Amikor egy évvel ezelőtt Christine Mallinson megszülte első gyerekét, férjével megegyeztek, hogy a kicsi az ő lánykori vezetéknevét fogja kapni. A döntésük mögött családi okok húzódtak: a házaspár azt szerette volna, ha a gyerekeik egy vezetéknéven osztoznak az egyetlen unokatestvérükkel, Mallinson unokahúgával.
Mallinson tudta jól, hogy a döntésük egyáltalán nem számít mindennaposnak az amerikai párok körében. Egy 2002-es amerikai kutatás kimutatta, hogy a házaspárok 97 százalékánál kizárólag az édesapa vezetéknevét öröklik meg az elsőszülöttek, de hasonló eredményt hozott ki egy 2017-es tanulmány is: akkor az örökbefogadó heteroszexuális szülőket vizsgálták, és azt találták, hogy az esetek 96 százalékában az apa vezetéknevét kapták meg a gyerekek. Bár relatív kevés felmérés készült a témában, minden jel arra utal, hogy a heteroszexuális két szülős amerikai családokban a gyerekek konzekvensen mindig az apa vezetéknevét öröklik meg. (És ugyanez vonatkozik valószínűleg a magyar családokra is.)
Mallinson úgy gondolja, hogy ennek részben a szülők érdektelensége lehet az oka, véleménye szerint a heteroszexuális párok többségének eszükbe sem jut megvitatni a gyerekük vezetéknevét. „Biztos vagyok benne, hogy ez a kérdés fel sem merül bennük. A hagyomány és a megszokás miatt el sem gondolkodnak rajta.”
Az apaági vezetéknév öröklése egy ugyanolyan patriarchális tradíció mint a házasság után a férj vezetéknevének felvétele. Azzal a különbséggel, hogy ez utóbbi hagyomány egyre inkább kezd kikopni, vagy legalábbis fellazulni. Míg 1975-ben körülbelül 3 százalék körül volt azoknak az amerikai nőknek az aránya, akik a házasságkötés után megtartották a lánykori nevüket, 2005-ben már körülbelül 20 százalék. Ám még azoknál a heteroszexális házaspároknál is, ahol a férj és a feleség is megtartja a saját nevét, szinte biztos, hogy a gyerekek az apa vezetéknevét fogják megörökölni. Mintha a társadalom nagy része egyszerűen nem tudna elképzelni egy apaági vezetékneveken túlmutató valóságot.
A világnak nem minden táján ennyire egyértelmű, hogy a gyerek az apja nevét kapja. Sok spanyol nyelvű országban – köztük Spanyolországban, Kolumbiában, Puerto Ricóban és Mexikóban – általában az apa és az anya vezetéknevéből hoznak létre egy kettős vezetéknevet a gyereknek. Ha pedig később két kettős vezetéknevű embernek gyereke születik, mindketten az elsőt adják tovább a két vezetéknév közül. (Ott van például Salma Hayek, aki eredetileg Salma Hayek Jiménez néven született – Sami Hayek Domínguez és Diana Jiménez Medina gyerekeként.)
Mindeközben Izlandon egyszerűen nincs olyan, hogy vezetéknév. Helyette a gyerekek a keresztnevük mellé az egyik szülőjük keresztnevéből képzett nevet kapnak. A Helguson vezetéknév például „Helga fiát” jelenti, az anya keresztnevére utalva – de persze ugyanígy megkaphatják az apa keresztnevét is. Kínában egyre növekszik azoknak a nőknek a száma, akik továbbadják vezetéknevüket a gyereküknek: 2018-ban a Sanghajban született babák 8,8 százaléka már az anya családnevét örökölte meg. A jelenségnek egyes tudósok szerint a kínai egykepolitka eltörlése lehet az oka. Mióta 2015-ben megszüntették a családonként vállalható gyerekek számának korlátozást, egyre gyakrabban kezd előfordulni a fejlettebb városokban, hogy a párok az elsőszülött gyereküknek az apa, a másodszülöttnek pedig az anya vezetéknévet adják tovább.
De az apaági vezetéknevek folytatólagos továbbadása az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban – és ugyanígy Magyarországon is – meglepően új hagyománynak számít. A 17. század előtt nem voltak szabványosítva a vezetéknevek, az emberek leginkább csak azért biggyesztettek oda egy másik nevet is a keresztnevük mellé, hogy az egyező keresztnévűeket könnyebben meg lehessen különböztetni egymástól. Ebben az időben főleg olyan vezetékneveket használtak, amelyek az adott ember foglalkozására (például: kovács, szabó), kinézetére (például: kis, nagy) vagy belső jellemzőire (például: bátor, gazdag, fukar) utaltak. Ezek a nevek általában nem öröklődtek, sőt egyazon ember vezetékneve idővel változhatott is, ha például egy másik hivatást választott magának.
1400-as években már egyre gyakrabban örökölték meg a gyerekek a szülők vezetéknevét, és ilyenkor még az is előfordulhatott, hogy egy gyerek az anyja családnevét vigye tovább. Ezt a lehetőséget azonban a nők jogait és önrendelkezését korlátozó törvények idővel teljesen megszüntették. Azzal, hogy a törvény és a társadalom szemében a nők a férfiak – apjuk, férjük, vagy más férfi rokonuk – tulajdonává váltak, nemcsak az örökléstől és a saját vagyontól lettek megfosztva, de a saját vezetéknevüktől is.
A férj vezetéknevének felvétele a férfitekintély elfogadásának szimbólumává vált.
A 19. század fordulójára csak nagyon ritkán fordult elő olyan eset, amikor a nők adták tovább a nevüket gyerekeiknek.
Manapság már a legtöbb nyugati országban a nők nincsenek törvényileg rákényszerítve arra, hogy a férjük vezetéknevét adják a gyereküknek: még Magyarországon is lehetőség van az anya vezetéknevének továbbadására. Ez az opció itthon csak akkor lehetséges, ha a feleség a házassággal nem vette fel a férje nevét, de további szabály, hogy a házasságban élő szülők gyerekeinél minden gyereknek ugyanazt a vezetéknevet kell kapnia. Abban az esetben pedig, ha a gyerek házasságon kívül született, és az apa nincs a képben, a gyerek automatikusan az anya vezetéknevét kapja meg. Magyarországon tehát ma már nincs jogi akadály, a nők is továbbadhatnák a vezetéknevüket a gyerekeinek, a lehetőséggel ennek ellenére – úgy mint az USA-ban, – itthon kevesen élnek. Egy 2016-os amerikai kutatás szerint még ha a szülőknél fel is vetődik a gyerekük vezetéknevének kérdése, a heteroszexuális párok csak nagyon nehezen szakadnak el az apaági hagyománytól. Velük szemben például az azonos nemű párok 52 százaléka szokott úgy dönteni örökbefogadás esetén, hogy a gyerekeik kötőjeles formában mindkettőjük vezetéknevét megkapják. Érdekesség, hogy amikor a kutatók rákérdeztek a döntésük mögött meghúzódó okokra, a leszbikus illetve meleg párok sokkal többet és részletesebben beszéltek a témáról, és mint mondták, a névválasztással általánosságban azt szerették volna elérni, hogy a gyerekük vezetékneve a család minkét oldalát képviselje. Velük szemben a heteroszexuális párok egyszerűen a tradícióval indokolták a döntésüket és úgy beszéltek róla, mintha az teljesen magától értetődő lenne.
Persze még ha az apaági vezetéknév hagyománya el is kezdene kikopni a társadalmunkból, meglehetősen nehéz lenne helyette egy tökéletesen méltányos vezetéknév-adási szabványt kitalálni. Szinte biztos, hogy minden megközelítésnek lennének kompromisszumai. Két kötőjeles vezetéknevű ember házassága után például különösen nehéz lenne eldönteni, hogy melyik vezetékneveket adják tovább a gyereküknek. (Spanyolországban sokáig a kettős vezetéknevek is megőrizték az apaági dominanciát, 2000-ig ugyanis törvény írta elő, hogy az apa neve legyen az első helyen, így az öröklődjön tovább.) Opció lehetne még az is, hogy a párok egy új vezetéknevet hozzanak létre, amit aztán a gyerekekkel együtt mind felvennének, ám ez rengeteg plusz papírmunkával járna. Tökéletes megoldás jelenleg még nem igen létezik, minden a párok kreativitásán vagy hagyományszeretetén múlik.
Forrás: The Atlantic, Fotó: Getty Images
