Hétköznapi hősök: Krasznahorkai Ági, színész, drámapedagógus

2019. augusztus 29. |

Hogyan segíthet a színjátszás az iskolai zaklatásoknál? Milyen szerepe lehet a drámának a környezetvédelemre való nevelésben? Krasznahorkai Ági színésszel és drámapedagógussal beszélgettünk kivételes – és nehézségektől sem mentes – hivatásáról.

Ági szociálisan és érzelmileg hátrányos helyzetű gyerekkel és fiatalokkal foglalkozik: projektjeinek témái a környezetvédelem, a drogmegelőzés, tolerancia és önismeret, a zaklatás és akár a falcolás. A dráma erejéről, a gyerekekben rejlő lehetőségekről és munkájáról beszélgettünk vele, ami sokaknak segített már. Három éve dolgozik drámapedagógusként, előtte öt évig Berlinben is élt. Kislánya megszületése után kezdte el keresni, mivel foglalkozhatna ebben az új felállásban.

Hogyan kezdtél el drámapedagógiával foglalkozni?

Először múzeumpedagógiával kezdtem el foglalkozni, de a színészi múltam miatt a drámapedagógiánál kötöttem ki, kiválóan lehet kombinálni a kettőt. Miután ezt elvégeztem, jött is egy pályázati lehetőség: Érdre kerestek drámapedagógust, nyertek támogatást, hogy készíthessenek a szenvedélybetegségről, a függőségekről egy színházi előadást. Azóta pedig ott maradtam, a foglalkozások rendszeresek lettek ezután is. Átcsapott az egész egy színjátszó csoportba, alkalmazkodva persze a gyerekekhez és fiatalokhoz, akik 12-20 évesek. Azóta már egy összeszokott közösségről beszélhetünk, akik érzelmileg vagy szociálisan hátrányos helyzetűek, és mára olyan is van köztük, aki színész szeretne lenni.

A műanyagmentes július kihívás nagy figyelmet kapott. Hogyan jött a környezetvédelem, mint téma számodra? Mondhatjuk, hogy a változás kulcsa valóban a fiatalokban rejlik?

Körülbelül egy éve foglalkozom a klímaváltozással, és annak hatásaival, valamint azzal, hogy lehet ezt a gyerekek felé közvetíteni, bevonni őket ebbe a témába. Ha a gyerekekben ki sem alakulnak a pazarló életmódhoz köthető szokások, akkor később, felnőttkorban nem lesz számukra küszködés az, hogy lemondjanak valamiről, hanem automatikussá válik ez a szemlélet. És ők lesznek azok, akik jelzik a felnőtteknek, miben kellene változtatni, mit csinálhatnának másképp. Nagyon sokan tudnak erről a témáról, de baromi nehéz meglépni azt, hogy változtassunk az életmódunkon. Pár hónapja a Greta világa táborban egy csoporttal például egy szeméttelepet és egy közösségi kertet is meglátogattunk, beszéltünk az újrahasznosításról, az ökolábnyomról és egy háztartás energiafelhasználásáról – amit lehet, hogy nem is látunk.

A nyár amolyan táborozós időszak és most is készülsz egy foglalkozásra.

Igen, a Főnix Mozgalom táborában veszek majd részt. A gyerekek fele „befizetős”, a másik felük pedig mélyszegénységben él, ők vesznek részt ebben a 7 napos táborban együtt. Olyan témákkal találkoznak és ismerkednek meg, amelyekkel az iskolában nem találkoznak: elmennek „bankba”, megismerik a saját nyelvükön a gazdaságot, a pénzmozgást. Részt vesz az Amnesty is, ők az emberi jogokról mesélnek nekik és az Energiaklub is. Egy-egy olyan foglalkozás, ahol különböző háttérrel rendelkező gyerekek együtt lehetnek, mindkét csoport számára nagyon hasznos. Például ha egy roma gyereknek van két nem roma barátja, az két osztálynyi „előrelépést” számít. Viszont az is fontos egy ilyen foglalkozás alkalmával, hogy utána jól dolgozzák fel a hallottakat, mikor hazamennek, hogy valóban továbbléphessenek.

