Laura 2014-ben költözött ki Hollandiába, miután állást kapott egy multinacionális gyógyszeripari vállalatnál. Egy 20 ezer fős kisvárosban telepedett le, párját már kint ismerte meg, és Hollandiában született meg a most 3 éves kisfiuk és 2 éves kislányuk is. A gyerekek a hollandiai rendszerhez igazodva 5-6 hónapos koruk óta bölcsibe járnak, ám csak a hét bizonyos napjain. Laura és párja meg tudta oldani, hogy a kicsiknek csak három napot kelljen a bölcsődében tölteniük, míg a maradék kettőn egyikőjük otthon marad velük mama-, illetve papa-napon. A rendszerük szinte tökéletesen működött – egészen idén márciusig. Márciusban aztán, mikor a koronavírus-járvány már Hollandiában is erőteljesebben felütötte a fejét, addigi jól megszokott életük egy teljes újratervezést igényelt. Mivel Laura párja vállalkozó, és a munkáját nem tudja otthonról végezni, neki most, a járvány idején is nap mint nap dolgozni kell járni. Laura munkájához azonban gyakorlatilag egy laptop is elég, így ő néhány hete már teljes home office-ban üzemel – a két kicsi gyerekkel együtt. A járvány megfékezése céljából nemcsak Laurát, hanem a két kicsit is „szobafogságra” ítélték, ez pedig – nem annyira meglepő módon – bizony hoz magával furcsa helyzeteket.
Intelligens lezárások
Magyarországhoz hasonlóan, a holland kormány is számos korlátozó intézkedést hozott a járvány idejére, de ahogy Laura is mondja, ezek az intézkedések inkább ajánlások. A szigorú szabályozás helyett az ország az úgynevezett „intelligent lockdown”, azaz intelligens lezárás módszerében hisz: bízik az állampolgáraiban, hogy azok elég felelősségteljesek ahhoz, hogy szankcionálás nélkül is alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez.
„Bezárták a színházakat, a mozikat, az éttermeket, a kocsmákat, a játszóhazákat, a fodrászokat, valamint lezártak több sűrűn látogatott tengerpartot és parkot. Nem az van, hogy nem lehet kimenni az utcára, hanem ajánlják, hogy a családból egy ember menjen el például boltba, és az emberek tartsanak egymás között másfél méter távolságot. A csoportosulásokat mondjuk megtiltottak, azért büntetnek is, ha valaki megszegi. A munkáltatók – ahol csak megoldható – home office-ba küldték a dolgozókat, és az iskolákat, bölcsiket is bezárták. Vagyis egészen pontosan azoknak a gyerekeknek továbbra is biztosít megőrzést az iskola és a bölcsi, akiknek a szüleik olyan szektorban dolgoznak, ami nélkülözhetetlen a mindennapi élethez. Például az egészségügyben dolgozók gyerekei számára, hiszen a szüleikre ebben a helyzetben nagy szükség van.”
Ezt olvastad már?
Mivel Laura egy gyógyszercégnél dolgozik, elvileg rá is vonatkozna a kivétel, tehát az ő gyerekei is maradhatnának a bölcsiben, ő viszont nem szerette volna, hogy egy ilyen helyzetben a kicsik közösségbe menjenek.
Munka, gyerek, játék
A kicsik tehát otthon. És Laura is otthon. Ez az a tipikus helyzet, amiről az elmúlt időkben találóbbnál találóbb mémek születtek… Mivel a párja eljár dolgozni, Laura az, aki a home office mellett – kisebb-nagyobb sikerrel – megpróbálja szórakoztatni, vagy legalább életben tartani a gyerkőcöket.
„A gyerekek reggel 5:30 és 6 óra között kelnek, lejönnek velem a nappaliba, megcsinálom nekik a tejet, és közben bekapcsolom a laptopomat. Nagyjából fél 8-ig elvannak, tévéznek és játszanak, miközben én megpróbálok dolgozni. Fél nyolckor csinálok nekik reggelit, megeszik, és utána el szoktunk menni egy-másfél órára sétálni. Ilyenkor előre dolgozom, úgy alakítom az ügyeimet, hogy ebben az időszakban ne legyen rám szükség.”
