A Microsoft és a Digitális Tudásért Alapítvány programjával élmény és pedagógia találkozik az EMMI Budapesti Javítóintézetében – Interjú

2021. január 06. |

Az informatikai szakértelem jelenleg az egyik legpiacképesebb képesség, amit a huszonegyedik század embere megtanulhat. A Microsoft támogatásával, a Digitális Tudásért Alapítvány szervezésében 2021 januárjától az Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapesti Javítóintézetében élő fiatalok is betekintést nyerhetnek a programozásba. Az intézmény célja az, hogy az ott élő fiatalok az élménypedagógiai program keretében sajátíthassanak el egy olyan alapszintű informatikai tudást és motivációt, aminek később, az épület falain túl is gyakorlati hasznát veszik.

A Microsoft és a Digitális Tudásért Alapítvány programjával élmény és pedagógia találkozik az EMMI Budapesti Javítóintézetében – Interjú

Hogyan találkozik élmény és pedagógia a gyakorlatban?

Juhász Péter Pál: Körülbelül huszonöt éve kezdtem el élménypedagógiával foglalkozni. Akkor sem működtek a hagyományos oktatási módszerek, és a mai gyerekeknél még inkább nem működnek. Elkezdtünk olyan programokat keresni, főleg a deviancia felé hajló gyerekeknek, amik kielégítik a kalandvágyukat, illetve több ingert nyújtanak számukra. A legvadabb dolgoktól indultunk. Húsz évvel ezelőtt bungee jumpingra és vadvízi evezésre épülő drogprogramokkal gyógyítottuk a drogfüggő gyerekeket. Ez nőtte ki magát szépen lassan annyira, hogy minél inkább iskola- és intézményközelibb programokat találtunk, amik érdeklik a gyerekeket is. Az új program kapcsolódása az informatikán keresztül egy óriási lehetőség, mert a gyerekeket alapból érdekli ez a terület. Ha ezt jól és korszerűen tudjuk közvetíteni feléjük, nem pedig úgy, hogy Damoklész kardjaként lebeg a gyerekek feje felett, hanem az élményként, az örömként és a sikerként élik meg, akkor ez is kitűnő élménypedagógiai programként fog működni.

Páger Pál Attila: Nagyon sok egyetemi hallgató jár hozzánk szakmai gyakorlatra. Ez egy nagyon zárt és szoros napirenddel bíró intézmény, ezért jól megválogatjuk, hogy ki jöhet hozzánk. Az egyik hallgatónk szociálpedagógia szakos volt, mellette pedig a Microsoftnál dolgozott gyakornokként. Tőle hallottunk először az Innovatív Iskola Programról, ami a változásra nyitott iskolákat támogatja a 21. századi digitális oktatási megoldások alkalmazásában. Ő kérdezte meg tőlünk, hogy mi miért nem vagyunk benne. Mi pedig mondtuk, hogy ha megoldható, hogy a program nyitott és offline legyen, akkor nagyon szívesen részt veszünk benne. Felvettük a kapcsolatot a Microsofttal, ők pedig bátorítottak minket, mert még egy javítóintézet sem vett részt a programban. Így került az intézménybe a Scratch és a Microbit program is. A srácok eddig ellenségként tekintettek az iskolára, most pedig élményként. A javítóintézetben személyközpontú oktatás valósul meg, ami megragadja azt, ami tényleg érdekli a gyerekeket, miközben a tanmenettel is haladnak, és az informatikát is élvezik. Most a Koduval fognak dolgozni, ami nagy lehetőség számukra.

Miként segíti az élményszerű programozásoktatás a gyermekeket a gyakorlatban?

JPP: Ezt két oldalról lehet megközelíteni. A javítóintézeti nevelésnek jogi értelemben véve van egy alapvető célja: ezeknek a gyerekeknek itt kell maradniuk, mert büntetőeljárás van folyamatban ellenük. Hosszú távon viszont nem működik a bezárás. A társadalmi cél az, hogy jobb állapotban távozzanak tőlünk, ki rövidebb, ki hosszabb idő alatt. A lényeg, hogy azért a pénzért, amit az állam beleinvesztál az intézménybe, mi jobb gyermekeket adjunk ki. Ennek akkor lesz sikere, ha olyan programokat tudunk biztosítani, ami érdekli őket, és hat a fejlődésükre. A kovakővel való tűzgyújtástól kezdve a pattintott kőszerszám gyártásáig egymillió olyan dolgot csinálhatnánk, amit élveznének, csak ez kint a való életben nem lesz konvertibilis. Ha össze tudjuk kötni az érdekes dolgot azzal, ami az intézmény falain kívül is hasznos számukra, akkor rögtön a társadalommal és azzal a világgal kötjük őket össze, ami be fogja őket fogadni. Ha ezt iskolai keretekben nézzük, akkor fontos, hogy az oktatás részévé tegyük azt, ami érdekli őket, és amit be tudnak majd váltani bizonyítvány formájában.

PPA: Ezek a srácok utálják az iskolát, mert annyira rossz élményeik vannak vele. Amikor bekerülnek hozzánk, akkor meg szoktam őket kérdezni, hogy mi volt a kedvenc tantárgyuk, ők pedig azt mondják, hogy semmi. Ha az ember elkezd velük beszélgetni, akkor kiderül, hogy ezek a tantárgyak személyekhez köthetők. Nálunk megszeretik a matekot és a fizikát a szaktanárok által. Mindig azt sulykoljuk nekik, hogy ettől ők lesznek többek. Ha végigcsinálják ezeket, akkor nyitottá és befogadóvá válnak a világra. Amikor kikerülnek az intézményből, akkor kevésbé utasítják majd el a lehetőségeket. Mi értéket szeretnénk közvetíteni az elveszett gyerekeknek.

A tankötelezett gyerekeknél hogyan épül be a közismereti tárgyak mellé az élménypedagógiai program?

JPP: Szerintem a tizenhat éves korig tartó tankötelezettség a minimum. Mi egy nagyon professzionális intézmény vagyunk, így nálunk nem az életkor alapján dől el a tankötelezettség, hiszen a gyerekek óriási lemaradásokkal érkeznek. Nálunk társadalmi limit van: az érettségi bizonyítvány. Aki megszerezte, az kérelemmel fordulhat hozzám, ha a továbbiakban nem kíván tanulni. Amíg valakinek ez nincs meg, addig kötelező jelleggel egy héten négy napot az iskolában, kettőt pedig a munkahelyén kell töltenie. Úgy gondolom, hogy az élmény benne van valamennyi tantárgyunkban. Én boldogan hallgatom a nálunk tanító történelem szakos kolléga óráit, mert a hangulatuk nem is hasonlítható egy középiskolai óráéhoz. A munkatársaink, akik szívvel-lélekkel állnak hozzá a munkájukhoz, olyan részletgazdag, más megközelítésű magyarázattal tanítanak, hogy tulajdonképpen csodálom, hogy az a gyerek, aki a társadalom számára fiatal korú bűnöző, most tátott szájjal hallgatja, amit mondanak neki. A gyerekek olyan élményszerűen mesélik el nekem ezeket később, mintha ők is ott lettek volna a mohácsi csatában. Azt gondolom, hogy ez a szemlélet nagyon fontos. Borzasztóan jó, hogy ebben az informatikai képzésben a külső innovációt is megkapjuk, és valaki minket is észrevesz. Nemcsak azt látják, hogy bűnözőkbe fektetjük a pénzt, hanem azt is, hogy mi annál többet adunk vissza a társadalomnak.

