- Veronika 15 éves lányát egy vidéki nagyváros utcáján szólították le, majd fényes modell-, illetve színészkarriert ígérve őt és édesanyját elhívták egy castingra, ahol aztán aláírattak velük egy szerződést – és kifizethettek néhány százezer forintot.
- A szerződésben már szó sem volt munkáról vagy karrierről, a mézes-mázos körítéssel az ügynökség a saját, néhány alkalmas tanfolyamát adta el a szülőnek.
- Bár nem jelenthető ki biztosan, hogy az ügynökség csalást követett el, a stratégiájuk több mint megkérdőjelezhető.
Patrícia 22 éves (a nevét a téma érzékenysége miatt megváltoztattuk), jelenleg a tanulmányait folytatja. Három évvel ezelőtt, 2019-ben diákállást keresett, hogy a pesti egyetemi éveit finanszírozni tudja, amikor egy korábbi gimnáziumi évfolyamtársa a figyelmébe ajánlott egy Budapesten tevékenykedő médiaalapítványt.
A Patríciával folytatott beszélgetésünkből hamar kiderült, hogy az országot valószínűleg több különböző cég is járhatja, amelyek alapítványnak, iskolának, akadémiának vagy szimplán ügynökségnek hívva magukat gyűjtik be az utcáról a tehetségesnek kikiáltott fiatalokat. Bár Veronikáék történetét olvasva először azt gondolta, az édesanyát és lányát az a cég hálózhatta be, akiknél ő maga is elhelyezkedett, valójában két különböző, de szinte teljesen megegyező módszerrel dolgozó ügynökségről van szó.
A volt iskolatársa elmondása szerint az alapítvány olyan fiatalokkal foglalkozik, akik modellként, illetve színészként szeretnék magukat kipróbálni, és a diákmunka során velük – pontosabban a szüleikkel – kellene szerződéseket kötni. Patríciát kíváncsivá tette az ismerőse ajánlása, így hát el is ment az alapítvány állásinterjújára. Rajta kívül nagyjából 10 másik lány jelentkezett a munkára, és mindannyiukat nagyon meglepte, amikor az az interjú során kiderült, az állás betöltéséhez egy kvázi próbamunkán is át kell esniük. A szerződéskötéses munka elkezdése előtt bizonyítaniuk kellett a talpraesettségüket: nekik kellett begyűjteni az utcákon azokat a fiatalokat, akikkel később a castingon szerződést köthettek.
„Azt mondták, hogy erre azért van szükség, hogy lássuk a folyamatot. Kicsit furcsálltam a dolgot, és mondtam is, hogy én nem erre jelentkeztem. De azt mondták, hogy ezt mindenkinek végig kell csinálni, és csak utána léphetünk magasabb pozícióba.”
Patrícia végül belement, elvállalta a próbamunkát, ezzel pedig egyike lett azoknak a hostesseknek, akik az utcát járva fiatal „tehetségekre” vadásztak. Az idézőjel nem véletlen: Patríciáéknak nem kifejezetten az volt a feladatuk, hogy az utcán sétálgató fiatalok között valódi csiszolatlan gyémántokat találjanak. Egyszerűen teljesíteniük kellett a számukra aznapra előírt limitet.
„Párosával kiküldtek minket a nyugatihoz, plázákhoz vagy nagyobb forgalmas helyekre, és fiatalokat kellett leszólítanunk azzal, hogy szeretnének-e reklámügynökségnél dolgozni. Fel kellett írni a nevüket, a telefonszámukat, ezeket óránként le kellett adnunk, és az volt a cél, hogy 6 óra alatt 50 jelentkezőt összegyűjtsünk – meséli Patrícia, majd hozzáteszi, arra vonatkozóan is megvoltak a pontos utasítások, hogy kik számítottak ideális jelöltnek. – Minél extrémebb külsejű fiatalokat kellett keresnünk, és lehetőség szerint 15 év alattiakat. Külön kérték, hogy akkor pláne menjünk oda hozzájuk, ha a szülők nincsenek velük. Ezt megint nagyon furcsának tartottam, de azt mondták, a szerződéskötésen úgyis megtudnak majd a szülők is mindent.”
Patríciáéknak azt is előre betanították, miként szólítsák le a fiatalokat, és hogyan vegyék rá őket a castingon való részvételre. Bármilyen külsejű lányról vagy fiúról volt is szó, fontos volt, hogy dicsérjék a megjelenésüket, próbáljanak meg a kedvükben járni, hogy ők is elhiggyék magukról, hogy alkalmasak lennének a modellkedésre vagy színészkedésre. Ha a leszólított tinik nyitottak voltak a lehetőségre, elkérték a szüleik telefonszámát is, amit Patríciáék később szintén leadtak a koordinátoruknak.
Patrícia sikeresen teljesítette a próbanapját, aminek köszönhetően feljebb tudott lépni a ranglétrán: a következő munkanapját már egy hotel tárgyalótermében tölthette. Annak a stábnak lett a tagja, akik a castingra behívott, mit sem sejtő tinikkel és szüleikkel óriási lehetőséget ígérve aláírattak egy szerződést és kifizettettek pár százezer forintot.
Ahelyett, hogy a tehetségek felkutatását, a castingolást, valamint a szerződések megkötését profi, hozzáértő, a modell- vagy a reklámiparban jártas szakemberek végezték volna el, az alapítvány előre betanított diákmunkás hostesseket bízott meg a feladattal.
Önmagában már ez is sokat elmond ezeknek az ügynökségeknek a működéséről.
A fotó illusztráció
„Ezeket a castingokat különböző hoteleknek a tárgyalótermében tartottuk, általában szombaton vagy vasárnap. Odavittünk egy laptopot, kaptunk papírokat, szerződést, tollat, meg mindig jött egy fotós, aki csinált pár képet a gyerekekről. De ezek a képek nem lettek kinyomtatva, a portfólióba se mentek, nem is nagyon tudom, mi lett velük.”
A szülők és gyerekeik – úgy mint korábbi cikkünkben Veronikáék – abban a hitben érkeztek a hotelbe, hogy a casting célja, hogy a kiválasztott fiatalok munkát kaphassanak és elindíthassák a karrierjüket. Ott helyben derült csak ki, hogy fényes karrierről és munkáról szó sincs. Helyette van egy néhány alkalmas tanfolyam, na meg egy pár százezer forintos tandíj.
„Nagyon sokszor nekem is, meg nyilván a családoknak is iszonyú kellemetlen volt, hogy ott találkoztak először ezekkel a nagy összegekkel, amit ott helyben ki kellett fizetniük. Nálunk pont 240 ezer forint volt a beugró, úgy, mint Veronikáéknál is. Kérdeztem egyébként már az első hétvége után az idézőjeles főnököt, hogy a telefonbeszélgetés során miért nem mondják el a szülőknek, hogy ez egy tanfolyam castingja lesz? De azt a választ kaptam, hogy én csak csináljam a dolgomat, nem azért fizetnek, hogy én ezt tudjam.” Patríciának azt is előre megmondták, hogyan viselkedjen, mit mondjon a castingon a szülőknek. Egy konkrét szöveget kapott, amit meg kellett tanulnia.
A hasonló lehúzós castingok visszatérő eleme, hogy a bizottság tagjai között mindig helyet kap egy ismert ember is, aki már csak a személyével képes bizalmat kelteni a szülőkben. Nem volt ez másként Patríciáéknál sem. Mint mondja, minden alkalommal hívtak valakit, aki hitelesebbé tudta tenni a castingot: ha egy híresebb személy nem tudott elmenni, valamilyen kisfilm- vagy imázsfilmrendező volt a sztárvendég.
„Fizess 240 ezret, és a gyerekedből sztárt csinálunk” – még mindig járja az országot a lehúzós médiaiskola
A módszer 2009 óta nagyjából változatlan: tizenéves fiatalokat szólítanak le az utcán, elhívják őket és szüleiket egy castingra, ahol aztán fényes modell- vagy színészkarriert ígérve aláíratnak egy szerződést.Patrícia úgy emlékszik, hogy a két hónap alatt, amit az alapítványnál töltött, nagyjából 10 szerződést tudott megkötni. De mint mondja, ezeket soha nem neki kellett aláírnia – minden castingon ott ült egy férfi, akinek csupán annyi volt a feladata, hogy a szignójával nyélbe üsse az üzletet. Patrícia azt is kiemeli, hogy számlát a tandíj befizetése ellenében ők sem adtak soha.
Az alkalmazottakat is lehúzták
A lány a főnökeivel eredetileg abban egyezett meg, hogy nettó 250 ezer forintot fog kapni a szerződéskötéses munkájáért cserébe, ám mikor eljött a hónap tizedike, a fizetése csak nem akart megérkezni. Kiderült, hogy az alapítvány nemcsak a csőbe húzott szülőket, de a saját alkalmazottjait se szégyelli lehúzni. „Megkérdeztem ezt a férfit, hogy mikor kapom meg a fizetésemet, és annyit mondott, hogy jelenleg 50-60 ezer forint van nála, a többit majd később kifizeti, ha lesz pénze. Na, ott majdnem lefordultam a székről. De mivel nem írtunk alá semmilyen szerződést, és nem egy hostessügynökségen keresztül alkalmaztak, semmit nem tudtam tenni.” Néhány hét múlva Patrícia ismét kapott 50 ezer forintot, a következő hónapban pedig már a teljes összeget is kézhez kapta, ám az első fizetése fennmaradó részét a mai napig nem fizették ki neki.
A lány két hónap után döntött úgy, hogy inkább otthagyja az alapítványt. A problémás pénzügyek mellett az is közrejátszott a döntésében, hogy a felettesei egyre gyakrabban kezdték kritizálni a megjelenését. Mint meséli, a szerződéskötésekhez megkövetelték, hogy a hostessek szűk szoknyában, csinos blúzban, magas sarkú cipőben jelenjenek meg, ő azonban sosem érezte igazán jól magát az ilyen stílusú ruhákban. Ha egy kicsit is kényelmesebb, telitalpú cipőt mert felhúzni, azonnal megszólták érte, és kötelezték, hogy cserélje le.
Patrícia ma már úgy gondolja, az alapítvány nemcsak a beetetett szülőket és gyerekeket vágta át, de a(z) – gyakorlatilag illegálisan dolgozó – alkalmazottaikat is.
„Munkát kereső fiatalként én is beleestem abba a hibába, hogy a sok pénz rövid idő alatt felfogással vágtam bele ebbe a munkába. Sokan nem mernek erről beszélni, de úgy érzem, engem csúnyán átvertek – nemcsak a munkakör leírásával, hanem minden vele járóval.”
Fotó: Getty Images