Bár próbálnak minél kevesebb időt emberek között tölteni, Laura azt mondja, a napi sétát egyszerűen nem lehet kihagyni a gyerekek rutinjából. Muszáj, hogy levegőn legyenek és mozogjanak kicsit, különben nem bírnák ki a folyamatos bezártságot.
„A koronavírus óta nem azon az útvonalon megyünk, mint korábban, hanem egy eldugottabb földúton a folyó mellett. Itt szabadon rohangálhatnak, lefáraszthatják magukat, utána elmegyünk a közeli parkba megnézni az állatokat. Miután hazaértünk, kicsit kifújják magukat, esznek, és délután játszunk együtt valamit. Volt, hogy puzzle-t raktunk ki, gyurmáztunk, de olyan is van, hogy inkább kimennek az udvarra a minicsúszdájukhoz, és én addig tudok egy kicsit dolgozni.”
Délután 2 és 4 óra között a gyerekek rendszerint alszanak, ez az az időszak, amikor Laura ismét teljes erőbedobással a munkájával tud foglalkozni. Ilyenkor már nem kell sokat egyedül kibírnia, 4 óra körül ugyanis a párja is meg szokott érkezni, és onnantól kezdve újra ketten osztoznak a feladatokban.
Fontos, hogy a munkahely családbarát legyen
Bár panaszkodni nem akart, azt azért a beszélgetésünk során megjegyezte, hogy péntek délutánra bizony le szokott merülni. Annak viszont így is örül, hogy a munkahelye rendkívül rugalmasan áll a munkavállalóihoz. Egy amerikai székhelyű cégnél dolgozik, a főnöke is kint él az USA-ban, Laurára viszont – szerencsére – a holland iroda szabályai vonatkoznak.
„Az itteni vezetőség nagyon megértően áll a helyezhet. Tudják, hogy ez mindenkinek egy nehéz időszak, ezért kifejezetten azt kommunikálták a dolgozóknak, hogy mindenki próbáljon meg úgy és annyit dolgozni, amennyit tud. Ha nem megy, azt is megértik. Ezzel szemben az amerikai brigád inkább csak mostanában kezdte el felfogni a járványt, és ezzel együtt a megváltozott élethelyzetünket. A főnököm még néha most is úgy csinál, mintha én bent ülnék az irodában, ahol nyugodtan dolgozhatok. Néhány napja például azt gondolta, hogy pont ez a legmegfelelőbb időpont új projektek elindításához… ”
Laura ragaszkodik a vezetőség családbarátabb megközelítéséhez, így hát csak azt a munkát végzi el, amire lehetősége van, és amire ebben az időszakban igazán szükség van. Master data analystként a napi legfőbb feladata, hogy a cége által gyártott gyógyszerek adatai pontosan és időben, még a szállítás előtt felkerüljenek a rendszerbe. Erre még a gyerekek melletti kevés idejében is mindig megpróbál száz százalékosan koncentrálni, hiszen mint mondja, a hiányzó vagy inkorrekt adatok miatt a betegek gyógyszerek nélkül maradnának.
Mam, ik heb gepoept!
De bármennyire is profin oldja meg a munkával és a gyerekekkel töltött idő összehangolását, tudjuk jól, hogy meglepetések mindig érhetik az embert. A legjobb pedig, amit ilyenkor tehetünk, ha – Laurához hasonlóan – nevetünk egy jó nagyot.
„Az egyik nap online kellett prezentálnom négy embernek, akik a szingapúri irodából jelentkeztek be. Egy egyórás tréninget tartottam nekik, amikor Mark, a kisfiam, egyszer csak a háttérből kiabálni kezdett:
Mamaaaa, ik heb gepoept!
Ez annyit jelent, hogy anya, kakáltam… Valószínűleg mindenki hallotta, és meg is értette a problémát, úgyhogy kértem tőlük két perc türelmet, és gyorsan kiszaladtam hozzá.”
