Védd magad a nap ellen a hétköznapokon is

2014. május 12. |

Magdi, a Beauty Junkie bloggere mára egy hasznos összefoglalót hozott a fényvédelemről, és arról, mire érdemes odafigyelnünk a tavaszi-nyári hétköznapokon.

A hosszúhétvégén kirándultam egy hatalmasat Szentendrén és sikerült is leégnem kicsit. Bevallom, mikor elindultam otthonról, eszembe sem jutott bekenni magam, de napközben már lehetett érezni, hogy igenis van ereje a napnak! Este, mikor a hűsítő krémek után kutattam otthon, megfogadtam, hogy erről fog szólni a következő bejegyzés, mert nagyon oda kell figyelnünk magunkra, és messze nem csak a strandon!

Hogyan hat a napsugár?

Biztosan mindenki hallott már az UVA és UVB sugarakról, de hoztam egy kis áttekintést arról, hogy hogyan is hatnak ezek, illetve mivel védekezhetünk ellenük:

Az UVA sugárzás talán kevésbé ismert. Ez a bőrünk mély rétegeiben hat és nem is érezzük, miközben visszafordíthatatlan károsodásokat okoz. Eléri az irharétegben található kollagén és elasztin rostokat, ezért felelős a ráncok kialakulásáért és a feszesség csökkenéséért. Ahhoz, hogy a bőrünket ettől meg tudjuk óvni, érdemes a PA faktort megnézni a krémeken, hiszen ez biztosítja számunkra a védelmet. Nem szabad elfeledkezni róla, hogy ez a sugárzás egész évben jelen van, tehát nem csak a nyári időszakban kell figyelnünk a védelemre.

Az UVB sugárzás a bőrfelszínét, vagyis a hámréteget támadja és azonnal látható a hatása (leégés, bőrpír). A sokszori ismétlődő leégés pedig a jól ismert melanoma kialakulásához vezethet. Itt fontos számunkra a fényvédő faktor, vagyis az SPF.

De mit is jelent az SPF faktor?

A krémünkön lévő SPF ( vagyis Sun Protection Factor) szám azt jelenti, hogy a fényvédő az UVB sugarak 1/SPF részét átengedi és csak a maradékot szűri ki. Egy kis fejszámolás után rájöhetünk, hogy az SPF 30 alatti termékek azért nem a legjobbak védelem szempontból. Éppen ezért ahogy haladunk az erősebb nyári napok felé én a faktor számot is emelem, és 30-50 körüli fényvédelem nélkül bizony ki nem fekszem a napra.

Hogyan védekezzünk?

ARC

Én az év minden szakaszában fényvédős arckrémeket illetve alapozót/BB krémet használok. Manapság egyébként is szinte kutatni kell azt, amiben nincs legalább egy SPF 10-15 fényvédelem, így ezzel igazán nincs nehéz dolgunk.
Nyárra érdemes egy külön arcra való, magasabb faktorszámú fényvédő krémet is beszerezni. Az öregedés megelőzése szempontjából ez nagyon fontos!

TIPP: Érdemes nagyon odafigyelni és a bőrtípusunknak megfelelő krémet választani ebben az esetben is. Eucerin és BIODERMA termékeket használtam már a korábbi években, és tökéletesen beváltak, idén is a patikákba megyek majd körbenézni.

TEST

Én már most elkezdem kenni a ruhából kilógó részeimet, ha hosszabb időre megyek a szabadba. A múlt heti leégés volt a tanulópénz! Azóta reggelente a Garnier fújós, gyerekeknek való 50-es faktorszámú krémjét használom, ezzel a karomat, és a nyakamat-dekoltázsomat szoktam bekenni és már megyek is a dolgomra. Ajánlom mindenkinek, hogy szerezzen be egy fújós verziót, ezzel pillanatok alatt megvagyunk és a védelem is biztosított!

TIPP: Nyáron érdemes a kedvenc naptejünket a táskába is bedobni és újrakenni magunkat bizonyos időközönként, ugyanis a védelem nem egész napra szól.


HAJ

Bizony, a hajunkra is ügyelni kell, mert a káros sugarak a hajkoronánkra is nagy hatással vannak. Lehet kapni mindenféle UV-szűrős hajápolókat. Ezzel szerintem nem érdemes túlzásba esni, de talán az erősebb nyári hónapokra érdemes beszerezni belőle. Én inkább azt vettem észre, hogy a hajam hajlamos ilyenkor jobban száradni, így extra figyelmet és ápolást igényel. Hajolajakkal, illetve hajon hagyható kondicionálókkal szoktam ilyenkor megtámogatni a hajvégeimet, és heti egyszer biztosan használok valamilyen hajpakolást.

TIPP: Aussie Miracle Recharge könnyű kondicionáló, amit szárazon is fújhatunk a hajunkra és nem nehezíti el. Panthenol tartalma miatt pedig különösen jót tesz a hajunknak! Én áttöltöttem egy kisebb spraybe belőle és bedobtam a neszeszerembe, hogy fel tudjam frissíteni a hajam napközben is.

Ha már megtörtént a baj?

Mindenképpen tartsunk otthon valamilyen hűsítő krémet vagy balzsamot, akkor is érdemes napozás után bekenni a bőrünket vele, ha nem is égtünk le.  Nekem két féle is van most itthon, az egyik a KIKO Stop Burning After Sun spray, ami kifejezetten napégés enyhítésére szolgál és nagyon hatékony. A másik pedig a Garnier Sensitive Advanced After Sun testápoló, ami hűsíti és hidratálja az érintett területeket.

Bízom benne, hogy találtatok hasznos információkat a bejegyzésben és egyre többen fogtok fokozottan odafigyelni a fényvédelemre! Érdemes időt és energiát szánni a számotokra tökéletes termékek megtalálására is, hiszen ezekkel a trükkökkel az öregedés árulkodó jelei ellen vehetjük fel a harcot.

Magdi

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Szépség

Kijött a limitált Szörnyella sminkkollekció a MAC-től cruella

Kijött a limitált Szörnyella sminkkollekció a MAC-től

Itt a kenhető kóla coca-cola

Itt a kenhető kóla