékletűnek hívták őket). Természetesen a női meteorológusok és feminista aktivisták nem nézték jó szemmel a dolgot. Roxcy Bolton feminista aktivista a következőt nyilatkozta ebben az időszakban: “A nőket mélységesen elkeseríti, hogy önkényesen a katasztrófához társítják őket.”
Az, hogy 1979-ben újra elkezdtek férfi neveket is használni, hosszú viták és harcok árán tudott megvalósulni. Néhányan például azon aggódtak, hogy a férfi nevekkel ellátott hurrikánoktól kevésbé fog félni a lakosság, mint a női nevűektől, sőt ragaszkodtak álláspontjukhoz, miszerint egy vihar kizárólag nő lehet.
Ma a Meteorológiai Világszervezet (WMO) felel a névadásért, egy olyan rendszer használatával, amely betűrendben váltakozik az előre meghatározott férfi és női nevek között. Az évek során pedig az is kiderült, hogy nemhogy ugyanolyan félelmetesnek bizonyulnak a férfi nevek, de gyakran még fenyegetőbben is hatnak a lakosságra, mint a női nevek.
Szerző: Nikolaidu Phaedra Daphne (gyakornok)
Fotó: Getty Images
