Tavaly ilyenkor a koronavírus még mindig inkább egy távoli, egzotikus betegségnek tűnt. Tudtuk, hogy itt van, tudtuk, hogy fertőző, de valljuk be, kezdetben nem vettük annyira nagyon komolyan ezt az egészet. Szkeptikusak voltunk – ez pedig a járvány elején valamilyen szinten érthető is volt. Amíg a saját bőrünkön nem tapasztaljuk meg a betegséget, amíg nem ismerünk senkit, aki kórházba került, vagy ne adj isten bele is halt a fertőzésbe, addig sokkal könnyebb félvállról venni a dolgot. Az elmúlt egy év alatt viszont minden megváltozott.
Rengeteg ember betegedett meg, és rengetegen meg is haltak a koronavírus-fertőzés következtében. Már nem foghatjuk a politikusokra, a gyógyszergyárakra, Soros Györgyre vagy a háttérhatalomra, hogy az egészet csak kitalálták, hogy a Covid csak egy bullshit. Hiszen ha mindez csak szemfényvesztés, akkor mégis miért vannak tele a kórházak? Kik azok az emberek a lélegeztetőgépeken? Ők is csak megjátsszák, hogy szenvednek, és valójában felbérelt statiszták lennének? És mi a válasz a halottakra? Mindannyian öregek és betegek? Már a Covid előtt is féllábbal a sírban voltak, szóval értük nem kár? Ma már ugyan tudjuk jól, hogy egyáltalán nem csak az idősek és a betegek vannak veszélyben – de ha mégis így lenne: tényleg jogunk lenne bárki felett ítéletet mondani?
Ezt olvastad már?
Mindenkinek nagyon nehéz volt az elmúlt több mint egy év. Senki nem örül annak, hogy maszkot kell húzni, hogy elmaradnak a bulik, a koncertek, hogy bezárt az egész ország, és hogy nem tudjuk úgy élni a mindennapjainkat, mint régen, ahogy megszoktuk. De itt és most sokkal többről van szó, mint egy elmaradt fesztivál. Életekről van szó, és nem csak a sajátunkról. Elcsépelt, meg közhely, meg lejárt lemez ezeket a nagy szavakat pufogtatni, de egyszerűen muszáj, mert még mindig túl sokan vannak, akik nem tudják felfogni ennek a betegségnek a súlyát.
Az elmúlt két hétben két rokonom is megfertőződött a koronavírussal: az egyikőjük a kórházba kerülés másnapján meghalt, a másikójuk másfél hete lázasan, most már tüdőgyulladással fekszik otthon. Mindketten elővigyázatosak voltak, csak akkor mentek emberek közé, ha nagyon muszáj volt, és persze akkor is maszkban. Mindkettőjüket egy oltásszkeptikus fertőzte meg. Egy felelőtlen munkatárs, aki csak azután közölte nevetve a rokonommal, hogy valószínűleg koronavírusos, miután ledolgoztak nyolc órát egy helyiségben összezárva. És egy családtag, aki egész egyszerűen nem hitt a vírus létezésében. Mindketten a hatvanas éveikben kapták el a vírust, és igenis mindkettőjük előtt még évek, sőt évtizedek álltak volna.
A saját életével mindenki azt csinál, amit csak akar. Ha valaki szeret a tűzzel játszani, akkor csak tegye, nyugodtan kockáztassa a saját egészségét. Más embereket viszont senkinek sincs joga veszélybe sodorni. Meg kellene végre érteni, hogy ez az egész bezártság, a kontroll, az oltás nem egy globális szivatás része, nem azért van, hogy nekünk most direkt rossz legyen. Egyszerűen nincs más mód, jelenleg sajnos csak így, önfegyelemmel és a szabályok betartásával tudjuk megfékezni, vagy legalább mérsékelni a vírus okozta károkat. Ha magunkért nem is, legalább a többiek érdekében térjünk már végre észhez.
Fotó: Getty Images
