Hogy és mikor kerültél kapcsolatba az MME-vel?
Úgy 12-13 éves lehettem. Anyukám a királyréti úttörő vasutas tábor vezetője volt, ott ismerkedtünk meg Brellos Tomi bácsiékkal (királyréti erdész), akik akkor – 1975-ben – frissen alapították a helyi csoportot. Anyun látták, hogy érdekli a természet, mindjárt meg is hívták a csoportba, így egyértelmű volt, hogy vele együtt én is csatlakoztam.
Tagként már rögtön el is kezdtél önkénteskedni?
Nem. Az önkéntesség jóval később jött. Volt ugyanis egy olyan szakasza az életemnek, amikor kicsit háttérbe szorult a madarászat. Ez általában megfigyelhető a fiataloknál, hogy a 20-30 éves kor közötti időszak, a családalapítás, lakásépítés-vásárlás időszaka alatt picit háttérbe szorulnak az élet egyéb területei.
Mikor kerültél aktívan vissza a csapatba?
2000 környékén, akkor mindjárt le is csaptak rám a „nagy öregek”. Feladatokat adtak, amelyeket szívesen vállaltam, és nem sokkal később én lettem a börzsönyi helyi csoport titkára, ami lényegében a csoport koordinálását jelenti.
Akkor már úgy érezted, hogy több időt tudsz erre fordítani a családi feladatok mellett?
Természetesen a családot, a gyerekeket is igyekeztem ebbe bevonni.
Mennyi idős koruktól vontad őket is be?
3-4 éves koruktól fogva, ahogy vihetők voltak, rögtön. A legjobb az egészben, hogy a feleségemet is sikerült bevonni. Két fiunk van, az egyik természetvédelmi mérnökhallgató, a kisebbik fiam viszont teljes mértékben műszaki beállítottságú. Igazából magamon is éreztem ezt a kettősséget, hogy kettévált a két gyerkőcben az én érdeklődésem, mert világéletemben érdekeltek a műszaki dolgok is – például a repülők –, de azzal együtt a természet is.
Azon túl, hogy anyukád a tábor vezetője volt, történt veled bármi meghatározó természet közeli élmény gyerekkorodban?
Azon kívül, hogy a Duna-parton nőttünk fel a barátaimmal, teljesen egyértelmű volt, hogy vigyázunk arra, ami körülöttünk van. Mindig is Dunakeszin laktam, ráadásul a Duna-part közelében. Az egész gyerekkorunk a Dunához kapcsolódik.
Mindig a börzsönyi csoporttal álltál kapcsolatban?
Ebben az érdekes az, hogy a börzsönyi helyi csoport alapvetően a Börzsönyről szólna, viszont a tagság 35-40%-a Dunakeszin lakik. A Börzsöny hegységben alig-alig néhány fős csak a tagságunk. Amellett viszont a helyi csoporthoz hozzátartozik még a Nyugat-Cserháti rész is: nagyjából a Püspökhatvan, Acsa, Csővár, Penc környéki rész és a Naszály csodálatos vidéke is.
Mik a feladataid?
Eredetileg asztalos vagyok, ezt a tudásomat jól kamatoztatom a madárodú készítésében az egyesületnél is. Olyan mennyiségű madárodút kell gyártani, hogy most már a budapesti helyi csoport számára is készítünk. Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, akik nemcsak elnézik ezt nekem, de sokszor még segítik is a munkámat, még akkor is, ha tudják, hogy ezért nem jár pénz. Imádom a gyerekekkel való madárodú-, madáretető-készítő foglalkozásokat is, például óvodákban, iskolákban. A legnagyobb élmény számomra, mikor óvodákba megyünk, hihetetlen, hogy micsoda kézügyessége van az óvodásoknak! És ami számomra a legmeglepőbb, hogy a lányoknak mennyivel nagyobb az érdeklődése és türelme ehhez. Nagyon jópofa eset volt, mikor egy óvodás kisfiú hármat a szög mellé ütött, és utána elhajította a kalapácsot, hogy őt ez nem is érdekli. Aztán visszahívtuk, hogy próbálja meg, és öt ütéssel a szöget beverte a helyére. Ehhez képest a kislányok lehet, hogy háromszázat ütnek a szögre, és lehet, hogy a szög csak milliméterenként megy bele az anyagba, de nem adják fel.
Szervezési, adminisztrációs feladataid is vannak?
Ezek az éjszakai munkák. A túrák szervezése és megtartása is rajtam keresztül zajlik, de nagyon sok segítséget kapok a helyi csoporttagoktól, leginkább azért, mert én már lassan kifogyok az ötletekből, hogy hova lehetne még menni. Ők ötletelnek is, és sok esetben meg is szervezik, én pedig kihirdetem, gyűjtöm a jelentkezőket.
Hány önkéntesetek van a börzsönyi helyi csoportnál?
Változó, kb. 60-80 fő. A madarásztáboroknak szinte állandó „személyzete” van, akik más munkában nem is vesznek részt. Több korábbi madarásztáboros jön vissza később, és vállalnak ők maguk is táboroztatást, akár kiscsoportvezetőként, de van köztük olyan is, aki szakmai programot visz. Igazából az a cél, hogy megtartsuk a korábbi táborozókkal a kapcsolatot, és ha betöltik a tizennyolcat, nagyrészt viszont is látjuk őket. Aki pedig már egyetemen tanulja a környezet- és természetvédelmet, ő már az iskolásoknak át tudja adni a kicsit magasabb szintű tudást is.
Nagyjából hány tagotok van a helyi csoportban?
A létszámunk jelenleg 374, de jellemzően 360-380 fő között mozog. Ebben benne vannak a családi tagok is.
Milyen programokat szerveztek központilag és helyben?
