Miért szülnek a magyar nők?
„Legalapvetőbb dologként azt szoktuk feltételezni, hogy a nők illetve a párok azért vállalnak gyereket, mert egyrészt szeretik a gyerekeket, másrészt szeretnének utódot hagyni a világban és magukat továbbörökíteni. Sok esetben az első gyerek tényleg ebből az okból születik meg, ez a legfontosabb motiváció, de nem szabad azt hinni, hogy ez az egyetlen” – kezdi beszélgetésünket Tóth Olga, aki egy korábbi, Új anyák és új apák. A gyerekvállalás motivációi című tanulmányában pontosan arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon milyen okok miatt döntenek a magyarok a gyerekvállalás mellett. Mint mondja, a téma azért keltette fel az érdeklődését, mert miközben egyre több információnk van arról, hogy mi minden gátolja a tervezett vagy ideálisnak tartott számú gyerek megszületését, addig azzal a kérdéssel már sokkal kevésbé foglalkozunk, hogy mik lehetnek a gyermekvállalás motivációi. Magyarán, hogy a leendő szülők milyen „hozamokat” vesznek számba – többé-kevésbé tudatosan – amikor életre szóló döntésüket meghozzák. Tóth Olga a tanulmányában összesen négy olyan motiváció csoportot különböztetett meg, amik egymást átszőve, együttesen hatnak a nők, illetve párok gyerekvállalási kedvére.
„Az egyik, amit sokan negatívan szoktak emlegetni, az az anyagi motiváció, tehát, hogy az embereknek anyagilag megéri gyereket vállalni” – magyarázza a kutató és hozzáteszi, hogy az ebbe a csoportba tartozó motivációkra tudnak leginkább hatni a családpolitikai intézkedések – bár sokkal kisebb mértékben, mint ahogy azt a kormányok remélnék. Adatok szerint például 2019-ről 2020-ra a családpolitikai intézkedések következtében mindössze 3 ezerrel nőtt meg a születések száma, ami már csak azért is elhanyagolható, mert ilyen mértékű ingadozás egyébként is rendszeresen elő szokott fordulni. Pedig Tóth szerint a támogatások valóban hatásosak lehetnének, ha nem lennének ennyire szelektívek. „Vegyük például az adókedvezményt, amit csak az tud igénybe venni, akinek van állása, van stabil jövedelme és a jövedelme egy bizonyos szint felett van. Ez egy nagyon szűk, jól kereső, többnyire magasan képzett elit számára egy nagyon kedvező lehetőséget biztosít, míg a többség számára semmilyen támogatást nem jelent.” Ezek az egyébként is jómódú családok megengedhetik maguknak, hogy legyen még egy gyerekük, mert a férjnek általában olyan állása és keresete van, amellyel el tudja tartani a családot, így a nők nyugodtan otthon maradhatnak gyereket nevelni, akár többet is.
Ám az anyagi indok nem csak a jómódúakat ösztönözheti gyerekvállalásra: mellettük ott vannak a társadalom másik szélén elhelyezkedő családok is, akiknél egy (újabb) gyerek megszületése szintén gazdasági haszonnal jár, csak egészen más módon. „A társadalom legszegényebb rétegeiben ugyancsak fontos az anyagi motiváció, hiszen náluk a gyerekvállalás az egész család számára egy plusz jövedelemforrást jelent. De emellett azt is látni kell, hogy a szegénységben élő fiatal lányoknak gyakran az anyává válás az egyetlen perspektíva a jövőjükre nézve. Nagyon sokszor a fiatal roma lányoknak az ad egyfajta tekintélyt, ha gyerekük születik, hiszen akkor ők már nővé váltak. Nekik tényleg a családi élet és a gyereknevelés az egyetlen terület, ahol kifejezhetik magukat.” A két csoporthoz kapcsolódóan Tóth azt mondja, hogy míg a társadalom egyáltalán nem tartja problémának, hogy a gazdag családoknak anyagi haszonnal jár a gyerekvállalás, addig kifejezetten negatívan ítélik meg, ha a szegény, leszakadó csoportokban élőket gazdasági érdek is motiválja a gyerekvállalásban.
