„Az, hogy a magamfajta, középosztálybeli családok a legnagyobb kedvezményezettjei a kormány családtámogatási rendszerének, furcsa érzéseket szül bennem. Nem is kérdés, hogy méltányossági alapon erre a támogatásra emberek milliói sokkal inkább rászolgálnak. Mi a visszatérített adónk egy részét az Iványi Gábor-féle Oltalom Karitatív Egyesületnek ajánljuk fel, akik jellemzően a társadalom perifériájára sodródott, hátrányos helyzetű emberek és rétegek gondozásával, fejlesztésével, érdekképviseletével foglalkoznak – így biztosan a legmegfelelőbb helyre kerül a támogatás” – írja a marketing-kommunikációs szakemberként dolgozó kétgyermekes Balázs.
„Amikor kiderült, hogy a befizetett adónk egy részét visszakapjuk, komoly morális dilemmába kerültem, hogy elfogadjam-e. Én azért fizetek adót, hogy abból az állam fontos dolgokat finanszírozzon. Úgy gondolom, hogy egy jól működő társadalomban mindenki hozzájárul a közös költségekhez, és az arra rászorulókat is az adónkból kell támogatnunk. Az adó-visszatérítéssel viszont még több területtől veszik/vesszük el a lehetőséget a fejlődésre, vagy akár az alapszintű működésre. Ezért már tavaly úgy döntöttem, hogy minden szembejövő adományozási lehetőséget megragadok” – mondja Orsi, egy 11 éves kisfiút nevelő jogász.
Február közepéhez közeledve napról napra szaporodnak az ehhez hasonló rövid szövegek a Továbbadó oldalán. A tizennyolc év alatti gyermeket nevelő magyar családok február 14-ig számíthatnak a tavalyi évben befizetett személyi jövedelemadójuk visszautalására – erre a nagyon is válogatott csoportot célzó állami „gesztusra”. Mert hogy a választások előtti időszakra csőre töltött adó-visszatérítésből elsősorban az eleve jómódban élő családok profitálnak: a maximálisan szülőnként 800 000 forintra rúgó összegből azok kapják a legtöbbet, akik viszonylag magas fizetésért dolgoznak (és egyáltalán nem, vagy legfeljebb egy gyerek után vesznek igénybe családi adókedvezményt, hiszen az a személyi jövedelemadóból vonódik le). A pedagógusok, szociális munkások, a fekete munkára kényszerülő vagy a sok gyereküket otthon nevelő szülők kimaradnak a kormány pénzesőjéből.
Az adó nem ajándék
A Továbbadó azért jött létre, hogy adományozásra biztassa azokat a családokat, akik nem értenek egyet a kormány intézkedésével, és úgy érzik, nem jelent nekik gondot lemondani az „ajándék pénzről”. Az egyre duzzadó mozgalom Facebook-oldalán megszólaló szülők többnyire ugyanazokat az érveket sorolják fel: szerencsésnek érzik magukat, mert alapvetően jól élnek, vagy ha nem is annyira jól, még akkor is jobban, mint olyan sokan ebben az országban. Sokan nem szívesen fogadnak el pénzt egy olyan kormánytól, aminek az intézkedéseivel nem értenek egyet, vagy csak nem kérnek vissza abból az adóból, amit elvileg azért fizetnek, hogy egy jobb és egyenlőbb országot építhessenek belőle. Ahogyan a kétgyerekes Attila fogalmaz az oldalon: „Nem világos számunkra, miért támogat vagy jutalmaz minket az állam ezzel a pénzzel, de az biztos, hogy ha megtartanánk magunknak, sokkal fontosabb helyekről hiányozna.”
A kezdeményezés mögött Fernezelyi Márton háromgyerekes informatikus és Váradi Luca kétgyerekes szociológus állnak. A baráti körükben már sokat beszélgettek arról, hogy nem igazán tudnak örülni az összegnek, aminek szerintük az egyéni zsebek helyett nagyon is fejlesztésre szoruló területeken lenne a helye. „Felmerült bennünk, hogy ezt talán mások is így látják, ugyanakkor arra gondoltunk, talán sokak számára nem evidens az adományozás lehetősége. Ezért hoztuk létre a Továbbadót, és nem is számítottunk rá, hogy ennyire pozitív visszhangra talál a kezdeményezésünk” – magyarázza Váradi Luca. Az édesanya szerint bár úgy tűnik, mintha a „visszajáró” összeg a sajátunk lenne, ezzel az akcióval valójában jóval fontosabb, mindannyiunk életét meghatározó intézményektől szívják el a forrást. „Ebben az az igazán vérlázító, hogy olyanoktól veszik el ezt a pénzt, akiknek borzasztóan nagy szükségük volna rá, és nem is elsősorban az egyénileg járó összegre, hanem azokra a fejlesztésekre, amiket a szétosztott pénzből megvalósíthattak volna. Az adó lényegében egy társadalmi megállapodás, aminek lényege, hogy azért fizetünk az államnak egy adott összeget, hogy az országban élő minden ember megfelelő színvonalú ellátásban – legyen szó egészségügyről vagy oktatásról – részesülhessen.”
Váradi egyébként arra is felhívja a figyelmet, hogy bár minden civil szervezetnél jó helye lesz a felajánlott adománynak, ez is inkább csak „tűzoltás”, mint valódi megoldás a fenti problémákra. Hiszen – noha Magyarországon sok civil kényszerül arra, hogy megpróbálja megoldani azokat a gondokat, amiknek a megoldása állami feladat lenne – az intézményrendszerek alapvető, strukturális problémáit csakis állami intézkedésekkel lehetne orvosolni.
Arra a kérdésre, hogy az adó-visszatérítés helyett mi szolgálná valóban a magyar családok érdekét, Váradi elsőként az oktatást emeli ki. „Ez borzasztóan komplex kérdést, de ha csak egyetlen dolgot említhetnék, akkor azt mondanám, hogy minden mozdítható forintot tegyünk az oktatásba. Látjuk, mennyire küszködnek a tanárok, és nagyon sok problémát megoldana, ha a közoktatásban dolgozók – a takarítóktól és a pedagógusoktól a bölcsődevezetőkön át az iskolaigazgatókig – megkapnák azt az anyagi elismerést, ami ezért a borzasztóan fontos munkáért járna nekik. És nem mellesleg gazdasági szempontból is tudjuk, hogy az oktatás a legjobb befektetés.”
Szociológusok és független családpolitikai szakértők évek óta hangsúlyozzák, hogy a középosztályra szabott egyszeri juttatások (ilyen konstrukció például a babaváró hitel is) helyett inkább megbízható, magas színvonalú oktatási és egészségügyi ellátásra volna szükség ahhoz, hogy az emberek szívesen vállaljanak akár több gyereket is. Fontos lenne például a rugalmas kisgyerekellátás, ami lehetővé tenné, hogy az anyák visszatérhessenek a munkaerőpiacra, de ugyanígy segítene a színvonalas, szintén flexibilis napközi, ahol a gyerekeket nemcsak felügyelik, de akár szükséges fejlesztéseken, különórákon is részt vehetnek. Az ilyen szolgáltatásokat jelenleg a piacon kell megvásárolnia a szülőnek, és meglehetősen kevesen engedhetik meg őket maguknak. Ugyanígy sokat segítenének a magyar családoknak a jó, idősekkel és fogyatékossággal élőkkel foglalkozó ellátási intézmények, hiszen jelenleg az ilyen gondoskodási feladatokat is sok esetben a kisgyermekük nevelése miatt eleve leterhelt szülőknek kell elvégezniük.
Jól látszik tehát, hogy rendszerszintű problémákról van szó, amiket nagyvonalú ajándékként hirdetett, valójában legfeljebb rövid távú segítséget kínáló intézkedésekkel próbálnak eltakarni. Ugyanakkor az is tény, hogy ezeket egyénileg – ahogyan a civil szervezetek esetében is szó volt róla – nem igazán tudjuk megváltoztatni egy nagylelkű felajánlással, és az is rendben van, ha nem érezzük úgy, hogy továbbadnánk az összeget.
Nem kényszer
Rengeteg család van, ahol ennek az összegnek nagyon is van helye. Még középosztálybeli szülők számára is óriási segítség lehet néhány százezer forint, amit régóta megoldásra váró háztartási problémákra, hitelek rendezésére, normál anyagi körülményeik között nem megvalósítható közös programokra tudnak fordítani. Váradi nem is szeretné, ha a Továbbadó mozgalom bármiféle kényszert vagy nyomást közvetítene, hiszen ők is tisztában vannak vele, hogy milyen sok családnak jön jól a pénz. „Látjuk, hogy Magyarországon hatalmas egyenlőtlenségek vannak aközött, ahogyan a családosok élnek, és rengeteg háztartás van, ahol még a visszautalt összeg többszörösére is szükség volna. Épp ezért tartjuk fontosnak, hogy azok, akik megengedhetik maguknak, hogy lemondjanak a visszatérített pénzről, segítsenek másoknak. És szerencsére úgy látjuk, rengeteg elkötelezett adófizető polgár él ebben az országban, akik tisztában vannak vele, hogy mi az adófizetés lényege, ami egészen biztosan nem az, hogy ez a pénz a zsebünkben landoljon.”
Váradi szerint egyébként a Továbbadó kapcsán tapasztalt megmozdulás részben annak köszönhető, hogy a visszatérítés a szülőket célozza meg, akik jól tudják, hogy gyerekeik jövőjét nem az egyénileg megvásárolható jólét, hanem a jó intézmények biztosítják. „A gyerekeink nem akkor fognak jól élni ebben az országban, ha mi mindent megadunk nekik, hanem akkor, ha minden magyarországi gyerek tisztességes körülmények között, a jó oktatáshoz és megfelelő színvonalú egészségügyhöz hozzáférve élhet. Azt hiszem, azért is tapasztalható most ez az önzetlenség, mert szülőként világosan látjuk, hogy ezek a célok a saját családunk jövőjét is szolgálják.”
Fotó: GettyImages
