A ’70-es, ’80-as évek szocialista Magyarországában csodagyerekeknek számítottak a Polgár-lányok. Édesapjuk, Polgár László elhatározta, hogy bebizonyítja: különleges pedagógiai módszerével, a sakk segítségével sikeres embert nevel lányaiból. Már négyévesen edzette, hatévesen versenyeken indította őket. A lányok nem jártak iskolába, otthon tanultak, a sakk mellett asztaliteniszeztek és idegen nyelveket tanultak. Az apa terve bevált, a legfiatalabb lányból, Juditból a sakktörténet legjobb női sakkozója vált. 38 éves koráig aktívan versenyzett, és sorra nyerte a nemzetközi versenyeket női és férfi kategóriában. Judit visszavonulása után sem tétlenkedik, továbbra is kreatív munkát végez sikerrel, más területeken.
Ha valaki, aki nem ismeri az eddigi tevékenységedet és sikereidet, megkérdezi tőled, mi a foglalkozásod, mit válaszolsz neki?
Nehéz a válasz erre a kérdésre. Azt mondanám: szervező, alkotó. Már nem versenyzem, viszont tanítok, mentorálok, motiválok, könyvet írok, szervezem a Világsakkfesztivált, az oktatásban fejlesztek, az alapítványunkkal foglalkozom, összetartom a csapatomat. Nagyon sokrétű feladatokat látok el.
Az önéletrajzodból az derül ki a számomra, hogy a házasságkötésedig minden fontos esemény az életedben csak a sakkról szólt. A szüleid döntése volt, hogy a nevelési programjukkal sikeres embert, sikeres sakkozót nevelnek belőled. És ez így is lett, már egészen fiatalon fantasztikus sikereket értél el. Soha nem lázadtál fel az ellen, hogy az egész gyerekkorodat a sakkozás, a versenyzés töltse ki?
Nem, azt hiszem azért, mert túl korán elkezdtem sikereket elérni, és ezek vittek magukkal előre. Nálunk otthon annyira természetes volt, hogy az én életem középpontjában is a sakk lesz, mivel mind a két nővérem sakkozott és versenyzett. Nem igazán volt választásom. Hatévesen nyertem meg az első versenyemet, kilencévesen már nemzetközi versenyt nyertem, tizenkét éves voltam, amikor a világranglista első helyére kerültem, majd olimpiát nyertünk. Nem nagyon volt idő arra, hogy máson járjon az eszem.
Játsszunk el a gondolattal, ha a szüleidnek nem lettek volna ilyen irányú elképzelései, mi lett volna belőled? Mit tudsz elképzelni most felnőtt fejjel? Milyen foglalkozás állna jól most neked?
Nehéz ezt megmondani, mert nyilván, ami most passzolna hozzám, az azért lenne jó, mert eddig ilyen életem volt. A személyiségem kialakulásában nagyon fontos szerepet játszott, hogy rengeteget utaztam, sokféle kultúrát, szokást ismertem meg, nagyon nyitott gondolkodásban nevelkedtem. Azt meg tudom mondani, hogy ha most nem ezekkel a dolgokkal foglalkoznék, akkor is biztos, hogy valami kreatív, gondolkodós munkám lenne. Mondjuk, komputerprogramokat alkotnék.
Végigsakkoztad a gyerek- és fiatalkorod, a saját gyerekeid születése után is folytattad a versenyzést. Mennyit változott a versenyzéshez való hozzáállásod az évek során?
Sokat. Az elején természetes folyamat volt, hogy megismerkedtem a figurákkal, a sakk alapjaival. Majd amikor elkezdtem versenyezni, bejött a játékon túl a sakk sport része. Egyre magasabb szinten játszottam, ekkor lépett be a tudományos rész: a kutatások, az előző játszmákat elemzése, a következtetések leszűrése és beépítése a játékba. A sakk egy folyamatos, önkritikus gondolkodást kíván, csak így lehet fejlődni és a sakktáblán eredményeket elérni. Amikor a gyermekeim megszülettek, megváltozott az életemben a prioritás. Főleg, amikor még picik voltak, más lett az életritmusom, de tudtam folytatni tovább a versenyzést. Emlékszem, amikor a gyerekek nélkül utaztam el egy versenyre, kicsit úgy éreztem, szabadságra megyek, akkor csak sakkoznom kellett. Akkor keltem, akkor ettem, amikor akartam.
A gyerekek azon túl, hogy sok örömet hoztak az életedbe és megváltoztatták az életritmusodat, egy új területet is megnyitottak előtted. Általuk fedezted fel a sakkoktatás lehetőségeit, és létrehoztad a Polgár Judit Sakk Alapítványt. Kidolgoztatok egy egyedülálló, komplex módszert, ami segíti a gyerekek képességfejlődését, és ami a közoktatásba, a Nemzeti Alaptantervbe is bekerült.
Ez igaz, ha a gyerekeim nem születtek volna meg, könnyen lehet, hogy nem vágok bele ebbe a projektbe. A kisfiam egy nemzetközi óvodába járt, ott kezdtük el ezt a programot. Pedagógusok, pszichológusok segítségével gondolkodtunk azon, milyen irányba haladjunk, volt egy osztály, ahol folyamatosan tesztelni tudtuk az elképzeléseinket. Később jött a lehetőség, hogy bekerülhetett a program a Nemzeti Alaptantervbe. Először az iskolai programot hoztuk létre, majd megalakítottuk a Sakkjátszóteret óvodások számára.
A gyerekeid egyébként szeretnek sakkozni?
Óvodásként és alsó tagozatos diákként egészen másodikig sokat játszottak. Az iskolában, ahová jártak, volt sakkszakkör, de az nagyon más volt, mint, amit mi csinálunk a Sakkpalotán keresztül a fejlesztésben. Néhány alkalommal versenyeken is részt vettek, de aztán más kezdte el érdekelni őket, és elhagyták a sakkot. Nem voltak könnyű helyzetben a versenyeken, sokkal többet vártak el tőlük a tanárok és más szülők, mint amihez a tudásuk megvolt. Így a lendületük is alábbhagyott.
Azzal, hogy bebizonyítottad, lányként –később nőként – is lehet a sakkban fantasztikus sikereket elérni, a női agy, szorgalom hihetetlen eredményekre képes, sok fiatal lánynak a példaképé válhatsz. Mennyire állsz ki a női egyenrangúságért az élet különböző területein?
Nagyon sok megkeresést kapok szülőktől, pedagógusoktól, hogy motiváljam a fiatalokat. Szoktam elvállalni ilyen felkéréseket, a karantén alatt is volt egy online mesterkurzusom, amin 30 országból voltak jelen lányok. Egy lelkesítő, motiváló délelőttöt töltöttünk el együtt, tudom, hogy hatással voltam rájuk. De az életüket nem tudtam megváltoztatni. Éppen ezért én inkább azokat a platformokat keresem, ahol a pedagógusokat, szülőket tanítjuk meg arra, ők hogyan neveljék a gyerekeket, hogy sikeres felnőttek váljanak belőlük. Egy kislány nem tehet róla, ha az anyuka abban erősíti meg, hogy neki a fakanál való, és soha nem lesz olyan okos és sikeres, mint egy fiú. Fontosnak tartom, hogy felhívjam a figyelmet a dicséretek fontosságára. A dicséreten belül sem mindegy, hogyan dicsérnek, mint ahogy az sem mindegy, mit várnak el egy lánytól, és mennyire korlátozzák be a lehetőségeit. Manapság elég gyakori, hogy egy sakkedző egy tehetséges hétéves kisfiúnak azt mondja, hogy ha szorgalmasan sakkozol, 15 év múlva világbajnok lehetsz. Egy ugyanolyan tehetséges kislány esetében ez a mondat úgy hangzik, hogy női világbajnok lehetsz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy esélye sincs bekerülni a top száz sakkozó közé, mert női világbajnokok ott nem szerepelnek. Az átlagember nyelvére lefordítva mindez azt jelenti: a lánynak azt ígéri, eljuthat az egyetemig a tanulmányaiban, a fiúnak pedig azt, hogy akadémikus lehet belőle. A szüleim hittek bennünk, és folyamatosan azt sulykolták belénk, hogy belőlünk bármi lehet, a legjobbak lehetünk az adott sportágban.