„A második helyre tenném motivációk fontosságában azt a társadalmi környezetet, norma rendszert, ami körülvesz bennünket. Magyarán, hogy piszkálják-e a fiatal párt, hogy legyen már gyerekük. Leegyszerűsítve azt mondanám, hogy ők azok, akik azért vállalnak gyerekek, mert mindenki másnak is van.” Ez a gyerekvállalási nyomás jöhet a családtól, vagy akár a barátoktól is – ilyen lehet például, amikor egy nő azon kapja magát, hogy ő az egyedüli a barátnői között, akinek nincsen még gyereke, emiatt pedig kirekesztettnek, kívülállónak kezdi érezni magát. De Tóth ebbe a csoportba sorolja a mélyen vallásos párokat is: mivel ők Isten ajándékaként fogják fel a gyerekszületést, számukra teljesen természetes, hogy a házasságnak a fogantatás a célja. Ez is egyfajta külső norma, hiszen ezek a párok az egyház tanításait fogadják el, és a szerint is élnek.
A harmadik motiváció csoport az előbbiknél jóval tarkább és a család ideálisnak gondolt összetételével kapcsolatos. Vannak például az úgynevezett ”testvérgyerekek”, akik azért születnek meg, mert a szülők úgy gondolják, hogy a már meglévő gyerekük mellé jó lenne egy testvér. Vagy amikor egy párnak már van két azonos nemű gyereke, például két kisfia, és szeretnének mellé egy kislányt is – ami végül vagy sikerülni fog, vagy nem. „De nagyon sokszor a gyerekvállalás inkább egy családmentő próbálkozás, amit én szörnyen rossz döntésnek tartok. Amikor egy széthullóban lévő házasságot, kapcsolatot úgy próbálnak menteni, hogy még egy gyereket vállalnak – ez általában a nő ötlete –, mondván, hogy az elhidegült házastárs, majd így jobban kötődni fog. Ez egy nagyon buta döntés, és az esetek túlnyomó többségében nem szokott bejönni. Lehet, hogy ideig óráig összekovácsolódik a család, ha van egy új baba, de az új babákkal is van épp elég gond. Egyáltalán nem hiszem, hogy egy elromlott kapcsolatot egy új gyerek össze tudna kovácsolni.”
A negyedik és egyben utolsó csoport a szülők egyéni szükségletei, személyisége köré szerveződik. „Van a fiatal nőknek egy olyan csoportja, akik nagyon erősen arra törekszenek, hogy mindent tökéletesen csináljanak. Kiválóan haladjanak a karrierjükben, úgy keressenek, mint a férfiak, és anyának is szuperek legyenek. Hogy megmutassák, hogy ezt is meg tudják tökéletesen csinálni.” A „szuperanyák” mellett ehhez a csoporthoz tartoznak még azok a szülők is, akik a gyerekükkel saját magukat szeretnék kárpótolni, a gyerekükben szeretnék megélni meg nem valósult álmait. Ezek a nők és férfiak gyakran a saját önkiteljesedésük hiánya miatt vállalnak gyereket, abban reménykedve, hogy a gyerekeik majd megvalósítják az ő saját céljaikat.
Miért nem szülnek a magyar nők?
