2020-ban 59 millió gyermeknek nyújt életmentő támogatást az UNICEF

2019. december 29.
Az UNICEF 2020-ban 59 millió gyermeknek nyújt életmentő támogatást 64 országban, amelyhez 4,2 milliárd dollár támogatásra lesz szüksége – jelentette be a világ legnagyobb gyermekeket segítő humanitárius szervezete. Az UNICEF még soha nem igényelt ilyen nagy összeget a vészhelyzetben lévő gyermekek számára.

„Amióta a statisztikákat vezetjük, soha nem volt olyan sok segítségre szoruló gyermek a világon, mint most. Négyből egy gyermek életét fegyveres konfliktus, vagy természeti katasztrófa veszélyezteti – mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. – Az otthonukból erőszakkal elűzött gyermekek száma igen magas, azonnali segítségünkre és támogatásunkra van szükségük. A konfliktusok jelentik a legnagyobb fenyegetést, azonban az éhínség, a fertőző betegségek és a klímaváltozáshoz köthető extrém időjárási jelenségek miatt is milliók szorulnak életmentő segítségre.”

Burgundi

Az UNICEF gyermekekért indított humanitárius kezdeményezésének (HAC, Humanitarian Action for Children) 2020-ban a felnőtteket is beleértve mintegy 95 millió embert kell elérnie, hogy konfliktuszónákban és katasztrófa sújtotta területeken vizet, táplálékot, oktatást és egészségügyi támogatást biztosítson a rászorulóknak.

Az UNICEF azt kéri a támogatóktól, hogy járuljanak hozzá a humanitárius alap működéséhez, hiszen ez teszi lehetővé, hogy a szervezet helyben és azonnali segítséget tudjon nyújtani, ott és amikor a tragédia bekövetkezik.

Afganisztán

2020-ra az UNICEF és partnerei a következő célokat tűzték ki:

  • 5,1 millió súlyosan alultáplált gyermek megsegítése
  • 8,5 millió gyermek beoltása kanyaró ellen
  • 28,4 millió ember ellátása ivóvízzel
  • 4,5 millió gyermek és gondviselőik támogatása mentális egészségügyi szolgáltatásokkal
  • 1,4 millió nő és gyermek számára szexuális erőszak elleni védelmi programok biztosítása
  • 10,2 millió gyermek számára oktatási lehetőség biztosítása
  • 1,7 millió ember számára direkt pénzügyi segítséget nyújtása
  • összesen 49 millió gyermek és felnőtt számára különböző fejlesztési programok nyújtása
  1. első nyolc hónapjában az UNICEF és partnerei 51 millió főt, köztük 29 millió gyermeket értek el.
  • 2,1 millió gyermeket kezeltek súlyos alultápláltsággal
  • 28,9 millió gyermeket oltottak be kanyaró ellen
  • 32,2 millió ember számára biztosítottak ivóvizet
  • 2,6 millió gyermek és gondviselői kaptak mentális egészségügyi támogatást
  • 3,9 millió gyermek jutott oktatáshoz
  • 850 ezer ember kapott pénzügyi támogatást


    Jemen


    Kolumbia


    Kongo


    Mozambik


    Nigéria


    Ukrajna