Csak természetesen!

2013. október 04.
Varga-Darabos Andrea, a Mannaszappan megálmodója, három éve tanít minket a vegyszermentes életre. Kozmetikumai idén több kategóriában is elnyerték a Magyar Termék Nagydíját, ami nem meglepő, hiszen új termékeit mindig a legszigorúbb zsűri, a kisfiai tesztelik.

Hogy született meg a szappanfőzés ötlete?

Az első kisfiam pár hónapos volt, mikor észrevettem, hogy a vegyszeres mosószerek miatt a bőre ekcémás lett. Villámgyorsan lecseréltem minden szintetikus anyagot tartalmazó tisztálkodó-, és mosószert a fürdőszobában, sőt, egész háztartásában. Ezután beástam magam a témába, és rájöttem, hogy még a kíméletesnek kikiáltott babaápoló szerek is rengeteg veszélyes eredetű anyagot tartalmaznak. Mivel nem sikerült olyan natúr, jó minőségű tisztálkodó szereket találnom az üzletek polcain, amiket szerettem volna, hobbiból elkezdtem szappant készíteni magunknak. Miközben igyekeztem tökélyre fejleszteni a szappankészítés tudományát, megálmodtam, majd 2010-ben létre is hoztam a Mannaszappan családi manufaktúrát, hogy másokon is tudjak segíteni. Azóta nincs megállás, egyre több megrendelés érkezik és már több mint harmincezer család váltott a termékeinkre.

Miben érzed a Manna különbségét más natúr kozmetikai termékektől?

A termékeink kizárólag a legjobb összetevőkből készült, száz százalékban vegyszermentes, prémium minőségű kozmetikumok. Személyre szóló levéllel, illatos natúr dobozban, szalaggal átkötve küldtük ki már a legelső vásárlóknak is a kézműves szappanokat, kis ajándékok kíséretében. Ez ma már a Manna márka védjegyévé vált.

Külön gyerekeknek készült termékekkel is foglalkoztok, ezeket hogy állítottad össze?

Inkább azt mondanám, hogy vannak olyan termékeink is, amit a babák és a gyerekek is biztonsággal használhatnak, ilyen például az extra szűz olívaolaj szappan, ami a lehető leggyengédebb, a vajak közül pedig a shea vajat, a kakaóvajat és a szűz kókuszvajat szoktam ajánlani. A szappan és shea vaj például a koszmó kíméletes eltüntetésére is alkalmas, de a popsi kenőcs is kiváltható vele. A tesztelés időszakában a legtöbb Mannát a fiaim is kipróbálják. Szeretik tesztelni az új termékeket, nem is rejtik véka alá a véleményüket, de szerencsére, általában meg vannak elégedve az újdonságokkal. A tesztelésük többszintű: a szappan áztatásától kezdve a nyomáspróbás terhelhetőségig minden részletre kiterjed.

Milyen szépségápolási tippeket adnál az esti bőrápoláshoz?

Az esti arctisztítás különösen fontos. Reggel és este kétszer is megmosom az arcom, hogy makulátlanul tiszta legyen.  Az arcmosás végén mindig hideg vízzel öblítek. Hetente egyszer-kétszer a Coco só szappannal is leradírozom az elhalt hámsejteket. Ezt vagy közvetlenül a szappannal, vagy egy tengeri sminkszivaccsal végzem. Vannak éjszakák, amikor hagyom a bőröm magától méregtelenedni, de – főleg télen – szeretem olajokkal, vajakkal kényeztetni. Arctisztítás után a még enyhén nedves bőrbe körkörös mozdulatokkal masszírozok vajat (például shea vajat) vagy valamelyik hidegen sajtolt olajat (például jojobaolajat). Bőrhibákra közvetlenül levendulaolajat használok.

Mi a véleményed a szépség sokszor túlzásokba eső hajszolásáról?

Számomra a szépség a természetességből fakad. A szépségipar vegyszeres megoldásai sokszor kétélű fegyverként hatnak: egyszerre ápolják és károsíthatják is a bőrt. Sokan nem is gondolják, hogy így van. Ezért különösen örülök, ha valaki az oldalunkon olvasottak alapján cseréli le a szépítőszereit természetes kozmetikumokra.