PPA: Nem kell azt képzelni, hogy aki úgy került be hozzánk, hogy ölt, rabolt és gyilkolt, az nyolc diplomával és egy teljesen új világszemlélettel megy ki innen. Nem tudunk mindenkinél csodát tenni. Vannak kötelező tantárgyak, mint a matematika vagy történelem, de nem mindegy, hogy hogyan magyarázzuk ezeket el nekik. Volt nálunk egy olyan fiatalember, akinek elég hosszú volt a bűnlajstroma. Meg akart botránkoztatni mindenkit, ezért viccesen azt mondta, hogy drogbáró szeretne lenni, és mindenkit megvesz kilóra. Megkérdeztem tőle, hogy tud-e idegen nyelveket, mire ő azt mondta, hogy nem, de az nem is kell. Mondtam neki, hogy dehogynem, hiszen fenn kell tartania egy üzletet. Megkérdeztem, hogy tud-e egyáltalán normálisan számolni? Azt válaszolta, hogy mégis hol érdekelné őt a matematika? Erre azt mondtam neki, hogy akkor mindenki át fogja őt verni. A beszélgetés végére viccesen, de mégis komolyan lett felvilágosítva arról, hogy milyen hiányosságai vannak. A srác rám nézett, és azt mondta, hogy ő már nem is akar drogbáró lenni. Sok gyereknél meg kell találni azt a pontot, ahol el lehet érni őket. Ez lehet az, hogy „márpedig most vigyázzba vágod magad, mert ez van, és kész”, vagy az is, hogy „jól van, öreg, gyere, beszéljük meg”. Nagyon fontos, hogyan kommunikálunk.

Hány éves gyerekeket ölel fel a program, és mit követtek el a bent lakók, ami miatt az intézmény falai közé kerültek?

JPP: Az intézmény életkori határa tizenkét és huszonegy éves kor között van, amit a jogszabályok szigorúan szabályoznak. Van olyan tizenhét-tizennyolc éves gyerek, aki ténylegesen analfabéta, de előfordul, hogy van bizonyítványa egy adott osztályfokról, például hatodikos vagy hetedikes, mégsem tud írni-olvasni. Számunkra az a lényeg, hogy motiváltak legyenek. Nyilván nehéz bevonni azt, aki a kalviatúrán nem tud megkülönböztetni egymástól két betűt, de még vele is próbálkozunk, mert tud vonalat húzni az egérrel. Az a lényeg, hogy a kiindulási szintnél egy picit jobb helyzetbe hozzuk őket. Ha valaki tényleg a nullánál, vagy mínuszban van, és semmi mást nem értünk el, csak felkeltettük az érdeklődését, az is egy eredmény. Sokszor mondom a kollégáknak, hogy ha sikereket akarnak elérni, akkor először a pici dolgokat kell észrevenniük. Ha a bűnöző gyereknél az egyetemi diplomát tűzöm ki célul, akkor azt mondhatom, hogy kudarcba fulladt az elmúlt harminchárom évem. De ha egy alsó tagozatos gyerekből egy jó szakmunkást csináltam, vagy megtanítottam a monotonitás tűrésre, és ezzel ő egy gyárban, szalag mellett tökéletesen tud dolgozni, ez őt boldoggá teszi, nem bűnöző, és el tudja tartani a családját, az óriási eredmény. Ahogy az is, ha leérettségizik, ha szakmunkás, vagy ha vállalkozó lesz. Egy fiú azzal hívott fel, hogy most vette fel a tizedik alkalmazottját a céghez. Neki ez volt a siker. Én nem emlékeztem már arra, amire ő igen: egyszer elmondtam, hogy hány alkalmazottja van az intézménynek, neki pedig tetszett, hogy milyen sok embernek vagyok a főnöke. Megjegyezte, és nagyon büszkén hívott fel. Mindegy, hogy hányan dolgoznak neki.

A lényeg az, hogy ez a gyerek dolgozik, adót fizet, és két év múlva még mindig keres minket – ez azt jelenti, hogy mi elültettünk benne egy magot.

