A divat világát magad mögött hagytad, és az enteriőrtervezés felé fordultál. Ez csak egy rövidebb kitérő, vagy ez a te utad?
Az építészet és a lakberendezés mindig is érdekelt, de a MOME-n végül a divat mellett döntöttem, mert jóval ízesebb és teátrálisabb a funkcionális építészettel szemben. Az építészet iránti rajongásom azonban nem változott azóta sem, és szerencsémre, amikor a lakberendezés felé kezdtem fordulni, a kisebb márkák pont fellendülőben voltak. Érdekesebb, izgalmasabb terveket hoztak létre, mint a nagy lakberendezési márkák. Ez azóta is nagyon foglalkoztat, teljes gőzzel dolgozom a saját márkám építésén, de persze megeshet, hogy a jövőben valahogyan újra kapcsolódok majd a divathoz.
Gyerekkorod óta tudod, hogy olyan dologgal szeretnél foglalkozni, ami vizuálisan vonzza az embereket. A weboldaladon és az Instagram-profilodon csupa olyan tárgyat látni, amitől felcsillan a szemünk. Élénk színek, különleges formák, hangulatos kiegészítők. Honnan jön az ihlet?
Mindig ez volt a célom, és az inspiráció több forrásból érkezett. A diplomamunkámra és a későbbi londoni munkáimra is nagy hatással volt a viktoriánus Anglia, csak úgy, mint az antik világ. Rómában, a Guccinál eltöltött idő alatt ezt sikerült még jobban megtanulnom. Ők voltak az első olyan márka, akik erősen a vizualitásra építettek, és mindig arra fókuszáltak, hogy egy különleges látványvilággal beszippantsák az embereket. A nagy luxusmárkáknak mindig is grandiózus kampányaik voltak, de a Guccinál tényleg az utolsó részletig minden végig van gondolva.
A MOME-n végeztél, a mesterdiplomádat a London College of Fashionben, nagy presztízsű tanárok mellett szerezted meg, majd bekerültél a Gucci divatházhoz junior tervezőként, ami csak nagyon keveseknek sikerül. Egy év után – bár marasztaltak –, mégis visszamentél Londonba…
Az igaz, hogy egy jó nevű egyetem elvégzése még nem garantálja, hogy bekerülj egy világhírű céghez. A huszonegy csoporttársam közül egyedül nekem sikerült egy kezdő tervezői pozíciót megnyernem, és pont a Guccinál. Egy fantasztikus tapasztalattal gazdagodtam, de mindenképp válaszút volt, mert engem sohasem csak a tervezés érdekelt, hanem mindig fontos volt, hogy ha kitalálok valamit, azt hogyan adom el, hogyan tálalom és kommunikálom. A Guccinál egy kreatív igazgatói pozíció megszerzése gyakran húsz ott töltött év után sem garantált, ráadásul egyszerre többen is pályáznak rá. Ahhoz, hogy azt csináljam, amit szeretek, potenciálisan akár tizenöt évet is várnom kellene, azt viszont nem biztos, hogy csak Rómában szerettem volna eltölteni.
A divattervezők közül gyakran említed Alexander McQueen nevét. Ő a példaképed?
Őt inkább egy valóban inspiráló tervezőnek nevezném, és elsősorban az ő munkái miatt fordultam annak idején a divat irányába. Ralph Lauren életútja viszont példaértékű, nagyon tetszik, ahogyan felépítette a márkáját és létrehozta a birodalmát. Mostanában láttam az HBO-n futó Nagyon Ralph című dokumentumfilmet, és lenyűgözött, hogy ő is valami mást csinált, de azt jobban, mint mások, majd jött egy pont, amikor felfigyelt rá a világ, és kikerült egy globális piacra.
A lakberendezési tárgyaid kiknek szólnak, és milyen stílus jellemzi őket?
Bárkinek, aki fogékony az esztétikumra és szereti az egyedi és különleges hangulatú kiegészítőket. Mielőtt elindítottam a márkámat gergeierdei néven, végeztem egy nagy kutatást – mert bár van egy saját belső vizuális világom –, fontos, hogy releváns és eladható is legyen, amit tervezek. Az is számít, hogy egy termék, amire nincs feltétlenül szükséged, adjon valamit, akár egy életérzést, amibe beleszeretsz, amiért birtokolni szeretnéd. Lehet gyönyörű, de legyen egy történet mögötte. A jelenleg uralkodó, nagyon letisztult és puritán trendet szinte az összes lakberendezési márka követi, kivéve talán az Hermès vagy a Versace, ami viszont van, akinek túl sok. Én a kettő között találtam egy szegmenst. Az angol vásárlókból indultam ki, akik szeretik a florális, viktoriánus angol vidéki stílust, de hiába gondolták ezt újra egy modernebb felfogásban, a „cuki nagymama” irányzat nem igazán rólam szól. Az én stílusom egy nagyon vizuális és motívumokban gazdag világ, amit a mostani karantén alatt született Souvenirs d’Italy nevű kollekcióm is tükröz. Pont azt a hiányzó külső világot, az utazásokat, és azok hangulatát idézi vissza, amire már mindannyian annyira vágyunk.
Az olasz életérzés, a mediterrán színek és formák jól passzolnak mind a modern, mind az antik bútorokhoz.
Igen, ezekből lehet egy nagyon maximalista és túlburjánzó enteriőrt is tervezni, de lehet egy letisztult, 60-as évek stílusú barna fotelre is rakni, így abszolút variálhatóak. Úgy terveztem ezt a kollekciót, hogy ha ebből bármelyik elemet csak rádobod egy fotelre, a szoba egyből megváltozik az erős printek miatt. A kissé szürreális, de gazdag díszítésű Grand Tour párnák jó példák erre. Az alátéteket a stilizált horoszkópjegyekkel egy olaszországi utam ihlette, Caprarolában, a Villa Farnese egyik reneszánsz mennyezeti freskóján láttam ezeket a zodiákus alakokat. Akkor ott picit abszurdnak hatottak, de mostanában a spiritualitás és a szürrealizmus amúgy is abszolút releváns része az életünknek.
A hetvenesek évek iránt honnan jön a vonzódásod?
Szerencsére a ’60-as és ’70-es évek mementói még jelen vannak Budapesten, bútorok, presszók vagy akár feliratok formájában, ellentétben Rómával, ahol például ez a korszak már sajnos alig látható. Kár, hogy felszámolták, mert pont ez az időszak volt a város legizgalmasabb periódusa, a nagy filmgyártás ideje. Egyszerűen csak közel áll hozzám ez a korszak, mert akkor még mertek izgalmasabban öltözködni a nők és a férfiak is, és egy felszabadult, pozitív hangulatú időszak jellemezte a kort, amire ma is szükségünk van vizuálisan.
Mondhatjuk, hogy a pandémia hatására jobban odafigyelünk az otthonunkra, a hangulatra, ami nap mint nap körbevesz?
A Covid-járvány és bezártság teljes mértékben ráirányította a figyelmet az otthonainkra, és elkerülhetetlenné tette, hogy ez emberek jobban foglalkozzanak velük, mint korábban. A lakásunk már nem csak egy hely, ahova hazamegyünk. Londonban sokan élnek pici lakásokban, mert a hétköznapok alatt alig vannak otthon, most viszont egyre többen szerveznek vacsorákat a barátaiknak, fontos lett a styling, a kreatív ötletek, amivel fel lehet dobni az enteriőrt.
Az egyik párnádat a „Votre maison est votre portrait” felirat díszíti, vagyis az otthonod a személyes portréd?
Igen, azért is került rá, mert elég kifejezőnek gondolom. Persze ez vehető egyfajta kis rejtett üzenetnek is, de nem biztos, hogy mindenki észre is veszi… Azt jelenti, hogy ne egy személytelen kirakatotthonban élj, ne próbálj trendeknek megfelelni, hanem az számít, hogy érezd benne jól magad.
A Vogue-ban magyar tervezőként, kultikus művészekkel egy lapon megjelenni egyfajta mérföldkő. Így érzed te is?
Örülök, ha így látod, bizonyos szempontból igen… Mivel tudom, hogy mennyire nehéz elérni a megfelelő embert a Vogue-nál, egy hosszú és kitartó út eredményeként már ismernek, és többször is írtak rólam, ajánlották a munkáimat. Az eddigi legnagyobb sikeremet a matchesfashion.com portállal való együttműködésnek tekintem, nemcsak a prémium vásárlóközönsége miatt, hanem az ottani jelenlétem indított el minden jót, ami azóta történt velem. Azok a beszerzők, akik igent mondtak rám, óriási luxuscégektől és márkáktól vásárolnak rendszeresen.
Milyen egy tökéletes napod Londonban, amikor lazulhatsz?
Imádom a várost, el lehet benne veszni. A reggelt egy bolhapiacon kezdeném, majd ennék egy jó ebédet az egyik kedvenc pubomban. Mayfair és Kensington már az épületei és a galériái miatt is mindig elvarázsol, biztos sétálnék arrafelé, de Notting Hill vagy a Hyde Park is bármikor jöhet. Elmennék az egyik kedvenc helyemre, az Alfies Antique Marketre, ami egy artdeco raktárépület, és egy részén csak ’60-as évekbeli bútorokat árulnak. Tervezői szempontból azért is zseniális London, mert sűrítve vannak az inspirációs források, akár egy áruház is, mint a Harrod’s, nem csak a múzeumok.
Szerinted mi kell a sikerhez?
Az semmivel nem működik, hogy csak úgy csinálom, mert tetszik nekem. Ha valaki belekezd bármibe, amiből meg is szeretne élni, sok mindent figyelembe kell vennie, és ébernek kell maradnia. És kitartani a végsőkig. Két éve nem jött össze, amit nagyon szerettem volna, most pedig maguktól kerestek meg emberek, találtak meg projektek. A negatív dolgokat próbálom ignorálni, megtanultam, hogy minek adjak teret, és mire fókuszáljak.
Tárgyfotó: Donka Panna Portré: Martin Wanda
