„Amikor meghallottam az első robbanásokat, kifutottam, hogy behozzam a kutyáimat odakintről. Az emberek teljes pánikban, fejvesztve hagyták az út szélén az autóikat. Nagyon féltem” – mondta a 25 éves nő, aki rendszeresen beszél azóta is Moszkvában élő édesanyjával. Ám ezek a beszélgetések, még azok után is, hogy megmutatta videóhíváson teljesen szétlőtt városát, nem győzték meg továbbra sem Olekszandra édesanyját arról, mekkora veszélyben van lánya.
„Nem akarom megijeszteni a szüleimet, de egyenesen elmondtam nekik, hogy civilek, gyerekek halnak meg – mondta. – De még úgy is, hogy értem aggódnak, meggyőződésük, hogy csak véletlen találat lehet, ami lakóházakba téved, és az oroszok nem lőnek civil célpontokra. Szerintük az ukránok azok, akik a saját népüket gyilkolják.”
Nagyon sok ukrán embernek élnek családtagjai az orosz határ túloldalán. És sokuk orosz rokonai – Olekszandráéhoz hasonlóan – egy párhuzamos valóságból nézik a háborút. A fiatal nő azokat a történeteket hallja vissza szüleitől, amiket a szigorúan ellenőrzött orosz média sulykol. Olekszandra édesanyja is pontosan azt mondja vissza, amit az orosz állami tévéadón hall. „Elég félelmetes, amikor hallod, hogy az anyukád az orosz tévét idézi szóról szóra. Teljes agymosás. És az emberek elhiszik” – mondta Olekszandra.
„A szüleim azt elfogadják, hogy zajlanak bizonyos katonai történések itt. De szerintük az oroszok felszabadítók. Nem rombolnak le semmit, nem fognak engem sem bántani. Csak katonai célpontokat támadnak.” Miközben a BBC-nek nyilatkozott, Oleksandra harkovi otthona közelében újra elkezdődött a gránátok becsapódása. Az internetkapcsolat gyenge volt, így végül hangüzenetekkel kommunikáltak.
„Már lassan elfelejtem, milyen a csend. Folyamatosan zúgnak a bombák, hallatszik a robbanás” – mondta. Miközben ugyanezen a napon az orosz állami tévén egy szó sem esett arról, hogy rakétákkal támadták Harkov civil lakónegyedeit, hogy civilek haltak meg, vagy hogy négy embert azalatt öltek meg, miközben vízért álltak sorba.
Az orosz média azt mondja, nem az orosz katonaság fenyegeti az ukrán civil lakosságot, hanem az ukrán nacionalisták használják emberi védőpajzsként a civileket. Eközben Ukrajnát hibáztatják az agresszió miatt, és következetesen különleges felszabadító hadműveletnek titulálják az inváziót. Ráadásul mostantól bármelyik orosz médium a háború, invázió vagy támadás szavakat használja az orosz hadműveletekkel kapcsolatban, akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat rémhírterjesztés miatt.
Sok orosz vonult az utcákra, hogy tüntessen a háború ellen, ezreket börtönöztek be már eddig is emiatt, ám ezekről a tüntetésekről egy félmondat sem hangzott még el a fő hivatalos tévécsatornákon.
Mikhailo egy jól ismert kijevi étteremtulajdonos, nem volt ideje vagy egyáltalán hajlandósága, hogy az orosz tévét nézze az invázióval kapcsolatos hírekért. Amikor elkezdődött az ukrán főváros ostroma, ő és felesége csak arra koncentrált, hogyan védjék meg hatéves lányukat és újszülött fiukat. Éjszaka a gyerekek robbanások hangjára ébredtek és nem tudták megnyugtatni őket. A család úgy döntött, hogy külföldre menekülnek. Magyarországra jöttek, ahonnan a férfi, miután jó helyen hagyta feleségét és gyermekeit, visszatért Nyugat-Ukrajnába, hogy segítsen a háborús védekezésben. Teljesen meglepte, hogy édesapja, aki egy kolostorban dolgozik az oroszországi Nyizsnij Novgorod közelében, nem is jelentkezett. Ő hívta fel az apját végül, és elmesélte, mi történik. Az apja egyszerűen azzal válaszolt, hogy ez nem igaz, nincs háború, és Oroszország csak megmenti Ukrajnát a náciktól. Mikhailo azt mondta: „Azt hittem, ismerem az orosz propaganda erejét, de amikor az apám szájából hallottam, teljesen összetörtem.”
„A saját apám nem hisz nekem, tudva, hogy itt vagyok és mindent látok a saját szememmel. És az anyám, a volt felesége, szintén ugyanezt éli át – folytatta a férfi. – Ő a nagymamámmal a fürdőszobában bújt el a bombázások elől.”
Az orosz médiát évek óta szoros állami kontroll alatt tartják, szinte egy párhuzamos valóságot építettek fel Oroszországgal és azzal kapcsolatban, amit Oroszország a világban tesz. „Az állami narratíva szerint mindig Oroszország a jófiú – mondta dr. Joanna Szostek a Glasgow-i Egyetem Oroszország- és politikai kommunikáció szakértője a BBC-nek. – Még azokban a történetekben, amiket a második világháborúval, a nagy orosz forradalommal kapcsolatban elmondanak, Oroszország soha semmi rosszat nem tett. És ezért nem hiszik el az emberek most sem.” A legtöbb orosz nem nézi más nézőpontból a történéseket. A szakértő szerint az egyoldalú narratíva, ami erősen kritikus a nyugattal szemben, megmagyarázhatja, miért látják a szöges ellentét annak, amit a rokonaik a szomszédos országban. „Azokat, akik kritizálni merik Oroszországot, nagyon régóta külföldi ügynöknek vagy árulónak állították be, aki a nyugatnak dolgozik. Ezért nem hisznek már a saját lányuknak sem.”
Anasztaszija szülei egy kis faluban laknak, alig 20 kilométerre a lázadók által vezetett Donyecki Népköztársaságtól. A falut még mindig a kijevi elöljáróságok irányítják, ám az orosz állami tévé folyamatosan szól a házukban. Még az órájukat is a moszkvai időhöz igazítják, ez még a szovjet időkből maradt. Amikor február 24-én Anasztaszija a szirénákra ébredt Kijevben, tudta, a szülei hogy reagálnak majd. „Az anyám volt az első, akit felhívtam reggel ötkor, teljesen kómásan. Meglepődött és teljesen nyugodtnak tűnt, szinte lazának” – mondta a nő, aki a BBC ukrajnai tudósítója, és 10 évvel ezelőtt költözött Kijevbe. Nagyon félt tőle, hol csapódnak be a bombák, amik folyamatosan hallatszottak hajnal óta. „Felhívtam az anyukámat. Elmondtam, mennyire félek. Ő azt válaszolta, ne féljek, az oroszok sose bombáznák Kijevet.”
„De már most ez történik – válaszolta Anasztaszija. – Elmondtam, hogy civil célpontokat is ért találat.” „De hát pont ezt tettük mi is, amikor Ukrajna megtámadta a Donbaszt!” – mondta az újságíró édesanyja. „Egy pillanatra elakadt a lélegzetem is. Hallottam az anyámat, és ez a kegyetlenség összetörte a szívem” – mondta Anasztaszija, aki szintén az orosz médiát hibáztatja mindezért. A fiatal nő évekig nem is beszélt inkább politikáról a szüleivel, most pedig rácsapta a telefont az édesanyjára. Anasztaszija elhagyta Kijevet, miután négy éjszakát töltött az óvóhelyen. Teljesen bizonytalan a jövőt illetően. „Rengeteg gondolat kavarog a fejemben. Mi történik velünk ezután? Hová menjünk? Hazajöhetek valaha? Látom valaha újra a szüleimet? Még mindig nagyon szeretem őket, de belül valami összetört, és nem tudom, valaha össze tud-e forrni.”
Forrás: BBC News Fotó: BBC
