Borbély Alexandra irigylésre méltó fiatal színésznő. Második évadát kezdte a Katona József Színházban, épp forgat a Swing című filmben, és hamarosan látható a Haction új évadának állandó szereplőjeként.
Már a második évadodat kezded a Katonában. Hogy érzed, befogadtak a többiek?
Nem volt bennem ezzel kapcsolatban erőszakos törekvés. Én mindig nyitott vagyok – új társaságban is. Magamat adom, ez valakinek aztán vagy tetszik, vagy nem. Csak amiatt nem viselkedem másként, hogy jobban szeressenek. Van, akivel nincs nagyon mély kapcsolatom, de úgy érzem, igaz barátokra is találtam. Olyan konfliktusom viszont senkivel nincs, ami miatt a közös munka nem menne. Jó helyen vagyok, jó emberek között.
Nem egyedül kerültél az egyetemi osztályotokból a társulatba. Az ott kialakult szoros kapcsolat a Katonában is megmaradt?
Igen. Pálos Hanna a legjobb barátnőm. A mi barátságunk már az egyetem előtt elkezdődött a zalaszentgróti Máté Gábor-táborban. Aztán az évek alatt elmélyült, és egyre szorosabb lett.
Sosem volt szakmai féltékenység köztetek?
Nem, teljesen más karakterek vagyunk. Drukkolunk egymásnak. Emellett úgy gondolom, hogy egyikünknek sincs oka panaszra. Ha valamelyikünk csak kis szerepeket kapna, nem lenne megelégedve a munkájával, persze felmerülhetne a féltékenység. Mi szoktunk erről beszélgetni egyébként. Bármiről tudunk beszélgetni.
Az egyetemi éveket sikerült magad mögött hagyni?
Nekem igen. Én soha nem mennék vissza, a gimibe sem, hiába volt nagyon jó. Akkor vágyik vissza az ember a múltjába, ha a jelenben valami nem működik, vagy ha megbánta pár döntését. Én nem bántam meg semmit, és sokat dolgoztam azért, hogy ott legyek, ahol most vagyok.
A szerencsések közé tartozol, sok szerepet kapsz. A Katona mellett ott van például a Meanwhile in Kansas a Bárkán. A múlt évad egyik legütősebb, alternatívnak mondható színházi előadása volt. Amikor láttalak titeket a színpadon, vagy utána a büfében, látszott, hogy nagyon erős baráti társaság vagytok. Ez gondolom részben Radnai Márknak, a rendezőnek is köszönhető, aki szintén osztálytársatok volt.
Igen, Márk nagyon fontos az életünkben. Az ő akaratereje, határozottsága, ahogy megy előre és csinálja a dolgát… Mi pedig szeretünk vele menni, támogatjuk, jó érzés, hogy gondol ránk. Az egyeztetés persze nagyon nehéz, sokszor éjszaka próbáltunk.
Ha leültök kávézni, sikerül néha, hogy ne csak „szakmázzatok”?
A barátnőimre abszolút jellemző, hogy a magánéletünket vesézzük ki. De ha levegőhöz akarok jutni, akkor hazautazom a családomhoz Szlovákiába. Ott nem kell „szakmázni”.
Anélkül, hogy nagyon belemásznék a magánéletedbe, árulj el valamit! Igaz, hogy akinél a karrier sínen van, annak nincs minden rendbe a privát életében? Vagy te a szerencsések közé tartozol?
Hú, most nagyon belekérdeztél! Nem gondolom, hogy a színházi közeg képes lenne teljesen lerombolni a magánéletet. Menekülni lehet a munkába, a szakmába, ha nincs minden rendben, de ez nem csak a színházban van így. Külön lehet ezt választani, akkor is, ha színész vagy. Bár ki tudja, ha lesz saját családom, talán másként fogok erre a kérdésre válaszolni. Azt látom a körülöttem lévőkön – akik most lettek családosak –, hogy nagyon nehéz. A kérdésedre visszatérve, most egyedülálló vagyok. Majd meglátjuk mi lesz, én nyitott vagyok.
A főzéssel hogy állsz?
Nagyon szeretek főzni, de most épp kimaradt három hét, úgyhogy ma össze is dobtam egy spenótos-sonkás tésztát.
A barátnőidnek is főzöl?
Van egy négyes klubunk Tenki Rékával, Trokán Nórival és Izsák Lilivel. Havi egyszer tartunk egy főzős estét. Réka csinál fánkot, én valami húst. Mesélünk, beszélgetünk.
Péntek este te is fellépsz a Marie Claire Fashion Days bemutatójá n. Izgulsz kicsit? Azért ez másfajta színpadra lépés.
Még nem volt rá időm, hogy ezen sokat gondolkodjak. Nekem mindig is nagyon vonzó volt a divat világa. Inspiráló, amikor este, elalvás előtt azon gondolkodsz, hogy a következő monoton nap szürkeségét milyen apró kreatív ötlettel dobd fel.
Mennyire mersz ilyenkor vad lenni?
Szeretek bátor lenni. Szeretem a klasszikus dolgokat, de szeretem őket megbolondítani egy-két kiegészítővel. Bizonyos keretek között persze, nem vagyok azért mindenevő. Nagyon fontos, hogy az ember tudja, mi áll jól neki.
Van, akit elviszel magaddal vásárolni? Néha megesik, hogy az ember annyira beleszeret egy darabba, hogy nem veszi észre, hogy borzasztóan áll. Van, akire hallgatsz?
Ficza István barátom, a volt osztálytársam ilyen ember. Aki pedig a legnagyobb példa előttem, az anyukám. Hihetetlen ösztönös stílusérzéke van. Ha hazamegyek Szlovákiába, neki direkt „felöltözöm”. Úgy, hogy megdicsérjen. Olyan módon ért a finomságokhoz, ami nem tanulható – talán örökölhető. Azt gondolom, hogy van ízlésem és stílusom, de az anyukámé számomra verhetetlen.
