Vannak olyan emberek, akik különleges érzékkel azonnal észreveszik a jó lehetőségeket, és kitartó munkával a maximumot hozzák ki belőlük. Ők a sikeres vállalkozók, közéjük tartozik Kesserű Ágnes is. Látszólag a sors ide-oda sodorta őt a munka frontján, dolgozott a ferihegyi repülőtéren, majd egy kis magyar utazási irodánál, míg végül megalapította az első vállalkozását, amit egy másik is követett. A valójában azonban a szakmai karrierjében tudatosan építkezett, és átgondolt döntés után mindig ő választotta ki a továbblépés irányát. Saját bevallása szerint karakán, határozott személyiség, aki tudja, mit akar, és ha valamibe belekezd, azt biztos, hogy be is fejezi.
Amióta megnyitottátok a BUD:VIP várót a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, gondolom, sok időt töltesz ott. A reptér lett a második otthonod?
Inkább azt mondanám, hogy ingázom a városi irodánk és a repülőtér között, mivel a VIP váró és a hozzátartozó szolgáltatáscsomag működtetése mellett van még egy másik vonala a munkámnak. Régóta foglalkozom rendezvényszervezéssel és repülőjegy-értékesítéssel is. De a repteret jól ismerem, itt volt az első munkahelyem. A Malévnál dolgoztam még az egyes terminálon.
Mindig is érdekelt az idegenforgalom? Tudatosan választottad ezt az irányt?
Nálunk otthon a családban a nővéremről már pici korában kiderült, hogy művészi vénával van megáldva, az ő esetében egyértelmű volt a pályaválasztás. Én kevésbé voltam tehetséges, és nem igazán vonzott a művészi pálya, viszont jól mentek az idegen nyelvek. Apukám a munkája miatt sokat utazott külföldre, így természetes volt, hogy a gyerekei is tanuljanak meg más nyelveket, lássanak világot. Minden nyáron kimentünk Németországba, ott gyakorolhattuk a német nyelvet. Később jött hozzá az angol is. Az iskolában szerettem szervezkedni, érdekeltek az emberek, letettem az idegenvezetői vizsgát is, adott volt, hogy a főiskolán idegenforgalmi szakra jelentkezem. A tanulmányaim mellett idegenvezetőként dolgoztam, néha tolmácsoltam is, de éreztem, nem ez a nekem való munka.
A főiskola után rögtön a Malévhoz kerültél?
Igen. Akkoriban sem volt könnyű oda bekerülni, mert nagyon sok képzésen kellett megfelelni. Három évet dolgoztam itt, a nemzetközi reptér tranzitjában voltam szupervizor. Rengeteget tanultam ez idő alatt, bedobtak a mélyvízbe, naponta önállóan kellett döntéseket hoznom, ügyeket intéznem. Már akkor is szerettem a speciális utasokkal, egyedi kérésekkel foglalkozni. Például a kíséret nélküli gyerekekkel, a mentők által szállított betegekkel, a deportáltakkal. Szerettem a munkámat, de tudtam, nem innen szeretnék nyugdíjba vonulni.
Mi volt a következő állomás?
Elmentem egy magyar utazási irodához dolgozni. Sok mindennel foglalkoztunk, beutaztattunk külföldi csoportokat, rendezvényeket szerveztünk, majd később vettünk egy szállodát a Balatonnál, amit fokozatosan felújítottunk. Nagyon jó iskola volt arra, hogy a gyakorlatban megtanuljak mindent a turizmusról és a cégvezetésről. A végén már én vittem a budapesti irodát. 11 nagyon intenzív évet töltöttem el itt, de egy idő után éreztem, hogy mozdulnom kell. Elkezdtem esküvőket szervezni, először ismerősöknek, aztán az ismerősök ismerőseinek. Nagyon tetszett ez a munka, és a sikerek azt igazolták, hogy van érzékem hozzá. Ekkor alapítottam meg az első saját vállalkozásomat.
Esküvőszervezésből meg lehetett élni?
Az esküvők mellett céges rendezvényeket is szerveztem, illetve a férjem kapcsolatai által kibővítettük a szolgáltatásunkat, és a repülőjegy-értékesítésbe is belevágtunk. Némi gyakorlatom már volt ebben, de újra meg kellett tanulnom a rendszer használatát. A férjem hosszú évek óta dolgozott a Malévnál, ami a kapcsolatrendszerét megalapozta. Az utasaink problémáit a repülőtéren így sok esetben gyorsan tudtuk kezelni, és ezzel kicsit többek tudtunk lenni egy repülőjegyértékesítő irodánál. Később jött a lehetőség, hogy megkapjuk a cseh légitársaság képviseletét, amit el is elvállaltunk. Ekkor alapítottuk meg a másik cégünket. Ezekben az években még működtek a légitársasági képviseletek, így az elvárások is, hogy az utasok és a járatok kiszolgálása a megfelelő szintű legyen. A férjemmel sokat gondolkodtunk azon, hogyan tudnánk még magasabb színvonalon végezni munkánkat, illetve az utasainkkal való törődést. Sok tapasztalat után, öt évvel ezelőtt sikerült a reptéren egy kis helyiséget bérelnünk, ahol kialakítottunk egy picike várót, ami arra volt jó, hogy leülhettek az utasok addig, amíg mi elintéztük a becsekkolást, a bőröndök feladását. Nem volt annyira komfortos, de szerették a vendégek.