PPA: Ezek a gyerekek rablással, kifosztással, emberölési kísérlettel, szexuális bűncselekményekkel kerülnek be hozzánk, amik nagyon súlyos okok. A társadalom hajlamos ítélkezni, de ha megnézzük, hogy honnan indultak, és min mentek keresztül, akkor lehet, hogy azt mondanánk, hogy egy hónapnyi élményt sem szeretnénk magunknak a gyerekkorukból. Lehet, hogy valamelyikük nem tudja, hogy mit jelent leülni ebédelni egy vasárnapi napon a családunkkal, vagy,hogy mit jelent a karácsonyi áhítat. A társadalom elvárja tőlük, hogy bűnhődjenek, hiszen bűnözők, de tizenhárom-tizennégy éves kamaszokról beszélünk. Nem feltétlenül jellemző, hogy ők kizárólag csak ebben az életszakaszban követtek el bizonyos dolgokat. Előfordul, hogy korábban az életben maradásukat biztosíthatta, ha benne voltak ezekben. Volt egy olyan jól szituált gyógypedagógus hallgatóm, aki végignézett az intézményben, majd leültünk beszélgetni, és azt mondta, hogy ő eddig buborékban élt. Az apukája orvosként dolgozik Norvégiában, az anyukája diplomás ápoló, és nagyon jó anyagi körülmények között élnek. Eddig az volt a legnagyobb gondja, hogy a Kanári-szigetekre vagy Kenyába menjen nyaralni. Alig hitte el, hogy ilyen élet is van. Sok gyerekünk nagyon súlyos, traumatizált körülmények közül jött hozzánk. Amikor bekerül az intézménybe, mi nemcsak azt mondjuk neki, hogy nem szabad bűnözni, hanem azt is, hogy ő egy fiatal gyerek, egy kamasz, aki előtt ott áll az egész élet, neki pedig arra kell koncentrálnia. Együtt kell kitűznünk azokat a célokat, amiket meg tudnak valósítani, akár kis lépésekben. Ezt nagyon nehezen tudja megemészteni a társadalom.

JPP: Van még valami, ami a személyiségfejlődés során nagyon fontos. Minden gyermek arra vágyik, hogy megfeleljen az általa tekintélyszemélynek tartott embernek. Képzeljük el azt a családi helyzetet, amikor a gyermek az édesapjával a börtönben találkozik a láthatáson, majd az apuka megdicséri, ha valami olyat csinál, ami a társadalmi elvárás szempontjából negatív. Volt olyan gyerekem, akit akkor dicsértek meg, ha valami olyat vitt haza, amit az iskolából lopott. Persze, hogy meg akar felelni a szüleinek, hiszen minden gyereknek ez a vágya egy bizonyos életkorig. Ha beépül a személyiségbe, hogy negatív dolgokkal ér el sikereket, és kelti fel a szülei figyelmét, akkor azt fogja gondolni, hogy neki így kell működnie. Azért kerül összetűzésbe a többségi társadalommal, mert ő csak a szülőnek akar megfelelni. Ez visszafelé is igaz. Amikor egy „jó” családból, a többségi közegből kerül be hozzánk egy gyerek, akkor pár nap után elmondja, hogy olyan, mintha itt minden fordítva lenne: a többiek azt mondják, hogy az a jó, ha drogozol, ha lopsz, ha bűnözöl, ő pedig azt hallotta tizenöt évig, hogy ez a rossz. Amikor egy súlyos értékválságban élő gyerek bekerül, és elkezdünk vele dolgozni, akkor nagyon nehéz eljuttatni őt a többségi elváráshoz. Nagyon nyíltan és őszintén kell velük beszélni a bűnözésről, a cigányságról, vagy a nőkhöz való viszonyulásról. Nem lehet a púdert hintegetni. Ezért nagyon veszélyes, amikor hozzá nem értő jogvédők jelennek meg, és egy teljesen nyílt, őszinte beszélgetésre azt mondják, hogy jogokat sért. Máskülönben nem érti meg a gyerek. Senki sem azért dolgozik itt, hogy rosszat tegyen velük. Sőt, én azt gondolom, hogy mindenki az életének egy nagyon jelentős részét teszi bele ebbe a házba és a gyerekekbe. Nagyon fontos, hogy megtanuljunk nekik értéket közvetíteni úgy, hogy azt ők meg is értsék. Ez az egész programnak a lényege. Ha ezt élményként nyújtjuk, legyen az informatika, vagy csak egyszerű társadalmi viszony, de ha azt egy játék során, például egy szociodrámában mutatjuk meg, ahol a kollégám eljátssza a szegény asszonyt, a másik a futtatót, a fiúgyerek pedig a kiszolgáltatott lányt, akkor egy teljesen más szituációt látnak. Ez csak az ő nyelvükön működik, és nagyon fontos eleme az élménynek, a pedagógiának, illetve a javítóintézeti nevelésnek is. Nem is tudom elkülöníteni a hármat egymástól.

PPA: Elengedhetetlen, hogy hitelesek legyünk. A javítóintézetben olyan kollégák dolgoznak, akik hisznek a munkájukban. Ez nem egy utolsó szempont, hiszen enélkül nem tudnánk megcsinálni.

Mit tartalmaz a Microsoft által támogatott élménypedagógiai program, és hogyan épül fel a gyakorlatban?

PPA: A Microsoft kiemelten figyel arra, hogy az olyan hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek is jövőképet adjon, akiknek nehezebben, vagy egyáltalán nincs lehetőségük megismerkedni a programozással. Az idei évben a mi intézményünkre esett a választás, ahol 2020 decemberében Microsoft-önkéntesek ingyenes kódolási élményórát tartottak a Digitális Tudásért Alapítvánnyal együttműködésben. Ennek folytatásaként 2021 januárjában egy egyéves program indul, amiben a gyerekek a Logiscool módszerének segítségével fognak megismerkedni a programozással. A közös munkát a féléves vizsga után kezdjük el, ami nálunk nagyon fontos. Tíz olyan növendéket fogunk kiválasztani, akik elég hosszú időt fognak itt tölteni ahhoz, hogy ezt az egyéves programot meg tudják csinálni. Ez nem tőlünk függ, mert a fiatalok addig maradnak nálunk, ameddig a bíróság úgy határoz. A gyerekek vegyes életkorúak, osztályfokúak és képességűek lesznek. Olyan fiatal is be fog kerülni, aki írni és olvasni sem tud. Az első kódolás élményóra (amely az Hour of Code kezdeményezés keretében, a Microsoft önkéntesek bevonásával történt) alkalmával is volt ilyen gyerek, de nem adta föl, és ahogy a mentorok mutatták, lépésről lépésre, a többieknél kétszer lassabban, de végig csinálta. Ez egy heti program lesz délelőttönként az iskolában, amit egy kolléganő fog össze és koordinál. A Digitális Tudásért Alapítvány felelősével havi szinten fogunk kommunikálni arról, hogyan haladunk, mi az, ami jó, és mi az, amit el kell vetnünk. Nagyon aktív munkát fog igényelni a program egy egész éven keresztül.

Igényel ez a program előzetes kompetenciákat, vagy minden szükséges készség elsajátítható a képzés során?

PPA: A program során a gyerekek a Digitális Tudásért Alapítvány partnereként működő Logiscool módszerével fognak tanulni. Szerintem ez a tananyag nagyon jól van felépítve. Lépésről lépésre tudunk haladni. Mivel az a cél, hogy amennyire csak lehet, elsajátítsák az egy évre tervezett tanmenetet, így nem lesz gond. Ha azt látjuk, hogy lassan haladunk, akkor újra átvesszük az egészet. Élményt szeretnénk nekik adni. Nem azt akarjuk, hogy az mondják, hogy ez őket nem érdekli, mert akkor bukott az egész módszer. Azt szeretnénk elérni, hogy tényleg élvezzék. Az első kódolásórát mindegyik gyerek nagyon élvezte kortól, osztályfoktól és képességtől függetlenül.

Minden gyerek mást hoz magával, más háttérrel kerül be az intézménybe. Milyen esélyekkel indulnak el később az életben azok, akik elvégzik az élménypedagógiai programokat?

JPP: Ez nagyon sok mindentől függ. Ha semmi mást nem ér el vele, akkor is van egy jártassága. Ha beállítják egy raktárba, ahol van egy számítógép, akkor fogja tudni kezelni, át fogja látni a rendszert. Lesz fogalma arról, hogyan működik egy raktári nyilvántartás vagy egy üzleti leltár. Nem arra kell gondolni, hogy ezekből a gyerekekből programozó informatikus lesz. Ha megtalálják az örömöt a tanulásban, akkor később nem fognak idegenkedni ezektől a gépektől. Sőt, én azt gondolom, hogy az ő szintjükön, a környezetükben élőktől sokkal jobban fogják tudni használni. Nekik ez egy óriási lehetőség és előny lesz a munkában. Az sem kizárt, hogy valamelyik gyereknek ez lesz az ugródeszka, és innen még egy-két lépcsővel továbbmegy. Egy nagyon hasonló program már működött jó pár évvel ezelőtt hátrányos helyzetű gyerekeknek a normál gyermekvédelemben. Ott például volt egy olyan fiú, aki egy skóciai hűtőházban dolgozik most, és ő kezeli a mínusz negyven fokos hűtőház számítógépes részét. Mindezt azért, mert annak idején volt lehetősége egy egyszerű informatikai képzésben részt venni. Ugyan érettségije nincs, de van affinitása, érdeklődött és megtanulta. Szerintem ezek az igazi sikerek: amikor ezeket a bizonyos magokat el tudjuk ültetni, ami később hasznos lesz.

