Sok esetben tűnődöm azon, hogy az emberek miként képzelhetik egy anyaotthon ünnepét. A mi területünk ugyanis nem nagyon enged betekintést, sőt inkább mondhatjuk, hogy ajtaját kulcsra zárva tartja – védelmezve ezzel is a bentlakók biztonságát. Amikor az ismerőseimtől hallom, így karácsony környékén, hogy milyen logisztikát igényel ez a pár nap, csak mosolygok magamban. Nem is sejtik, hogy nekünk pont ugyanilyen nehéz mindent előkészíteni itt bent, csak még nagyobb létszámra. Bár személyesen nincs rá lehetőségem, képzeletben most mégis egy kis utazásra vinnélek benneteket. Szeretném megmutatni, hogy még ha sokan sokfelől vagyunk, akkor is tud bensőséges, meghitt lenni a karácsony egy anyaotthonban is.
Egy anyaotthonban is lehet meghitt a szenteste
Az ünnepek alatt a gyerekek kívánságai kerülnek reflektorfénybe: ha a kicsi boldog, az anyuka is az, így gyakorlatilag az egész közösséggel jót tehetünk. A készülődésben mindenkinek megvan a saját feladata. Akárcsak egy átlagos családnál, a gyerekeket az anyaotthonban is le kell foglalni, amíg a fa és az ajándékok elkészülnek. Szorgos kis angyalkáink azon dolgoznak, hogy karácsonyi hangulatot csempésszenek az intézményünk falai közé.
Egy anyaotthonban is lehet meghitt a szenteste
Míg a kollégáim moziba viszik a gyerekeket, az édesanyákkal együtt én magam is azon vagyok, hogy minél előbb feldíszítsük a fát, elkészítsük az ünnepi vacsorát és az ajándékokat a fa alá csempészhessük. Bár sokan vagyunk, a készülődés mégis mindig bensőséges. Ilyenkor nem számít, kinek milyen rossz sora volt, hogy ki honnan jött, csak az számít, hogy meglephessük a gyerekeket, és szeretetben, a lelki és fizikai nehézségek nélkül töltsenek el pár napot.
Csomagolás közben látom, ahogy az édesanyák is elkezdenek beszélgetni, a készülődés közelebb hozza az embereket egymáshoz.
Ma nem ügyelek, tehát ha becsomagoltuk az utolsó ajándékot is, megyek haza a kislányomhoz és a férjemhez, aki ilyenkor egy csomó pluszmunkát vállal az otthoni folyamatokban, hogy picit tovább bent tudjak maradni. Szerencsés vagyok, hogy ilyen megértő családom van. És ahogy ez az érzés átjár, egyszer csak, mint egy angyali sugallat ötlik fel bennem valami. Milyen jó lenne, ha a bentiek a vacsoránál kis cetlikre írhatnák, hogy miért hálásak az életben. Előveszem a post iteket és a megterített asztal minden székéhez ragasztok belőle, hozzá pedig tollakat készítek ki. Zsófinak, az ügyeletesnek gyorsan szólok is róla, hogy mit tervezek.
Egy anyaotthonban is lehet meghitt a szenteste
„Ha összeírták, a cetliket dobjátok be egy bödönbe, és aztán olvassátok fel hangosan egytől egyig – mondom. – Szerintem növelné a boldogságérzetüket, ha találnának olyan pozitívumokat az életükben, amiért hálásak lehetnek. Hisz még a legnehezebb helyzetekben is van miért hálásnak lennünk.”
„Remek ötlet, Réka, köszönöm” – erősít meg a kollégám.
Miután elvégeztük az utolsó simításokat is, összeszedem a holmimat, hogy el tudjak indulni. Kicsit sajnálom, hogy nem láthatom a gyerekek arcát, ahogy csillogó szemmel nézik a fát, az ajándékokat, vagy nem hallhatom a pozitívumokat, amiket a vacsora során összeszednek, de már nagyon hiányzik a családom. Sok időt töltöttem az otthonban az utóbbi napokban, úgyhogy lesz miért kárpótolnom őket.
„Boldog karácsonyt mindenkinek!” – köszönök el, majd behúzom az ajtót magam mögött.
Ahogy hazaérek, a kislányom mint egy kismajom ugrik fel rám. Most én vagyok a soros, elviszem a vásárba, amíg a férjem feldíszíti a fát, hogy nálunk is megérkezzen a karácsonyi csoda. És közben azon morfondírozom, mi is fogunk írni a vacsoránál hálacetliket.
A cikket az otthonban dolgozó munkatársunk írta. Vezetékneveket a beazonosíthatóság miatt nem közölhetünk.
Forrás: Gyermekláncfű Anyaotthon Alapítvány Fotó: Unsplash
Olvasd el ezt is!
