Magyar származású, nyíltan leszbikus képviselőt választottak meg az USA egyik államában

2022. november 09.
A magyar származású és demokrata színekben indult Becca Balint a szavazatok több mint 60 százalékát szerezte meg Vermont államban az USA-ban tegnap lezajlott félidős választásokon. Ezzel ő lett az első nő, pontosabban az első nyíltan leszbikus nő, aki Vermontból bekerülhetett a Kongresszusba.

A kedd esti adatok szerint Becca Balint a szavazatok 61,5 százalékát tudta bezsebelni, míg republikánus ellenfele, Liam Madden mindössze 28,8 százalékot kapott. Az eredményeket látva a magyar származású képviselő egy Instagram-posztban mondott köszönetet a támogatóinak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Becca Balint for Congress (@beccabalintvt) által megosztott bejegyzés

„Ma bebizonyítottuk, hogy Vermont és ez a nemzet még mindig egy olyan hely, ahol minden lehetséges. Még mindig képesek vagyunk a változásra és a fejlődésre. Ma este, 231 év után először küldenek a vermontiak egy nőt és egy nyíltan meleg személyt a Kongresszusba” – írta a posztjában. Vermont volt az utolsó állam, ahonnan egészen idáig még nem küldtek női képviselőt a Kongresszusba, ezért is tartják a kétgyermekes Balint megválasztását történelmi jelentőségűnek.

Becca Balint 1968-ben született az Egyesült Államokban, édesapja a holokauszt idején menekült el  Magyarországról.

Forrás: NBC News Fotó: Getty Images

Olvass tovább!