Kristen Stewart és a mágikus fogyikarkötő

2014. február 19.
Hollywoodban új őrület tombol, amelynek a Twilight sztárja is behódolt. Tarol a 150 dolláros karkötő, ami számolja a kalóriákat, és rezeg, ha úgy véli, lusta vagy.


Kristen decemberben lett a Chanel arca, talán emiatt vet be minden eszközt, hogy formában maradjon. Az új szerepben tündöklő színésznőt nemrégiben kapták lencsevégre, amikor egy megbeszélésre sietett. Lezser, lyukacsos pólós-farmeros szettje már alapból ok a feltűnésre, de az i-re a pontot természetesen a fogyikarkötő tette fel.

Mi is ez pontosan?

Az úgy kütyü egy mobilos applikációval van összekötve, amely követi az alvást, a mozgást és az étkezést, hozzásegítve az egészségtudatosabb életmódhoz. A karkötőt gyártó cég, a Jawbone szerint az eszköz valóban segít a diétában és a mozgásban: lefotózhatjuk például ebédünket, az applikáció pedig kiszámolja nekünk, hány kalóriát fogyasztunk el.

Bár szerintünk a karcsú Kristennek semmi szüksége sincs ilyesmire, ő ragaszkodik fekete karkötőjéhez – és úgy tűnik, nincs ezzel egyedül. Gwyneth Paltrow-t, az egészséges életmód szóvivőjét is rajtakapták, amint egy kék fogyikarkötőt visel, sőt, a 42 éves brit kancellár, George Osborne is ezt az ajándékot kapta születésnapjára.

Az új trend tehát útra kelt – kíváncsiak vagyunk, hozzánk mikor ér el, és kik engednek az okos eszköz csábításának…