Szépítő italok

2017. március 22.
A melegebb hónapok közeledtével érdemes nagyobb hangsúlyt kell fektetni a rendszeres és megfelelő folyadékpótlásra, pláne, ha minél hamarabb el szeretnénk érni az áhított bikini alakot.


Profimedia – Red Dot

Egy-két egészségtudatos étteremlánc kínálatában már felfigyelhettünk a cukormentes, gyümölcsökkel ízesített vizek és teák kínálatára, amelyek íze könnyen elfeledteti a cukor és édesítő hiányát. A legnagyobb előnye ezeknek az üdítőknek, hogy itatják magukat, anélkül, hogy bármilyen ízfokozó lenne bennük, így segítségükkel könnyen elérhetjük az ideális, napi 1,5-2 liter folyadék pótlását.

Az izmokra gyakorolt pozitív hatása mellett az uborkaszeletekkel gazdagított víznek számtalan előnye van (hidratálás, éhségérzet csökkentése, erős antioxidáns tartalom) így nem véletlenül ez a legnépszerűbb frissítő a clean eating pártiak körében. Elsőre akadhat, akinek bizarrul hangzik, de természetesen ilyenkor nem a kovászos uborkára kell gondolni. Néhány vékony szelet egy flakon vízbe a kígyóuborkából, és pár perc után fogyasztható is.

A gyömbéres verzió az emésztőrendszerre, migrénre és immunrendszerre gyakorolt gyógyító hatása miatt ugyancsak népszerű, ízre viszont jóval intenzívebb, mint az uborka.

Kevésbé erős, ugyanakkor talán mind közül a legkedveltebb az eper/pirosgyümölcs-víz kombináció, ami az emésztésünket segíti, ráadásul vírusölő is.

A minimális kalória, testreszabott ízvilág és frissesség mellett nem utolsó szempont az sem, hogy negyedannyiból elkészítheted a saját ízesített vizedet, mint amennyiért a boltban vásárolnál egyet!