Siker határokon túl: Gömöri Anita, a Szöuli Magyar Nagykövetség gazdasági felelőse

2022. június 04.
Gömöri Anitával együtt jártunk egyetemre, és őt már abban az időszakban is vonzotta az ázsiai kultúra. A Debreceni Egyetem után pár évvel Dél-Koreában találta meg a számításait, ma pedig ő a Szöuli Magyar Nagykövetség gazdasági felelőse. Milyen út vezetett idáig, milyenek a szöuli mindennapok, mik a legfurcsább vagy épp leginspirálóbb dolgok a dél-koreai fővárosban? Többek között ezekről beszélgettünk vele.

Mikor és hogyan jött a felismerés, hogy Dél-Koreában szeretnél élni?

Miután elkezdtem a nyelvvel és a kultúrával is foglalkozni és egyre jobban beleszerettem, egyre inkább azt éreztem, hogy mindenképpen szeretném testközelből is megtapasztalni, hogy milyen is az élet Dél-Koreában. Több év készülődés és több próbálkozás után végül 2016-ban sikerrel pályáztam meg a koreai állam által biztosított ösztöndíjat, melynek köszönhetően kaptam egy lehetőséget arra, hogy három évig az országban tanulhassak. Ezzel a három évvel úgy kalkuláltam, hogy elegendő ahhoz is, hogy képet kapjak arról, hogy milyen a hétköznapi élet, és ami még fontosabb, kibírom-e, akarok-e itt maradni, akár hosszú távon is. Természetesen ez az ország sem tökéletes, de az én reményeimet sok szempontból beváltotta, élvezem az itteni életet.

Mesélj a munkádról. Mivel foglalkozol pontosan Szöulban?

Sikerrel pályáztam meg a Szöuli Magyar Nagykövetség gazdasági felelős posztját. Magyar és koreai kollégákkal dolgozom együtt. A mindennapi könyvelési, elszámolási feladataim mellett azért igyekszem figyelni és tanulni a többi kollégámtól, például azt, hogy hogyan kell megszervezni és lebonyolítani egy eseményt, vagy hogy egy adott problémát itt, Koreában hogyan tudok megoldani, kihez fordulhatok, stb. Szakmai szempontból is, de az itteni mindennapokhoz szükséges, hasznos tapasztalatokra is szert tudok tenni a munkám révén.

Mindig érdekeltek az ázsiai nyelvek, de valahogy sosem volt bátorságom elkezdeni az elsajátításukat. Milyen a koreai nyelv, és mennyire volt nehéz megtanulni?

A koreai előtt már tanultam japánul is, ami hatalmas segítséget jelentett. Mind szókincsben, mind nyelvtanban ugyanis rengeteg a hasonlóság. A japánban az írásjelek megtanulása volt nehéz, a koreaiban pedig a helyesírás. Ugyanis, ez ugyan a szubjektív véleményem, a koreai írásrendszer, a hangeul elsajátítása nem nagy ördöngösség, de helyesen írni koreaiul, az már egy teljesen másik kérdés. Nagyon mélyen nem akarnék belemenni, de itt elsősorban az úgynevezett „badchim”-ekre gondolok, amik tulajdonképpen szótagzáró hangok. Rengeteg szóban más-más karakterrel tűnnek fel és a kiejtésük is módosul a ragozástól függően. A másik kihívás a megszólalás volt, mert hiába tanultam évekig, nem volt elég önbizalmam ahhoz, hogy magabiztosan beszéljek. Viszont miután kikerültem ide, és a nyelviskolában a legmagasabb szintű osztályba kerültem, nem volt más választásom, rákényszerültem arra, hogy ténylegesen használjam is a koreai nyelvtudásomat. Nagyon érdekes egyébként, hogy amíg az angolt a mai napig is félve használom anyanyelvi beszélőkkel, koreaiakkal sokkal magabiztosabban és szívesen használom a koreait.

Dél-Koreára egy egész világ felfigyelt a Squid Game című Netflixes sorozat miatt. Hogyan fogadták a dél-koreaiak a gigantikus hype-ot, amit a széria hozott?

Őszintén szólva, itt annyira gyorsan változik az aktuális trend, hogy éppen mi a legnépszerűbb. A Squid Game esetében sem érzékeltem mást, mint mondjuk a Sweet Home-nál, amit szintén rengetegen láttak. Az egyik metróállomást mondjuk berendezték a Squid Game tematikájára, de az is mindössze két hétig volt abban az állapotban. Persze azóta is árulnak Squid Game-es „kellékeket” és a dalgona (koreai édesség, amely cukorból és szódabikarbónál készül) is reneszánszát éli, de szerintem a hype külföldön nagyobb méretű és maradandóbb a sorozattal kapcsolatban.

A dél-koreai divat és popkultúra innen távolról is nagyon izgalmas és egyedi – te mennyire követed öltözködésben, zene- vagy sorozatfogyasztás terén a kinti trendeket? Mik a kedvenceid?

