Hogy kerültél a Heti Betevőhöz?
Bár a legelején még nem vettem benne részt, de a Heti Betevő úgy indult, hogy öt évvel ezelőtt a Kisüzem nevű kávézó törzsvendégei és szakácsai elkezdtek arról beszélgetni egyik este, hogy mennyire szörnyű a hajléktalanhelyzet.
Azon gondolkodtak, hogy pár ezer forintból meg lehetne vendégelni ötven-száz hajléktalant. Az este lendületéből nem az lett, hogy reggel, amikor felkeltek, azt mondták, ”Jaj, hülyeségeket beszéltünk!”, hanem az, hogy „De jó, akkor csináljuk!” – és következő vasárnapra főztek is ötven-száz adag ételt, amit kivittek a Klauzál térre.
Ideális helyszín, mert vannak ott betonpadok, asztalok és hajléktalanok is járnak a környéken. Mivel már az első osztás jól sikerült, kitalálták, hogy miért ne csinálhatnák ezt hetente, így el is nevezték ezt a kezdeményezést Heti Betevőnek. Körülbelül a harmadik osztást követően az egyik barátnőm – aki a Kisüzem törzsvendége – megkérdezte, hogy szakácsként nem szeretnék-e részt venni ebben. Világos volt, hogy ha belevágnak és minden héten főznek, sok lesz nekik és további vendéglátóhelyeket, konyhákat kell keresni, akik elő tudják állítani az ételeket. Így lett a második vendéglátó a Kőleves, amely szintén rendszeresen főz az ételosztásra.
Ez azt jelenti, hogy a vendéglátók saját költségen vállalják a főzéseket?
Az elején így történt. De hamar elkezdtek azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne fenntarthatóvá tenni a programot. Az az ötlet született, hogy a környékbeli kocsmákban, éttermekben önként kitesznek perselyeket, amelyekben a vendégek hozzájárulásait gyűjtik erre a célra. Van, ahol ez működött, van ahol nem. A Kőlevesben például azért nem működik, mert a pultnál nem nagyon rendelnek, hanem kiszolgálás van. Sokszor tapasztaltuk, hogy az adományozás összemosódik az emberek fejében a borravalóval, hiába van ráírva a perselyre angolul és magyarul is, hogy ez nem borravaló.
A kezdetek óta már eltelt öt év és nem a perselyekből jönnek össze a pénzek, hanem abból, hogy ismertté vált a Heti Betevő. Sokféle programot, például aukciókat is szervezünk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Az aukciók során megkérünk művészeket, hogy adjanak nekünk alkotásokat, melyeket kiállítunk és online licitálhatóvá teszünk. De utalásokból, magánadományokból, 1% adófelajánlásokból és egyéb civil kezdeményezésekből is érkezik bevétel.
Például történt olyan, hogy a Kőleves üzletvezetője kapott egy borítékot azzal a kéréssel, hogy juttassa el azt a Heti Betevő részére. Kinyitottam és százezer forint volt benne. Nem tudom, ki lehetett az. valaki, aki felfigyelt ránk és azt gondolta, ez jó dolog. Az aukciókból pedig egyre növekvő bevételre teszünk szert, amiből jól tudunk gazdálkodni. Már nem száz embernek főzünk vasárnaponként, hanem háromszáznak a Klauzál téren. Mindig. Télen-nyáron, ha karácsony napjára esik, akkor is.
Van egy Heti Betevő a Klauzál téren és van egy a 8. kerületben?
A 8. kerületi kicsit más, ott családsegítő delegálja a családokat, és a Gólyában főzünk vagy máshol főznek és odahozzák a meleg ételt. Amit adni akarunk, azt előrecsomagoljuk. Például tudjuk, hogy jön egy hét fős család, akkor mindenből hét adagot készítünk elő: meleg ételből, süteményből, gyümölcsből is. A Klauzál téren pedig, aki beáll a sorba, az sorszámot kap. Ugyan nem tudjuk előre, hogy ki jön, de sok ott is a fix család. Ha tudjuk, hogy jönnek majd azok, akik például tizenegyen vannak, akkor azt lehetőleg nem a vékonyabb műanyag dobozokba tesszük. Már csak azért sem, mert kíméljük a környezetet, ami marha nehéz úgy, hogy műanyag dobozban osztod az ételt, de azért igyekszünk és megkérjük őket, hogy hozzanak egy nagy dobozt.
