Öt perc, tényleg ennyi kell ahhoz, hogy egy frissen regisztrált 12 éves lányt megrohamozzanak a közösségi médiában a jó húsz-harminc, vagy akár negyven évvel idősebb férfiak, majd további fél, hogy a beszélgetés kezdete után elővegyék a péniszüket. Mindez nem szexuális témájú chatszobákban, vagy a dark net legsötétebb bugyraiban történik, hanem olyan mindenki által ismert és használt alkalmazásokon, mint a Facebook vagy a Skype. Azzal együtt, hogy 2021-re már senkinek nincsenek illúziói az internethasználatról, és valószínűleg mindenki rengeteget hallott már a gyerekek online védelmének fontosságáról, egészen mellbevágó látni, mivel kell szembenézniük a mai kislányoknak.
Vít Klusák és Barbora Chalupová alapkoncepciója tulajdonképpen még csak nem is annyira kreatív: kerestek három kislányos külsejű színésznőt (akik valójában 19, 21 és 23 évesek), akiket aztán beültettek három, stúdióban épített gyerekszoba-díszletbe, és egyszerűen rögzítették, mi történik velük a neten. A projekt elején lefektettek néhány alapszabályt is, hogy biztosan ne vádolhassák őket provokálással: a lányok nem viselnek sminket vagy bármilyen „kihívó ruhát” (többnyire állatmintás pólókban és kapucnis pulóverekben ülnek a gép előtt), a beszélgetés elején mindig hangsúlyozniuk kell, hogy csak 12 évesek, és nem tehetnek semmilyen kezdeményező gesztust a férfi felé. Ha meztelen fotót kérnek tőlük, vagy szexuális tevékenységet kezdeményeznek, arra is kitérő választ kellett adniuk, például olyasmit, hogy „nagyon szégyenlős vagyok”. Ha valami, mindez inkább a pozitív irányba torzítja a képet, mert miért is ne viselhetne egy valódi 12 éves szempillaspirált, vagy spagettipántos topot otthon, a szobájában ülve, de már eleve beszédes, hogy 50 éves férfiakkal szemben álló 12 éves lányokat is be kell biztosítani az áldozathibáztatás ellen.
A Csapda a Neten című film először is a mennyiséggel sokkol. Még alig járunk a kísérlet elején, mikor az egyik színésznő közli, hogy máris 16 férfi írt rá – ekkor még tényleg csak öt perc telt el a regisztráció óta. A 10. forgatási nap végére közel 2500 férfi kereste a három „12 évest”. De nyilván még gyomorforgatóbb látni a beszélgetéseket, a túlságosan nagylelkűen takaró pixelek mögött is visszataszító arcokat, ahogy különböző dumákkal próbálnak meztelen képeket kicsikarni a kislányokból. Az egyik legijesztőbb talán az a férfi, aki úgy próbálja manipulálni az egyik lányt, hogy azt magyarázza, a kielégítetlen erekciója olyan fájdalmat okoz neki, hogy kórházi ellátásra szorul, és csak a lány segíthet neki, ha leveszi a ruháját, és megmutatja a mellét. „Fájdalmat okozol nekem, ha nem veszed le a ruhát” – mondja, és el sem tudom képzelni, mit reagálna erre egy valódi 12 éves, miután egy idegen, jóval idősebb és jóval több hatalommal bíró férfi többször is odaveti neki, hogy „rossz ember”, és ő a fájdalom oka. Sokan próbálnak a lányok bizalmába férkőzni, türelmetlenül végigvárva, hogy a kislányok zongorázzanak vagy a családjukról meséljenek nekik, valójában csak azt remélve, hogy végre lekerüljön róluk a lovacskás póló. Bevett stratégiának tűnik a „mutasd meg a szobád” kérés a gyerekek egész alakos és fenékmustrájára, de olyanok is vannak, akik nem akarnak beszélgetni, ők már akkor magukhoz nyúlnak, amikor feltűnik a lányok arca a képernyőn. Tényleg sokkoló látni azt a mohó, semmivel sem törődő igyekezetet, ahogyan ezek a férfiak szó szerint rávetik magukat a kislányokra, hogy a maguk örömére használják a testüket, bele sem gondolva, hogy mit okoznak ezzel a kamera előtt ülő gyereknek. Az online tér jelentette távolság nemcsak védi, de valószínűleg fel is menti őket önmaguk előtt, olyannyira, hogy sokakat még az sem tántorít el, mikor a lányok a családjukra (feleségeikre, gyerekeikre és unokáikra) terelik a szót. De a Csapda a neten még tovább merészkedik, és azt is megmutatja, mi a legveszélyesebb és legrettegettebb forgatókönyv.
Túl minden határon
A film készítői fokozatosan bontották ki, milyen veszélyek leselkednek a kislányokra a neten. Dublőrök testét „kölcsönvéve” meztelen fotókat photoshopoltak a három lányról, amiket – a szabályok értelmében csak többszöri unszolás után – elküldtek néhány chatpartnernek. Nem kellett hozzá sok idő, hogy az egyik férfi visszaéljen a képekkel, és feltöltse a netre a fotókat. Ez megint olyan pillanat volt, amikor vérfagyasztó belegondolni, hogyan reagálna erre egy valódi 12 éves: kiszolgáltatva az idősebb, hatalommal bíró férfinak, egyedül a tudattal, hogy valami „rossz, bűnös” dolgot tett, rettegve a szülők csalódottságától, a környezet rosszallásától, a megaláztatástól, a soha le nem mosható bélyegtől. Magányosan a gondolattal, hogy egy rossz lépéssel alig 12 évesen tönkretettük az egész életünket. Nem nehéz megérteni, hogy miért látja sok kiskamasz az öngyilkosságban az egyedüli kiutat egy ilyen szorongató helyzetből.
De a projekt még ennél is radikálisabb volt, és azt is megmutatták, hogyan kerülhetnek fizikailag is egy térbe a gyerekek a rájuk vadászó ragadozókkal. Néhány férfival találkozókat szerveztek a lányoknak, és kontrollált (a filmesek által megépített térben, testőrök jelenlétével) helyzetben találkozókat szerveztek le. A személyes kontaktust is bevállaló személyek között volt olyan, aki barátnőjével érkezett, hogy édeshármast szervezzen le a 12 éves kislány bevonásával, és többen is voltak, akiket még a tömeg sem tartott vissza tőle, hogy szexuális fantáziájukat ecseteljék a lányoknak. Amikor aztán az eredetileg egyeztetett terv szerint megszólalt a lányok mobilja a vonal végén az „apukájukkal”, mindenki sietősen távozott a helyszínről.
Dokumentumfilmtől talán szokatlan módon még egy szembesítésre is sor került, amikor a stábtagok felismertek egy gyerekprogramokat szervező férfit a chatpartnerek között. A férfin – aki mindhárom lányra ráírt, pornóoldalakat osztott meg az általa kiskorúnak vélt személyekkel, és szexuális cselekedetekre szólította fel őket – otthona előtt ütöttek rajta, de a reakció koránt sem szolgál katarzissal a nézőnek: a férfi nem próbálja tagadni tettét, de folyamatosan minimalizálja azt, miközben leginkább a szülők felelősségét hangsúlyozza, és azzal védekezik, hogy tulajdonképpen nem csinált semmit. Mert online zaklatni egy gyereket, pornót küldeni nekik, manipulálni őket, vetkőzésre kényszeríteni a kiskorúakat, tulajdonképpen bármit csinálni egy gyerekkel az online térben, az semmi, nincs következménye és nincs morális felelősség, hiszen „egy ujjal sem értek hozzá”. Pedig gyerekként mindezt megtapasztalni nagyon is „valami”.
Az amerikai NSPCC (National Society for The Prevention of Cruelty to Children) felmérése szerint minden 25. általános iskolás korú gyerek kapott már meztelen, vagy részlegesen meztelen fotót felnőtt személytől. A Hintalovon Alapítvány adatai szerint a gyerekek 9 százalékával fordult már elő, hogy a neten egy ismeretlen barátkozás céljából kapcsolatba lépett vele. A Childnet kutatásában azt találták, hogy a 13-17 éves lányok 31 százaléka került már kéretlen szexuális érdeklődés középpontjába (szemben a fiúk 11 százalékával), és a gyermekvédelmi szakemberek egyre nagyobb aggodalommal szemlélik az interneten a gyerekekre leselkedő ragadozók egyre növekvő számát.
Szülőként (és különösen lányos szülőként) elképesztően kétségbeejtő mindezt látni, és már egy kétéves kislány mellett is azon jár az ember agya, hogyan védhetné meg a gyerekét a neten. Azt nyilván tudjuk, hogy a tiltás, az okoseszközök elkobzása nem megoldás és 2021-ben nem is realisztikus terv. Meg hogy a legfontosabb persze a szerető, támogató kapcsolat a gyerekkel, az évek alatt gondosan felépített bizalom, amiben mindig teret adunk neki saját érzései kifejezésére, úgy, hogy azokat sosem büntetjük vagy minősítjük. És akkor ott van még a tudatos internethasználat megtanítása, az adatok védelmének fontossága, és a saját teste feletti autonómia korai elsajátítása. Csakhogy elnézve ezeket a manipulatív, félelmetesen agresszív férfiakat, olyan nehéz elképzelni, hogy egy kislány képes legyen megvédeni magát velük szemben. Hogyan adhatunk a kezükbe olyan eszközöket, amikkel gyerekként felvehetik a harcot a felnőttek világában, és egyáltalán miért kell felkészíteni őket ennyire természetellenes helyzetekre?
A Csapda a neten erre már nem kísérel meg választ adni, a pszichológus szakértők és jogászok alig jutnak játékidőhöz, helyettük sokkal többet mond a péniszközelikből összevágott montázs, ami még a felnőtt néző gyomrát is felforgatja. Ugyanúgy nem igazán tud feloldást kínálni, ugyanis – bár a büntetőjogi eljárás kezdeményezése nyilván nem feltétlenül célja egy filmnek – a forgatás után csak egyetlen személyt (a már említett gyerekprogram-szervezőt) sikerült végül két év letöltendő börtönbüntetésre ítélni – a többi felelősségre vont férfi közül a legtöbben elterelést, vagy pár hónap felfüggesztett szabadságvesztést kaptak. Ennek fényében még inkább reménytelen és félrecsúszott küzdelemnek tűnik a gyerekeket kiképezni a rájuk ömlesztett péniszfotók és maszturbáló középkorúak kivédésére.
A film végén az egyik színésznő azt mondja, még mindig rémálmai vannak a három hónapos forgatás alatt szerzett élmények miatt. Ha egy felnőtt nő alig három hónap után így érzi magát, mit érezhet egy kislány, akinek ugyanezzel kell szembesülnie?
Fotó: Csapda a neten (Budapest International Documentary Festival)
