Ed Sheeran slágerei, a Most múlik pontosan és a Trónok harca főcímdala csendül fel budapesti bevásárlóközpontoknál, aluljárókban, vasútállomásokon. Nyugati országokban hatalmas divatja van az utcazenélésnek, de már Budapest is tele van fiatalabbnál fiatalabb utcazenészekkel, akiket sokszor tömegek állnak körül, hogy a zenéjüket hallgassák. De kik ők valójában? Egy kis zsebpénzre gyűjtenek, vagy a suli mellett ezzel keresik meg az albérletre valót? Van, aki főállásként tekint az utcazenélésre, és 6-8 órákat tölt kinn, amennyi idő alatt simán megkeres annyit, mint egy multinál dolgozó alkalmazott. Mások csak fejlődni szeretnének a zenélésben, vagy épp a koncertek előtti félelmüket leküzdeni. Ismerkedjen meg most közelebbről azokkal, akiket valószínűleg minden nap lát és hall az utcán.
A huszonegy éves Kovács Kristóf nem csak szórakozásból jár ki az utcára gitározni és énekelni, hanem ebből él. Ahogy ő mondja, főállásban, hetente négyszer 6-8 órákat zenél Budapest különböző közterein, az Alle mellett vagy a Jászai Mari téren, az Örs vezér téri aluljáróban. Kristóf két évvel ezelőtt Borsodból érkezett a fővárosba, hogy mérnök informatikát tanuljon, de hamar kiderült, hogy ez nem az ő világa, ezért otthagyta az egyetemet, és dolgozni kezdett, hogy ki tudja fizetni az albérletét. Először a Lidlben dolgozott diákmunkásként, aztán motoros futárkodott, de mindig is az volt a vágya, hogy énekeljen, és egyszer valódi zenész válljon belőle. Bár korábban már tanult zeneiskolában klarinétozni, mégis egy gitárral állt ki először a békásmegyeri aluljáróba.
,,Az első zenélés borzasztó volt, negyven percen keresztül néztem egy helyet, ahova ki akartam állni, de nem mertem. Aztán valahogy bátorságot vettem, leraktam a tokot, és elkezdtem olyan halkan játszani, hogy még én se hallottam, nem hogy az emberek. Két óra alatt kerestem 700 forintot, de nagyon boldog voltam tőle, mert pénzt adtak azért, amit szeretek. Én akkor még nem is tudtam, hogy ezzel lehet pénzt keresni, csak arra gondoltam, hogy milyen jó visszajelzés, ha kimész az utcára, mert ott nem hazudnak az emberek, vagy rád mosolyognak, vagy elküldenek a francba” – meséli Kristóf.
Eleinte még akkor is nehezen állt ki, amikor már megvolt az erősítője, mert cikinek érezte, hogy az utca közepén elkezdi kipakolni a cuccait, úgy izgult, mint egy fellépés előtt. Ma már csak nevet ezen, és rutinosan mosogolyogva pakolja ki az erősítőjét, mikrofonállványát. Szerinte minden azon múlik, hogy hogy áll ki egy utcazenész, ha van karizmája és magabiztosnak tűnik, akkor az emberek szeretni fogják, de a félelmet azonnal megérzik, és nem szívesen dobnak pénzt. Legtöbbször inkább akusztikus dalokat játszik, aktuális slágereket és klasszikusokat is, de ezeket mindig igyekszik a saját stílusára átformálni.
Egy darabig még a munka mellett csinálta az utcazenélést, inkább csak szórakozásból, de négy hónap után elkezdett jól keresni, és rájött, hogy ebből meg tud élni. Azt nem szerette volna nekünk elárulni, hogy mennyit keres, de azt mondta, hogy egy havi keresetéből ki tud fizetni egy egy- vagy kétszobás lakás bérleti díját, és emellett még meg is tud élni a pénzből.
A legnehezebb persze ebben a munkában az, hogy sosem lehet kiszámítani, hogy mennyit fognak dobni az emberek. Kristóf szerint, ha ezen görcsöl, olyankor nem jön bevétel, és volt is már olyan hónapja, amikor egy betegség és egyszerű balszerencse miatt nem dobtak annyit az emberek, hogy anyagilag kijöjjön abban a hónapban. Kristóf szülei büszkék a fiukra, az édesanyja imádja, hogy a gyereke azzal foglalkozik, amit szeret.
A megkérdezett utcazenészek arról számoltak be, hogy többször is elküldték már őket rendőrök, amiért területfoglalási engedély nélkül álltak ki, ugyanis törvényileg tiltott, hogy valaki csak úgy spontán elkezdjen az utcán zenélni. A területfoglalási engedélyt a helyi önkormányzatoknál kell igényelni, és még csak nem is magas áron, 100-200 forint/négyzetméterért. Az utcazenészek szerint ez egy hosszadalmas, akár több hónapon át tartó bürokratikus procedúra is lehet, a törvény szerint azonban elegendő 15 nappal a tervezett használat előtt benyújtani a kérelmet. Alanyaink mégsem kapták meg még egyszer sem az engedélyt, pedig volt olyan önkormányzati alkalmazott, aki ígérte, hogy segít, aztán mégsem lett az egészből semmi. Kovács Kristóf próbálkozott több önkormányzatnál is, de válaszra sem méltatták a megkeresését, ahol meg igen, ott is elhalt az ügy. Ez azért problémás, mert ha az utcazenészek egyszer egy rossz kedvű rendőrbe futnak bele, akkor az megbüntetheti őket akár 50 ezer forintra is. Mi is megkerestük az alanyaink által említett önkormányzatokat, de csak a 11. kerületből kaptunk választ. Újbuda Önkormányzata szerint az elmúlt egy évben hozzájuk csak egy írásbeli kérelem érkezett, amire az engedélyt meg is adták, de a többi esetben a szóbeli tájékoztatás után, az utcazenészek nem nyújtottak be írásbeli kérelmet. Szerintük sokszor az is a probléma, hogy a használni kívánt közterületeken nem is az önkormányzat, hanem a Főpolgármesteri Hivatal az illetékes.
Valószínűleg a lefiatalabb utcazenészekbe lehet belebotlani minden héten csütörtökön délután a kelenföldi aluljáróban. Az éppen csak 18. életévüket betöltött Ruzsányi István és Dogi Henrik harsonán tanulnak a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumban. A végzős diákok tizedikesként jöttek ki először az utcára zenélni, akkor még hetente kétszer csütörtök és péntek délutánonként, suli után.
,,Azért kezdtük el, mert elég izgulós típusok vagyunk, és valahogy le akartuk győzni ezt az izgulást. Az egyik haverunk mondta, hogy próbáljuk ki az utcazenélést, és az elején tényleg valamennyire féltünk, hogy mit szólnak majd az emberek, de aztán tök jó visszajelzések jöttek, és még pénzt is kapunk érte” – meséli István.
A zeneiskolából nem ők voltak az elsők, akik kijöttek zenélni, ennek hagyománya volt a suliban, ami egy időre abbamaradt, majd Henrik és István kezdték újra. Mivel most az érettségire készülés mellett csak heti egyszer egy órában tudnak kiállni, ezért nagyjából fejenként 10 ezer forintot keresnek. A befolyt összeg egy részét a fiúk nem piálásra és bulizásra költik, hanem az zeneiskolájuk mellett lévő fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó alapítványnak adják, ahova rendszeresen járnak át segíteni, például falevelet söpörni. Állításuk szerint csak azért, mert jó segíteni másokon. Az összeg másik felét viszont megtartják, de azt is igyekeznek nem elherdálni, hanem kottákat venni belőle, hogy építsék a karrierjüket. Mindkettőjüknek az a vágya, hogy zenekarban játszanak, Henrik ezt külföldön képzeli el.
A szüleik támogatják őket az utcai zenélésben, a fiúk legtöbbször klasszikusokat játszanak, de néha a közönség kedvéért egy-két filmzenét, például Trónok harcát is előadnak. A legjobb élményük az volt, amikor többen is megálltak körülöttük hallgatni őket, a külföldiek meg még videóztak is.
Ironikus módon a szintén Kovács Kristóf névre hallgató utcazenész Pozsonyból érkezett Budapestre négy évvel ezelőtt. A most 21 éves fiú, azonos nevű társához hasonlóan, szintén főállásban utcazenész, leginkább pop stílusban játszik, Passengert és az Imagine Dragonst szereti nagyon, de magyar dalokat, például Caramelt is szívesen énekel. Kristóf 16 évesen otthagyta az iskolát, mert úgy érezte, hogy már tanult eleget, és inkább világot szeretne látni. A nővére akkor már Budapesten élt, ezért ő is ideköltözött, diákmunkákat vállalt, aztán 5-6 számmal a tarsolyában erősítő nélkül kiállt a Deák Ferenc térre.
,,Én azért jöttem Pestre és vettem meg a gitárt, hogy utcazenéljek, mert Passenger a példaképem, aki sokáig utcazenélésből élt és csak járta a világot. Azért is mertem itt elkezdeni, mert tudtam, hogy nem ismer senki, és ha rossz vagyok, akkor majd elfelejtik” – mondja.
Eleinte tarhálásnak érezte, hogy a tokjával a lába előtt zenél, de az első 650 forintnak ő is nagyon örült, ami tovább motiválta. Akkor vált igazán főállássá az utcazenélés, amikor szakítottak az akkori barátnőjével, és hirtelen rengeteg ideje lett zenélni, volt, hogy a hét minden napján, 6-8 órákat állt kinn. Fél évig erősítő nélkül játszott, csak akkor kezdett el jól keresni, amikor beruházott az erősítőre, onnantól kezdve pedig meg is tudott élni belőle. Azt mondja, hogy néha olyan elképesztő összegeket gyűjt össze egy hónapban, hogy úgy érzi, meg sem érdemeli, azt viszont nem szerette volna elárulni, hogy mennyit. Már esküvőkre, kisebb fellépésekre is hívják, de ő egy évig még az utcán szeretne zenélni, fejlődni, aztán külföldön is szerencsét próbálni.
Szerző: Fődi Kitti (Abcúg)
