Görögországban még nincs vesztegzár és kijárási tilalom, a határok is részben nyitva vannak, egyelőre a lakosság józan eszére apellálva próbálják otthonmaradásra, és a megelőzést elősegítő szabályok betartására bírni a lakosságot. Már nagyjából csak az élelmiszerbolt, a gyógyszertár és a készétel-házhozszállítás működik, ennek ellenére elég nagy a jövés-menés, pedig a 10 főnél nagyobb létszámú gyülekezés tiltott, a templomokban sincs már istentisztelet.
Tegnap teljes harci díszben, a görög egészségügyi minisztérium ajánlásainak megfelelően, úgy viselkedve, mintha én magam lennék a fertőzött, aki nem akar megfertőzni másokat, elindultam a szupermarketbe.
A két gumikesztyű közül, amit fel akartam az ajtóban húzni, az egyik azonnal cafatokra szakadt, így csupasz kezemben tartva az otthonról hozott bevásárlócédulát, fülemre ügyetlenkedve a maszkot, bevonultam. Sziesztaidő, délután 4 óra, tehát nem voltak sokan, de egyébként is csak 1 fő/10 m² tartózkodhat a helyiségben, pont ezért az ajtóban egy maszk és kesztyű nélküli eladónő tőlem mindössze 20 cm távolságból a kesztyű nélküli kezembe nyomott egy sorszámot, ami szabad szemmel láthatóan már jó pár kézen átment. Ezt gyorsan bedobtam a kosár aljába (kocsi nem volt, ez egy viszonylag kisebb bolt), bár nem tudom, ez mennyire felel meg a helyes eljárás szabályainak.
Lelik Krisztina több mint 20 éve él tősgyökeres görög férjével és kutyájukkal Görögországban, de magyarországi székhelyét sem számolta fel, sokat megfordul Budapesten is. A jelen körülmények között megszűnt a sűrű utazgatás és az országváltogatás, a járvány idejére Thesszalonikiben maradt. Görögből, angolból fordít, gyakorlatilag állandóan home office-ban dolgozik, csak a „home” helye változik, attól függően, hogy éppen hol tartózkodik.
Az orromra húzott maszktól a szemüvegem pár másodperc alatt teljesen bepárásodott, a vevők, az eladók és az árucikkek egyetlen homályos folttá olvadtak össze – viszont, ha leveszem, akkor sem látok ennél sokkal többet. A maszkot tehát tőlem telhetően óvatosan, 2 perc után leszedtem magamról, és a már koszos gumikesztyűs kezemmel a táskámba tűrtem (a maszk egyszer használatos elvben, de nincs másik és nem is kapható).
A kosár egy idő után nagyon nehéz lett (kellett venni mosószereket, sampont, egyéb nehéz dolgokat), így nem bírtam a karomon tartani, de melyik kezembe fogjam? A már árucikkektől koszos kesztyűsbe vagy a csupaszba? Végül a csupasz nyert. Mikor lehajoltam egy alsó polchoz, a hajam a szemembe hullott, amit azonnal ösztönösen kisimítottam a gumikesztyűs kezemmel – a „ne nyúlkálj az arcodhoz” előírás bevillant, ámde már későn.
Mindent sikerült beszerezni, perszeaz alkoholos kézfertőtlenítőn kívül, abból ugyan hatóságilag csak 3 db/fő vásárlása engedélyezett, ám a jelzett polc már így is kifosztva tátongott.
Pénztárosnőtől a 2 méteres előírt távolság tartása nem volt lehetséges, mert akkor nem tudtam volna a kasszához férni, pláne nem fizetni. Rajta kesztyű sem volt, így vette el és adta vissza a kártyámat, a PIN-t pedig bepötyögtem koszos kesztyűs kézzel. A sorszámot viszont ügyesen kihalászta a kosár aljáról, és eltette, legalább ahhoz nem kellett megint hozzáérnem.
A saját szatyraimat pakolás közben össze-vissza tapogattam mindkét kezemmel.
Végül aztán az ajánlásokból egyet sikerült bravúros ügyességgel, a figyelmesen tanulmányozott oktatóvideón látottak szerint megoldanom: le tudtam hámozni magamról kifordítva az 1 darab gumikesztyűt! Ezt kis tanácstalanság után bedobtam az autó csomagtartójába.
Hát reméljük, nem vagyok koronavírusos, mert ha igen, zárásig biztos elkapta tőlem úgy 50 ember. Meg én is hazahozhattam még néhány friss példányt a kezemen, a kártyámon, az árun.
Most szerencsére úgy 1 hétig nem kell boltba menni, legfeljebb a pékhez, ott majd addig gyakorlom a menetfelszerelés használatát.
