Irán igazi arca

2019. november 18. |

Reich Erika tíz évvel ezelőtt egyszer csak Iránban találta magát, hogy aztán hat évvel később ne akarjon máshol lenni, mint a VII. kerületben. Kis túlzással persze. A túlzások aztán úgyis mindig a helyükre kerülnek.

Milyen messze vihet a szerelem? Mennyire erős védőháló lehet egy idegen család? Az egyik nagy döntés hogyan legitimálhatja egy másik nagy döntés? És mikor lesz elviselhetetlen súlya egy fejkendőnek? A kérdések enigmatikusnak tűnhetnek, de Erika életének jó néhány évét az alakította, hogy milyen válaszokat talált rájuk. És ő – mint a beszélgetésünkből, pontosabban borozásunkból kiderül – nem az a típus, aki megijedne akár a kérdésektől, akár a válaszoktól. Vagy ha mégis, akkor is kész belevetni magát a saját életébe.

Kezdjük rögtön a szerelemmel. „Nyilván a szerelem mindig motiváció, és én akkor nagyon szerelmes voltam” – idézi fel azt a meglehetősen intenzív időszakot, amely a kalandvágyával és a nyitottságával kiegészülve azt eredményezte, hogy férjhez ment egy iráni férfihoz, és 2009-ben kiköltözött Teheránba, hátrahagyva saját vállalkozását, a Noir ChocoBar csokizót.

Ha Iránt csupán a hírekből próbáljuk megérteni, akkor nagy eséllyel elkezdjük sajnálni az ott élőket, meg talán kicsit magunkat is, hogy egy ilyen veszélyes és kiszámíthatatlan világban élünk, ahol az atomreaktorok és olajtankerek árnyékában bármikor robbanásveszélyes helyzet alakulhat ki. És mert Iránban különös büntetés nőnek lenni: ez a fejkendők országa, ahol a csupasz váll vagy boka kivillantása valóságos lázadással ér fel. Ezekkel a sztereotípiákkal és előítéletekkel nem könnyű szembe menni, Reich Erika mégis megpróbálta, és most másoknak is meg akarja mutatni – ahogy ő fogalmaz – Irán igazi arcát. A letelepedés helyett ma már a kiruccanásokat választja, mégpedig egészen rendhagyó módon: a klasszikus iráni utak mellett csak nőknek szóló iráni utazásokat is szervez az Agra Kulturális Utazási Társasággal. A közel-keleti országnak van ugyanis egy olyan szépsége, amelyet nőként lehet igazán befogadni. A paradoxon pedig az, hogy Irán társadalompolitikai berendezkedése miatt ennek a szépségnek egy jó része rejtve maradna a turisták előtt, Reich Erika viszont ismeri a kulcsot ehhez a különös világhoz.

Erika azt mondja, odalátogatóként egy nőnek Irán maga a csoda, a helyiek egyrészt nagyon tisztelik a nőket, másrészt imádják a turistákat, és végső soron Irán a költészet, a szerelem, a zene hazája. Veleszületetten melegszívűek, és rettentően szeretik az életet – mindezt úgy, hogy nincs alkohol, amely mámorítóvá tenné a mindennapokat. Az Iránban eltöltött évek alatt azt az alapszabályt nagyon korán megtanulta, hogy egy olyan társadalomban, amelyben mást jelent a szabadság a négy fal között, mint azon kívül, fontos arra koncentrálni, hogy a saját világában jól érezze magát az ember. Pontosabban a nő.

Keresd a decemberi Marie Claire magazint az újságárusoknál!

Szerző: Vándor Éva Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter