Mikor alakult az egyesület?
2017 novemberében. Számomra nagyon nagy öröm, hogy a nagymamám, Bodor Tiborné még megérhette azt, hogy az egyesület ötlete megszületett. Azt már sajnos nem élte meg, mikor 2018 januárjában a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Bodor Tiborról nevezte el az egyesületet és a saját hangoskönyvtárát is. A felolvasásokat 2018 január végén tudtuk elkezdeni önkénteseinkkel.
Hány könyv felolvasása köthető a nevetekhez?
Ez idáig 614 könyvet olvastak fel, amelyből 150 már az első év szeptemberére elkészült, azóta pedig a felolvasott könyvek száma – hála önkénteseink munkájának – egyre nagyobb iramban nő.
A családotok mennyit tudott Bodor Tibor felolvasásairól?
Nagypapám sokszor mondta azt nekünk, hogy megy a vakokhoz, de ő nem kerekített nagy feneket ennek az egész munkának. Tudtuk, hogy a szövetség hangoskönyvtárának jelentős részét ő olvasta fel, de például azt, hogy ez több mint egy esztendőnyi anyag, azt én sem tudtam. Ez számomra is akkor vált világossá, amikor elkezdtem a szövetséggel együtt dolgozni.
Hogyan emlékszel vissza gyerekkorodból a nagypapádra és a felolvasásokra?
Nagypapám nagyon sok helyre sietett. Amellett, hogy összesen mintegy kilencezer órányi, több mint egy esztendőnyi hanganyagot olvasott fel, szavalt a Bolgár Nagykövetségen és a mentősöknél, járt szinkronba és persze színházba. Ha bementem a dolgozószobájába, ő legtöbbször vagy olvasott, vagy a bélyegeit rendezgette, nagy bélyeggyűjtő volt. Volt pár kedves elfoglaltsága, hobbija, aminek ő még ezek mellett is időt talált. Nagy időmágus volt, nem is tudom egyébként, hogy hogy csinálta, mert tényleg fantasztikusan sok dologra tudott időt szakítani.
Egész pici korunktól kezdve azon igyekezett, hogy megszerettesse velünk az irodalmat. Például, ha megtanultunk egy verset, és elmondtuk, azért mindig jutalomban részesültünk. Arra is figyelt, hogy hogyan beszélünk: „Katuskám ne hadarj, ne harapd el a szó végét, a mondat végén ne vidd fel a hangsúlyt, ott levisszük a hangsúlyt!” – hangzott a szájából sokszor. Folyamatosan trenírozott minket arra, hogy érthetően, szépen és tisztán beszéljünk.
Neki mennyire volt fontos, hogy az ő munkásságát a családon belül valaki továbbvigye? Volt ilyen szándéka, szerette volna?
Nem, pedig édesanyám is színésznő szeretett volna lenni, de sem a nagypapám, sem a nagymamám nem volt ettől boldog, így végül édesanyámat más irányba terelte az élet.
Neked viszont nagyon is fontos volt.
Igen, de nekem is viszonylag későn jött. A húszas éveimben újságírónak készültem, mint ahogy édesanyám és édesapám is újságíró volt, televíziós riporter szerettem volna lenni. Emiatt rendszeresen jártam beszédtechnika-órára nagypapámhoz. 24 éves koromban megszületett a kisfiam, és akkor úgy gondoltam, hogy ez az újságírással annyira nem összeegyeztethető, emiatt más szakmát választottam, több mint húsz éve marketingkommunikációval foglalkozom. Egy barátnőm küldte el azt a Facebook-felhívást, amelyben a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége felolvasókat keresett. Teljesen természetes volt számomra, hogy jelentkezzek. Amikor felvettem velük a kapcsolatot, rögtön jeleztem, hogy Bodor Tibor unokája vagyok.
Nagyon nagy öröm az a tisztelet és szeretet, ahogy a szövetség minden munkatársa, és szinte minden látássérült Bodor Tiborra emlékezik.
A kötelező olvasmányok többségét ugyanis a nagypapám olvasta fel, úgyhogy a legtöbb látássérült a kötelező olvasmányok miatt találkozott már az ő hangjával, még akkor is, hogy ha később nem lett hangoskönyv-hallgató. Helle Maximilian és Nagyné Berke Mónika, a Szövetség munkatársainak elköteleződése és lendülete adott erőt és energiát a megtapasztalt tisztelet és szeretet mellett arra, hogy – immár az egyesület elnökeként – csatlakozzak a törekvésekhez.
Sokan jelentkeztek az akkori felhívásra?
Több száz felolvasó zúdult akkor rá Maxiékra, ráadásul a szövetség első körben még nem látta, a gyakorlatban ez hogy fog tudni megvalósulni. Szerencsére nekem volt (projekt)vezetői tapasztalatom és önkéntes koordinátori jártasságom még a Jégkorong Szövetségből. Ezek a tapasztalatok segítettek ahhoz, hogy – a segítőkkel összefogva – megszervezzem az első Vaksötét Koncertet 2018 szeptemberében. Akkor még egymagam koordináltam a helyszín megtalálását, vagy azt, hogy megállapodjunk a jegyértékesítésről, de koncertről koncertre több segítséget kapok, például a sajtómegjelenések és a katasztrófavédelmi engedély intézésében. Maxi – aki a vaksötét koncerteken zongoraművész is – nagyon jó abban, hogy keresi az önkénteseket és vágja a hangoskönyveket, hihetetlen energiákat belerakva az egész kezdeményezésbe.
Akkor ez tulajdonképpen egy együttműködés is.
Abszolút. Részben az egyesületen belül is van egy együttműködés, és a Szövetséggel is, akik a legfontosabb partnerünk olyan szempontból, hogy mi nekik olvassuk fel a hangoskönyveket, és ők segítik, hogy véglegesíteni tudjuk a könyveket a meghallgatásokkal, a vágásokkal. De a Szövetség biztosítja az állandó helyszínt az önkéntes találkozóinkhoz is. Hiszen nagyon fontos, hogy itt egy közösség is született. Szinte minden hónapban van egy találkozónk, ahol személyesen is átbeszéljük a felolvasókban felmerülő kérdéseket, és aki nem tud személyesen jelen lenni, az a live videónak köszönhetően csatlakozhat hozzánk.
Bodor Tibor karosszékében
Eredetileg mivel foglalkozol?
Főállásban a Terra Hungária Építőgép Kft. HR és marketingvezetője vagyok, az egyesületet emellett vezetem.
Hogy tudod a főállás mellett ezt megvalósítani?
Ha szükséges, szabadságot veszek ki, hogy az Egyesület ügyeit intézni tudjam, de a legtöbb találkozót munkaidő utánra szervezem.
Február 11-én tartottátok a hatodik Budapest Bár Vaksötét Koncertet.
Igen, ahol Bodor Tibor születésének 99. évfordulóját is ünnepeltük. Nagyon nehéz szavakkal visszaadni ezt az élményt, én magam eddig is imádtam a Budapest Bárt, de a Vaksötét Koncert után még jobban felnézek rájuk. Hihetetlen, hogy a zenészeik mennyire egymásra vannak hangolódva és milyen harmóniában tudtak zenélni vaksötétben is. Igazi virtuózok! Azt hiszem, ez számukra is egy komoly kihívás volt, de – tőlük megszokottan – fergeteges bulit csináltak vaksötétben is! Nagyon fontos ezeknél a koncerteknél a szemléletformálás. Azt hiszem, az a több mint 400 néző, aki ott volt ezen az estén, sose felejti el ezt az élményt. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a nézőktől és a zenészektől is. Tényleg hihetetlen mennyire más úgy átélni egy zenei élményt, hogy a vizualitást kikapcsoljuk belőle, „nem zavar meg” minket a látvány, hanem tényleg a hangoké a főszerep. A koncerten befolyt összeget, felajánlásokat a látássérültek támogatására, diktafonok vásárlására, beszédtechnika-órákra fordítjuk.
És mikor lesz a következő Vaksötét Koncert?
Március 31-én az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban lesz a koncert. Szalóki Ági, Németh Juci és Kollár-Klemencz Laci fognak énekelni, őket kíséri zongorán Helle Maximilian, az alelnökünk és Kardon Annamari alapítótagunk, ők a hangoskönyvekért végzett munkájuk mellett nagyon tehetséges látássérült zenészek is.
Már olvastad?
A koncerttől függetlenül is sok feladatod van?
Persze. Másfajta kulturális eseményeket is szervezünk, szponzorokat keresek, és az önkéntesekkel én is tartom a kapcsolatot, fontos a gyors reflektálás ahhoz, hogy érezzék, törődünk velük. Ahhoz, hogy ennyi könyv meg tudjon születni, nagyon sok időre és energiára van szükség, mind Maxi és Móni részéről, mind az én részemről, sok ember közös munkája mindez.
Milyen tevékenységek végezhetők önkéntesen?
A felolvasás, a hangoskönyvek vágása, de van, aki a háttér adminisztrációban segít, vagy a könyvek meghallgatásában (ezt látássérültek végzik), és lehet segíteni a koncertek szervezésében is, illetve egyéb rendezvényeken.
Kik lesznek önkéntesek?
