Hogy kerültetek a Zugkerthez?
Marci: 7 éve találkoztunk először Zuglóban Szilvivel és azokkal, akik be akartak csatlakozni a közösségi kertbe, akkor még nagyon kevés ilyen kert volt a városban. Több fórumon is jeleztem, hogy társak csatlakozását várom, így került ide Szilvi is, a logónkat tervező grafikus, illetve egy másik tájépítész, aki a kertet tervezte. Akkor kitaláltuk, hogy egy civil társulásként megyünk az önkormányzathoz, és majd egyesületet alapítunk.
Szilvi: Egyszer kaptam egy e-mail-t, hogy a zuglói közösségi kert szervezőket keres. Akkor nemrég végeztem tájépítészként, és egyből felcsillant a szemem, hogy milyen jó lenne ebbe becsatlakozni. Teljesen nulláról indultunk, senki nem ismert senkit, nem tudtuk, hogy mik ennek a jogi keretei, vagy hogyan fogjuk megvalósítani. Igyekeztünk bevonni olyanokat, akik akkor már működő kertekben tevékenykedtek, és tőlük sok információt kaptunk az induláshoz. Mindent közösen intéztünk: a logót, az egyesületet, az önkormányzatot, és azt is együtt találtuk ki, hogy kikhez kapcsolódjunk. Olyan zuglói lakosok csatlakoztak, akik érdeklődtek a téma iránt, és rá tudták szánni az idejüket. A Zugkert megnyitása előtt már körülbelül másfél évet intenzíven dolgoztunk rajta a szabadidőnkben.
Nehéz volt elindulni?
Marci: Igazából nyitott kapukat döngettünk, mert úgy fogadtak bennünket az önkormányzatnál, hogy ők is gondoltak már arra, hogy kéne egy közösség kertet csinálni, volt is egy listájuk, hogy hol lenne erre lehetőség, és úgy tűnt, mintha arra várnának, hogy valaki jöjjön, aki megcsinálja. Csak az önkormányzat nem tudja működtetni. Eddig Budapesten egyáltalán nincs olyan közösségi kert, amit önkormányzat működtet, mindenhol van mögötte egy egyesület vagy egy civil szervezet.
Ezt olvastad már?
Szilvi: 2019 tavaszán nyílt meg a második kert, amelyhez az önkormányzat biztosította a területet, illetve felépítette azt a minimum infrastruktúrát, ami szükséges a kezdéshez: körülkerítette a területet, locsolóvizet biztosított, létrehozta az ágyásokat, és biztosított termőföldet. Innentől kezdve az egyesület bonyolított le minden szervezési feladatot: kiosztottuk a parcellákat, beszereztük a trágyát, kertgyűlést szerveztünk. Nagyban támaszkodunk a kerttagokra, és nagyon sokat kaptunk tőlük. A kertközösség előnye, hogy a tagok közül mindenki bevállal valami feladatot, amihez ért, vagy ami a személyiségéhez közel áll. Fontos az önkéntes munka egy kert esetében.
Az eredeti szakmátokhoz is közel áll az a tevékenység, amit a Zugkertben végeztek?
Szilvi: Tájépítész a végzettségem, de igazából nem dolgoztam a szakmámban a közösségi kert szervezésén kívül, mert már nagyon régóta GYES-en vagyok. Részemről ez inkább indíttatás, mert a városi zöldfelületeket nagyon fontosnak tartom, és tevőlegesen is részt akartam venni a közösségi munkában, hogy ez Zuglóban is fejlődjön.
Marci: Én sem állok messze ettől, mert kutatóbiológusként dolgozom.
Miért feleltek a Zugkertben?
Marci: Mikor a Zugkerttel kapcsolatba kerültem, még egyetemista voltam, és sok időm volt foglalkozni vele, nagyon lelkes voltam, és teljes erőbedobással csináltam, amit kellett. Most már erre egyáltalán nincs időm az utóbbi időben, viszont tényleg nagyon jó, hogy vannak olyan lelkes kerttagok, akik átvették azokat a feladatokat, amiket mi csináltunk az elején. Például most már ők szervezik a kertgyűlést, és ők fogják össze a közösségeket is – amellett, hogy bizonyos rendezvényeket még most is mi szervezünk Szilvivel.
Szilvi: Már én is inkább háttérmunkát végzek: az egyesület működtetése vagy a programszervezés a feladatom. Az effektív munkavégzés, hogy beszerezzük a trágyát, vagy hogy mikor ültessünk, már a kerttagok feladata, és szerencsére ebben eléggé önműködőek. Az önkéntesség egyik hátulütője, hogy valamikor jobban belefér az időbe, valamikor nem. A családalapítás óta nekem is megváltozott az életem.
Marci: Feladat mindig van, nincs olyan, hogy nincs. Nem minden nap kell vele foglalkozni, de rendszeresen. Arányosan leosztottuk egymás között, hogy ki miért felel, de elsősorban a háttérért felelünk: pályázatokat írunk, az átszámolást csináljuk meg, az új kert megnyitásáért is mi felelünk.
Szilvi: Tavaly tavasszal a Padlizsán utcai új kert beindítása nagy munka volt.
Azt is a ti egyesületetek működteti?
Szilvi: Igen, de az önkormányzaté a terület, és ők biztosították hozzá az infrastruktúrát.
A másik kertet ti vállaltátok be?
Szilvi: Valójában már az első kert óta többször megkerestük az önkormányzatot, hogy további kertekben is gondolkodunk, de nagyon nehéz megtalálni azt a területet, ahol erre lehetőség van. Ha az önkormányzat használatba ad egy területet, az konfliktusokat okoz, ha ott mondjuk valakinek más elképzelése van. Itt végre sikerült egy olyan területet találni, amit tudott támogatni az önkormányzat, ez így valósulhatott meg.
Marci: Bő 4 évig tartott, hogy megtaláljuk a megfelelő helyet a második kertnek. A két kert között az a különbség, hogy az első kertben természetközelibbek az ágyások, míg a másik kertben magaságyások találhatók, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya.
A parcellatulajdonosok használhatják a kertet és gondozni is nekik kell, ugye?
Szilvi: Szerintem az fantasztikus, hogy a lakótelep nyolcadik emeletéről lejön valaki, és van egy saját kertje. Ez óriási életminőség-javulást jelent. Olyan, mintha nem is városban lennél, nem egy lakótelepen. Az emberek a kertet a magukénak érzik. Ha van egy ágyásod, akkor ez egy olyan hobbi, ami sok felelősséggel és feladattal jár. Ugyanakkor egy konfliktusforrás is, mert azokat a kerttagokat nem nézik szívesen, akik nem művelik a kertjüket. Sokan elfelejtik, hogy itt betegségek, gyomok is terjedhetnek, ami másoknak hátrányt okozhat. Az évek során egyre inkább abba az irányba haladunk, hogy azok maradnak és művelik tovább a kertjüket, akik közel laknak. A távolság nagyon fontos tényező, ezt mi is látjuk, így azoknak válik be igazán, akik tényleg a kerthez közel laknak, és a mindennapi életükbe tudják illeszteni a kerti munka mennyiségét, mintha a saját kertjükbe mennének ki.
Kik a tipikus kertészkedők a közösségben?
Marci: Nagyon vegyes az összetétel: vannak nyugdíjasok, de a többség inkább a középkorosztály, családosok és fiatalok is, illetve azok, akik a környező lakásokban élnek, és nincs lehetőségük a kerten kívül kertészkedni. A hetedik szezont kezdjük, kezdettől fogva 15 fő kerttag, akik a legtöbb dologban segítenek.
Szilvi: Az is jellemző, hogy míg valaki otthon van kisgyerekkel, addig műveli, és utána esetleg visszaadja, mert munka és gyerek mellett már nem fér bele. A nyugdíjasoknak fantasztikus szerintem, hogy ez egy program is. Azt látom, hogy ők nagyon élvezik, egyben életcéljuk is, mert van miért lemenni. Sok időt töltenek ott, és annyira gondosan és aprólékosan megművelik a földet, hogy ha nekik nem lehetne a kertbe kimenni, akkor elveszítenének egy fontos részt az életükből.
Más közösségi kertek megalapításában kérik a ti segítségeteket?
Szilvi: Lényegében mi is egy tudásátadásnak köszönhetjük, hogy el tudtunk indulni, más kertek tapasztalataira hagyatkoztunk.
Marci: Mi a Kispesti Kertesektől kértünk segítséget, amikor megalakultunk, és próbáltuk kialakítani a szabályrendszerünket. Most a Soroksáron és a Pestszentlőrincen alakult kert létrehozói kerestek meg minket, hogy segítsünk. Én a Kortárs Építészeti Központot is megkerestem, mert kíváncsi voltam, hogy ők hogy csinálják. Mi nem nagyban csináljuk, nekünk ez a hobbink, és kerületi szinten tűztük ki a célt, hogy mi csak Zuglóban tervezzük a közösségi kertek létrehozását. Nagyon jó, ha minden kerületben, vagy több kerület összefogásából létrehoznak közösségi kerteket, mert számos olyan hely van – még itt, Zuglóban is, de akár a belvárosban, külvárosokban is – ahol lehetne indítani közösségi kertet, akár magánterületen is, kis helyi kezdeményezésként.
Akkor szerintetek lenne lehetőség még több közösségi kertet létrehozni Budapesten?
Szilvi: Hogyne. Újbudán az önkormányzat kertészkedésre, vagy művelésre kiírt területeket, amelyeket mérsékelt bérleti díjon használatba tud adni. Mi ugyan a nulláról alakítottunk ki mindent, de ha lenne ennek valami intézményesített módja, akkor nagyon sok területet lehetne hasznosítani. Az egésznek az alapkoncepciója az, hogy hasznosíthatatlan városi területeket kertművelésre, élelmiszertermelésre lehessen használni. Nem kell annak a területnek üresen állnia, amíg nem építenek oda egy házat, mert addig kiváló szabadidő-eltöltési vagy élelemtermelési lehetőség. Hatalmas pazarlás egyébként a városokban, hogy parlagon állnak ilyen területek éveken keresztül. Ha mégis beépítésre kerül az adott terület, a közösségi kertet el lehet költöztetni, fel lehet számolni, akkor is, ha két vagy három évig működik. Semmi olyan maradandó változást nem okoz a területen, amit ne lehetne az eredeti állapotnak megfelelően visszaállítani. Én nagyon bízom abban, hogy ez a közösségi kert egyre népszerűbb lesz, mert sokan szeretik. De hogy elmozdul-e a „van néhány kiskert” pontról egy általánosabb irányba? Egy közösségi kertben a kertészkedés, termelés mellett az is fontos, hogy az emberek találkozzanak, kimenjenek a szabad levegőre, természetben legyenek, tudjanak valakivel beszélni, és legyen egy közösségi tér, ahol lehet találkozni.
Ez hogy alakult a ti kertjeiteknél?
Szilvi: Nagyon érdekes dolog, hogy azok a parkrészek, ahol a közösségi kertek létrejöttek, viszonylag rossz állapotúak voltak, ahova azelőtt soha senki nem jött le. Onnantól kezdve, hogy ott létrehoztunk egy kertet, hirtelen minden nap odajártak az emberek. Olyanok találkoznak egymással, akik egyébként egy házban laknak, de soha nem beszéltek egymással.
Marci: De a közösségi kert létrehozása konfliktusokkal is jár a környező lakók számára. Az első kert családi házakkal szemben található, rengeteg panelház között. A családi házak felől rendszeresen jöttek korábban panaszok a kertben lévő mobilvécé vagy a zaj miatt. Végig kell gondolni, hogy mi a jobb: egy közösségi kert, ahol rendezettek a körülmények, mindig látogatják emberek, van mozgás, vagy egy olyan hely, ami még nagyobb zajt csinál, senki földje, vagy esetleg kutyavécé.
Ezzel a szemlélet is formálódik.
Marci: Mi akkor kezdtük el az egészet, amikor még nem volt ennyire a köztudatban az, hogy klímaváltozásban élünk, zöld szívószállal iszunk, hulladékmentes boltban vásárolunk. Ez tényleg nagyon jó út arra, hogy tegyünk valamit. Nemcsak a végzettségünk miatt fontos számunkra a zöld szemlélet, hanem egyébként is.
Szilvi: A közösségi kert nagyon jó erre a szemléletalakításra, például a közösségi kertben komposztálunk. Tényleg van hely komposztálni olyanoknak is, akik egy panellakásban laknak. Ugyanakkor ez sem konfliktusmentes, mert a komposzt büdös, és sokan nem szeretik, hiába kertészkednek. A kertjeinkben vegyszermentes gazdálkodás folyik, elsősorban biztonsági szempontból, de azért is, hogy ha egyszer már termesztünk magunknak zöldséget, akkor az legyen már egészséges! Ezt is tanulni kell, mert mikor városiként elkezdünk kertészkedni, akkor látjuk, hogy a növények megbetegedhetnek, tápanyagra van szükségük, gyomok jelenhetnek meg mellettük, és a gyomok mellett rovarok is, amelyekkel soha nem találkozik a városi ember. Rengeteg olyan ismeretet lehet felszívni, ami elősegíti azt, hogy érthetőbbé váljon az egész környezet olyanoknak is, akik másképp nem tudtak ehhez kapcsolódni.
Hogy tudtok a hétköznapi életetek mellett időt fordítani a kertekre?
Marci: Mindig megoldjuk. Az adminisztráció mondjuk elég sok. Év végén írunk levelet, hogy ki az, aki nem szeretné az ágyását tovább művelni, év elején pedig az újonnan csatlakozóknak, akik jelentkeztek. Viszonylag hosszú várólistát tartunk fenn, tartjuk a kapcsolatot velük, sok a programszervezés is.
Milyen programokat szerveztek?
Szilvi: Minden évben tartunk nyitott programot, tehát a kerttagokon kívül mások is részt vehetnek rajta. Egyre inkább hagyománnyá válik, hogy zene is szól a háttérben, de tartunk valamilyen környezetvédelmi foglalkozást, van játszóház is. Nyáron kétszer is szervezett az egyik, évek óta aktív kerttagunk gyerekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek, kerttagoknak kvázi egy tábort, két napon keresztül meghívottak tartottak foglalkozásokat, megnéztük, hogy a kertben milyen rovarokat találunk, milyen a talaj, milyen a növények levele, stb. Nem az iskolapadban, egy könyvből, vagy egy képernyőn nézik meg a gyerekek, hanem helyben, élőben láthatják, hogy milyen. A környezeti nevelésben is aktívak ezek a kertek, mindkét kertben találhatók óvodai, iskolai ágyások, tanítási időben kijöhetnek a gyerekek a kertbe.
Marci: Az utóbbi években mindig a Cserepesházban szerveztük a magbörzénket, ami igazából egy mag cserebere, de lehet magokat vásárolni is. Előadásokat tartunk, és igyekszünk mindig másokat meghívni, Bálint gazda például már kétszer is eljött hozzánk beszélgetni. Próbálunk mindig aktuális dolgokat bevetni, vagy olyan új helyi, kerületi civil zöld szervezeteket elhívni, mint például a Zuglói Kenyérközösség vagy a Capsul Farm.
Szilvi: Ezeket főleg Marci szervezi. Ezeken a rendezvényeken teret adunk olyan kezdeményezéseknek, akik előrébb tartanak, vagy pont ott, ahol mi.
Marci: Az idei Magbörzére többek közt Mayer Tamást hívtuk, nagyon inspirálónak tartjuk őt, aki 17 évesen az otthon termesztett paradicsomait Michelin-csillagos éttermekbe szállítja be. De vannak visszatérő kiállítók, mint például a Magház vagy a Valeyrac Exotics, továbbá a Nemzeti Diverzitás Központ, akik Tahitótfalun működtetnek génbankot.
Nektek mit jelent az önkéntesség, miért csináljátok?
Szilvi: Azért vágtam bele, mert ebben tényleg van egy zöld világmegváltó indíttatás. Annak, hogy a saját időmben, kétkezi munkámmal saját kertbe vagy a környezetbe bokrokat ültetek, maradandó eredménye van, amivel tényleg közvetlenül tudok tenni a környezetért.
Marci: Szerintem jó valamit adni a többi embernek. Úgy gondolom, hogy ezzel tudok bizonyos embereknek – főleg itt a kerületben élőknek – segíteni azzal, hogy kapnak egy olyan lehetőséget, hogy ezekben a kertekben lehet kertészkedni. A két kertben 104 ágyás van, az utóbbi hét évben nagyon sok ember megfordult, minden évben 20% lemorzsolódik. Nagyon sok embernek adtunk már eddig is lehetőséget, és fogunk is.
Az mennyire cél, hogy a közös kertrésszel rendelkező bérházak közös kertészkedésbe fogjanak?
Szilvi: A Padlizsán utcában az egyik anyuka, aki megpróbálta a terület hasznosítását a társasház közös részén, a lakók ellenállásába ütközött. Sajnos nagyon nem ment át ez még a köztudatba, bár láttam Zuglóban jó példát arra, hogy van olyan társasház, ahol van a kertben málna, paradicsom. Sokan azt gondolják, hogy azért ültet a szomszéd, hogy a szép gyepet tönkretegye. Nem nézik jó szemmel azt sem, hogy ha valaki magának ültet egy közösen használt kertrészbe. Ehhez hasonló dolgokban vannak elveszve az emberek ahelyett, hogy a másik irányból néznék, hogy milyen jó is az, ha ő gondozza azt a részt, vagy hasznosítja a területet, és ezzel például helyben termel magának élelmiszert. Ha a jó irányból nézzük, akkor belátjuk, hogy ez nem zavaró vagy romboló dolog. Én is egy társasházban élek, az, hogy a kertbe kitettem egy komposztálót, vagy elültettem a karácsonyfánkat, hogy legyen fenyő, vagy ültettem bokrokat, az probléma. Nem is a magam hasznára csináltam igazából, nem eszem meg, de akkor is problémának látják! Inkább azt látják benne, hogy a közösbe belerondított valaki, vagy ültetett valamit, mint azt, hogy ez milyen pozitív dolog.
Marci: Zuglóban több olyan programot is szerveznek, amelyek pont ezt segítik kifejezetten elő: lehet előkerteket zöldíteni az utcában, vagy egy másik program keretében a társasházak kérhetnek komposztáló kereteket. Jónak tartanám azt is, ha ki lehetne dolgozni közösségi komposztálók létrehozását, ahova bárki beteheti a zöldhulladékot, mert Zuglóban sajnos nincs.
A komposztálás jobban átment az embereknél…
Marci: Hála a zero waste mozgalomnak.
Szilvi: Én azt látom, hogy még nem eléggé. A közösségi kertekben is az a helyzet, hogy sokan már nagyon értik a lényegét és hisznek benne, de még mindig sokan vannak, akik kitalicskázzák a kertből a faleveleket. A kertben való kertészkedés nagyon jó tapasztalás arra, hogy ha a növény elhal, akkor mihez kezdünk a keletkezett hulladékkal. De ha nincs komposztáló, nem tudják hova tenni, ezért beteszik a kukába. Az emberek mindenféle gátlás nélkül összegereblyézik a falevelet, és zsákban kiteszik a társasház elé, mert ez így tiszta. Van mit tenni a szemléletformálás terén.
Olvass tovább!
