Ő felelt Csobot Adél látványos hajviseleteiért az Álarcos énekesben, Pásztor Anna és Lékai-Kiss Ramóna vagány frizuráiért a Dancing with the Starsban, de évek óta ő az X-Faktor mentorainak és műsorvezetőinek fodrásza, és részt vesz a versenyzők imidzsének kialakításában is. Kozma Norbi munkáival a Marie Claire-ben is gyakran találkozhatsz: szeretünk vele dolgozni, mert nem csak az extrém lookokban profi, a szépséget kiemelő, természetes stílusban is mindig nagyot alkot. Nem csoda, hogy a hazai hírességek egymásnak adják a kilincset a szalonjában.
A Have szalon Instagram-oldalán olvastam, hogy jelenleg nem tudsz új vendéget fogadni. Jól sejtem, hogy hozzád csak kihalásos alapon lehet bejutni?
Hát… másfél-két éve elég nehezen. Heti 5-6 napot, napi 10-12 órát dolgozom, egyszerűen fizikai képtelenség lenne bővítenem a vendégkörömet. A meglévőt viszont nagyon szeretem, ad egyfajta biztonságot, kiegyensúlyozottságot az állandó vendégkör, ráadásul ők már az összes rigolyámat ismerik – és én is az övéiket.
Milyen rigolyáid vannak?
A késéseken rettentően ki tudok akadni, de csak azért, mert nem szeretek kitolni a következő vendéggel, az őt követővel, és az utána érkezővel. Ha túlságosan összecsúsznak a vendégek, az engem feszélyez.
A tehetséged vitathatatlan, de szerinted mi az a plusz, ami miatt az ország egyik legmenőbb, legkeresettebb fodrásza lettél?
Négy éve kaptam egy tévés lehetőséget. Eleinte nem is tudtam, hogy melyik híresség haját kell majd elkészítenem adásról adásra, aztán kiderült, hogy Pásztor Annáét, akiről tudjuk, hogy ma Magyarországon ő az egyik legszélsőségesebben kibontakozó művész. Anna szabad kezet adott nekem, bármit lehetett csinálni a hajával, bármit rá lehet tenni a fejére – én ezt kihasználtam, és ezzel ki tudtam tűnni a többiek közül. Igaz, ezek az extrém frizurák megosztóak voltak, de azóta megtanultam, hogy a show-biznisz már csak ilyen. Egy televíziós műsorban sok mindent be kell dobni a nézettség érdekében, a nézők ingerküszöbe pedig ma már olyan magas, hogy a látványnak muszáj meghökkentőnek lennie. Ehhez persze szükség van olyan karakterekre is – mint Pásztor Anna vagy Csobot Adél –, akiknek a személyisége elbírja ezeket a nem mindennapi hajakat, és akik partnerek az ilyesfajta kísérletezésben.
Egy fodrásznak nemcsak a hajakhoz kell értenie, hanem az emberi lélekhez is. Te mennyire vagy jó pszichológusszerepben?
Hála az égnek, túlnyomó részben olyan vendégeket és ismert embereket sodor az élet a kezeim közé, akikkel rögtön megtalálom a közös nevezőt. Elég jól tudok olvasni a fejükben azt illetően, hogy mi az, ami tetszik majd nekik, és mi az, ami nem. A vendégeim tudják, és szeretik is, hogy nekem velük, a frizurájukkal kapcsolatban határozott elképzeléseim vannak.
Szalonmunkák, magazinfotózások, tévéműsorok, divathetek… melyik a leginkább ínyedre való?
Igazából mindegyik a szívem csücske, de az fix, hogy a vendégköröm az első – az ő idejüket, elvárásaikat tartom elsősorban szem előtt. Nagyon ritkán esik meg, hogy lemondok egy vendéget azért, mert jött egy felkérés mondjuk egy magazintól. A fotózásokat, tévés munkákat, divatbemutatókat azért szeretem, mert ezek zökkentenek ki a mókuskerékből. Ezek sokszor stresszesek – ugyanis a mai napig stresszelek minden nagyobb feladat előtt –, de mégis olyan katarzisélmények, amelyek energiát adnak a hétköznapokhoz. Szerény embernek tartom magam, de az azért baromi jólesik, ha a munkámat viszont látom a tévében vagy egy címlapon.
Sok Marie Claire-címlapot köszönhetünk neked, van kedvenced?
A szeptemberi Eke Angélás címlapot imádtam csinálni. A Marie Claire-en szereplő nők közül ő az, aki legközelebb áll hozzám. Angélával a hétköznapokban is tartjuk a kapcsolatot, barátok vagyunk, emiatt nekem a Hollókőn készített sorozat egy elképesztően kedves címlapsztori.
Azt hiszem, 2012-ben dolgoztam veled először, az azóta már megszűnt Maxima magazin néhány divatanyagán, de azt csak nemrég tudtam meg, hogy te akkor fuvolatanárként is dolgoztál.
Bizony, akkoriban még párhuzamosan vittem a kettőt: elmentem egy fotózásra, utána pedig rohantam tanítani. Gyerekkorom óta zenei pályára készültem, nem is volt kérdés, hogy mi az utam, de ez egy ponton túl nem adott nekem eleget, illetve elég nehezen viseltem a színpadot és a napi szintű megfelelést. Sok-sok testi tünetet produkáltam, ami egyértelműen abból adódott, hogy nem éreztem komfortosan magam azon a területen. 22 évesen, amikor lediplomáztam, volt egy mélypontom: nem szerettem volna már tanítani, mégis kénytelen voltam folytatni – összesen tíz éven át –, mert az volt a fő megélhetési forrásom. Szóval reggel héttől délig egy fodrászüzletben dolgoztam, aztán elmentem egyre a zeneiskolába tanítani, és este hétkor, amikor ott végeztem, még visszamentem a szalonba. Se hétvégém, se ünnepnapjaim nem voltak évekig azért, hogy most azt csinálhassam, amiben komfortosan érzem magam.
Nem is hiányzik a tanítás?
A gyerekeket nagyon szerettem, van, akivel még mindig tartom a kapcsolatot. Szerettem a társaságukban lenni, látni, ahogy fejlődnek, de zenetanárnak lenni hatalmas felelősség. Az a meggyőződésem, hogy zenét tényleg csak az tanítson – és az zenéljen életvitel-szerűen –, aki ténylegesen erre született, és fizikailag, lelkileg, technikailag is a maximumot tudja nyújtani. Én ezt nem tudtam. Ahogy nem tudtam ráerőltetni semmit a gyerekekre, mert láttam a határaikat, tisztában voltam a képességeikkel. A zenetanárokon ráadásul ott a nyomás, hogy mi van, ha nem veszik észre a csiszolatlan gyémántokat, és miattuk siklik félre egy-egy tanítvány. Mondjuk azt gondolom, hogy nálam nem voltak olyan gyerekek, akiknek elkaszáltam volna a pályáját, mert nem ismertem fel a tehetségüket.
És miért pont fodrászatra váltottál?
Gyerekkori becsípődésem a haj, valamiért mindig is érdekelt. Azt nem mondom, hogy a fétisem volt, de jólesett belenyúlni egy hajba, és a kézügyességem is mindig jó volt – szőttem, fontam, szobrászkodtam, rajzoltam, mindent csináltam. Gyerekkoromban anyukám vágta a hajunkat, de egyszer súlyosan lesérült a keze, ezért én kezdtem vágni apám és az öcsém haját. Aztán anyámét is, aztán a barátnőiét is. Főiskolán meg a csoporttársakét, persze mindenkiét papírvágó ollóval. A tudást pedig autodidakta módon sajátítottam el. Végzős főiskolásként aztán megismerkedtem Feri Emese fodrásszal, aki azt mondta, hogy szeretne velem foglalkozni, mert lát bennem fantáziát. Megtanította, hogyan kell szakszerűen fogni az ollót, a fésűt, és átvette velem az alapokat. Sokáig hobbifodrász voltam, de aztán egészen komoly felkéréseket kaptam. Álom volt minden egyes lépcsőfoka annak, ahol most tartok! Életem első divatmagazinos munkája egyébként pont a Marie Claire-nél volt. Na az mérföldkőnek számított, onnantól nem volt kérdés, hogy ez az én utam, és már nem volt bennem kétség, hogy elengedhetem a tanári pályát. El is engedtem.
Mérföldkő lehetett az is, amikor a budapesti fashion week vezető fodrásza lettél.
A Kevin.Murphy márkánál van egy strukturált oktatói rendszer, amelyben én aranykulcsos stylingoktató vagyok, és amikor a Kevin Murphy lett a budapesti divathét fodrászszponzora, a márka engem választott vezető fodrásznak. Én egyeztettem az összes tervezővel, hogy kinek mi az elképzelése, ezek alapján megálmodtam a frizurákat, lepróbáltam őket – eléggé összetett szerepkör volt. Különösen, hogy itthon nem úgy zajlik egy fashion week, mint a nagy divatfővárosokban, nálunk egyetlen kreatív csapat tolja végig a 16 show-t három nap alatt. Óráról órára kell új frizurákat alkotni az A és B csoportra osztott modelleknek, ez pedig eléggé korlátozza a lehetőségeinket. Kevés az idő, ráadásul nem használhatunk semmilyen extrább anyagot, extrém sütéstechnikát, hiszen a következő bemutatóra a hajnak még könnyen átalakítható állapotban kell lennie. Szerencsére a Kevin.Murphy száz százalékig kiszolgál minket, mert nagyon kevés anyaggal nagyon jól lehet dolgozni, minden terméket gyönyörűen ki lehet fésülni a hajból. A hajlakk, a szárazsampon és a textúrázó spray is nyom nélkül eltávolítható.
A legemlékezetesebb Budapest Fashion Week hajak számomra a Dora Zsigmond bemutatókon látottak.
A minimalista, természetes stílus mellett a másik kedvenc irányzatom az, ha valamilyen applikáció kerül a hajba. Dórinál ezt maximálisan kiélhettem, juhgyapjúból és száraz növényekből is alkottunk hajakat.
Minden történelmi korszaknak megvannak a jellegzetes hajviseletei, 2020 pedig minden bizonnyal az elrontott karanténfrizurák éveként vonul be a történelemkönyvekbe. Te próbáltál tanácsot adni a vendégeidnek, mit hogyan csináljanak otthon, vagy eltiltottad őket az ollótól?
Nehéz helyzet előtt álltunk márciusban, amikor berobbant a koronavírus, hiszen a fodrászokra akkor semmilyen szabály nem vonatkozott. Mi a Have szalonban úgy határoztunk, hogy bezárjuk az üzletet, ezt láttuk felelősségteljes döntésnek, és szerencsére minden vendég megértő volt. Én egyébként teljesen kiakadtam, amikor azt láttam, hogy brandek és fodrászüzletek otthoni ötletekkel álltak elő, mert én azt mondtam a vendégeimnek, hogy ha Sharon Stone-t nem zavarja a háromcentis lenövése, akkor ők se kockáztassák a hajszínüket egy Zoom-meetingért. Az elrontott festést ugyanis óriási meló – több alkalom, több hónap – helyre hozni, úgyhogy inkább türelemre intettem mindenkit, és senki nem is festette be otthon a haját. Viszont figyelmükbe ajánlottam a professzionális és lakossági forgalomban egyaránt kapható hajtőszínező spray-ket, amelyek a szivárvány összes árnyalatában elérhetők, és remekül ki lehet bekkelni velük az ilyen helyzeteket.
Ha már említetted a lakossági forgalomban kapható termékeket, mi a véleményed a drogériák polcain található hajfestékekről, hajápolókról?
Bosszant, hogy egyik drogériás márka sem kommunikálja, hogy a dobozos hajfestékkel nem tudsz sötétbarna hajból szőkét varázsolni. A töve sárga lesz, a maradék része pedig olyan, amilyen volt. És azt, hogy a hajfesték hajfestéket nem világosít. A dobozos hajfestékek sokkal koncentráltabban tartalmaznak pigmentek, amelyeket sok esetben szinte lehetetlen kiszedni a hajból, nagyon nehéz utánuk színkorrekciót végezni. Persze van, amikor kiváló megoldások, hiszen remek fényük van, százszázalékos őszfedést biztosítanak, és nekem is van olyan ismerősöm, akinek mondtam, hogy teljesen felesleges hozzám jönnie hajat festetni, tökéletesen meg tudja oldani magának. De a professzionális hajfestékek és a szakemberek egészen máshol tartanak már – és ezt sosem lehet otthon reprodukálni. A szalonban alkalmazott hajfestékeket úgy fejlesztették, hogy ha neked nyolcféle hajszíned van, hajszálanként más és más árnyalatú, akkor a festék eszerint fogja lefedni azokat – nem egy sapkát kapsz, hanem egy dinamikusan irizáló hajszínt.
Mi az a kérés, amit nem vagy hajlandó teljesíteni egy vendég kedvéért se? Vagy mi az, amitől frászt kapsz?
Nem csinálok sose tartós hajegyenesítést vagy -göndörítést, nagyon ritka esetben tartom ezeket jónak. Rubinpiros hajszínt se festek soha – van, akin tetszik, de én képtelen vagyok rá. És ellene vagyok az olyan frizuráknak is, amelyeket a vendég sose fog tudni megcsinálni otthon magának. Mindig olyan festésre, vágásra szoktam törekedni, ami akkor is jól néz ki, ha az illető 2-3 hónapig nem jut el hozzám. Talán éppen ezért nincsenek is beszárítós vendégeim, mert olyan hajakat készítek, amiket otthon is meg tudnak szépen szárítani.
Sosem gondoltál arra, hogy külföldön próbálj szerencsét?
Amikor fuvolatanárból fodrász lettem, óriási döntést hoztam meg, és azt baromi nehéz volt meglépni. Még egy ilyen nagy lépés nincs bennem. Nyilván sok esetben nem érzem magam itthon komfortosan, viszont az országot nagyon szeretem. Vannak csábító részei a külföldi lehetőségeknek, de nem tudnám már a nulláról kezdeni.
És van még olyan karrierálmod, ami beteljesülésre vár?
Az a baj, hogy soha sem bíztam magamban eléggé, még most sem bízom eléggé. Több olyan lehetőséget visszautasítottam, amire mások azt mondták, mekkora hülye vagyok, hogy nem vállaltam el. De egyszerűen azért nem mondtam rájuk igent, mert nem éreztem magam elégnek azokhoz a lehetőségekhez. Mindig féltem a kudarctól, és tudom, hogy teljesen leblokkolnék, ha leültetnének a kezeim közé egy világsztárt mondjuk egy budapesti koncert kapcsán. Ha olyan hazai híresség haját kell elkészítenem, akivel korábban sosem dolgoztam, sokszor akkor is izgulok.
Az izgalom neked nem hajtóerő?
Nekem az izgalom sose adott pluszt, sokkal inkább visszavetett – a zenei pálya ezért sem volt nekem való, a színpadon szétestem. Engem az sokkal jobban spannol, ha úgy csinálok végig egy 12 órás munkanapot a szalonban, hogy mindenki elégedetten távozik.
Fotó: Czvitkovits Judit