Beszéljünk egy kicsit az önismeretről! Szerinted, melyek azok a tulajdonságaid, amelyeknek köszönhetően eljutottál idáig? Azontúl, hogy a szüleidtől minden támogatást megkaptál a gyerekkorodban.
Abban hiszek, hogy a siker titka a hozzáállásban rejlik. Hogyan tudja az ember feldolgozni a kudarcot és a sikert. Mennyire száll el magától. Mennyire tud a jelenben gondolkozni. Én általában a jelenben gondolkodom, szeretem a kihívásokat, megvan bennem a küzdőszellem, és eléggé csapatembernek érzem magam – attól függetlenül, hogy a sakk egy egyéni sportág. Meg vagyok győződve arról, hogy nincsen egyéni siker, ami mögött nincs csapat. Van bennem kitartás, bármibe kezdek, odaadással, szenvedéllyel végzem. A nehézségben a lehetőséget látom, a dolgok jó oldalát keresem. Ezt a tulajdonságomat anyukámtól örököltem.
Ezek szerint te egy kiegyensúlyozott személyiség vagy.
Mindig erre törekedtem. Ahhoz, hogy a sakktáblán meg tudjam mutatni a tudásomat, kiegyensúlyozottságra, stabilitásra volt szükségem. Az életem néhány kritikusabb helyzetében érezhetően dekoncentráltan játszottam.
2014 augusztusában vonultál vissza a versenyszerű sakkozástól. Annyi siker után nehéz volt meghozni ezt a döntést?
Nem volt könnyű, a döntés egy folyamat része volt. Több hónapig tartott, amíg eldöntöttem, hogy lezárom a sportolói múltamat, és kitaláltam, hogy utána merre és hogyan legyen tovább. Akkor már a versenyzés mellett sok más dologgal is foglalkoztam, és itt is sikereket értem el. Létrehoztam az alapítványomat, az oktatásba is egyre komolyabban belefolytam. Beindítottuk a Világsakkfesztivált, ami Polgár sakknapként indult, és évről évre nőtte ki magát. Azt éreztem, hogy a sakkversenyzésben már nem tudok hova tovább előre lépni, nyerhetek még szép játszmákat, de ezek már nem adnak annyi örömöt nekem és a sakktársadalomnak, mint régebben. A többi területen viszont volt még kifutási lehetőség. Most is alkotok, felépítek, összekombinálok dolgokat, egymástól elkülönülő elemeket rakok össze. Ez is nagyon izgalmas kihívás.
Most milyen keretek között dolgozol? Van egy csapatod, egy irodád, egy vállalkozásod?
Egy kis, egyszobás irodában ülünk a kolleganőmmel, és innen irányítjuk a munkát. A többi kolléga otthonról dolgozik távmunkában. Az alapítványomnak is van egy vezetője, és az oktatási részben is van csapat külön az óvódás, és külön az iskolás fejlesztésre és a programok karbantartására. A történet vége nálam fut össze, illetve a férjem nagyon sokat segít az alapítvány vezetésében és ügyintézésében.
Mennyire kell főnöknek lenned ebben a csapatban?
A felelősség az én vállamon van, ebből a szempontból főnök vagyok. Én szabom meg az irányt, hogy merre menjünk, s ha valami nem jól sikerül, vállalom érte a felelősséget. Hiszek a csapatmunkában, nem szeretem, ha valaki feljebb érzi magát a többiektől. Vannak emberek, akiket könnyebb pótolni, másokat kevésbé, de attól még egy csapat vagyunk és mindenkinek a saját feladatát kell rendesen elvégeznie. Elvárom a tiszteletet, én is tisztelem a kollégáimat. A munkatársaknak megpróbálunk olyan körülményeket teremteni, hogy mindenki elégedett legyen. Persze ezt nem mindig lehet megtenni, főleg, akkor nem, amikor nagy a hajsza. Ilyenkor mindenkinek egyformán húzni kell az igát.
Gőzerővel készültök a VI. Világsakkfesztiválra, ami a sakk nemzetközi nagy ünnepe. Idén október 10-én rendezitek az online térben. Hogy jött az ötlet, hogy egy ilyen rendezvényt hozzatok létre?
2007-ben egy sakkdélutánnal indult, és onnan nőtte ki magát egy sakk világfesztivállá. Az elmúlt öt évben nagyon szépen kialakítottuk az offline rendezvény kereteit, sok színes, élvezhető programmal, amelyek nem csak azokhoz szólnak, akik sakkozni szeretnének. Olyan érdeklődők is találnak maguknak programot, akik egyszerűen csak kíváncsiak arra, hogy ez a gondolkodó játék hogyan tudja befolyásolni az élet különböző területét. Ha nem üt be a járvány, akkor idén is a Magyar Nemzeti Galériában találkoznánk a nézőkkel. Át kellett költöznünk az online térbe, ez elég sok kihívást jelentett. Főleg azért, mert ki kellett találnunk, hogyan tudjuk átadni azt a sokszínűséget, amit az offline rendezvényen sikerült megvalósítani.
Azért előnye is van annak, hogy az online térbe mentetek át. Például az, hogy a világ bármely pontjáról, a nappalijukból becsatlakozhatnak a nézők. A nemzetközi feeeling így még erősebb lett.
Már az offline rendezvény esetében is erős volt a külföldi jelenlét. Volt olyan év, hogy 15-20 országból jöttek látogatók, és a fesztivál napján, ami mindig október második szombatja, más külföldi helyszíneken is folytak sakkrendezvények. A róluk készült anyagokat mi kitettük a hivatalos oldalunkra. Idén is van tizenkét helyszínünk, de tény, hogy online most bárki bárhonnan csatlakozhat hozzánk. Lesz egy angol nyelvű csatornánk is a külföldieknek. Az online tér lehetőséget adott arra is, hogy még több programot tudjunk kínálni a nézőknek, és olyan érdekes személyiségek is szerepelhessenek a programban, akik személyesen nem tudtak volna eljönni. Garry Kasparov nem tudott volna ideutazni, és az sem biztos, hogy a nővéreim mind a ketten részt tudtak volna venni egy személyes beszélgetésen.
Én valószínű, azok táborába tartozom, akik nem a sakkjátszmák miatt csatlakoznak hozzátok. Engem a programok közül azok az előadások hoznak lázba, amelyek a sakk pozitív hatását mutatják be a gondolkodásmódra, a társadalmi problémákra. Te gyűjtötted össze ezt a sok színes témát?
Az évek során sok kapcsolatra tettem szert, és kerestem az olyan kezdeményezéseket, amelyek különlegesek, pozitív hatással vannak a társadalomra. Felkerestem az előadókat, előbeszélgetéseket folytattunk, majd megszülettek az előadások. Bemutatunk például egy fantasztikus börtönsakkprojektet, maga a program kitalálója meséli el, hogyan vitte be Angliában abörtönökbe a sakkot, és tanítja a rabokat a játék által a tudatos gondolkodásra. De lesz előadás arról, mit tanulhat az üzleti világ a sakktól, vagy hogyan befolyásolja a döntéshozatalt a sportban a sakk. Meghívtuk a Hősök Tere Kezdeményezés előadóit is, akik arról mesélnek majd, hogyan tudjuk a nehézségeket, kudarcokat a saját vagy a gyerekeink sikerének szolgálatába állítani. És persze lesz sok játék gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Fussunk előre egy kicsit az időben. Hol és milyen körülmények között látod magad tíz év múlva?
Én mindig a jelenben szeretek élni. Tíz év múlva 54 éves leszek. Remélem, a gyerekeim azt csinálják majd, amit igazán szeretnek, és van egy jó párkapcsolatuk. A sakkfesztivál valószínűleg még éli az életét, ebben mentorként részt veszek, de sok minden már magától működik majd. Nem kell annyira aktívan tevékenykednem benne, a kreatív rész, a témák felkutatása megmarad nekem. Ugyanez igaz az oktatásra is. Ha pozitívan akarok gondolkozni, remélem, Magyarországon minden gyerek részese lesz a programnak, és nemzetközi szinten is sokan használják majd. Én mindig dolgozni fogok, szeretnék továbbra is kreatív projektekkel foglalkozni. De egy nyugodtabb időszakot vizionálok a jövőre nézve, mostanában néha túlpörgetem a dolgokat.
További infó a Világsakkfesztiválról ITT!
Fotók: Jaksa Timea