Mi a legnagyobb nehézség, illetve kihívás, amivel szembesülsz a munkád során?

Az első másfél évben szakmailag nagyon egyedül éreztem magam. A legelső előadásunk előtt nagyon bizonytalan voltam. Tudtam, hogy a bejárt út a fontos, és azt akartam, hogy ez az egész hasznos legyen a gyerekeknek, de olyan kérdések jártak a fejemben, hogy például művészi értelemben mennyire élvezhető az előadásunk kívülről? Persze normális, hogy ez embernek kétségei vannak.

A fegyelmen és a kitartáson pedig sok minden múlik. Ami nehéz talán, az a gyerekek figyelmének fókuszálása, megtartása: ha érdekli valami őket, akkor abba nagyon bevonódnak, de néha hajlamosak össze-vissza csapongani.

Azért pont egy olyan korosztállyal foglalkozol, akiket közben rengeteg dolog foglalkoztat, barátok, szerelmek… Sok változás van az életükben, ott van az iskolai közösségük és a kötelezettségeik is. Mennyire tudják komolyan venni a csoportfoglalkozást?

Vannak többen is, akik már 3 éve rendületlenül járnak a csoportba, és van, akinek az életében ezek a foglalkozások központi szerepet játszanak és otthon is erről beszélnek. Sok munkát beleraknak ebbe az egészbe. Ha valaki például nem jelenik meg a próbán, izgulnak a többiek, hogy ez hogy hat majd a küszöbön álló előadásra, és beszélnek vele az ügy súlyáról. A saját bőrükön érzik a közösség erejét és azt, hogy milyen jó egy csapathoz tartozni. Felelősséggel viseltetnek magukért és egymás iránt is. Emeli őket az, hogy a színpadra léphetnek, és nagyon jól teljesítenek – nemrég az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon is fantasztikusan szerepeltek, ráadásul egyedüli „nem osztály” indulóként.

Milyen hozzáállással találkozol általában a gyerekek részéről? Nem kell megküzdened a kamaszos daccal is?

Ez a személyiségüktől függ – van, aki egyből beleugrik a dolgok közepébe, de általában az ő lelkesedésük előbb el is hal. Általában azért azt érzem rajtuk, hogy meghallgatják egymást és így mindenki fontosnak érezheti magát. Fontos, hogy mit tesznek ők hozzá, hogy proaktívak legyenek és támogassák a témákat a saját tudásuk szerint, mert így valóságos kincsek kerülnek elő. Volt egy kislány, aki folyton telefonozott, és kiderült, hogy a TikTok köti le ennyire – ezt pedig beemeltük az előadásba és egy veszekedés-jelenetet ábrázoltunk így, vagy azt kellett elmutogatni, hogy „elhajózol velem a szerelem tengerén”. Így már ő is bevonódott az egészbe, ő lett annak a résznek a felelőse.

A függőségek, a drogprevenció, az önismeret mind sarkalatos kérdések ennél a korosztálynál. Mi alapján választjátok ki, hogy mivel foglalkoztok? Hogyan dolgozzátok fel a témákat?

Sokan kérdezték már tőlem, hogy pszichodrámát csinálunk-e, de nem. Különböző érzékenységű és hátterű gyerek van egy csoportban és mindig azokat a témákat dolgozzuk fel, amik őket foglalkoztatják. De nem magán a problémán csámcsogunk, hanem kontextusba helyezzük azt. Eltávolítjuk magunkat a különböző szerepek által, a problémákról nem egyes szám első személyben beszélünk, hanem színházi eszközökkel kiemeljük és így általános érvényűvé válnak. Volt lehetőségünk tanárok kérésére meglátogatni különböző iskolákat és eljátszani az előadásokat, nagyon jó lenne turnézni ezekkel a témákkal. Egy-egy előadás alkalmával azt látják a többiek, hogy a kortársaik  is ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkoznak, mint ők. Meg tudják figyelni, hogy ők hogyan dolgoznak fel egy kérdést, illetve amiatt, hogy nincs korkülönbség, hamarabb feloldódnak és sokkal nyitottabban tudnak beszélni. Persze csak akkor, ha kiküldjük a tanárnőt.

Egy előadáson nagyjából fél évig dolgozunk. Az elején mindenki elmondja, miről szeretné, hogy szóljon, beszélgetünk sokat és különböző játékokat találunk ki, improvizálunk. Eközben sokat jegyzetelek és feladatokat adok nekik, amiknek a segítségével feldolgozzuk a kiválasztott témát. Azt szeretem a legjobban, ha elfogadják, meghallgatják egymás ötleteit és egy közös brainstorming alakul ki. Fantasztikus látni, hogy mennyire színházi értelemben gondolkodnak, és szuper ötleteik vannak!

Mit tartasz a munkád legjobb részének?

Amikor a szemtanúja lehetek annak, hogy elkapja a csoport tagjait a téma, fellelkesednek és dolgoznak azon, hogy megvalósulhasson. Ha látom, hogy jobbnál-jobb ötleteik vannak!

Volt olyan pillanat, foglalkozás, vagy előadás, ami különösen emlékezetes számodra?

Még általános iskolásokkal csináltam tavaly egy táborban egy folyamatdráma foglalkozást. Elképesztőek voltak! A helyzet egy csapat fiatal, akik elhagyják az élhetetlen városukat és letelepednek egy elhagyatott városban, amit felépítenek maguknak, a saját szabályaikkal, saját logikájuk alapján. Ez volt a mi városunk. Ezt a várost a gyerekekkel együtt építettük fel, bele kellett gondolniuk, hogyan működik a társadalom, voltak házak, piacterek, bíróság, még bírósági tárgyalást is tartottak. Elhitték azt, amit játszanak. Az utolsó napon egyszer csak kardigánban és napszemüvegben léptem be, mint egy ingatlanbefektető. Bejelentettem, hogy megvették ezt a területet és holnap ledózerolják, nekik pedig meg kellett védeni a városukat. Miközben tudták, hogy én voltam a gonosz ingatlanos, mégis levegő után kapkodva mesélték, nekem – már napszemüveg és kardigán nélkül jöttem vissza – mit sem sejtve a történtekről, hogy ki járt itt és micsoda veszélybe kerültünk. Csak egy kislány kezdett gyanakodni, meg is jegyezte, hogy nagyon hasonlított rám az ingatlanos. Mennyire tudják, és közben nem tudják, hogy én voltam az, mennyire valósággá válik számukra a történet, amit játszanak! A legvégén pedig meg kellett győzniük a befektetőket – már a szüleiket – hogy ne dózerolják le a területet. Sikerült nekik!

Mi az, amit te magad is hazaviszel és tanulsz ezek által a projektek, foglalkozások által?

Emberileg rengeteget tanulok tőlük. Szakmailag pedig folyamatosan új helyzetek elé kerülök, mindig lépnem kell és sok új ismeretet sajátítok el a különböző témák által, amit nagyon szeretek. Például a Greta világa előadáshoz bele kellett ásnom magam a környezetvédelembe, a klímaváltozás témájába. A foglalkozások során sokszor együtt fedezünk fel ismeretlen területeket, és nekem óvatosnak kell lennem, hogy a továbblépéshez szükséges információkat ne egy az egyben adjam át, hanem inkább tereljem őket egy irányba, ahol nem csak egy jó válasz létezik, hanem sok szemszög, többféle válasz és gondolatgerjesztő felismerések. Persze előfordulnak konfliktusok is, és gyakran jobb tanácsokat adnak egymásnak, mint amit én adtam volna első körben nekik – ezekből rengeteget tanulok. Melegséggel tölt el, és nagyon jó érzés, hogy elfogadnak, hogy érzem, hogy fontos nekik az, amit csinálunk.

És miben fejlődnek a gyerekek, a fiatalok a foglalkozásitok alatt?

Sokat segít az önismeretben, a konfliktuskezelésben, a vitakultúra kialakításában, a horizont tágításában. Jobban tudják artikulálni a gondolataikat, illetve nem utolsó sorban érzik, hogy tartoznak egy közösséghez.

