Modern tündérmesék – Menekülttáborból a kifutóra címmel a márciusi Marie Claire-ben olyan modellekről írunk, akik egyedül vagy a családjukkal együtt kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat. Életük azonban a befogadó országban szerencsés fordulatot vett, néhányan mára fényes modellkarriert futottak be. A cikk írása közben azonban kevésbé sikeres utakkal is találkoztunk. A gyönyörű és tehetséges perzsa Negzzia történetét mindenképp szerettük volna megosztani olvasóinkkal, újságírónk ezért személyesen kereste meg őt Párizsban. A megtört, de büszke lánnyal a menekültlétről, a szabadságról, a bürokráciáról és az otthontalanságról beszélgetett. Mindez korántsem zárja ki azonban a happy end lehetőségét – amint az utolsó bekezdésünkből kiderül.
„Nincs már semmi erőm, elfáradtam a küzdelemben. Minden olyan kilátástalannak tűnik, még mindig hajléktalan vagyok, nincs munkám, pedig már 16 hónapja annak, hogy Franciaországba érkeztem – meséli Negzzia, a különleges szépségű iráni manöken. – Senki sem hisz már nekem, és mintha láthatatlanná váltam volna.”
Mélybarna, könnyes szeméből, tekintetéből egyszerre sugárzik düh, erő és félelem. Párizs központjában, a Champs-Élysées sugárút egyik mellékutcájában találkozunk, a luxusmárkák üzleteitől pár száz méterre érzelmi amplitúdókban bővelkedő órát töltünk együtt. A beszélgetés végén Negzzia azt mondta, hogy ha egy nap sikerül egzisztenciát teremtenie, minden tőle telhetőt meg fog tenni az utcán élők megsegítéséért.
Ezt mát olvastad?
A most harmincéves nő sikeres fotósként élt Teheránban, többek között underground hírességek portréit készítette. Eredeti neve Negin, ami perzsa nyelven gyémántot jelent. Az egyik divatfotózás alkalmával rábeszélték, hogy üljön át a kamera másik oldalára. Akkor érezte először, hogy ez volna az a szakma, amiben igazán otthonosan és szabadnak érezhetné magát. Olyannyira, hogy később egyik kollégája lencséje előtt még félig meztelenre is vetkőzött. Ennek azonban az lett a következménye, hogy egyik napról a másikra el kellett hagynia a hazáját. Azt az országot, ahol az erkölcsrendőrség rendszeresen razziákat tart fotósok műtermében és modellek otthonában, ha terhelő információhoz jut róluk. A női test akár csak részben fedetlen megmutatását Iránban korbácsütésekkel és börtönnel büntetik.
Negzzia neve az elítélendők listájának az élén szerepelt, 148 korbácsütésre és több évi börtönre ítélték. Mindezek elől szökött meg, először Isztambulba, majd egy ismerős invitálására Párizsba, ahol menedékkérelmet nyújtott be. Tartózkodási engedély és személyi igazolvány nélkül senki sem foglalkoztathatta őt a divat fővárosában, tartalékai pedig elfogytak, így rövid időn belül az utcára került. „Az utolsó euróimból edzőtermi bérletet vettem, hogy legyen hol tisztálkodnom, és hogy karban tarthassam a testemet – emlékszik vissza. – Az éjszakát egy parkolóház padlóján töltöttem, napközben munkát kerestem, ügynökségekhez jártam.” Napi három órát töltött az edzőteremben, ahol a kialvatlanságtól és az éhségtől elgyengülve egyik nap elaludt. Az ott sportoló társai segítettek rajta, találtak neki ideiglenes szállást, majd rövid ideig egy iráni származású ügyvéd vette a szárnyai alá.
Történetét a francia média egyből felkapta, sorra jelentek meg róla cikkek női magazinokban, napilapok online felületein és a nemzetközi sajtóban is. A megjelenések akkora visszhangot keltettek, hogy még a francia belügyminiszter is kötelességének érezte, hogy közbenjárjon a modell menekült státuszának ügyében. Ezt végül kilenc hónap várakozás után, múlt júniusban kapta meg. Így igényelhetett ugyan pár száz eurónyi támogatást, de lakhatási kérelmét elutasították. Negzzia azóta folyamatosan költözik, előfordul, hogy naponta vándorol a segítségüket felajánlók otthonai között. Idén télen szerencsére csak egy éjszakát kellett az utcán töltenie. Most egy távoli külvárosban lakik, és arra vár, hogy a bevándorlási hivatal elküldje neki a megfelelő dokumentumokat, és elkezdhesse a francia nyelvtanfolyamot. Menekült státuszáról szóló papírja ugyanis elkallódott, majd helytelen adatokkal kitöltött pótlást küldtek neki, ezért eddig nem tudta elkezdeni a kurzust, ami a személyi igazolvány igénylésének a feltétele.
Negzzia úgy érzi, hogy a bürokrácia áldozata, és csapdába került: hivatalos papírok nélkül nem dolgozhat, útlevél nélkül nem utazhat. „Ma már bánom, hogy a menekült státuszom után olyan bizakodó voltam, és azt hittem, hogy végre megoldódik az életem. Még legalább egy évig hontalan leszek – mondja elkeseredve. – Úgy érzem, itt nem kellek, és senki sem hallja meg a hangom. Megfordult a fejemben, hogy elmegyek innen, de útlevél nélkül ez sem lehetséges.” A lány ma egyedül a 116 ezres követőtáborral rendelkező Instagram-oldalán ír a nehézségeiről, üzen a belügyminiszternek, osztja meg a róla készült fotókat, véleményét a nőiségről. „Sokan írnak, pénzt ajánlanak, de nekem nem pénzre, hanem munkára lenne szükségem. A legszebb fiatal éveim lassan elmúlnak, most tudnék pénzt keresni, ismertté és sikeressé válni.” Amikor pedig azt kérdezem tőle, hogy mi az, amire most a legjobban vágyik, azt feleli, szeretne egy lakásban egyedül lenni, ami csak az övé, és ahol felszabadult lélekkel végre alaposan kialhatja magát.
Röviddel cikkünk publikálása után a sok fájdalmas bejegyzés után örömteli poszt jelent meg Negzzia Instagram-oldalán. Részletes beszámolója arra enged következtetni, és ő maga is tiszta szívéből azt reméli, hogy az ügye elbírálásában bekövetkezett váratlan fordulatnak köszönhetően hamarosan a kezében tarthatja a francia személyi igazolványát. Felsorolja azokat, akiknek köszönettel tartozik, ha ez tényleg így lesz, és hozzáteszi, hogy 17 hónap őrület után kész új életet kezdeni.
Szerző: Valkovics Tünde
Olvass tovább!