Ebből nőtte ki magát a mostani BUD:VIP szolgáltatás?
Igen. Ez egy nagy beruházás volt, amit évek óta készítettünk elő. Várnunk kellett arra is, hogy a Budapest Airport megadja az engedélyeket és az erre alkalmas területet. A repülőtér vezetősége látta, hogy szükség van erre az exkluzív szolgáltatásra Budapesten is, mivel a külföldi reptereken már évek óta működik a privát várórendszer. Végül a régi kormányváró helyiségét kaptuk meg, amit teljesen átalakítottunk és berendeztünk.
A külföldi minták mennyire inspiráltak?
Az interneten is sok információt gyűjtöttünk hasonló szolgáltatásokról, de igazából itt a helyi adottságokat is figyelembe kellett venni. Kisebb reptereket látogattunk meg, amelyek utasforgalomban hasonlóak, mint a budapesti reptér. Sokkal régebb óta működnek ott ezek a szolgáltatások, de nem biztos, hogy jobban odafigyelnek a vendégekre, mint ahogy mi most ezt tesszük. Első lépésben nem akartunk túl nagy várót kialakítani, azt szerettük volna, hogy a vendégek minőségi szolgáltatást, odafigyelést kapjanak.
Rengeteg mindennel foglalkozol. A sok tevékenységed közül mi áll a legközelebb a szívedhez?
Szeretek a semmiből felépíteni egy jól működő valamit. Minden projekt más, mindegyikben ott rejlik a kreatív alkotás lehetősége. Csapatjátékos vagyok, összegyűjtöm magam köré a jó szakembereket, akikkel véghezvisszük a terveinket. A BUD:VIP váró esetében is én menedzseltem a munkálatokat, a tervezéstől kezdve a dizájn kitalálásán át az építkezésig. A férjem nagyon jó szakmai hátteret adott ehhez a projekthez, ami nélkülözhetetlen eleme egy jól működő vállalkozásnak. Ettől tudunk mi hosszú évek óta nagyon jól együttműködni és gondolkozni.
A VIP várót a férjeddel ketten csináljátok. Mennyire folyik bele a munka a magánéletetekbe?
Egyre nehezebb szétválasztani az életünk ezen két területét, mert egyre sokrétűbbek a tevékenységeink. Amíg én csak a rendezvényekkel foglalkoztam és a férjem a reptéren dolgozott, könnyebben ment. Van két 13 éves gyerekünk, ikrek, rájuk is oda kell figyelni. Voltak nehéz időszakok a cég életében, amik kihatottak a magánéletünkre is, de mindig sikerült felülkerekednünk rajta. Igyekszünk odafigyelni egymásra és a családra.
Mi az, ami a legnehezebb a munkádban?
Az, hogy nincs benne állandóság. Hiába alakítottunk ki egy napi rutint, valami mindig felülírja azt. Késik egy járat, valami nem működik, nekünk rögtön reagálni kell, megoldást találni a problémára. Még akkor is, ha éppen egészen más helyen vagyok.
Úgy tűnik, nem vagy aggódós, meg tudod őrizni a vészhelyzetekben is a hidegvéred.
Nagyon jól tudok azonnali döntéseket meghozni. Hallgatok az intuícióimra, és ezek általában be is jönnek. Mindig is reál beállítottságú voltam, ami segítség a maximalista szemléletemhez. Tudok előre gondolkodni, tervezni – legyen szó a rendezvényekről, vagy a BUD:VIP szolgáltatásról.
Szerinted milyen főnöknek tartanak a munkatársaid?
Kemény főnök vagyok az eredmények terén, ugyanakkor engedékeny is a hétköznapokban. Ha valaki jól dolgozik, nem számoltatom el percre pontosan a munkaidejével. Csak annyit várok el másoktól, amit én magam is meg tudok csinálni. Nem derogál nekem beállni segíteni a reptéren, ha valaki kiesik a munkából és szükség van rám. Ebben a munkában fontos, hogy minden szinten számíthassunk egymásra, mivel itt a pontos és precíz munka elengedhetetlen.
Ez a vállalkozás kitart jó sokáig, vagy vannak újabb, nagyszabású terveid a jövővel kapcsolatban?
Tervek mindig vannak. A jövőt nézve biztos, hogy bővülni fogunk, mivel a reptér is bővül, innen előbb-utóbb mozdulnunk kell. Nem tudom magam elképzelni, hogy hátra dőlök egy fotelben, és pihenek. Voltak nagyon kemény éveim, amikor egyáltalán nem figyeltem magamra, most már próbálom az énidőmet jobban előnyben részesíteni. Szeretem a pörgést, a fejlesztéseket, az újdonságokat, de látom azt is, hogy meg kell találnom a megfelelő embereket, akiknek delegálhatom a feladatok egy részét. Így több időm marad magamra és a családomra.