Egy vitaszínházat is csináltatok, az iskolai zaklatásról.

Az InSite drámával dolgozhattam Bethlenfalvy Ádámmal és Cziboly Ádámmal együtt ezen a projekten. Ezt 9 általános iskolában csinálhattuk meg, iskolánként úgy 60-80 gyerek részvételével. Megdöbbentőek voltak az eredmények. Kettéosztottuk a nézőteret és öt jelenetet játszottunk el, a két nézőtér közötti sávban játszottunk. Minden jelenet után feltettünk egy eldöntendő kérdést és a válasz alapján választhattak oldalt a nézők. Elmondhatta bárki a véleményét és be is állhatott a jelenetbe, szabadon változtathattak rajta. Ez egy nagyon aktuális és súlyos téma, különösen az online zaklatás miatt… Az iskolainak „legalább” vége van a tanítási idő végeztével aznapra. Nagyon jó lenne vidékre is eljutni ezzel az előadással. A szemtanúk szerepe is óriási, mert az ő hallgatásuk nélkül nem élhetne tovább ez a dominanciaharc. Nagyon izgalmasak ezekben az esetben a gyerekek saját, hozott tapasztalatai. Maga a vitaszínház pedig egy jó formája a téma feldolgozásának, mert egymás között beszélünk erről és rávilágít arra, hogy ez sosem egy egyszerű, fekete-fehér helyzet. Mi pedig ilyenkor nem tudjuk, hogy a nézők közül ki tanú, ki áldozat és ki elkövető. De az elkövetők ritkábban nyilvánulnak meg és el szoktak csöndesedni az előadás végére. Az online zaklatással kapcsolatban pedig félelmetes, hogy sokan mennyire nem félnek attól, hogy valaki bejelöli őket és beszélgetést kezdeményez, magukhoz édesgeti őket… Nagyon fontos, hogy beszéljünk ezekről a helyzetekről, ezekről a veszélyekről!

Milyen érdekes lenne nyomon követni azt, hogy ez a vitaszínház milyen hatást gyakorolt az adott közösségre, hogy megszűntek-e a zaklatások ennek nyomán.

Mivel egyszeri alkalomról van szó, nem tudjuk sokáig követni az utóéletét. Ádámék minden tanárnak adtak egy kiadványt hasznos információkkal, tanácsokkal, és olykor a tanárok szoktak visszajelzést küldeni. Viszont az esetek 70-80 %-ában az áldozatok nem is merik ezeket jelezni. Nem érzik magukat védve, és tehetetlennek érzik például a tanárokat is. Érdekes volt egyébként, hogy több tanár jól reagál ezekre és pont azért hívott el minket ezzel, mert érezte, hogy valami nincs rendben annál az osztálynál, akikkel foglalkozik. De olyanok is vannak, aki teljesen elzárkóznak ettől. Az biztos, hogy nagyon nehéz a pedagógusoknak ezzel dolgozniuk, hiszen sokszor búvópatakként fordulnak elő a zaklatások, és nincs tudomások egyáltalán ezekről.

Milyen további terveid vannak?

Szeretnék Budapesten is egy csoportot, akikkel el lehetne indítani ezeket a foglalkozásokat. Most azon dolgozom, hogy még több gyerek és fiatal jöjjön, mert úgy érzem, ezek a foglalkozások sokaknak jót tennének. Egy színész lánnyal is tervezünk egy színjátszókört, de sok minden van a fejemben! Ezek mellett szeretném a globalizációt és klímavédelmet, mint témát folytatni és csinálni egy interaktív vetélkedőt, ami nem kompetitív, hanem inkább rávezető jellegű.

Mesélj ennek a céljáról! 

Segítene összefüggéseket meglátni a bonyolult, hálózatos, és egymásra ható  folyamatok között, és abban is, hogy a hétköznapi életünkben felfedezzük azokat az elemeket, amiken változtatni tudnánk. Ezzel a játékkal mehetnénk például gimnáziumokba, a témákhoz viszont még szükségünk lenne önkéntesekre, szakértőkre.

fotó: Juhász Éva (Ági portréja, a többi saját fotója)

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter