Küszöbön a Naomi Watts és Liev Schreiber esküvő

2014. április 28.
A színészpáros barátai a RadarOnline-nak úgy nyilatkoztak, Naomi és gyermekei készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék életüket.

A pár kilenc év együttélés, és két fiúk születése után úgy fest, lassan átértékeli a házasság fontosságát. Naomi Watts és Liev Schreiber barátai egy amerikai honlapnak nyilatkozva árulták el, hogy a két színész „most, hogy teljesen túllendültek nézetkülönbségeiken, készen áll arra, hogy összeházasodjon”.

A szárpár 2007-ben egyszer már az utolsó pillanatban lefújta közelgő esküvőjét, azóta pedig egyszer sem került komolyabban napirendre a téma. Ismerőseik szerint, bár az ő kapcsolatukban is akadnak mélypontok, sosem tűntek ennél szerelmesebbnek egymásba.

„Ennyi idő után ez nagy lépés számukra, de készen állnak rá.” – erősítette meg névtelenséget kérő ismerősük. Akárhogy is, papírral vagy papír nélkül, a Watts és Schreiber duó mindenképp az egyik kedvencünk a filmvilágból.