„Kövess be, ha úgy gondolod, hogy a nők tulajdonaink” – írja egy Instagram-oldal, amelynek nevét az olasz Marie Claire kizárólag azért nem közölte, hogy az üzemeltetői nehogy még több követőt szerezzenek. Pontosan ezt írják: tulajdon, mint a ház, az autó, vagy a háziállat.
Went outside to get lunch just now. Lost my appetite. pic.twitter.com/3KdESx8l5A
— Louie Dean Valencia (@BurntCitrus) November 6, 2024
Szerencsére, egyelőre nem tömegjelenségről beszélünk. Viszont annak fényében, hogy az elmúlt hetekben és a korábbi években milyen szinten felerősödtek az Egyesült Államokban a patriarchális hangok, mégiscsak aggodalomra adnak okot a történtek.
Alig múlt két éve, hogy az USA több államában is elvették a nőktől a legális abortuszhoz való jogot, miután Donald Trump kinevezett három konzervatív legfelsőbb bírósági bírát, és most ismét megválasztották a 2020-ban leköszönő elnököt (akit egyébként többen is szexuális zaklatással vádoltak meg).
„A nők a tulajdonaink”
Órákkal azelőtt, hogy Kamala Harris beszédet mondott az elnökválasztás másnapján, két férfi jelent meg a San Marcos-i Texas Állami Egyetem kampuszán egy-egy táblával a kezükben, amelyeken az állt: „Women are Property” (azaz a nők a tulajdonaink) és a „Homosex is Sin” (vagyis, a homoszexualitás bűn). A két férfi, akik nem az intézmény hallgatói voltak, egy órán keresztül járkáltak az egyetem területén a meleg- és nőellenes felirattal ellátott táblákkal, mielőtt elküldték volna őket.
Nem emeltek vádat ellenük, mert az egyetem szóvivője kijelentette, hogy a Texas State University közintézményként tiszteletben tartja azt a törvénykiegészítést, amely támogatja a szólásszabadságot a kampusz nyilvános területein, még akkor is, ha az adott megnyilvánulás sértő az egyetemi közösség néhány tagjára nézve.
Az interneten viszont sikerült őket azonosítani, és kiderült, hogy a Texasi Egyetem területén két radikális keresztény aktivista tiltakozott, akik szerint a törvénynek szó szerint tiszteletben kell tartania azt, amit háromezer évvel ezelőtt leírtak a Bibliában, hiába fejlődött azóta rengeteget a társadalom – pontosabban ürügynek használják a Szentírást ahhoz, hogy a nőket másodrendű állampolgároknak tekinthessék.
Vagyis azt, hogy: „Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben. Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe.” (Timóteus 2:11)
A radikális megnyilvánulást és a nőgyűlölő üzenetet közvetítő aktivistákat a keresztény egyetemistákat tömörítő szervezet, a United Campus Ministry tiszteletese, Todd Salmi is elítélte. Ő is kiállt a tüntetők elé egy „Jézus értékeli és tiszteli a texasi nőket” és „Jézus mindannyiótokat szereti” feliratú táblával. Salmi az egyetemi hallgatói újságnak, a The University Starnak azt mondta, hogy szerinte ezek a provokátorok a figyelemből és a gyűlöletből táplálkoznak.
Not even one full day after the election was called, this was the image at Texas State University today.
— Joshua Martin (@JoshuaRMartin) November 7, 2024
Times are going to be tough, but the fight has just begun. pic.twitter.com/B9ECAEXtFI
A szélsőséges akció pártállástól függetlenül egyesítette az intézmény hallgatóit is. Egy másodéves tanuló, Eva De Arment azt mondta az Independentnek, hogy a tömegbe nézve azt látta, a Make America Great Again feliratú baseballsapkát viselő diákok is a többiekkel együtt skandálták az aktivisták felé, hogy a szeretet győzni fog.
A női hallgatók a közösségi médiában is azonnal reagáltak a történtekre. Volt, aki arra buzdította társait, hogy osszák meg a férfiakról készült fotókat, hogy mindenki tudja, ki és mit csinált az egyetem területén.
Semmi gond a nemi erőszakkal?
Persze nem újdonság, hogy a szélsőséges hangok időről időre utat akarnak törni maguknak. Néhány évvel ezelőtt egy olyan kisebb mozgalom pörgött fel az interneten, ami a nemi erőszak büntethetőségének eltörlését szorgalmazta. A mozgalom tagjai azzal érveltek, hogy a férfiaknak égető szükségük van a szexre, és nem helyes, ha a nők megakadályozzák őket ebben.
Ez a megmozdulás szerencsére nem nőtt nagyobbra, de soha nem lehet tudni, hogy gyenge próbálkozásokról van szó, vagy valójában ez csak a jéghegy csúcsa. Pláne, hogy mindössze kilenc év telt csak el azóta, hogy megjelent a fiatal fehér amerikai férfiak körében végzett, a Violence and Gender című tudományos folyóiratban publikált tanulmány, amelyben a megkérdezettek 37,7%-a, vagyis minden harmadik személy elismerte, hogy semmi gondja nem lenne azzal, hogy egy nőt a beleegyezése nélkül szexre kényszerítsen, ha soha senki nem tudná meg, és nem lenne következménye sem.
Arra a kérdésre pedig, hogy megerőszakolnának-e egy nőt, a válaszadók 13,6%-a mondott igent, ami azt mutatja, hogy a kutatás alanyainak több mint 24%-a nincs is tisztában a nemi erőszak fogalmával. Ilyen nyugtalanító események után nem meglepő, hogy az amerikai diáklányok attól tartanak, hogy Trump megválasztása – akit 34 vádpontban találtak bűnösnek, beleértve a szexuális zaklatást is – azt üzeni az őt megválasztó férfiaknak, hogy nem szükséges tiszteletben tartani a nők jogait ahhoz, hogy egy nagy nemzet vezetőjévé váljanak.
A nők is radikalizálódnak
Az elmúlt évek történései – többek között Trump első és második megválasztása, vagy az abortusz betiltása – világszerte elbizonytalanította a nőket, pláne az amerikaiakat. Így történhetett meg, hogy az elnökválasztás után egyre többen kerestek rá az interneten a Dél-Koreából induló 4B mozgalomra.
A 4B mozgalom a koreai „bi” (jelentése: nem) fonémával kezdődő négy alapelvéről kapta a nevét. Azaz: ne randizz férfiakkal, ne házasodj, ne szexelj, és ne szülj gyereket (kivéve, ha egyedül szeretnéd vállalni). A megmozduláshoz általában olyan nők csatlakoznak, akinek elegük lett a patriarchális berendezkedésű társadalomból, és lázadni szeretnének a szélsőségesen gondolkodó férfiak ellen.
Különösen a fiatalabb korosztály tagjai kezdtek érdeklődni a mozgalom iránt, ami arra utalhat, hogy az abortusz betiltása miatt sokan teljes mértékben el akarják kerülni a nem kívánt terhességet.
Persze – ahogy már említettük – szerencsére egyelőre nem tömegjelenségről beszélünk. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Donald Trump az első olyan elnök az Egyesült Államokban, akit azután választottak újra, hogy elítélték szexuális zaklatásért.
És az is lehetséges, hogy Trump nemierőszak-elkövetőket választ majd maga mellé kormánytagoknak. Az egyik védelmi miniszteri pozícióra esélyes személy, Pete Hegseth például titoktartásért cserébe fizetett egy nőnek, aki 2017-ben nemi erőszakkal vádolta meg, a potenciális egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy pedig nemrég a család bébiszitterét zaklatta szexuálisan.
Forrás: Marie Claire Italy, Daily Mail, Fotó: Twitter/X/Joshua Martin