Nem is tudok nagyobb dolgot elképzelni annál, mint, hogy egy javítóintézetben a gyerekek olyan motivációt szerezzenek, ami később a bűn útjától minél messzebb viszi őket.

Azt gondolom, hogy az informatika ma minden területen és szinten jelen van. Ha ezeknek a gyereknek lesz motivációjuk ahhoz, hogy ebbe bekapcsolódjanak, akkor sikerük lesz a munkában. Ha pedig sikerük van a munkában, akkor nem akarnak bűnözni, meg fogják őket becsülni a kollégáik, és meg fogja őket fizetni a főnökük.

PPA: Hangsúlyozom, hogy nem mindenkit sikerül rehabilitálni, mert nem vagyunk csodatévők, de nem egy gyereknél volt már pálfordulás, amikor a javítóintézetben történt valami, ami miatt ráébredt, hogy ez így nem lesz jó. Van, akiről tudjuk azt, hogy megszakította a családjával a kapcsolatot, mert tisztában volt vele, hogy ha ezt nem teszi meg, akkor folytatja azt az életet, ami miatt ide bekerült. Annak ellenére, hogy tudjuk, milyen zsiványok ezek a srácok, mi hiszünk bennük. Elhisszük róluk, hogy képessé válhatnak erre, és ezt ki is mondjuk. Nem csak a társadalom alsóbb rétegeiből kerülnek ide a fiatalok. Volt olyan is, akinek a pénz szó szerint nem számított. Azt gondolhatta volna, hogy emiatt ő bármit megtehet, reggel hétkor mégis ott állt a kapuban, és jött tanulni. Az édesanyja csak nézett, hogy mi történt a gyerekével. Amikor a tanév elején megnyitom az évet, akkor elmondom, hogy nekünk azért van nehéz dolgunk, mert ellenük harcolunk, de értük.

JPP: A másod- és harmadgenerációs bűnözőcsaládból kikerült gyerekekkel nagyon nehéz olyan dolgokat elérni, amit igazán sikernek lehet nevezni. Ők hosszú generációk óta a bűnözést tekintik alapnak. Minden gyereknek ugyanazt a lehetőséget biztosítjuk. Nem teszünk különbséget a családi hátterük miatt, hanem mindenkiből megpróbáljuk kihozni a lehető legjobbat. Bizony, lesz olyan, aki nem él vele. Egy régi kolléganőm azt mondta, hogy a gyerekek választanak, de mi nem vagyunk mindenhatók. Ha mindent megtettünk, akkor nyugodtan tudunk lefeküdni.

Mi a kézzelfogható célja a Microsoft által támogatott élménypedagógia programnak azon felül, hogy a gyerekek elsajátítsák az általa megszerezhető készségeket?

PPA: Nekünk nagy álmunk egy olyan képzést behozni az intézménybe, ami önmagában egy szakma. Az a célunk, hogy egy olyan informatikai képzést biztosíthassunk, amivel később tudnak gépeket kezelni egy raktárban, vagy megismerkedhetnek egy alapvető programmal. Pont kapóra jött a Digitális Tudásért Alapítvány szervezte program. Alig várjuk, hogy bele tudjunk csapni. Azt szeretnénk, hogy a gyerekek ne csak iskolába járjanak, hanem egy kézzelfogható papírt kapjanak a kezükbe. Nem azt mondom, hogy 2021-ben egy tip-top akkreditált képzésünk lesz, de legalább megpróbáljuk. Az élménypedagógiai programra visszatérve, minden pozitív számukra a képzésünkben, ami által befogadóbbak lesznek. Már az első alkalom után is azzal nyaggatták a gyerekek a kollégákat, hogy mikor lesz ismét ilyen, mert szeretnék csinálni.

Szeretnék még továbbfejleszteni a programozás oktatását az intézményben, vagy esetleg vannak más, ezekhez a programokhoz hasonló terveik a jövőre nézve?

PPA: Álmaink vannak. Minden évben van nálunk egy Tudor Titánok Tanulmányi Verseny, amivel egy régi dolgot elevenítettünk fel a javítóintézetek között. Mi vagyunk a házigazdái és a nyerteseknek vándorserleg van. Ilyenkor a Rákospalotai Javítóintézet, és az Esztergomi Leánynevelő Otthon lányai is itt vannak. Olyan a hangulat, hogy az ügyész és a különböző illusztris személyiségek is azt mondták, hogy ha nem tudták, hol vannak, akkor azt hinnék, hogy ez egy menő gimnázium. Idén online rendeztük meg, de ugyanakkora sikere volt. A gyerekek leginkább azt fájlalták, hogy nem lehetnek együtt személyesen. Hangsúlyozom, hogy itt olyan gyerekekről van szó, akik az utcát is nagyon durván megjárták már. Szó volt arról is, hogy milyen jó lenne egy tankonyhát létrehozni, mert akkor tudnánk beszélni egy olyan intézménnyel, ahol szakácsokat, pincéreket képeznek, és ahol megvan a gyakorlati színtér.

JPP: Minden beletartozik ezekbe az álmokba, amit a gyerekek később hasznosíthatnak. Nem az a cél, hogy a javítóintézetre, mint egy totális intézményre szocializáljuk a gyerekeket, hanem az, hogy minden olyat meg tudjunk nekik adni, ami kivihető a társadalomba és felmutatható. Ilyen például egy bizonyítvány, a tudás, a motiváltság, vagy csak a monotonitás tűrés. Annyira sok hiátussal érkeznek ezek a gyerekek, hogy rengeteg dolgot lehetne nekik tanítani. Ehhez kellenek azok a szakemberek, akik ezt szívvel-lélekkel csinálják, de szerencsére belőlük nagyon sok van. Szükségünk van azokra a materiális tartalmakra, amikkel dolgozni lehet, illetve fontos az is, hogy legyenek gyerekek a javítóintézetben. Nem jó, ha az a szemlélet uralkodik, hogy a korrekciós nevelés rossz dolog, mert bezárjuk őket. A bűn nem szűnik meg azáltal, hogy kevesebb gyereket tartóztatunk le, csak több olyan fiatal lesz az aluljáróban, akik drogot használnak és bűnt követnek el. Fontos lenne, hogy a jogalkalmazók lássák, hogy ez nem egy bántalmazó légkör, hanem egy nagyon intenzív nevelést és korrekciót végrehajtó, szakmailag alátámasztott és kellően megalapozott közösség. Nem telik el úgy egy hét sem, hogy egy munkatársamnak ne lenne valamilyen ötlete, amit teljes joggal lehetne zászlóra tűzni.

Borzasztóan hálásak vagyunk azoknak a cégeknek és embereknek, akik idejönnek, észrevesznek minket. A bűnelkövető gyerekekkel nagyon nehéz bárhol megjelenni, mert ez nem egy jól hangzó dolog. Mindenkinek látnia kell, hogy nem eleve elrendelt, hogy ők bűnözők maradjanak. A gyerekek szempontjából egy nagyon zárt intézmény vagyunk, de transzparens módon várunk minden érdeklődőt, szakembert és hallgatót. Rengeteg önkéntes dolgozik nálunk. Nyilván ez a járványhelyzet egy picit megnehezíti ezt, de mi most sem zárkózunk el. Fontos, hogy minél több embernek legyen lehetősége megnézni a munkánkat, amit mi itt, ezeknél a gyerekeknél folytatunk.

PPA: Ez egy zárt világ, nyitott szívvel és lélekkel.

Olvass tovább!

Promóció

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter