Beteg gyerekeknek gyűjt a jótékonysági futó édesanya

2021. augusztus 05. |

Édesanya, feleség, webdizájner, vállalkozó, szenvedélyes futó és fáradhatatlan önkéntes: Imrik-Ferenczy Barbarával, a Run Free jótékonysági futósorozat megálmodójával beszélgettünk, miután a szerkesztőségi e-mailcímre befutott egy nem mindennapi levél.

“Kérem engedjék meg, hogy pár szóban bemutassam a Run Free csapatát. Tavaly alakult fiatalos futócsapat, ami kifejezetten csak jótékonysági futásokat szervez SMA, valamint egyéb betegséggel küzdő gyermekek mielöbbi felgyógyulása érdekében. Jelenleg Noel, Lili, Annácska, valamint Lara talpraállításán fáradozunk, de a pandémia nagyon megnehezíti a munkánkat és korlátozza a lehetőségeinket. Az elmúlt 4 hónap folyamán közel 1,5 millió forinttal tudtunk hozzájárulni a gyermekek gyógyulásához. Azért kerestem meg Önöket, hogy figyelmükbe ajánljam a RUN Free megálmodóját, megalkotóját, a csapat motorját, Imrik-Ferenczy Barbarát.
Barbara egy csupaszív, rendkívül életvidám anyuka, aki egészen kislány kora óta a sportnak él. Megálmodta és megvalósította a RUN Free-t, mert szívügye a beteg gyermekek támogatása. Férjével közösen tervezik az okleveleket, befutóérmeket, menedzselik a jótékonysági futamokat.
Barbara nem tud róla, hogy megkerestem Önöket, így amennyiben megkeresik őt, meglepetés lesz számára, hiszen egy szerény, rendkívül alázatos lányról van szó, aki sosem mutatkozna be magától. Én azonban nagyon fontosnak tartanám, hogy az olvasók megismerhessék őt és munkásságát!” – írta az e-mailben Nagy Róbert jótékonységi futó.

A weboldalad gyönyörű, a bemutatkozó fül alatt található szöveg megérint, az azonban nem nagyon derül ki, hogy az egész kezdeményezés mögött te állsz. Tudatos a részedről, hogy nem vagy feltűnő ebben a történetben?

Nem vagyok egy sztáralkat, szeretek visszavonulni. Nyilván kell, hogy adjak valamit magamból, de nem akarok – és talán nem is tudok – villogni.

Imrik-Ferenczy Barbara

Azért most mesélsz picit magadról?

Budapesti születésű vagyok, a harmincötödik évemet taposom. Elvégeztem egy közgazdász főiskolát, voltak próbálkozásaim a jogi egyetemen, ott azonban a második év végén azt mondtam, köszönöm szépen, nem fog menni, én ebben biztosan megfulladok. Elmentem egy egészen más, kreatív irányba, webdizájner és grafikus lettem – ebben fürdök, imádom. Soha nem érzem úgy, hogy teher lenne a munka.

Miért pont a webdizájnt választottad?

Sok dologgal próbálkoztam, de mindenképp egy olyan szakmát szerettem volna kitanulni, amiben jól érzem magam, ami kreatív, amit tudok önállóan, otthonról végezni. Tudtam, ha egyszer gyerekem lesz, nem szeretném reggel hatkor bevinni az oviba és este hatkor érte menni. Szerettem volna, ha beteg, ne kelljen egy főnöknél kuncsorogni, hogy engedjen el korábban. Önállóságra törekedtem, ezt hoztam otthonról, beleégett a zsigereimbe. Nem tudok másképp létezni.

Persze a váltás nem úgy nézett ki, hogy elvégeztem a webdizájner sulit, felmondtam a munkahelyemen és beleugrottam a vállalkozásba. Nagyon sokáig párhuzamosan volt meg a kettő, a sulit is úgy végeztem, hogy közben egy recepción éjszakáztam egy szállodában, amikor üresjáratok voltak, akkor tanultam, gyakoroltam. Amikor vége lett a műszakomnak, reggel még lementem a konditerembe és futottam egy kicsit.

Imrik-Ferenczy Barbara

A futás örök?