Eleinte azt hittem, hogy öltözködésben nem fogok túl sok változást érzékelni magamon, tekintve, hogy sohasem foglalkoztatott különösebben a divat. De mostanra azért számomra is egyértelművé, hogy az itt eltöltött évek nem múlnak el nyomtalanul. Mivel itt az emberek többsége rengeteget foglalkozik a külsejével, aki itt él, akaratlanul is, de átemel ezekből valamennyit. Például szívesebben veszek fel feltűnőbb színű ruhadarabokat, bár itt is megvan az előnyben részesített színem, a kék! Vagy Szöulban alapvetően a hosszú nadrág helyett a háromnegyedes nadrágokat részesítik előnyben az emberek, és bár eleinte ódzkodtam tőlük, most már én is szívesen viselem őket. Ahhoz pedig a korom is biztosan hozzájárult, hogy manapság azért igyekszem nőiesebben öltözködni. Kivétel ez alól persze, ha mondjuk koncertre megyek vagy barátokkal találkozom, ott továbbra is a kapucnis pulóver/lenge rövid ujjú póló és a farmernadrág a legkényelmesebb viselet.

Nagyon szeretem Koreában különben, hogy amíg az emberek nagyon sok figyelmet fordítanak arra, hogy hogyan öltözködnek, ugyanannyira nem érdekli őket az, hogy a másikon mi van (nyilván akadnak kivételek, de a többségre ez jellemző). Zenében kpopot is hallgatok, de koreai hiphopot és indie előadókat is, valamint rajongók a musicalekért. Ha kpop, akkor számomra a VIXX egy nagyon fontos szereplő és mérföldkő. Nagyon szeretem még a NELL nevű bandát is, mostanában Maktubot, Wonsteint, jeebanoffot, Lee Hanolt hallgatok (és persze még sorolhatnám, rengeteg remek hangú, tehetséges előadót sikerült felfedeznem magamnak az elmúlt évek alatt). Ha pedig musical, odavagyok Jeon Dongsukért, aki éppen a Jekyll és Hyde koreai verziójában játszik főszerepet. És végül, de nem utolsósorban sorozatfüggő vagyok. Szerintem koreai sorozatokból eléggé naprakész vagyok, bár az értékelésnél egyre kritikusabb. Régebben mindent végignéztem, még akkor is, ha már az elejétől csak szenvedtem vele. Most már nem erőltetem. A Squid Game-et is láttam, és bár nem volt rossz, azt meg kell jegyeznem, hogy készültek már nála sokkal jobb sorozatok is. Személyes kedvencem a Signal című széria, ami a nyolcvanas években és napjainkban, több idősíkon játszódó, nyomozós történet. Vagy a Reply, ami egy adott évet kiválasztva, a koreai hétköznapokat ábrázolja, rendkívül humorosan. A személyes kedvencem a Reply 1997.

Hogy néz ki egy átlagos napod Szöulban, és mit csinálsz, amikor épp nem dolgozol?

Az átlagos napom reggel hatkor indul, kilenckor kezdődik a munka. Munka után általában este fél hét körül érek haza, igyekszem ekkor főzni valamit másnapra, aztán tornázom és eszem egy kicsit, majd elindítok egy sorozatot. Olyan fél tizenegy körül fekszem le aludni. A hétvégéken vagy szabadnapokon a barátaimmal találkozom, és pláne, mióta lazultak a Covid miatti szabályozások, egyre többször kirándulunk valahová, Szöulon kívül. Ezenkívül szívesen járok koncertekre, színházba, más kulturális eseményekre is.

Mik azok a dolgok, amik európaiként a legfurcsábbak, legérdekesebbek voltak számodra, amikor kiköltöztél?

A mai napig szokatlan, hogy rengeteg nő hajcsavaróval a hajában indul dolgozni, vagy épp csurom vizes hajjal, akár tél közepén is. Probléma nélkül sminkelnek a buszon és a metrón, a legnagyobb tömegben is. Valamiért nagyon nagy érték itt, ha az embernek, főleg az ember lányának fehér a bőre, így rengeteg kozmetikum alapból „fehérítővel” van megspékelve. De rengeteget látni a (nagy)kabát, pizsama alsó, csupasz láb és papucs kombinációkból, gyakorlatilag az év bármelyik napján. Ezek talán a leglátványosabb különbségek. Ételek esetében nagyon sok dolgot esznek édesen Szöulban, ami nekünk meg sem fordulna a fejünkben. Ilyen például az édes fokhagymás baguette, és nem hiszem, hogy sok helyen lenne a világon a zöldhagymás ízesítésű kukoricapehely. Viszont az sem sokszor fordult velem elő velem Magyarországon, hogy elvesztettem a bankkártyámat, és a következő nap azonnal kaptam is egy másikat a bankban, teljesen ingyen. Az ügyintézés rendkívül gyorsan megy, és azt kell mondanom, lehet szerencsés vagyok, de minden ügyintéző rendkívül kedves is volt velem, így nem is jelent akkora terhet, ha valamit el kell intézni. Másik pozitív meglepetés az egészségügy volt. Az egyik legszemléletesebb saját példám, hogy egyszer elmentem egy teljes körű kivizsgálásra, amiben a gyomortükrözéstől kezdve a tüdőszűrésen át a nőgyógyászati vizsgálatig legalább tízféle dolog benne volt, és egy fél délelőtt végeztem vele. Nem volt olcsó, de nem is megfizethetetlen, pláne úgy, hogy azért ilyen alapos kivizsgálást nem havonta csinál az ember.

Mi hiányzik Magyarországról, vagy fordítva, nagyon hiányozna Szöulból, ha elköltöznél onnan?

Magyarországról a családom és a barátaim hiányoznak a legjobban. Apukámmal és az öcsémmel rendszeresen beszélgetek, de azért az nem ugyanaz, mint amikor megölelgethetem őket, meg egymást csapkodva dőlünk a nevetéstől. A barátokkal a hajnalig tartó beszélgetések, filmezések hiányoznak. Túró és mák, na és persze a „mama főztje” is pótolhatatlan. Koreából hiányoznának az itteni barátaim, a tenger, az éttermi hússütögetés, a kényelmes városi közlekedés, a házhoz szállításos vásárlás kényelme. Azt hiszem, hogy mostanra teljesen kétlaki lettem, itt itthon, ott otthon vagyok.

Milyenek az emberek odakint, mennyire nyitottak, befogadóak? Könnyű volt barátokat találnod?

Mielőtt kijöttem, már volt néhány koreai barátom, akiket Magyarországon ismertem meg, de mire ideköltöztem, már ők is itt voltak. Viszont ők Szöulban éltek, én pedig Daeguba kerültem, így sokáig nem tudtunk találkozni. Daeguban, a nyelviskolában csak külföldiekkel tudtam ismerkedni, közülük lett néhány jó barátom, bár mostanra mindegyikük vagy hazaköltözött, vagy egy harmadik országba. Az első, új koreai barátomat egy mentorprogramon keresztül ismertem meg, vele azóta is tartom a kapcsolatot. A legtöbb barátommal viszont a közös hobbi, a zene hozott össze. A koreaiakat kifejezetten zárkózottnak és nehezen megközelíthetőnek mondanám.

Nagyon sok idő kell ahhoz, hogy a bizalmukba fogadjanak, és akkor van a legnagyobb esélyed arra, hogy tartós barátságot alakíts ki velük, ha valaki olyan mutat be titeket egymásnak, akivel már jóban vannak. És ez annál inkább így van, minél nagyobb városban élsz.

Hogy mennyire zárkózottak, mutatja az is, hogy két éve élek egy társasházban, és fogalmam sincs, hogy kik a szomszédjaim, de afelől sincs kétségem, hogy ők sem ismerik egymást. Magamon is tapasztalom egyébként, hogy bár sosem tekintettem úgy magamra mint a társaság középpontjára, vagy mint hangulatfelelősre, itt azért picit befelébb forduló lettem. Összességében Dél-Koreában jöttem rá igazán, hogy a társaság, a barátok tekintetében nem a mennyiség, hanem a minőség az, ami igazán számít.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki megvethesse a lábát külföldön? Mit javasolsz azoknak, akik azt fontolgatják, hogy Dél-Koreába költöznek?

Általános, mindenkinél egyformán működő receptem nincsen. Az biztos, hogy rengeteg alázatra van szükség. El kell fogadni azt, hogy nem minden működik úgy itt, mint ahogy otthon megszokhatták. Lehet kritizálni a különbségeket, de nem szabad elfelejteni, hogy mi jöttünk ide, önszántunkból, és nem szabad elvárni, hogy a helyiek fognak hozzánk idomulni. Igenis, nekünk kell alkalmazkodni. Ez nem egyenlő azzal, hogy fel kell adni az identitásunkat, semmi ilyesmiről nincs szó, de szerintem teljesen találó és jogos a kifejezés, hogy ha Rómában jársz, élj úgy, mint a rómaiak, de legalábbis törekedj rá! Aki szeretne ideköltözni, én először azt javasolnám, hogy ha teheti, ne égessen fel minden hidat maga mögött, és első körben jöjjön ki néhány hónapra vagy egy évre, és próbálja ki, hogy milyen. Tud-e itt élni, alkalmazkodni a helyi szokásokhoz stb. Végül, de nem utolsósorban, nagyon fontosnak tartom, hogy aki ide készül, tanuljon koreaiul! Mert bár angolul is sok mindent el lehet intézni, és túl is lehet itt élni, nagyon le lesz korlátozva, információszerzés és kapcsolatok szempontjából is.

Szöveg: Zahorján Ivett

Olvass tovább!

Kapcsolódó