Te önkéntesként ott vagy a főzéskor is?
Ha a Kőleves főz, akkor én főzök. A háromszáz adag esetében óriási adagokat kell mozgatni. A Kőleves szakácsai segítenek nekem a főzésben, de én vagyok a főszakács. Nem mindig kapjuk meg az engedélyt a Klauzál térre és akkor viszont egy közeli magánterületen tartjuk az osztást. A stábgyűlések általában a Kőlevesben szoktak lenni, amire fel tudom ajánlani a kis különtermet. A 8. kerületi ételosztásnál pedig jelentkeztem kapitánynak. A kapitány az, aki levezényli az aktuális ételosztást. Nem vagyok az az önkéntes, aki jól, hasznosan akarja eltölteni a szabadidejét, mert alig van szabadidőm. Tehát se nem főzök minden héten, se nem vagyok kapitány minden héten, havonta, két havonta esik rám a sor.
Az osztás bejelentésköteles?
Igen. Ha a Klauzál téren nem kapjuk meg az engedélyt, akkor magánterületen osztunk és a Klauzál téren csak a sorszámot osztjuk ki a vendégeinknek, utána a magánterületre kísérjük őket.
Mi általában a menü?
Egy tál meleg étel, sütemény, gyümölcs és valami innivaló: télen tea, nyáron szörp. Ezen felül jönnek még az „extrák”, néha jön innen-onnan plusz étel. A 7. kerületinél a Kisüzem a bázis, mert az található a legközelebb a Klauzál térhez, ott történnek az előkészületek és ott lehet a sütiadományokat is beadni. A sütire általában nem is költünk, mert meghirdetjük, hogy hozzák azt az emberek.
Nagyon sok szervezési feladatot jelent mindez?
Igen, sok a szervezés és itt, a 7. kerületben is mindig előre megvan, hogy ki a kapitány, aki levezényli az aktuális heti osztást. De a szervezés nem csak aznap zajlik, már hétfőn elkezdődik azzal, hogy létrehoznak egy Facebook-eseményt, és a kapitány elkezdi összegyűjteni, hogy ki, milyen pozícióba jelentkezik. Mire vasárnap lesz, addigra összeáll, hogy leszünk-e elegen.
A segítők honnan érkeznek?
Van a stáb, ami bő 30 főből áll a 7. kerületben, némi átfedéssel kb. 20 fő a 8. kerületben, de ebből a létszámból csak ketten vagyunk, akik vendéglátóhely-tulajdonosok, ami nagyon kevés. Önkéntesnek e-mailben vagy Facebookon keresztül lehet jelentkezni. Vannak állandó segítőink is, például egy itt tanuló külföldi diák, aki valahogy ránk talált. Amikor csak tud, jön és segít. Van, aki csak néha tud jönni, de vannak olyan nagyon rendes és önfeláldozó emberek, akik szinte minden osztáson ott vannak. Őket nagyon becsülöm, ugyanakkor aggódom is értük, hogy nem terhelik-e túl magukat.
A legtöbb önkéntes maximalista, nem tudja elképzelni, hogy azt a feladathalmot, ha szétosztjuk, ugyanolyan jól megcsinálja valaki más.
De általában azért jól megcsinálja más is. A maximalizmust el kell engedni. Sok barátunk tizenkettedikes gyermeke is segít, hozzánk jön az iskolában előírt ötvenórás önkéntes gyakorlatra, de olyan is van, aki azt követően is marad. Amit egy osztáson megtapasztalhatnak biztos, hogy megérinti őket: testközelben látni rászorulókat teljesen más, mint amikor csak odanézel, vagy a hírekben látod.