Aki hangoskönyv felolvasását vállalja, általában szereti az irodalmat, és átérzi ennek a munkának a fontosságát. Az egész fiataloktól az idősekig mindenki megtalálható közöttük.
Mi szükséges a felolvasáshoz?
Csendes környezet egy diktafonnal vagy okostelefonnal, én egy csiptetős mikrofont szoktam feltűzni, mert így könnyebb. Szoktam azzal hülyéskedni, hogy vajon Bodor Tibor mennyit olvasott volna fel, ha lett volna okostelefonja, és utazás nélkül otthon tehette volna ezt.
Hány önkéntesetek van?
Az első évben a 150 könyvet 70 önkéntes olvasta fel, a második évben őszig már több mint százhuszan olvastak fel végleges könyvet, a második évben több mint 150 fő volt, aki be is fejezte már a könyvét. De azon felolvasóink száma, akik szeretnének velünk felolvasni, és el is lett fogadva a próbaolvasásuk, már ezer felett van a világ minden tájáról.
Tényleg?
Igen. Angliában, Miamiban, Erdélyben is vannak felolvasóink, határainkon túl nyúlik a segítő szándék, amelynek az is egy szépsége, hogy a magyar nyelv és a magyar irodalom szeretete így is összeköthet minket. Ez a közösségi médiának egy nagy ajándéka, lehetővé teszi azt, hogy ezt a munkát akár a határokon túlról is koordináljuk.
A felolvasáshoz kell egyfajta hangulat?
Idő, kedv kérdése is, mikor csöndesebb a környék, illetve nagyon függ attól, hogy kinek mit kell figyelembe venni ahhoz, hogy fel tudjon olvasni. Van, akinek a kisgyerekek mellett éjszaka jut rá ideje, mert akkor van csend a lakásban. Nálam teljesen változó, hogy mikor olvasok fel: van, hogy hétköznap este, van, hogy hétvégén. Az első könyvemet egy hétvége alatt felolvastam, úgy gondoltam, hogy vezetőként kötelességem az, hogy az első elkészült könyv az egyesületben az enyém legyen, mert fontosnak érzem, hogy vezetőként elől járjunk, sajnos azóta sokkal kevesebb időm van felolvasni, mint szeretném.
Milyen könyvet lehet felolvasni?
Egyrészt vannak igények, hogy a látássérültek milyen műveket hallgatnának szívesen, de saját kedvenc művet is fel lehet olvasni, Bodor Tibor is többek között az ő kedvenceit olvasta fel. Ami neked adott valamit, az másnak is fog, válasszon téged a könyv.
Már olvastad?
Hétköznapi hősök: Holánszki Réka, a KözMŰ alapítója
Dolgozott multinál, amit otthagyott. Úgy lett asztalos, hogy a multi világ jövője nem érdekelte. Önkénteskedett a Food Not Bombs-nál, és magyart is tanított az Artemisszió Alapítványnál. Most a szakmájában dolgozik és amiben önkénteskedik, az is a szakmáról szól. Holánszki Rékával, a KözMű alapító tagjával beszélgettünk a társadalmi-szakmai szövetkezetek fontosságáról, a szervezeten belüli egyenrangúságról, a közösség szolidaritásáról és a valódi elkötelezettségről.Milyen terveitek vannak az egyesülettel?
Azt szoktam mondani, hogy határ a csillagos ég. Szeretnénk irodalmi rendezvényeket is szervezni, emellett pedig teljesen nyitottak vagyunk nagyon sok mindenre. Egyszer egy önkéntesünk keresett meg minket a vakmerő kihívással, hogy a Vivicittán futást szerveztek kimondottan a hangoskönyvekért, de könyvvel futottak az őszi Spar Maratonon is, ott is képviseltük a szervezetet, és érzékenyítő beszélgetéseket tartottunk.
Vállaljuk azt is, hogy cégek felkérésére például megszervezzük a Vaksötét Koncertet egy megadott helyszínen, céges rendezvényen, de olyan is volt, hogy egy cég a partnereinek azt adta karácsonyi ajándékként, hogy a dolgozók együtt elkészítettek egy hangoskönyvet, amelyből később készült egy werkfilm is. Mindig megtalálnak minket, és vannak is újabb és újabb ötletek, legtöbbször tényleg csak az idő és az szab határt, hogy kapacitást találjunk rá. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy az Egyesületben végzett munkámért jelöltek a Jószolgálati díjra, amelyre szavazni is lehet még!
Ha kedvet kaptál, te is lehetsz felolvasó vagy vágó!
Olvass tovább a Hétköznapi hősökről ITT!
Fotó: magánarchívum, Vancsó Zoltán, Gyarmati Zsuzsi