„A mai napig nem döntöttem véglegesen ebben a kérdésben, talán nem is szeretnék, ez egy folyamat. Már kislányként sem rajongtam különösebben a babázásért, és soha nem terveztem hatalmas esküvőt sem. Később sem mozgatott meg különösebben a szőke herceg gondolata. Ettől függetlenül mindig is tipikus családban képzeltem el a jövőmet, és csak az utóbbi pár évben jöttem rá, hogy tulajdonképpen egy általános elvárás, társadalmi nyomás hatására képzelem el a klasszikus anya-apa-gyerek képet magamnak is. 25 éves koromban jöttem össze a vőlegényemmel, ekkor kezdtem el lassan tudatosan is foglalkozni a házasság, gyerek témakörével. Ő a házassághoz nem feltétlenül ragaszkodik, de gyereket mindig is nagyon szeretett volna. Én meg majd egyszer. Talán. Még nem most. Egyáltalán nem vágyom rá, hogy egy gyerek körül forogjon az életem” – kezdi történetét a 31 éves Jolán. Ő is egy azok közül a nők közül, akik azt mondják, hogy tudnak teljesen életet élni gyerek nélkül – vagy legalábbis úgy érzik, hogy pillanatnyilag nem fér bele az életükbe egy gyerek. Jolán inkább az utóbbiak táborát gyarapítja, hiszen ahogy ő is mondja, a gyerekvállalással kapcsolatos végleges döntését még nem tudta meghozni.
Ezzel a hozzáállásával nincs egyedül. Tóth Olga szerint nagyon is gyakori, hogy a nők gyerekvállalási tervei és vágyai az idő múlásával folyamatosan változnak. „Nyilván más mondunk 18 évesen, 25 évesen és 40 évesen. Van olyan, aki 30 évesen úgy gondolja, hogy egyáltalán nem szeretne, de 38 éves korára megváltozik a véleménye” – magyarázza a kutató.
Nagyon félek, hogy erre hosszú távon rámegy a kapcsolatom, azonban nem fogok szülni csak azért, hogy ne hagyjanak el. Három ember teljes élete a tét: az enyém, a páromé és a csöppségé. Ez óriási felelősség! Szerintem csak tiszta szívből lehet ilyesmit bevállalni és még akkor is ezer szálon elcsúszhat a történet. Tehát biztosan nem fogok azért szülni, hogy a párom ne hagyjon el. Ahogy azért sem, hogy az anyósom unokázhasson. Azért sem, mert a társadalom szemében addig selejt vagyok, nem vagyok nő. Akkor fogok szülni, ha teljes szívemből erre vágyom majd, máshogy ezt nem szabad. (Jolán, 31 éves)
Tóth Olga szerint a gyerek-nemvállalásnak az egyik legfőbb oka nagyon is racionális: a párok nagyon gyakran anyagi okokból döntenek úgy, hogy nem lesz gyerekük, vagy nem lesz újabb gyerekük. Ahogy korábban is említette, míg a társadalom két legszélső rétegében nőtt az elmúlt években a születésszám, addig a legkevesebb gyerek a társadalom közepén születik. Létszámát tekintve ez a társadalom legnagyobb, de egyben legbizonytalanabb státuszú társadalmi csoportja. Az ide tartozó párok nagy része szívesen vállalnak ugyan gyereket, vagy még egy gyereket, ám ehhez nagyon hiányoznak azok a családtámogatások, amik anyagi segítséget jelentenének a számukra.
Ám az anyagiak mellett nagyon gyakori oka még a gyerektelenségnek a partner, vagy a megfelelő partner hiánya. Ez szintén egy racionális indok, hiszen, ha a nőnek nincs olyan társa, akire támaszkodni tudna, inkább kétszer is meggondolja, hogy belevágjon-e a gyerekvállalásba.
A gyerekteleneket egyébként három csoportra szokták osztani:
- időlegesen gyermektelenek, akiknek az aktuális élethelyzetük miatt jelenleg nincs gyerekük, de tervezik, hogy a jövőben szeretnének
- az egészségügyi okok miatt gyerektelenek
- és a tudatosan gyermektelenek, akik nem szeretnének gyereket vállalni
A családomnak nem igazán beszéltem erről, mert nagyon konzervatívak, szerintük a gyerek egyszerűen kell. Biztattak már arra is, hogy ha szülni nem is szeretnék, de legalább fogadjak örökbe. Ezen jót szoktam nevetni. Mintha gyereket valahonnan mindenképpen keríteni kellene. Az idősebb generáció abszolút csodabogárnak tart. Egyszer egy szomszéd néni megkérdezte: hány éves a gyerekem, és döbbenten vette tudomásul, hogy nincs. Általában a klasszikus „ki nyitja majd rád az ajtót öregkorodban” érvvel jönnek elő, de főleg iskolázatlanabbaktól, akik nem értik az érveimet, azt is megkaptam már, hogy gyerekellenes vagyok. Amit nehezen értenek meg mások, az az, hogy ez is egy természetes és egyben érdektelen dolog. Nem is kellene foglalkozni vele. Semmi érdekes nincs bennünk, legfeljebb a szabadságunk. Néhány barátommal viszont megértjük és támogatjuk egymást, ami nagyon fontos. (Gabi, 36 éves)
A tudatosan gyerektelen életmód idehaza még egészen újnak és kirívónak számít, pedig valójában egy nagyon is régóta létező jelenség. Kutatások szerint a gyermektelen életmódot preferálók aránya a nyugati országokban mostanra már a 10 százalékot is elérhette, ezzel szemben Magyarországon nagyjából 5 százalék körül mozoghat. Annak okát, hogy a nyugati országokban miért gyakoribbak a gyerektelen párok, és miért elfogadóbb velük szembe a társadalom, Tóth Olga a többi között a különböző társadalmi berendezkedésekben látja.
„Magyarország egy tradicionális értékeket hangoztató ország, és ez a gyerekvállalás tekintetében is megmutatkozik. Abban nevelkedünk, hogy a család a minden, azt tanuljuk, hogy a család a legfontosabb, még akkor is, ha a saját családunk nem egészen jól működik. Itthon lassan változnak az értékek. A modern, posztmodern társadalmakban van egy mozgás afelé, hogy talán valóban individualizáltabbak lettek az emberek, kisebb súlya van a vérszerinti kapcsolatoknak és egyre nagyobb súlyt kapnak a választott kapcsolatok.”
Úgy képzeltem, hogy 30 éves koromig lesz két gyerekem. Többet nem akartam volna, de egyet sem, mert a testvért fontosnak tartom. Ámbár hamar lettek komoly kapcsolataim, nem így alakult. A bizonyos harmadik X elérése környékén „összeomlott” az életem. Szakítás, hazaköltözés, munkahely elvesztése… Kicsit később megismerkedtem valakivel, akivel lett egy randi. Majd még egy. Fél év múlva már együtt éltünk, két év múlva már az oltár előtt álltunk. Nem mondom, hogy nem néztük át együtt az utónévkönyvet. De valahogy sosem érezte ezt egyikünk sem komolynak. Végül rá kellett jöjjünk, annak ellenére, hogy valószínűleg nagyon jófej szülők lennénk, ez nem nekünk való. Nem akarjuk feladni az életünket, a szabadságunkat. Nem akarunk alkalmazkodni, elköltözni, azért mert kicsi lesz a lakás. Nem akarok kiesni a munkámból, és egyáltalán nem akarom ezt az egészet. Együtt jöttünk rá, a kapcsolatunk hozta létre ezt a döntést. Valószínű az, amit fiatalabb koromban éreztem vagy gondoltam, az egy társadalmi normának való megfelelés is. Csodálatos volt nagycsaládban felnőni. De ez nem az én utam. (Zsuzsi, 37 éves)
A tudatosan gyerekteleneket – pont úgy, ahogy a gyereket vállalókat – többféle motiváció is hajtja. Vannak, akiknek a fejében soha meg sem fordult a gyerekvállalás, mások a terhesség fizikai következményeitől félnek, és olyanok is vannak, akik azt gondolják magukról, hogy nem lennének jó anyák. „Szerintem nagyon is jó, ha valakiben ez az önkritikus hozzáállás megfogalmazódik, hiszen igen sok alkalmatlan szülő van már egyébként is” – mondja Tóth Olga, majd kitér arra a gyerektelen rétegre, akik globálisan egyre nagyobb tábort alkotnak, és akik az utóbbi években Magyarországon is megjelentek. „Nagyon érdekes módon már Magyarországon is megjelent az a fiatal réteg, akik azért nem vállalnak tudatosan gyereket, mert nem szeretnék, ha a gyerekeik kiszolgáltatottá váljanak ebben a háborúkkal sújtott, globális klímakatasztrófa felé tartó világban. Nem szeretnék, hogy meg kelljen élniük azokat a katasztrófákat, amikre a klímakutatók figyelmeztetnek. Nem nagy létszámú ez a csoport, de létezik.”
És persze ott vannak még, az oly gyakran emlegetett gyerektelen karrierista nők is, ám ahogy Tóth Olga is mondja, az ő számuk valójában sokkal alacsonyabb annál, mint ahogy azt az emberek elképzelik. Egy részük ráadásul nagyon is hajlamos arra, hogy gyereket vállaljon, hogy belevágjon egy olyan projektbe, amiben szintén sikeres tudna lenni.
11 évesen megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy én felnőttként sem szeretnék majd gyereket vállalni. Több hosszabb távú kapcsolaton is túl vagyok, volt olyan ahol az adott partnerem felhozta ezt a témát, igazából nem tulajdonítottam neki akkoriban olyan nagy jelentőséget, hiszen még nem tartott ott az életem, hogy anyagilag, és mentálisan is beleférjen egy gyerek. De az idő előrehaladtával azt vettem észre, hogy egyre jobban taszít a gyermekvállalás gondolata.Úgy gondolom, ha egy nő el tudja dönteni akár egész fiatalon azt, hogy gyereket szeretne, azt is el tudja, ha nem. Ahogy én elfogadom azt, hogy valaki 3-5 gyereket szül, más is elfogadhatná azt, ha én egyet sem. Hiszen avval, hogy én nem szülök nem befolyásolom az ő életét, sőt örülhet, mert az adóforintjaimból ő megkapja a gyest, a csokot, a családit, nem foglalja el a gyerekem a bölcsődében a férőhelyet, és még sorolhatnám. Élni és élni hagyni, ennek így kellene működnie, de sajnos még nem jutott el a társadalmunk odáig, hogy ennyire elfogadóak legyünk. (Szandra, 30 éves)
Ahogy az érintettek megszólalásából is látszik, a tudatosan gyerekteleneknek, és főként a tudatosan gyerektelen nőknek egyáltalán nincs könnyű dolguk ma Magyarországon. Bár Tóth Olga tapasztalatai szerint az elmúlt nagyjából harminc évben sokat változott a társadalmi attitűd, aminek következtében az emberek elfogadóbbak lettek velük szemben, még ma is inkább az az általános, hogy a gyerektelen nőknek magyarázkodniuk kell a döntésük miatt. Ezt a bizonyos döntést általában az önzőséggel mossák össze, ráadásul egy gyereket nem vállaló nő a társadalom szemében gyakran gyerekstátuszban is marad. A férfiaknak ebből a szempontból egy kicsit könnyebb dolguk van: a társadalom kvázi felmentést ad nekik a gyermekvállalási nyomás alól, és sokkal kevésbé ítélik el őket, ha soha nem születik gyerekük. „Fontos emberi jognak tartom, hogy aki szeretne gyereket, az megkapja ehhez a lehetséges támogatást és fordítva is: aki nem szeretne, az választhassa azt az életformát, hogy nem akar, mindenféle megbélyegzés nélkül” – zárja le a beszélgetésünket Tóth Olga.
Fotó: Getty Images