A szerelem már huszonegy éve töretlen, ez az egy biztos pont van az életemben, ami apukám hatására – mindig is jelen volt. A szüleim korábban a Balatonon dolgoztak, így a testvéremmel ott töltöttük a nyarakat. Álom volt. Aztán apukám egyszer elvitt magával futni. Azt mondta, mindig csak a következő villanyoszlopot akarjam elérni. Borzasztóan szenvedtem, ám egy ponton átkattant az agyam, szerelem lett a dologból. A futás azóta is elkísér: futok, ha szomorú vagyok, ha nem vagyok jól, ha kimerültem. A futás minden téren szabadságot ad nekem, a lelkemben és az elmémben egyaránt. A futók valahol önkínzók, alapvetően én is ilyen mazochista jellem vagyok: jó érzés legyőzni magam nap mint nap. Ha nincs kedvem, akkor is futok. Olyan még nem volt, hogy megbántam volna, olyan viszont már igen, hogy nem mentem el, és megbántam.

Futás közben endorfin szabadul fel: aki ezt megtapasztalta, tudja, hogy leküzdeni, legyőzni saját magad az úton olyan győzelem, amit csak kevés sport tud megadni. Ettől különleges a futás.

De ezt tényleg csak azok tudják átérezni, akik csinálják. Akik nem, azok csak tátott szájjal néznek: Úristen, te normális vagy egyébként?! Én meg mindig mondom, hogy: Nem, nem vagyok, de próbáld ki te is, hátha te sem vagy az!

Gondolom, a futás a karantén idején is nagy segítség volt.

Persze! Mentálisan karbantartott. Ha bármi nehezített pályát dob az élet, elmegyek futni, rendberakom a gondolataimat. Van, hogy jegyzetfüzetet is viszek magammal. A szakmámból adódóan folyamatosan inspirációkra van szükségem, futás közben pedig olyan ötletek jutnak eszembe, amelyek soha máskor.

Imrik-Ferenczy Barbara

Hogyan született meg a Run Free?

Nagyon régen érlelődött a gondolat, hogy valamit kezdeni kellene ezzel a szenvedéllyel. A kislányom születése előtt folyamatosan állatokat mentettünk, úgy nézett ki az otthonunk, mint egy menhely, ám az anyasággal ez a dolog átfordult: a gyerekek kerültek előtérbe. Ekkor döbbentem rá, mennyi segítségre szoruló beteg kisgyerek van országszerte. A férjemmel mi mindig közösen ötletelünk: a kanapén vagy épp a földön ülve váltjuk meg a világot. Így született meg az a gondolat is, hogy mi lenne, ha a futást a jótékonysággal ötvöznénk.

Egymás után dobáltuk be az ötleteket. Bár tanultam marketinget, tisztában vagyok a szakmaiságával, azzal, hogy stratégiát kell építeni, de ez az egész nálunk valahogy mégis ösztönből működik. Az elején próbáltunk bevonni egy marketingest, mondván, egyedül ez nekünk nem megy, ám ő egy egészen más irányba vitte volna el az egészet – elvesztünk belőle mi ketten. Ekkor jöttünk rá, az egész úgy lesz hiteles, ha mi rakjuk össze. És igazunk lett, az embereknek átjön, hogy mi állunk a történet mögött és nem egy kreált máz az egész.

Félelmekkel, kételyekkel indultunk el, de azt mondtuk, ha csak egy kis pénzt össze tudunk gyűjteni a gyerekeknek, az már jó. Ehhez képest folyamatosan kapjuk a pozitív visszajelzéseket, egyre többen regisztrálnak. Nagyon szeretik az emberek.

A 2021-es évet az SMA-beteg gyerekekért indítottuk el, szerencsére nekik már nem kell tovább gyűjtenünk, hiszen államilag támogatottá válik a kezelés. Most a leukémiás Larának gyűjtünk, illetve a gyermekrohamkocsinak. A Down-Szindrómások Egyesületével októberre tervezünk egy futást. Óriási terveink vannak.

Imrik-Ferenczy Barbara

Találkoztok azokkal a gyerekekkel, akiken segítetek?

Nem. De erre nincs is feltétlenül szükség. Bőven elég a tudat, hogy jól vannak, hogy megkapták a kezelést –  mi inkább azokat kutatjuk, akik bajban vannak, akiknek kilátástalan a helyzetük, azokat a célokat keressük, amik mögé be tudunk állni a RunFree-vel.

Magyarországon mennyire van jelen a segítő szándék, az önkéntesség?

Az emberek akarnak segíteni, csak nem tudják a módját. Ha irányt mutatsz, beállnak a jó ügyek mögé. Bár nagyon sok szervezet elképesztően sok pénzzel rövidítette már meg az embereket, a bizalmatlanság eltűnik, amikor megkapják az igazolást, hogy a rászorulóhoz befutott a felajánlott összeg.

