Fémes csillogás és logózott körmök

2017. november 09.
Bár az októberi időjárás még kegyes volt hozzánk, sajnos ideje búcsút intenünk az indiánnyárnak. A gardróbfrissítés mellett érdemes néhány új szépségtippet is bevetnünk, ezért Sárkány Márti, a MOM Park Douglas senior make-up artist-ja beavatott minket a szezon sminkújdonságaiba.


Színek a szemre

Ugyan az őszi-téli sminkek többnyire földszínekben pompáznak, idén a nagy divatházak szakítottak ezzel a hagyománnyal. A kifutókon taroltak az élénk, vibráló színek, valamint megjelentek a neon szemhéjak és szempillák is.

A szakember szerint már az is sokat dob a megjelenésünkön, ha a hétköznapi rutinunkba kevésbé intenzív árnyalatokat csempészünk. „Első lépésként egy mély lila, méregzöld vagy sötétkék tusvonalat javaslok, ami bizonyos fényben izgalmas, játékos tekintetet kölcsönöz” – kezdte Márti.

A cut crease fogalma már jól ismert a sminkrajongók számára, az új őrület pedig a floating crease nevet kapta. „Ezúttal a satírozás elmarad és egy hangsúlyos, minimalista vonal kap helyet a pillák és a szemöldök közt, ami igazán művészi hatást eredményez” – tette hozzá a sminkmester.

Metál minden mennyiségben

„A matt finish virágkora leáldozóban van, helyét a metál fényű liquid rúzsok és szájfények veszik át” – mondta. Az ajkakon továbbra is hódít a piros, a bordó és a burgundi minden árnyalata, a bevállalósabbak pedig a szürke tónusok használatával érhetnek el igazán merész összhatást.

Statement manikűr

A különleges lakkok rajongói végre kiélhetik a kreativitásukat, hiszen a mintáké a főszerep. „Lépten-nyomon találkozhatunk a nagy divatházak logóival ellátott körmökkel, de trendinek számítanak a fehér alapra készült, minimál stílusú, geometrikus minták is” – hívta fel a figyelmünket a szakember.

Ez a szezon a kísérletezésről szól, úgyhogy bátran lépjünk ki a komfortzónánkból, de tartsuk szem előtt, hogy a sminkünk mindig illeszkedjen az adott eseményhez – és persze az egyéniségünkhöz is.