Beyoncé és Jay-Z végre megosztották velünk életük legszebb napját

2014. szeptember 24.
Beyoncé és Jay-Z mindig is kínosan ügyeltek rá, hogy magánéletük legintimebb részletei valóban privát pillanatok maradhassanak, most azonban mégis úgy döntöttek, hogy néhány családi felvétel megosztásával hálálják meg a rajongók szeretetét. A videóban most először a sztárpár esküvőjébe is bepillanthattunk!

2008-ban Beyoncé és Jay-Z egy szupertitkos ceremónia keretei között mondták ki a boldogító igent, és a sztáresküvő részleteit azóta is homály fedte. Jóval később, 2011-ben – felfedezvén ebben is az üzleti potenciált – Beyoncé bepillantást engedett a rajongóknak az esküvői készülődésébe az I Am Here című számához képült videóban. De a ceremóniáról sosem láthattunk még felvételeket – mostanáig.

Közös On the Run turnéjukon most kapásból több intim pillanatot is a nagyérdemű elé tártak, a házassági eskü kimondásától kezdve a családi nyaralás önfeledt momentumain át a kislányukat mutató családi felvételekig. A hat perces videóban olyan bensőséges képsorokat mutattak meg, amiket eddig még sosem láthatott a publikum, mindeközben közösen elénekelték a Young Forever/Halo című számot a teltházas párizsi koncertjükön. 

Íme a videó a koncertről: