Ukrán zászló került egy budapesti tűzfalra

2022. március 27.
Sokakhoz hasonlóan a művészek is igyekeznek kifejezni szolidaritásukat Ukrajnával a saját eszközeik segítségével: a Színes Város Csoport például az ikonikus Dob utcai piros szívet festette át ukrán színekre.

Az eredetileg piros szívet ábrázoló dob utcai falfestményt a brit származású Luke Embden készítette, aki Magyarország első tűzfalszínesítő szervezete, a Színes Város Csoport meghívására érkezett Budapestre, 2014-ben. Az azóta ikonikussá vált rajz hátterében látható írás azt jelenti, hogy ,,szeresd a szomszédaidat”. A festmény az elmúlt évek alatt a turisták egyik kedvencévé vált, rengetegen osztották meg budapesti emlékként a közösségi oldalakon a szeretet jelképévé vált alkotást.

ukran-zaszlo-budapest-tuzfal-dob-utca

„Nagyon nehéz időszak ez mindannyiunk számára, ezért a magunk eszközeivel próbáljuk kifejezni szolidaritásunkat Ukrajnának. A falfestés mellett hamarosan elkészítünk egy olyan, a budapesti festésekre épülő, kifestő játékot is, amelyet az ide menekülő ukrán gyerekeknek adományozunk azokon a szállásokon, ahol erre szükség van. Szűkösek a lehetőségeink, de úgy érezzük, hátha a kezdeményezés bátorítást nyer mások számára is, hogyha csak egy kis dolgot tudunk tenni, akkor csináljuk” – mondta el Flór Péter, a Színes Város főtitkára, majd hozzátette: minden közterületi munkára azonnal érkezik a helyszínen visszajelzés, ezúttal viszont magyarok és ukránok egyaránt hálálkodtak a Dob utcában.

ukran-zaszlo-budapest-tuzfal-dob-utca

Fotó: Farkas András

Olvass tovább!