A Fülemülék éjszakája az egyik legismertebb országos program, viszont a börzsönyi helyi csoport ezt több helyszínen is megszervezi: a Fóti Somlyó-hegyen, és Dunakeszin is a Tőzeg-tónál, amit most felvinnénk Zebegénybe. Jó programnak gondoljuk egybekötni egy szabadtéri vetítéssel, ahogy Dunakeszin is és a zebegényi helyszínhez sikerült Potyó Imrét meghívnunk előadónak, aki a dunavirágok, a kérészek jó ismerője, és remek természetfotós is.
A dunavirágról még alig hallottam, a tiszavirágról már igen.
Kevésbé ismert, mert a dunavirág történelemből kimaradt mintegy 100 év. Gyerekként életemben nem láttam dunavirágot, pedig minden nap a Duna-parton voltam. Nagyjából 10-15 éve jöttek vissza. Más faj, mint a tiszavirág, méretre kicsit kisebb is. Nem is tudják pontosan, hogy honnan jött vissza. A bécsi szennyvíztisztító megnyitása olyan minőségi változást jelentett a Duna vizében, hogy újra meg tudott telepedni a kérész.
A koronavírus okozta helyzet a ti munkátokat hogyan érinti a közel és a távoli jövőben?
A természetnek az egyik legfontosabb törvénye az alkalmazkodás, ez alól mi se húzhatjuk ki magunkat. Minden programunkat központilag lefújtuk, a nyári táborok egy részét elhalasztották, de a börzsönyi ornitológiai tábor megszervezhetőségéről még döntésre várunk. A napi tevékenységeinket, például az egyébként is végzett területi monitoring programokat a vírushelyzet természetesen nem érinti. Ez a része annyiból szerencsés, hogy a madarászat tulajdonképpen egyszemélyes vagy maximum kétszemélyes tevékenység, és a madarászok nagy része inkább a visszahúzódó, magányos farkas típus.
Mi az, ami a helyzet ellenére is folytatódhat?
A Madárbarát kert program továbbra is tart, amelyet e-mailen terjeszt az egyesület. Az embereknek kis feltöltődést jelent, ha legalább a kertbe kimehetnek.
Milyen kihívásokkal kell szembenézni az önkéntes munka során?
Az utánpótlás-tervezéssel leginkább, volt olyan időszak, amikor erre nem fordítottunk kellő figyelmet, és kiestek azok az idősebb madarászok, akik vitték a tábort. Okozott némi nehézséget, amikor hirtelen kellett pótolnunk őket.
Az idők során nehezebb lett-e a természetvédelem iránti érdeklődést fenntartani?
Egyáltalán nem, meglepően könnyű fenntartani. Az óvodások agya szivacsból van, és úgy általában, az utóbbi 10-15 évben egyértelműen növekszik az érdeklődés. Valószínűleg ez egy kicsit annak is köszönhető, hogy divatba jött zöldnek, környezetvédőnek lenni. Azért az iskolákban is elkezdődött valami ez irányban. A szelektív hulladékgyűjtés kapcsán óhatatlanul szóba kerülnek az egyéb környezetvédelmi témák is. Tény, hogy mi egy válogatott csapattal dolgozunk, mert eleve úgy hirdetjük meg a tábort, hogy természetszerető, természet iránt érdeklődő gyerekek jelentkezését várjuk. Jópofa, mikor a szülő mondja, hogy az ő gyereke egyrészt tényleg nem volt még táborban, másrészt nagyon visszahúzódó, harmadrészt a szüleitől még nem nagyon volt eddig távol, és gyakorlatilag leírja a madarászok lelkivilágát. Akkor mondjuk, hogy nyugodtan jöjjön, mert itt csupa ilyen gyerekkel fog találkozni, és általában tényleg mindig jól sül el a dolog.
Szerinted milyen idős korban lehet elkezdeni a zöld nevelést?
Rögtön érdemes. Ha valaki alapvetően ebbe nő bele, akkor ez lesz a természetes. Például pont a kisebbik fiam – aki műszaki érdeklődésű – szúrta ki egyszer a szelektív kukát, amikor valahol vásároltunk, otthon is ezt szokta meg.
Hogyan tudod összeegyeztetni az önkéntességet a mindennapi munkáddal?
A programok egy részére hétvégén, vagy késő délután kerül sor, az adminisztratív részét általában éjszaka végzem. Általában csütörtök esténként csak a madarász dolgokkal foglalkozom, ez legtöbbször elegendő is. Szerencsés vagyok, hogy a munkahelyemmel rugalmasan össze tudom egyeztetni ezt a tevékenységet, így meg tudom azt is oldani, ha például egy iskolába vagy óvodába megyek ki előadást tartani.
Mit szeretsz legjobban ebben az önkéntes munkában, mi tart itt?
Leginkább az emberekkel való kapcsolat. Bár én is mint madarász, ahhoz a típushoz tartozom, aki inkább megül a sarokban és nem épp a társaság közepe, viszont mikor olyan emberekkel beszélek, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, akkor az akkora töltést ad, hogy lendületet kapok. Mikor Vácrátóton kint vagyunk az arborétumban – ott szokott lenni a madármegfigyelő nap – és körbevesz 100-150 ember, akkor olyan impulzusokat kapok tőlük, és hát azért én is adok nekik, hogy az mindenképp egy hatalmas töltés. A madarakkal való foglalkozás nagyon kis része az összes önkéntes tevékenységemnek, én inkább a társadalmi szerepét vállaltam fel, és az életmódomból, szakmámból adódóan is inkább ez az, ami nálam működik.
Fotó: Gyarmati Zsuzsi
További Hétköznapi Hősök interjúért kattints IDE!
