Ma már nem ciki egyedülálló nőnek lenni

2021. június 11. |

Bár itthon ezt még kevésbé lehet érezni, de nyugaton a házasság már nem számít alapvetésnek. A független női felnőttkor mostanra norma lett, és nem aberráció.

Még februárban kezdett el keringeni a TikTokon egy kihívás, amiben a felhasználóknak arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy mi a valódi oka annak, hogy egyedülállók. A megfogalmazása, a „valódi” szó használata egy egészen furcsa felhangot adott a kérdésnek. Mintha az emberek egyébként tendenciózusan hazudoznának a szingliségükről, és még maguknak sem mernék bevallani, hogy miért is egyedülállóak. Sőt, már maga a kérdésfelvetés is inkább valamiféle számonkérésnek tűnt: azt feltételezte, hogy minden egyes ember számára csakis a párkapcsolati lét lehet a hőn áhított életforma.

Döntés kérdése?

Persze nem szabad elvitatni, vannak, akik tényleg kizárólag párkapcsolatban tudják elképzelni az életüket, és az is igaz, hogy a legtöbb egyedülálló nő és férfi valószínűleg nem saját döntésből, sokkal inkább kényszerűségből él szingliként. Ám mellettük igenis vannak olyanok, az utóbbi években egyre többen, akik nagyon is tudatosan döntöttek az egyedüllét mellett. Akiknek nem átok a szingliség, hanem egy döntés. Akik nem akarnak mindenáron megállapodni valaki mellett, és megengedhetik maguknak, hogy élvezzék az egyedüllétet.

carrie-bradshaw

Biztosan te is emlékszel Jennifer Aniston 2016-os, a The Huffington Postban közölt publicisztikájra, amiben a folyton kíváncsiskodó pletykalapokat tette helyre: „Ez az utóbbi hónap különösen megvilágította számomra, még mindig mennyire az alapján ítéljük meg egy nő értékét, hogy mi a párkapcsolati státusza, és hogy van-e gyereke. Már maga az energiamennyiség, amit a sajtó arra fordít, hogy kitalálja, terhes vagyok-e, vagy sem (immár a százmilliomodik alkalommal, de ki számolja), mutatja, hogy tartja magát az elképzelés, miszerint a nők valamiképpen tökéletlenek, sikertelenek vagy boldogtalanok, ha történetesen nem családosak” – szólt az írás egyik legfontosabb része. A cikknek nemcsak azért volt hatalmas visszhangja, mert Hollywood egyik legimádottabb színésznője írta, hanem azért is, mert Aniston egy nagyon is létező problémát fogalmazta meg benne: a társadalmi elvárások és beskatulyázok miatt

harmincas, egyedülálló vagy családdal nem rendelkező nők tömegei érzik úgy nap mint nap, mintha a párkapcsolati állapotuk miatt magyarázkodniuk kellene.

A legtöbb mai harmincas nő – köztük én is – felnőve még azt tanulta meg, hogy a házasság valami olyasmi, amire egy lánynak igenis vágynia kell, és hogy a férjhez menés már önmagában teljesítménynek számít. Ez ömlött ránk a mesékből, a filmekből, ez volt a „normális”, amit a legtöbben fiatalként nem is nagyon mertek megkérdőjelezni. (Megjegyzem, velem már a születésemkor valami gikszer lehetett, mert elég korán, óvodásként kijelentettem, hogy soha nem fogok férjhez menni. A döntésemben pedig a legromantikusabb Disney-mesék sem tudtak megingatni.) A mai generáció viszont már egyre kevésbé vevő ezekre a kőbe vésett életutakra. Persze nem azt mondom, hogy a mai fiatalok ne akarnának társat találni, vagy megállapodni, de ők már nem mindenáron törekednek erre. Nem akarják az életüket és az álmaikat feltétlenül feláldozni a házasság szent oltárán. A feminizmusnak hála pedig erre az önállóságra ma már nőként is lehetőségük van. A mai nőknek nincs szükségükük férfi partnerre ahhoz, hogy bankszámlát nyithassanak, vagy hogy vegyenek egy autót, ennek a szabadságnak pedig meg is lett a hatása. Az anyagi függetlenség lehetővé tette, hogy a nők egyedül is érvényesülni tudjanak, és ne a minél előbbi házasság legyen az életük legfontosabb célja.

Bár a konzervatív berendezkedés miatt itthon ezt még kevésbé lehet érezni, de nyugaton a házasság már nem számít alapvetésnek. A független női felnőttkor mostanra norma lett, és nem aberráció – kialakult azoknak a felnőtt nőknek a csoportja, akiket gazdasági, szociális és reprodukciós szempontból nem a férjük határoz meg, és akik nem is függenek egy férfitől. Ennek az új nőtípusnak a popkultúrában is lenyomata lett. Míg 20 évvel ezelőtt a Szex és New York négy főszereplője szinte megszállottan kajtatott a pasik után, addig a filmek, sorozatok női karakterei ma már sokkal összetettebb személyiségek, akik nem hajlandóak gondolkodás nélkül mindent eldobni a férfiak kedvéért. Gondoljunk például A Grace klinikára, és Meredith Gray (Ellen Pomepo), valamint férje, Derek Shepherd (Patrick Dempsey) párosára. A házaspár között rendszeresen konfliktust okozott a karrierkérdés, egészen pontosan, hogy melyikük szakmai előmenetele élvezzen elsőbbséget. Vagy ott volt Cristina Yang karaktere (Sandra Oh), aki az eljegyzése felbomlása után ízig-vérig karrierista nővé vált. De a 10. évad végén Cristina Meredithhez intézett búcsúszavai is sokat mondóak voltak: „Tényleg álompasi. De ő nem a Nap. Az te vagy.” Magyarán, hogy bármilyen tökéletes is legyen Derek, saját magáról akkor sem szabad lemondania.

Ki miből profitál?

A sorozatban megjelenített konfliktus, a karrierkérdés, a való életben is gyakran előfordul: a legtöbb férfi tényleg arra számít egy házasságban, hogy a saját karrierjük fog majd elsőbbséget élvezni a feleségek munkájával szemben, miközben egyre több nő szeretne egyenlőségre törekedni. Ez az egyenlőség azonban sok esetben még mindig csak egy álom, felmérések szerint ugyanis a házasságokból a férfiak mind szakmai, mind magánéleti szempontból sokkal többet profitálnak, mint a nők. A férfiak számára a házasság egy sokkal kényelmesebb élethelyzetet teremt: nem kell többé az otthoni feladatokra, a házimunkára időt pazarolniuk, helyette teljes mellbedobással a karrierjükre koncentrálhatnak, és elkezdhetnek előrébb lépdelni azon a bizonyos ranglétrán. Ezért is van az, hogy az adatok szerint a házas férfiak általában többet keresnek, mint az egyedülálló társaik – ugyanez viszont a nőkkel kapcsolatban már nem mondható el. Nekik az egyenlőtlen otthoni munkamegosztás miatt a házassággal egy rakás új feladat is a nyakukba szakad, a karrierjüknek pedig sok esetben végképp búcsút inthetnek.

A társadalmi elvárások és a szocializációnk miatt mi, nők még mindig túl sok energiát ölünk a rosszul működő, bennünket egyáltalán nem kielégítő kapcsolatokba. Arra kondicionálnak bennünket, hogy az égvilágon mindenkit kiszolgáljunk, csak éppen saját magunknak ne legyünk fontosak. Pedig pont ez lenne a lényeg. Ha elég időt szánnánk magunkra, ha tisztába kerülnénk saját igényeinkkel, meg mernénk fogalmazni a vágyainkat és nem félnénk annyira az egyedülléttől sem, akkor talán a partnerkeresésben is megfontoltabbak tudnánk lenni, és olyan párkapcsolatokat tudnák kialakítani, amiben mi magunk is ki tudunk teljesedni.

Társra találni, megtalálni azt a valakit, aki mellett az egész életünket el tudjuk képzelni, egy nagyon jó dolog tud lenni, de legalább ugyanennyire jó az is, ha megbékélve magunkkal, önállóan is képesek vagyunk a boldogságra.

Fotó: Imdb

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Nyaralás: menni vagy nem menni? – Ez itt a kérdés 2021 nyaralás

Nyaralás: menni vagy nem menni? – Ez itt a kérdés