Két felületünk is van, a Run Free és a Jótékonyságifutás.hu. Az utóbbin közvetlenül a rászoruló gyerekeknek tudnak utalni: nevezés után megkapják az alapítványok számlaszámait, majd – miután lefutották a távot – megkapják a digitális oklevelet. A Run Free oldalán az érmes futásaink vannak, ezeket egytől egyig mi tervezzük. A nevezésnél a futók kiválasztják a távokat, átutalják az összeget, lefutják az x kilométert, elküldik az eredményeket, megkapják a digitális oklevelet, mi postázzuk az érmeket, majd a futam végén egyben átutaljuk az összeget a rászoruló kisgyermeknek.

Jól érzem, hogy bár a futás “magányos” sport, mégis közösséget teremt?

Magányos, de a küzdelem, a hősiesség minden futóban ott van. Ez a láthatatlan szál összeköt minket. A futópályán is óriási löketet ad egy szembejövő futó, aki talán nem is tudja, mekkora lendületet ad egy köszönés akkor, amikor épp ki akarod köpni a tüdőd.

Vége a karanténnak, közben “mindenki” megtalálta a futást.

Igen, hiszen csak egy cipő kell hozzá. Régen név szerint ismertem az összes futót, pacsiztam velük az úton, most azonban már olyan sokan vannak, hogy mindenkit személyesen ismerni képtelenség. Az, hogy a futás ekkora trend lett, csoda dolog, jó, hogy egy káros szenvedély helyett ebbe “menekülnek” az emberek. Ahogy a mottónk is szól: mi vagyunk a világ legnagyobb utcai bandája.

Imrik-Ferenczy Barbara

Milyen projektjeid vannak még a Run Free-n kívül?

Amikor nyolc éve elindítottam a vállalkozásom, még nem volt ekkora divat anyaként, nőként önállósodni, én azonban már akkor is a női vállalkozókat céloztam meg, nekik szerettem volna segíteni, felépíteni a saját vállalkozásukat. Velük tudok azonosulni, az ő élethelyzetüket, problémáikat ismerem vállalkozóként, anyaként, nőként – vagyis hitelesen tudok működni ebben a világban. Próbáltam férfiaknak is tervezni, de nem ment, nem miattuk, nem miattam, egyszerűen nem működik a kémia köztünk. Az én agyam nem erre van ráállva. Hiszek benne, csak akkor tud működni egy vállalkozás, ha a pénz részét kiiktatod, ha nem figyelsz rá, és szívvel csinálod, amit csinálsz – ha ez megvan, az égiek ott fönt beindítják a motorokat és a pénz is megérkezik.

Mit csinálsz, amikor nem futsz, nem dolgozol?

A lányunkkal vagyok, van két kutyánk, velük szoktunk az erdőben sétálni. Mindig mozgásban vagyunk: rollerezünk, biciklizünk, ingázunk Budapest és a Balaton között, sétálunk, játszunk, festünk, gyurmázunk, matricázunk, mesélünk, strandolunk. Jófajta fáradtság ez, érzem, hogy van értelme annak, amit csinálok. Volt olyan időszaka az életemnek, amikor azt éreztem, keresem az utam, munkahelyről munkahelyre szédelegtem, nem éreztem jól magam. Az nagyon fárasztó volt.

Sokan szeretnének elkezdeni futni, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. Nekik mit tanácsolsz?

Erre nincs recept. A fejedben dől el. Felveszed a futócipőt, kimész a kapun és elkezdődik. Ennyi. Eleinte mindenki szenved, de aki először megy vízbe, az sem tud úszni, meg kell tanulni: egyik láb a másik után. Saját magadnak kell megtapasztalnod a futást. Ami az egyik embernek jó, a másiknak nem biztos. Én sem úgy veszem a levegőt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. El kell indulni – egy jó ügy pedig óriási hajtóerő lehet.

Ezen ügyek listája, gondolom végtelen.

Bárcsak bezárhatnánk, lehúzhatnánk a rolót és nem kellene soha többé beteg gyerekeknek gyűjteni – de sajnos mindig van kinek, mindig van egy olyan cél, amiért érdemes. Nyári futamainkkal most a leukémiával harcoló Larának gyűjtünk és egy, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE által megálmodott Mentőmellény Állványra szeretnénk összegyűjteni a szükséges összeget, hogy ezzel is segíthessünk. Nem állunk meg, visz a lábunk, hajt a szívünk!

Fotók: Kiss Andrea – HappyPhoto

Olvasd el ezt is!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód