Néhány hónappal ezelőtt Susan Sarandon megosztott egy cikket a Twitter-profilján, ami mellé csupa nagy betűkkel a következőt írta: A SZEXMUNKA IS MUNKA. A cikk egy, a prostitúció történelmét bemutató, újonnan nyíló kiállításról számolt be, amit a leírás szerint kifejezetten azért hoztak létre, hogy „megünnepeljék azoknak az embereknek a mozgalmát, akik fáradhatatlanul küzdenek a szexmunkások jogaiért, véget vetve az iparágon belüli kizsákmányolásnak, kriminalizálásnak és elszegényedésnek.”
🗣🗣🗣SEX WORK IS WORK! https://t.co/UB3awad4Cl
— Susan Sarandon (@SusanSarandon) February 16, 2022
Első látásra úgy tűnhet, hogy Sarandon tweetje elnyerte a követői tetszését, a posztja ugyanis nagyjából 1900 kedvelést kapott. Ha azonban kicsit jobban megnézzük, és olvasgatni kezdünk a hozzászólások között, láthatjuk, hogy rengeteg nő fejezte ki csalódását az Oscar-díjas színésznővel kapcsolatban. Többen is felhívták például a Thelma és Louise sztárjának a figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a prostitúció a szexuális kizsákmányolás egy fajátja, hogy a szexmunka iparágban az erőszak szinte mindennaposnak számít, és a függőség, illetve az öngyilkosságok aránya is igen magas a prostituáltak között.
„Ha ez egy munka, mégis miért van az, hogy lányokat és nőket emberkereskedők kényszerítenek bele az iparágba?”
„Te is bátorítanád a lányodat, barátnőidet, bármilyen nő ismerősödet, hogy próbálják ki magukat ebben a munkában?”
„Mikor adtad el magad utoljára pénzért?”
„A hüvelyünk nem munkaeszköz”
– sorakoznak a poszt alatt az ilyen és hasonló megjegyzések. A prostitúció és emberkereskedelem túlélői, valamint a radikális feministák évek óta kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a szex nem munka, a szexkereskedelem eredendően kizsákmányoló, és hangsúlyozzák, hogy a nők áldozattá válnak ebben az iparágban. A mainstream média és a hollywoodi filmek ezzel szemben az elmúlt évtizedekben folyamatosan próbálták puhítani ezeket a narratívákat, és teljesen normális, átlagos, sőt mi több, kívánatos munkának állítottak be a prostitúciót. Hollywood mostanra hozzászoktatta a nézőket ahhoz, hogy a nőkre prostituáltként tekintsenek, ezek után pedig annyira talán nem is meglepő, hogy az egyik legnagyobb hollywoodi színésznő is a „szexmunka is munka” mantrát harsogja. De mégis hogyan jutottunk el idáig? A következőkben végig vesszük azokat a legfontosabb hollywoodi filmeket, amelyek kifejezetten prostituáltak gralmurizált történeteit mutatják be.
A Micsoda nő! és társai
A Micsoda nő! a valaha volt legnépszerűbb hollywoodi film, aminek a története egy prostituált nő körül forog – a mozi világszerte több mint 432 millió dollár bevételt hozott az alkotóknak. Hozzá képest a Moulin Rouge! valamint az Egy gésa emlékiratai – a két másik mainstream, prostituált nőkről szóló film – „csak” 179 millió, illetve 161 millió dollárt hozott a konyhára. Mindhárom film különböző időkben és helyeken játszódik, egyvalami azonban közös bennük: a főszereplő nőket a szegénység sodorta a prostitúcióba, és egyáltalán nincsenek kibékülve a sorsukkal. A Micsoda nő! és az Egy gésa emlékiratai című filmekben az úgynevezett Hamupipőke-narratíva a fő történetszál: arról szólnak, hogy miként menti meg a gazdag férfi a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt. Az előbbiben Edward – a Richard Gere által alakított milliomos üzletember – az a bizonyos „herceg”, aki megmenti Viviant a prostitúciótól, míg az utóbbiban Ken Watanabe játssza a gazdag üzletembert, és szakítja ki Ziyi Zhang karakterét a prostituálódásból. A Moulin Rouge!-ban a Nicole Kidman által alakított Satin egy nincstelen íróba szeret bele, miközben próbálja kikosarazni az utána ácsingózó gazdag herceget, aki egyébként egy szerződést is köt Satin stricijével, amiben egyedül magának követeli a nő teste feletti jogokat. Mindhárom film normalizálja a nők szexuális kizsákmányolását, úgy mutatja be a jelenséget, mintha ez lenne a természet rendje: a nők már csak ilyenek, a testüket a férfiak bármikor megvásárolhatják. Ezeknek a filmeknek a népszerűsége valószínűleg nagyban befolyásolta és torzította el fiatal lányok tömegeinek az elképzelését arról, hogy miként – mennyire egyszerűen – lehet kilépni a szexkereskedelemből. Ez a három film a legismertebb a témában, de rajtuk kívül is rengeteg olyan hollywoodi alkotást találhatunk, amelyekben csak úgy hemzsegnek a prostituáltak.
Az 1930-as években készült Baby Burlesk című vígjátéksorozatban kisgyerekekkel játszattak el aktuális filmes, politikai eseményeket, a mindössze hároméves Shirley Temple-nek pedig egy prostituált/burleszk táncost kellett alakítania benne. Az egyik részben Temple-nek szégyenlősen, mezítláb kellett bevonulnia egy szobába, ahol odasúgta az egyik kisfiúnak: azért küldték, hogy őt szórakoztassa. Ezután egy csókot nyomott a fiú szájára, és pajkosan arra figyelmeztette, hogy „a mulatság drága lesz”. Az 1978-as Csinos kislány című filmben Brooke Shields alakította a 12 éves Violetet, egy prostituált lányát (az anyját Susan Sarandon játszotta), akinek a szüzességét egy bordélyházban elárverezték. A 12 éves Jodie Foster az 1976-os Taxisofőr című filmben alakította a szökött gyerekprostituált, Iris karakterér. A lány összebarátkozott a mentálisan instabil taxisofőrrel/vietnami háborús veteránnal (Robert De Niro), aki – hogy megmentse a lányt a prostitúciótól – megöli a stricijét.
Jodie Foster a Taxisofőr című filmben
Vivien Leigh-t 1940-ben Myrát, a táncos/prostituált karakterét játszotta el a Waterloo híd című filmben; Elizabeth Taylor a Modern kaméliás hölgy című moziban egy luxusprostituáltént kereste a kenyerét; Jane Fonda az 1970-es Klute-ban egy New York-i prostituált szerepét alakította. Az általa megformált Bree Daniels az egyik jelenetben a következőt mondja pszichiáterének: „Egy órára én vagyok a világ legjobb színésznője. Én vagyok a legjobb dugás a világon.” Rebecca De Mornay játszotta azt a prostituáltat, aki egy középiskolás diáknak (Tom Cruise) segített szülei otthonát bordélyházzá alakítani egy éjszakára a Kockázatos üzletben; Kim Basinger egy előkelő prostituáltat játszott a Szigorúan bizalmas című filmben; a Chloe – A kísértés iskolája története szerint pedig a Julianne Moore által alakított nő egy escortot (Amanda Seyfried) fogad fel, hogy próbára tegye férje hűségét. Elizabeth Taylor, Jane Fonda és Kim Basinger is elnyerték a legjobb női főszereplőnek, illetve a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat ezekkel az alakításaikkal.
De persze a prostituált nők nem csak a filmek főszereplői lehetnek, nagyon gyakran a háttérben, kvázi díszletként adják meg a filmek hangulatát. A Wall Street farkasától a Szárnyas fejvadász 2049-en át A kedvencig a prostituáltak mindenütt jelen vannak. Az 1988-as Segítség, felnőttem! című filmben a New Yorkba érkező Tom Hanks karaktere rögtön belebotlik néhány prostituáltba, akik felajánlják szolgáltatásaikat a férfinak. A Robin Williams, Julia Roberts és Dustin Hoffman főszereplésével készült Hook című film Sohaországában csupán néhány nő/lánykarakter kapott helyett, akik közül négyen szintén prostitúcióval foglalkoznak. (Míg a fiúkat és férfiakat a kalózók vagy az Elveszett fiúk szerepében láthatjuk.) Minél jobban megvizsgáljuk a nagy hollywoodi filmeket, annál szembeötlőbbé válik a tendencia.
Amanda Seyfried a Chloe – A kísértés iskolája című filmben
Ezzel párhuzamosan Hollywood ahhoz is hozzászoktatta a nézőket, hogy természetesnek vegyék a férfiak vezető szerepét. Ha végig pörgetjük az elmúlt évtizedekben megjelent filmek listáját, nem sok olyan mozit fogunk találni, amiben egy nő alakította volna az Egyesült Államok elnökét. Ott volt a 2016-os A függetlenség napja – Feltámadás című film, amiben Sela Ward játszotta az amerikai elnököt; Charlize Theronból is elnök lett a Csekély esély (2019) című moziban, igaz, csak a legvégén; és ne feledkezzünk el Glenn Close-ról sem, aki szintén nagyon rövid ideig játssza a megbízott elnököt az 1997-es Az elnök különgépe című filmben. A férfiakra ezzel szemben rutinszerűen osztják a vezető szerepeket: az elmúlt években minimum 23 olyan férfi színész volt, akik 2000 és 2017 között az Egyesült Államok kitalált elnökét alakították. Meglepő módon a férfi prostituáltakról már sokkal kevesebb hollywoodi mozi készült. A híresebb alkotások közül mindössze az Éjféli cowboy (1969) és Otthonom, Idaho (1991) című filmeket lehet kiemelni.
A választás a filmkészítők kezében volt: dönthettek volna úgy is, hogy a nőket rendszeresen hatalmi pozíciókban mutassák be a filmvásznon. Ugyanilyen vehemenciával gyárthattak volna le megannyi történetet elnöki, bírói vagy vezérigazgatói pozíciót betöltő nőkről – ám ők másként döntöttek, és a nőkből inkább prostituáltakat csináltak. Persze könnyű azt mondani, hogy ezek a filmek valójában nem a valóságot, csak kitalált történeteket és világokat mutatnak be, de igenis látni kellene, hogy milyen nagy jelentősége van annak, miként reprezentálja a különböző társadalmi csoportokat a média. Ha több női elnököt látnánk a filmekben, valószínűleg az átlag ember számára sem lenne olyan ördögtől való a gondolat, hogy egy nő irányítsa az országát.
Keanu Reeves és River Phoenix az Otthonom, Idaho című filmben
Ahogy Vivan is mondta a Micsoda nő!-ben: „Ha az embert lenézik, azt maga is elhiszi. (…) A rosszat mindig könnyebb elhinni.”
Ha a világ legnépszerűbb filmjei a nőket prostituáltként, a férfiakat pedig a világ vezetőiként ábrázolják, egy idő után egyáltalán nem lesz olyan meglepő, ha maguk a nők is azt kezdik hinni, hogy ez a dolgok természetes rendje.
De persze oka is van annak, hogy miért preferálják ezt a felállást a filmkészítők. Maguk a filmesek is – akik általában férfiak – egy szexuálisan kizsákmányolható tárgyként tekintenek a nőkre, és tudják jól, hogy a férfi közönség az ilyen típusú ábrázolásokra nagyon is vevő lesz. A szexszel mindent el lehet adni, a női testekből befolyó pénz pedig a főként férfiak tulajdonában lévő produkciós cégekhez vándorolnak vissza. Maguk a nők már sokkal jobban tisztában vannak a prostitúció valóságával, azzal a kiszolgáltatottsággal és bizonytalansággal, amivel az iparágban dolgozóknak szembe kell nézniük – és persze jobban át tudják érezni azt is, hogy az idegen férfiakkal folytatott szex nem feltétlenül számít álommunkának. Sajnos azonban – részben amiatt, ahogy a média eltorzította a prostitúciós narratívákat – egyre több lány és nő kezdi elhinni, hogy a szexuális kizsákmányolás egy legitim, sőt élvezetes munkaforma lehet. Talán ők is bedőltek annak a gyakran hangoztatott elképzelésnek, miszerint egy nő annyit ér, amennyit egy férfi hajlandó fizetni érte.
Forrás: Feminist Current Fotó: Getty Images, Imdb
