Nagy rá az esély, hogy Harry herceg házasodik

2014. március 11.
A londoni fogadóirodák idegeit jó ideje borzolja a kérdés, hogy akkor most nősül-e a fiatalabbik herceg, vagy nem. Amióta Harry először jelent meg modell barátnőjével egy hivatalos rendezvényen, már szinte biztosra veszik, hogy hamarosan újabb esküvőre kerülhet sor a királyi családban.


Fotók: Profimédia- Red Dot

Harry herceg és Cressida Bonas kettőse gyakori tétel mostanában a brit fogadóirodákban. A herceg és a modell eljegyzéséről először tavaly ősszel hallhattunk – természetesen- meg nem erősített híreket, de aztán a szinte több hónapos csend után elcsitultak a kedélyek.

A pár a napokban viszont újabb szintet ugrott. A 25 éves Cressida ugyanis életében először elkísérte „barátját” egy hivatalos rendezvényre pénteken, ahol még a szerelmes ölelésektől sem fosztották meg a fotósokat. A dolog pikantériája, hogy a szerelmespár vasárnap egy rögbimeccsen jelent meg kettesben, vagyis három nap alatt kétszer mutatkoztak együtt kettesben.

Mindez komolyan érinti a szigetországban olyan népszerű fogadóirodákban a nyerési esélyeket, hiszen ilyen előzmények mellett az eljegyzés bejelentésével most messze nem zsebelhetnénk be annyit, mint pár hónapja.