Az önkéntesség, amikor rövid ideig csinálod, szórakoztató, mert jó a társaság, itt nagyon szeretik egymást a Heti Betevő tagok, új barátságok is szövődnek. De az sok, ha minden héten itt vagy. Ugyanakkor vannak elszántak, akik „nem veszik fel a töviskoszorút”. Ők nem fogják azt érezni, hogy „én bezzeg minden héten itt vagyok, mások pedig nincsenek itt, úgyhogy én egy áldozat vagyok”. Ettől mindig féltem a nagyon sokat itt lévő önkénteseket.
Az egyik stábtagunk megszervezte, hogy legyen szupervízió, ami arról szól, hogy be lehet hozni az önkéntesmunkával kapcsolatban felmerülő problémákat, de akár az egymás közötti vagy a vendégekkel jelentkező konfliktusokat is. A hajléktalanok nem mindig konfliktusmentesek. Nem feltétlenül úgy kell elképzelni őket, hogy ide jönnek, megköszönik, amit értük teszel és hálásak, hanem olyan is van, hogy részegen jönnek. Próbálunk figyelni a konfliktusteremtőkre, hogy ne kötözködjenek másokkal, de ez nem mindig sikerül.
Igazi közösség vagytok!
Igen, nagyon komoly közösségteremtő ereje van ennek a programnak. Sok minden történt az elmúlt öt évben: sértődés, kiszállás, a stábon belül is voltak konfliktusok, de az alap az, hogy szeretettel csináljuk, megyünk előre: főzünk, osztunk, amit tudunk, beletesszük. Mindig keressük és mindig meg is találjuk a megoldásokat mindenre, összeszokott, kreatív és proaktív a csapatunk. Mindenkinek egyformán fontos, hogy csináljuk. Nyilván jó lenne, ha ez nem civilekből összeállt csapatok feladata lenne, mert szerintem a hajléktalanellátás nem feltétlenül a mi feladatunk, de ez van.
És mivel elég jól működünk, ezért eszünk ágában sincs abbahagyni. Lehet, hogy egyszer majd felmerül, hogy nincs pénz és hajléktalanok sincsenek, akkor persze abbahagyjuk… De azt hiszem ettől még kicsit messze vagyunk.
Számomra hihetetlenül hangzik, hogy magánemberek tartják fent ezt a rendszert anyagi és emberi erőforrás szinten is!
Igen. Nagyon jó dolog és közben tartunk közös bulikat, még arra is szánunk időt, hogy közösséget építsünk. Van egy 60 év körüli házaspár, öt gyerekük van, tizenvalamennyi unokával, de ők a legaktívabbak. Minden osztáskor ott vannak, exkuzálják magukat, ha épp nem tudnak jönni, mert valakinek esküvője van a családban és náluk van mindig a stábbuli. Van egy nyári kerti parti és egy téli sólet parti. Ilyenkor minden 7. és 8. kerületi stábtagot elhívnak a Budapest határában lévő házukhoz.
Vidéken is van Heti Betevő?
Igen, Székesfehérváron, Pécsett és Makón is van egy-egy ágazat. Velük is kooperálunk. Volt, hogy elhívtuk a vidékieket a Kőlevesbe, hogy legyen egy kis párbeszéd közöttünk. Van, amelyik komoly anyagi gondokkal küzd, de mivel úgy tekintjük, hogy a Heti Betevő az egy egység, ezért amikor az aukcióból bejött a pénz, kitaláltuk, hogy milyen arányban osszuk el és ebből juttassunk a vidékieknek is, hogy ne kelljen abbahagyniuk azt, amit felvállaltak.
Szentendrén is van egy hasonló csapat, a Vasárnapi Merőkanál. Mikor elkezdték az osztást, mi adtunk nekik tanácsot, de más kerületiek és vidékiek is kikérték a tanácsunkat, persze emellett mi is tanulunk folyamatosan. És mi is tanultunk valakiktől, a Food Not Bombstól, akik csak vega kaját adnak a hajléktalanoknak és nem költenek pénzt az alapanyagra: összeszedik zöldségesektől a már el nem adható, de nem romlott zöldséget, ami még főzni jó, és abból főznek ételt. Még most is itt cseng a fülemben az a tanács, hogy „ne izguljatok, ha kicsit kevesebb lett az étel, mert nem jól mérte fel valaki, nem az a lényeg, hogy mindenki jól lakjon, hanem hogy mindenkinek jusson valami étel, aki ide eljött és kapott sorszámot”. Lehet, kicsit kevesebbet teszünk akkor a tálba, de mindenki fog kapni.
Most vasárnap mit fogsz főzni?
Otthon, a saját konyhámban is improvizatív módon működöm.
Ami van a hűtőben, azt?
Nem! Attól függ, minek az idénye van. Ha nyár van, akkor például a lecsószezon miatt csinálunk egy olyan pörköltet, ami nagyon lecsós lesz, valószínűleg tarhonyával. A legpraktikusabb az egytálétel. A 8. kerületi osztásnál kuponokat kapnak a családok a családsegítőkön keresztül. Ott olyan nehézséggel szembesülünk, hogy valamiért nem jönnek el. Nagyon fájdalmas, ha például egy nyolcfős család étele megmarad. Ilyenkor vagy elvisszük a Lélekháznak, ahol hajléktalanokat segítenek, vagy az Oltalomhoz. Nem vész kárba, csak a felvállalt feladatot nem tudjuk teljesíteni és az nagyon rosszul esik nekünk.
Ilyenkor kiderül, hogy miért nem jönnek?
Van, amikor kiderül, van, amikor nem. Lehet, hogy családi konfliktus áll a háttérben, vagy csak egyszerűen nincs senkinek kapacitása, de az is lehet, hogy csak elfelejtik. Általában nem olyan családokról van szó, ahol minden a helyén van. Inkább az a csoda, ha a család minden hétvégén eljön egy-egy osztásra. Persze kedvező alkalom nekik: ők is tudják, hogy éttermi minőségű ételt adunk. De a legtöbben csak azért jönnek – főleg a Klauzál térre – hogy beszélgessenek.
A jó közösség miatt maradtál a Heti Betevő szervezésében?
Az is szerepet játszik, de alapvetően fontos nekem ez az ügy. Olyan minimális dolog, amit tehetek, hogy nincs miért visszamondani. Csekélység, hogy néha főzök egy nagy adag ételt vagy levezénylek egy ételosztást, vagy odaadom a különtermet, hogy ott legyen a stábgyűlés, hogy nem érzem, hogy abba kellene hagynom. Tényleg nagyon sok dolgot vállalok fel ezen kívül is, de ez belefér.
A te mintád kihatással van a környezetedre, családodra is?
Van olyan barátom, aki miattam jön el az osztásra, néha a gyerekeim is főznek és az osztásban is részt vesznek. Fontos nekik és büszkék rám, hogy ezt csinálom. De anyukám is, aki nyugdíjas. Akinek erről beszélek, mindenki azt gondolja, hogy ez milyen nagy dolog, de én ezt nem így látom, úgy élem meg, hogy az életnek ez része. És annyira pici, hogy miért ne tegyem hozzá?
Sokféleképpen lehet segíteni.
Nekem sosincs lelkiismeret furdalásom, hogy ha egy osztáson nem vettem részt, de nem is várják el tőlem.
Szerinted hogyan változtatja meg az embereket a segítés?
