A modern orvoslásnak még sokat kellene tanulnia a női testről

2021. július 15. |

A női test misztikuma, megfejthetetlensége évezredek óta áll már a művészek, írók, teológusok, vagy éppen tudósok érdeklődésének középpontjában: egyszerre csodálják és megvetik, mohó szemekkel bámulják és tabusítják, szentként tisztelik vagy éppen minden bűn okozójának kiáltják ki. Ám a legnagyobb rejtélyt a történelem során mégiscsak maga a női test működése jelentette - és bizony jelenti még a mai napig is. Hiába a 21. század, a nők sok esetben még mindig másodlagosak az orvostudomány számára: gyakrabban diagnosztizálják őket félre, és a számok azt mutatják, hogy a kifejezetten női problémák, betegségek kutatása is inkább a háttérbe szorul.

A nők gyógyítása évszázadokon át veszélyes és kevésbé veszélyes hiedelmeken alapult

A nemek közötti egyenlőtlenség és szexizmus Hippokratész óta jelen van az orvostudományban – az ókori görögök találták ki például a hisztéria homályos diagnózisát, ami évezredeken átívelve, egészen az 1950-es évekig egy rendkívüli gyakori női kórképnek számított. A hisztéria szó az anyaméhre utal, amiről a régi időkben az orvosok meglepően hosszú ideig komolyan úgy gondolták, hogy mint egy vadállat, a nők testében folyamatosan vándorol, miközben spermára vadászik. Ha rossz irányba megy, és a nők torkánál köt ki, akkor köhögést, fulladást, hangvesztést okozhat, ha pedig elakad a bordáknál, annak mellkasi fájdalom és légszomj lesz a következménye. A hisztéria diagnózisát évezredeken keresztül húzták rá minden szokatlan és megmagyarázhatatlannak vélt női megnyilvánulásra – valamint használták fel arra, hogy megtartsák vagy éppen visszaszerezzék a kontrollt a nők felett. És hogy mivel lehetett gyógyítani ezt a gyakorlatilag minden történelmi korban előforduló női nyavaját? A különféle praktikák mellett volt egy módszer, ami az orvosok elgondolása szerint azonnal meg tudta zabolázni a nők méhét: a házasság és a vele együtt járó gyereknemzés valamint terhesség. Az orvosok évszázadokon keresztül meg voltak róla győződve, hogy a nők méhe egy igazi bajkeverő, ami kizárólag terhesség esetén működik megfelelően.

Hisztéria: egy diagnózis, amivel évszázadokig fegyelmezték a nőket

Hisztéria: egy diagnózis, amivel évszázadokig fegyelmezték a nőket

A hisztéria rendkívül homályos diagnózisát évezredeken keresztül húzták rá gyakorlatilag minden szokatlan és megmagyarázhatatlannak vélt női megnyilvánulásra – valamint használták fel arra, hogy visszaszerezzék a kontrollt az egyre inkább öntudatukra ébredő nők felett.

A modern nőgyógyászat atyjaként emlegetett J. Marion Sims 19. századi pályafutása egy részét a nők kegyetlen kínzására építette: a kutatásaihoz fekete rabszolganőket vásárolt vagy kért kölcsön, akiken egy sor, nagyrészt felesleges operációt hajtott végre, érzéstelenítés vagy altatás nélkül. Sajátos barbár módszereiről a tudományos munkáiban is rendszeresen értekezett, amikben azt az elméletét fejtegette, hogy a fekete és a munkásosztálybeli nők sokkal kevésbé érzik a fájdalmat, jobban tűrik a betegségeket, mint arisztokrata társaik. Simsnek köszönhetően annak idején tényleg lábra kaptak olyan vélekedések, hogy a fekete nők egyáltalán nem éreznek fájdalmat.

nok-orvoslas-tortenelem

De a századforduló környékén a korabeli orvosok a nők hirtelen jött nagy szabadságát sem nézték jó szemmel. Azt hangoztatták, hogy a nőknek nem szabadna részt venniük a felsőoktatásban, hiszen az csak ártana az egészségüknek, és tiltakoztak a női választójog ellen is, mondván, hogy ekkora felelősséget nem bírna el a nők törékeny teste és kevésbé fejlett elméje.

Az ilyen és hasonló hiedelmek a többi között azért tudták évezredeken át töretlenül tartani magukat, mert a történelem nagy részében az orvosi és természettudományos ismeretek elsajátítása és előállítása kizárólag a férfiak privilégiuma volt. A nőket kizárták a tudományos életből, és egyébként sem tekintettek rájuk teljes jogú emberként. Mindennek pedig meg is lett az eredménye: az egészségügyi rendszer – oly sok más területhez hasonlóan – a férfiak által és a férfiak számára lett kialakítva.

A modern orvostudomány is cserben hagyta a nőket

A nők hosszú évszázadokon keresztül kizárólag a reproduktív funkcióik miatt voltak érdekesek az orvostudomány számára. Mivel a női szaporító szervek látványosan különböznek a férfiakétól, az orvosok kizárólag ezekre koncentráltak – minden mást előszeretettel figyelmen kívül hagytak. Meg voltak róla győződve, hogy a férfiak és nők közötti biológiai különbségek kizárólag a reproduktív szerveikre vonatkoznak – magyarán, hogy a melleiken és a méhükön kívül a férfiak és a nők anatómiája tökéletesen megegyezik. (Ezt a felfogást nevezik az angolszász országokban viccesen “bikini medicine”-nek, utalva arra, hogy a nők és férfiak között csak annyi különbség van, amennyit egy bikini is eltakar.) Ha tehát nőkről volt szó, az emlőbetegségek és a nőgyógyászati-szülészeti problémák kivételével az orvosok pontosan úgy kezelték őket, mint a férfiakat.

Amikor aztán az 1900-as évek elején feltérképezték a hormonokat termelő endokrin rendszert, a szakemberek végre egy újabb különbséget fedeztek fel a két nem között  – és innentől kezdve már nem a méhet, hanem a hormonokat nevezték ki minden női baj elsődleges forrásának. De az a meggyőződésük továbbra is kitartott, hogy minden egyéb szerv és funkció pontosan ugyanúgy működik a férfiaknál és a nőknél, ezért hát a női test tanulmányozására sem igen pazaroltak időt. Megdöbbentő, de az 1990-es évekig a nőket még a tudományos vizsgálatokba sem vonták be: az Egyesült Államok közegészségügyi intézete csak 1993 óta követeli meg, hogy a klinikai és gyógyszerkísérletekben nők is részt vegyenek.  A tudósok vagy arra hivatkozva zárták ki őket a vizsgálatokból, hogy mivel a két nem anatómiája azonos, teljesen felesleges a nők vizsgálata, vagy pedig az újonnan felfedezett hormonális rendszerre kezdtek el mutogatni. Azt állították, hogy az ingadozó hormonszintjük miatt a nők túl problémás és túl drága tesztalanyok lennének. A fehér, harmincas éveiben járó, körülbelül 70 kilós férfiakat tekintették a “normának”, és csak a férfiak fiziológiai standardértékeit vették figyelembe akkor is, ha egy betegség a nőket sújtotta.

Amikor például a ’60-as évek elején amerikai tudósok rájöttek, hogy a nők a menopauzával járó ösztorgénszint-csökkenés előtt sokkal kevésbé hajlamosak a különféle szívbetegségekre, kísérletezésbe kezdtek, hogy megnézzék, a hormonpótlás vajon működő terápiás megoldás lehetne-e a nők számára. A kutatásuk során megvizsgáltak 8241 férfit és 0 nőt… A felmérésbe a 8241 férfin kívül egyetlen egy nőt sem vontak be. De ugyanígy járt el az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete is ebben az időben: amikor egy kísérleti tanulmányban azt vizsgálták, hogy az elhízás hogyan befolyásolja az emlőrák és a méhdaganat kockázatát. A vizsgálatukba egészen bizarr módon egyetlen nőt sem vettek be.

A nők kizárásának meg is lett az eredménye: a korábbi évtizedekben rendszeresen előfordult, hogy a férfiakon tesztelt gyógyszerek a nőknél rosszulléteket okoztak, vagy éppen hatástalanok voltak. Az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala által 1997 és 2000 között 10 vényköteles gyógyszert azért vont ki a forgalomból, mert azok súlyos egészségügyi kockázatot jelentettek a nőkre nézve. Egy 2018-as tanulmány később meg is állapította, hogy a probléma a klinikai kutatások súlyos férfi elfogultságából eredeztethető.

Csak a kilencvenes évektől kezdték egyre inkább felismerni, hogy a nemek közötti egészségiállapot-különbségek messze túlmennek a reproduktív rendszer betegségein: a két nem között szervrendszeri, genetikai, és hormonális különbségek állnak fenn; a különféle betegségek másképp zajlanak le férfiaknál és nőknél, így hát azok kezelését is nem-specifikusan kell elkezdeni.

Még mindig érezhető a lemaradás

Igaz, hogy a nőket ma már a férfiakhoz hasonlóan bevonják a klinikai vizsgálatokba, a helyzet közel sem tökéletes. Még mindig gondot okoz például, hogy a legtöbb tanulmány továbbra sem közli külön a férfiak és a nők eredményeit. Egy néhány évvel ezelőtti, a The Lancet tudományos folyóirítban közölt kutatás szerint a 2016-ban megjelent orvosbiológiai kutatási cikkek csaknem 70 százaléka nem számolt be a vizsgálati tesztalanyok neméről. Ez pedig azt jelenti, hogy ha később egy orvos elé kerülnek ezek az eredmények, akkor ő még mindig nem fogja tudni, hogy az adott gyógyszer vajon másképp működött-e férfiaknál és nőknél, hogy eltérőek-e a mellékhatások, vagy hogy az adagolási ajánlásoknak a beteg nemétől függően változnak-e. Bár az is igaz, hogy 2017-ben történt némi előrelépés ezen a téren, hanem is túl nagy: azoknál a klinikai vizsgálatoknál, amiket az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete támogat, a kutatóknak ezentúl kötelességük az eredményeket nemek szerint elosztva, egy nyilvánosan elérhető adatbázisban feltünteni.

És persze hatalmas problémát jelent az is, hogy a kifejezetten női betegségekkel kapcsolatban – mint például az endometriózis, a policisztás petefészek szindróma (PCOS), a premenstruációs diszfóriás zavar (PMDD) vagy éppen a vaginizmus – még ma is számottevően kevesebb kutatást végeznek, ami a diagnosztizálásukat és a kezelésük is jóval nehezebbé teszi. Arról nem beszélve, hogy a nőket általánosságban is sokkal nagyobb számban diagnosztizálják és kezelik félre, mint a férfi beteget.

Csak néhány érzékletes példa a témában:

A két nem közti egészségügyi szakadék egy ma is fennálló súlyos probléma. Ideje lenne, hogy a tudományos élet ne söpörje többé a szőnyeg alá.

Forrás: Today, The Guardian, BBC Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Még mindig nem hiszünk a mentálisan beteg nőknek

Még mindig nem hiszünk a mentálisan beteg nőknek

Az A. J. Finn 2018-as regényéből készült Nő az ablakban című film nem egy különösebben jó mozi, egy nagyon is létező jelenséget viszont meglepően jól be tudott mutatni: azt, hogy mennyire problémásan kezelik még ma is az emberek a mentálisan beteg nőket.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter