Újra trend az ősz haj

2014. november 20.
A sztárok körében egyre nagyobb teret hódít az ősz haj. Vajon ki lesz a következő, aki kipróbálja az új trendet?

Ma már a szivárvány összes árnyalatára festhetjük a hajunkat – ám az őrületből a szürke szín eddig nagyrészt kimaradt. Míg nők milliói próbálják elrejteni az ősz hajszálaikat, addig egyes huszonéves celebek szürkére festett hajkoronával hódítanak. Nézzük, kik is ők!

Kylie Jenner

Míg testvére, Kendall az Estée Lauder luxuskampányaiban tündököl, Kylie addig merészebbnél merészebb frizurákkal hívja fel magára a figyelmet –  virítottak már rózsaszín, kék és zöld csíkok is a hajában, ám újabban a szürkés melírcsíkok hódítanak nála.

Rihanna

A 25 éves barbadosi énekenső is kipróbált már a hajával mindent, amit el lehet képzelni: nem tudunk olyan fazont vagy színt mondani, amit ne viselt volna több – kevesebb ideig. Riri is egy ideig az ősz haj megszállottja volt, és az Instagram profilján is bőszen hirdette, hogy nála  „A szürke az új fekete”.

Rita Ora

Az énekesnő promotálásként próbálta ki a szürke tincseket, ugyanis ő játszhatja majd Cristian Grey húgát, Miát ‘A szürke ötven árnyalata” című mozifilmben. Azt nem tudjuk, hogy a népszerűsítés mennyire vált be, mindenesetre Rita is hamar visszatért a szőke énjéhez.

Kelly Osbourne

Az Osbourne-lány úttörőnek számít ezen a téren, hiszen már 2012- ben is kipróbálta magát ősz hajjal. Több-kevesebb sikerrel…

Pink

A szivárvány összes árnyalatát visszatükrözte már a haja, ez alól pedig a szürke sem maradhatott ki. És ez még az énekesnő szolidabb verziójú frizuráihoz tartozik.

Ellie Goulding

A platinaszőke brit énekesnő is elcsábult egy – két nyilvános szereplés erejéig az őszhajszálak irányába, ám ő még megmaradt a diszkrét, ízléses verziónál.

Nicole Ritchie

A híresség az idén tavasszal egy díjátadón vonta magára a figyelmet a sokkoló, extraősz hajával – a frizurát ő is megtartotta egy darabig, igaz csak pár napig. Úgy látszik, Nicole nem érezte jól magát a kifakított tincseivel.

Lady Gaga

Gaga nem maradhatott ki az összeállításunkból, s, mint az egyik legextrémebb stílusú énekesnő, ő is hordta a szürke hajkoronát. Több fotósorozatot és médiaszereplést is vállalt az ősz tincseivel, ám mint minden frizuráját, pár hónap után ezt is lecserélte, mielőtt még mindenki megszokhatta volna. Szó, szót követ, Gagának még ez is jól állt.