Nagyon jó kérdés, sosem gondolkodtam rajta. Sokat lehet tanulni belőle, egyrészt hogy hogyan kooperálj emberekkel, ebből sokat vissza lehet vinni a munkába is, de szervezési dolgokat is. Biztos, hogy ha itt látja valaki, hogy milyen szinten beleteszi az életét az illető és vérét adja az egészért, akkor már ez válik a normává. El tudom képzelni, hogy valaki emiatt segít sokkal szívesebben. Mert az sem olyan könnyű, hogy hogyan segítsünk. „Segíteni akarok az embereken. Jó, de hogyan?” Ez egy jó út afelé, hogy megtaláld a választ arra, hogy hogyan lehet segíteni. Az ételosztás a fő tevékenységünk, de ez nem csak erről szól: törzsvendégeink vannak, akik vissza-visszatérnek vasárnaponként. A rászorulókat is összehozza, hogy figyeljenek egymásra is egy kicsit. Van olyan nyugdíjas segítő, aki nem akar otthon ülni és több szervezetnek egyszerre önkénteskedik. Nekem úgy tűnt, hogy tudatosan ment így nyugdíjba: nem akar tétlen lenni és otthon nézni a négy falat.
És téged hogyan változtatott meg?
Szervezésben, kreativitásban, az emberekhez való kapcsolatban. Eleve az az alapelvem – az üzlettársammal együtt fogalmaztuk meg -, hogy nem a problémát kell keresni, hanem a megoldást. Oké, ez a probléma, menjünk, lépjünk tovább, akkor ezt most hogyan oldjuk meg. Ebben nagyon jó a Heti Betevő, szerintem ezért is létezik még, mert sosem azt nézzük, hogy hogyan lehetetlenítenek el minket. Jó megoldáskereső csapat vagyunk.
Hétköznapi hősök: Holánszki Réka, a KözMŰ alapítója
Dolgozott multinál, amit otthagyott. Úgy lett asztalos, hogy a multi világ jövője nem érdekelte. Önkénteskedett a Food Not Bombs-nál, és magyart is tanított az Artemisszió Alapítványnál. Most a szakmájában dolgozik és amiben önkénteskedik, az is a szakmáról szól. Holánszki Rékával, a KözMű alapító tagjával beszélgettünk a társadalmi-szakmai szövetkezetek fontosságáról, a szervezeten belüli egyenrangúságról, a közösség szolidaritásáról és a valódi elkötelezettségről.Nemcsak ételt osztotok, hanem lehetőség van arra, hogy az itt megfordulók egymással beszélgessenek és többet megtudjatok a családok sorsáról is.
Van olyan család, ahol a gyerekek állami gondozásban vannak. Közülünk vannak, akik elmennek hozzájuk az otthonba és velük tanulnak. Volt, hogy az egyik gyerek eljött a Kisüzembe, az egyik stábtagunk pedig matekot, fizikát tanult vele. Olyan is volt, hogy az egyik vendég vágyott egy szintetizátorra, így mi összedobtuk az árát neki. Tehát sok a kapcsolódás. Ismerek egy nagymamát, aki 3-4 gyereket nevel egyszerre. Az iskolakezdésre plusz pénzt, támogatást adunk nekik, ha nem jó a tévéjük, meghirdetjük a csoportban és ha van leselejtezett tévé, mosógép stb., akkor tudnak ránk, mint szervezőerőre támaszkodni. Pénzük nincs rá, de ha ő arra vágyik, akkor meg tudjuk szervezni, hogy legyen neki. Nem mindig mi oldjuk meg, de segítünk benne.
Volt olyan történet, ami nagyon megérintett téged egy ilyen beszélgetés alkalmával?
Ennek a nagymamának a története. Nem a saját unokái, hanem a testvére unokái. Pedig a gyerekek is úgy szólítják, hogy nagyi. Elvállalta, hogy segít a négy gyereknek. Mindig inkább a hátteret szeretem biztosítani, inkább áttételesen ismerem a személyes történeteket is.
Vannak új ötletek a szervezettel, önkéntességgel, a fejlődéssel kapcsolatban?
Nagyon sok új ötlet érkezik be, főleg, azoktól, akik ott vannak az osztásokon. És nekem is vannak ötleteim arra, hogyan oldjunk meg egy adódó problémát. Például tavaly télen sok vendég szakadt cipőben jött és akkor elkezdtünk cipőre gyűjteni. Négy héttel később valaki megjegyezte, hogy milyen jó a vendégekre nézni, mindenkin szép cipő van.
Fotó: Bodnár Zsófia
