Nem is olyan régen még a Szólíts a nevedenben nyújtott alakításáért imádta a világ, most mindenhol arról cikkeznek, hogy derékba törhet a karrierje. Néhány hete egy Twitter-felhasználó osztott meg állítólagos üzeneteket Armie Hammertől, amelyben a sztár bizarr szexuális fantáziáit osztja meg a címzettel. Az üzenetekben Hammer arról fantáziált, hogy megerőszakolja a nőt, de az azóta napvilágra került további szövegrészekben olyasmiket is ír, hogy megenné a másik szívét, egy másik beszámoló szerint pedig egy nő bordáját kívánta barbecue-ként elfogyasztani. Egy üzenetben Hammer konkrétan kannibálnak vallotta magát, és bár a színész tagadja a vádakat, nemrégiben bejelentette, hogy visszalép legújabb filmje, a Shotgun Wedding forgatásától.
Azt egyelőre nehéz egyértelműen megállapítani, hogy az üzenetek valóban a színésztől származnak, bár a botrány kirobbanása óta Hammer több exe is durva történeteket osztott meg a férfiról a külföldi médiában: Paige Lorenz például arról számolt be, hogy Hammer bizarr szexuális játékokba kényszerítette, egy alkalommal pedig egy késsel „A” betűt vágott vaginája fölé, illetve a BDSM-fétis mögé bújva rendszeresen verte, bántalmazta. Ha ez így történt, akkor a képlet viszonylag egyszerű, Hammer bűncselekményt követett el, aminek jogi következményeket kell vonnia maga után. De mi a helyzet az emberevéssel? Egyelőre tegyük fel, hogy a vádak igazak, és Hammer – az évszázad romantikus filmjének kedves arcú szépfiúja – valóban állandóan bizarr kannibálszexről fantáziál. És akkor most válaszoljunk erre is: ez baj?
Az HBO 2015-ös dokumentumfilmje, a Thought Crimes: The Case of The Cannibal Cop is hasonló kérdést feszeget. A történet főszereplője Gilberto Valle, vagyis a kannibál zsaru, akit 2013-ban emberrablás előkészítésének vádjával tartóztattak le, miután felesége leleplezte, hogy internetes chatszobákban részletesen ír különböző nők elrablásáról, megkínzásáról, megerőszakolásáról és elfogyasztásáról. Hogy konkrétan mit követett el? Ha röviden akarunk válaszolni, mondhatjuk, hogy semmit. Vagyis nem evett meg egy nőt sem, de még nem is rabolt el soha senkit. A környezete jámbor emberként ismerte, aki mellesleg családos férfi és apa volt. Persze ennél azért bonyolultabb a helyzet: Valle a rendőrségi adatbázisokhoz való hozzáférési lehetőségével visszaélve gyűjtött adatot egy nőről – a kiszemelt áldozatról –, és netes chatszobákban részletesen leírta, hogyan fogja őt becserkészni, hogyan viszi majd a kis faházába, és hogyan lógatja majd fel, hogy darabokat szaggathasson a húsából. A chatszobákban azt is részletesen leírta, hogyan rendezte be a kisházban házi kínzókamráját, de amikor a rendőrök kiértek, csak egy normális hétvégi házat találtak, henteskampók nélkül.
Horrornovella vagy valóság?
Valle a bíróságon azt mondta, a chatszobákban leírt történeteit tulajdonképpen szexuális tartalmú horrornovelláként kell értelmezni. Vagyis minden fikció, soha nem akart megölni és megkóstolni senkit. Noha később felmentették őt, először azért ítélték el, mert a bíróság úgy érezte, a nő adatainak lekérése már az emberrablás előkészítésének részét képezi. Ez jelenti a vita magvát, és ezért volt Gilberto Valle esete különösen kemény dió a jogrendszer számára. A dokumentumfilm is idézi, és talán sokakban rögtön felmerül Spielberg 2002-es sci-fije, a Különvélemény, amiben a rendőrség képes előre megjósolni a bűncselekményeket, és letartóztatni a tettest, mielőtt az elkövette volna a bűnt. A haszon világos: nincs bűnözés, nincsen gyilkosság, álomszerű a közbiztonság, ugyanakkor kérdés, hogy tettes-e az, aki tulajdonképpen nem követett el semmit? Ahogyan a Thought Crimes, vagyis Gondolatbűnök felcím is utal rá, az igazi dilemma, hogy hol húzzuk meg a határt a fejünkben létező sötét fantáziák és a valódi bűncselekmények között?
Minden pszichopata elkövető?
A pszichológia már rengetegféleképpen megpróbált választ adni a fejünkben lévő bűnös gondolatok létezésére. Jung szerint például mindenkiben létezik egy úgynevezett árnyék szelf, amelybe a morális, etikai vagy esztétikai alapon elvetett és elfojtott tudattartalmak kerülnek – minél inkább el akarjuk fojtani az árnyékot, az annál sötétebb, erőszakosabb lesz. De nem is kell ennyire messzire menni, nyilván mindenki gondolt már néha arra, hogy legszívesebben megfojtaná a vele szemben állót, esetleg elképzelte, milyen lenne leszúrni vagy lelőni valakit. A pszichológiának vannak eszközei arra, hogy megpróbálja bejósolni, ki lesz az, aki ezt meg is teszi: az antiszociális személyiségzavar vagy más, erőszakos cselekedetekre hajlamosító személyiségzavarok diagnosztizálásra elég megbízható, standardizált mérőeszközök léteznek. De a hajlam az még csak egy hajlam. A The Atlantic 2017-es, pszichopatákkal foglalkozó cikkében említenek például egy olyan pszichiátriai programot, ami kimondottan azt célozza, hogy az antiszociális személyiségzavarral élőket biztonsággal integrálhassák a társadalomba. Ahogyan a cikkből kiderül, itt nem az a cél, hogy az illető empatikusabb vagy szociálisabb legyen, egyszerűen „mechanikusan” megtanulja, hogyan kell bánni másokkal. Szóval koránt sem lesz minden pszichopatából bűnelkövető.
Vagyis addig, ameddig nem követett el valaki egy adott bűncselekményt, nincsen száz százalékig biztos mód, hogy kimondhassuk, tényleg el fogja követni azt. Mindemellett a gondolatbűnök dilemmáján túllépve továbbra is kérdés marad, hogyan reagáljunk ezekre a fantáziákra, még akkor is, ha ezek tényleg csak azok, amik – fantáziák. Ha elfogadjuk mint szexuális irányultságot, akkor legitimáljuk is, ezzel elősegítve a kannibalizmushoz kötődő bűncselekmények tényleges előfordulását? Ha pedig elítéljük, akkor pontosan milyen alapon jelentjük ki, hogy a fojtogatós szexről, az állatokkal való közösülésről, a nemi erőszakról, az idősekkel és gyerekekkel kapcsolatos szexuális aktusokról fantáziálni elfogadott – sőt, támogatott, végül is ilyesmikkel vannak tele a pornóoldalak –, de kannibálszexről már nem? Miközben a fenti cselekedetek jó részét (hála az égnek) ugyanúgy a törvény bünteti. Egyáltalán lehet-e ártalmatlanul fantáziálni arról, hogy valakinek megeszem a húsát, vagy az ilyen gondolatok szükségszerűen (másokra is veszélyt jelentő) személyiségtorzulással járnak? Sajnos itt sincsenek egyértelmű válaszok. De azért érdemes belegondolni, hogy hány családapa (esetleg családanya), úgynevezett „tisztességes polgár” lehet ezeken a netes fórumokon, akik a közös vacsora elfogyasztása után éjjel, a laptop fénye előtt ülve hosszasan fejtegetik, hogyan nyúznák meg és darabolnák fel a szomszédot. Azt talán határozottan ki lehet jelenteni, hogy a nagy részük nem bűnelkövető, és azt is, hogy a környezetüknek jó eséllyel fogalma sincs a „sötét oldalukról”.
Vajon ha lehetősége nyílt volna rá, Armie Hammer tényleg evett volna egy kis emberhúst barbecue oldalasként? Reméljük, hogy ez sosem fog kiderülni.
Fotó: Getty Images
