Szabadítsuk fel magunkban a vállalkozót!

2019. november 23.
Szabadság, önmegvalósítás, rugalmasság – általában ezektől olyan vonzó vállalkozást indítani. Egy jó ötlet önmagában viszont sajnos nem elég, nagy adag önbizalom, egy vastagabb kockás füzet, sőt némi frusztráció is kell ahhoz, hogy hosszú távon is jól menő cégünk legyen.

Pistyur Veronika világ életében vállalkozóként dolgozott, jelenleg a Bridge Budapest Egyesület ügyvezetője, valamint az Oktogon Ventures kockázati befektető cég partnere. A civilszervezetben és a kőkeményen profitorientált vállalkozásban az a közös, hogy mindkettő jó példa rá: Magyarországról indulva is lehet világsikereket elérni vállalható vállalkozásként.

Szerinte vállalkozónak lenni egyfajta befolyásolási képesség, amelyhez három dolog kell: önbizalom, autonómiaigény és frusztráció. „Kell az önbizalom, hogy elhidd magadról, képes vagy tenni, hogy a gondolataid és a cselekedeteid hatására létrejön majd valami. Egészen fiatalon megtapasztalhatja az ember, hogy van-e ehhez affinitása. Lehet fejleszteni, de ha valakiben nincs meg ez a tulajdonság, akkor teljesen felesleges nyomasztania magát – mondja. – Nagy hangsúly van a személyiségen is: a vállalkozóknak általában magas az autonómia iránti igényük, szeretik kialakítani a saját struktúráikat.” Vera szerint a vállalkozóvá váláshoz szükség van még egyfajta frusztrációra is, amely abból fakad, hogy „látsz egy helyzetet, amely nem úgy működik, ahogy szerinted jó lenne, vagy azt gondolod, hogy tudsz hatékonyabb megoldást”.

„Ez az én életemben is így volt. Amikor tévésként azt láttam, hogy nem foglalkozik senki a televíziózásban esélyegyenlőséggel – pedig szerintem fontos téma és igenis való kereskedelmi csatornákra is –, az dühített. A tévés műsorokat is vállalkozóként készítettem, de bejártam a klasszikus ranglétrát, mire saját produkciós irodát építettem. A tévézés abbahagyása után sem szűnt meg a vállalkozói létem, rövid idő elteltével egy personal branding ügynökséget hoztam létre, majd nem sokkal utána elindult a Bridge Budapest, amely ugyan egy civilszervezet, de pont úgy vezetem, mintha cég lenne” – meséli a sztorit, hogy hogyan lett ő vállalkozó 16 éve.

Mitől lesz sikeres egy vállalkozás?

A kockázati befektetőként is dolgozó Vera szerint egy ötlet önmagában semmi, arról előre nem lehet tudni, hogy sikeres lesz-e, ez csak akkor válik láthatóvá, amikor elkezd megvalósulni és pénzt termelni. Ő a tervezésben hisz, abban nem, hogy évekig kell dédelgetni valamit. „Nem gyémántokat kell csiszolni, hanem minél előbb meg kell mutatni valamilyen kis egységét a termékünknek vagy szolgáltatásunknak, ki kell próbálni, hogy tetszik a piacnak, hoz-e bevételt, így hamar kiderül, hogy amit kitaláltunk, az csak egy idea, vagy egy működő üzleti elképzelés.”

Vera további tippjeit keresd a decemberi Marie Claire-ben!

Szerző: Barnóczki Brigitta

Fotó: Getty Images